HamPLÓ

Másnak talán fel se tűnt, de hónapok óta majd' minden hétre csináltam valamilyen weboldalt - túlnyomórészt persze vonatosakat, hisz vonatos élményből jutott sok az elmúlt másfél évben. Mindenesetre jól elvoltam a készítésükkel. Most viszont kicsit megcsúsztam, mivel tegnap (szombaton) is dolgoznom kellett, emiatt csak egy rövidke repülős valamit tudtam összerakni. Persze tudni kell, hogy nálam csak az repül kevesebbet, aki egyátalán nem repül, így a képeim semmi kiemelkedő ritkaságot nem tartalmaznak, de a múltkori schwechati látogatás óta elkezdtek érdekelni a nagy fehér távolsági buszok, meg ami körbeveszi őket :)

Róma-Budapest-Róma
Fel- és leszállás előtt-után kattogtatva

Bár a mozdonyokért kiskorom óta lelkesedem, rájuk feljutni jellemzően csak álló állapotban szokott sikerülni, általában valamilyen rendezvényen. Ez persze több a semminél, de azért csak foglalkoztatott, hogy milyen lehet ott elöl ülni, amikor kétszázakárhanyas tempóban vágtat a vonat. Nemrég végre sikerült kipróbálnom ezt (mielőtt valaki megkérdezi: hivatalosan, engedéllyel), ráadásul nem is akárhol, hanem a Westbahnon Bécs és Salzburg között, egy Railjet Taurusán:

Egy utasokkal teli dupla Railjettel az indulás persze nem olyan, mint amikor a mozdony csak úgy önmagában gyorsulgat, és nem is olyan, mint az ICE3-as Frankfurt és Köln között, de azért így is volt benne rendesen erő, ahogy a Bécsi-erdő alatti alagútban 230-ig felgyorsított. Alapvetően többet akartam volna az alagútban videózni, mint amennyi itt látható, de egyrészt kicsit ingerszegénynek találtam a látványt, másrészt pedig mire észbe kaptam, már ki is értünk belőle. Azért egy kisebb alagutat így is végigfilmeztem, ráadásul helytelenben haladva, mivel áttettek bennünket a másik vágányra, hogy kielőzzünk egy lassan haladó szerelvényt.

Összességében hatalmas élmény volt az út, csak azt sajnálom, hogy a szélvédőt pillanatok alatt bepöttyöző bogarak miatt nem tudtam fotózni :)

Míg áprilisban villamosok és buszok miatt vettem az irányt Pozsony felé, június közepén a gőzmozdonyok ígérete csábított oda, ekkor rendezték meg ugyanis a történelmi vasúti járművek találkozóját a Szlovák Vasúti Múzeumban. A létesítmény Récse Východné nevű városrészében található, amit a helyiek a rendezőpályaudvar után Rendeznek hívtak még a szlovák időkben is.

Az első gőzös, amivel aznap találkoztunk, a tavaly St. Pöltenben látott DV/SB 109.13-as volt, ő dolgozott a különvonat élén, mellyel a főpályaudvarról a múzeumba mentünk - a szerelvény másik végén pedig a tavaly Kassán megismert Papagáj eregette a füstöt. Erős kezdés volt!

A fordítókorongon való bemutatkozás minden vasutas parádé része; az egyik első jármű, mely aznap megmutatta magát, ez az apróság volt. A három hajtott tengelyű 310.433-as a MÁV XII. osztályú 5495-ös (később 377,313-as) mozdonyaként kezdte pályafutását 1896-ban, azaz rokona kis kedvencemnek, a HÉV 27-es pályaszámú nosztalgiagőzösének.

Ezt a büszke szépséget a floridsdorfi mozdonygyár építette a MÁV számára a fogaskerekű szakaszt is magába foglaló Karánsebes-Őrváralja vonalhoz, ennek megfelelően hajtott fogaskerekei is vannak. A gépet a közelmúltban tették működőképessé, hogy a Tiszolc-Erdőköz vonalon használják. Új korában se lehetett szebb!

A Közlekedési Múzeummal szorosabb kapcsolatot ápoló ismerőseim anno mindig emlegették, hogy ha régi terveket vagy régi villamos kontrollereket kell keresni, akkor irány "a Tatai út". A teljes ottani létesítményt sajnos soha nem láttam, de néhány részébe bepillantást nyertem a 2008-as Kulturális Örökség Napjain. Igen, ezek 2008-as képek, azóta várakoztak arra, hogy weboldalt csináljak belőlük...

A Közlekedési Múzeum Tatai úti raktár- és műhelybázisa
Hintóktól motorbiciklikig, Moszkvicstól Maybach-Zeppelinig

... 2017 utolsó előtti napjáról. Jó hideg volt, és bár a hangulatom se volt olyan jó, mint egy évvel korábban, az utolsó jelenet azért klassz volt élőben. Na meg az se semmi, amikor az ember orra alatt sorra mennek el ezek a batár mozdonyok :)

Múlt héten megint vonatokat fotózni indultunk, ezúttal az ausztriai Nordbahnra, az időjárás viszont nem állt mellénk, konkrétan az utazás célját jelentő témát fotófelhő árnyékolta be (persze csak arra a pár percre, amíg elment mellettünk, addig főhettünk a napon). Elegünk is lett az egészből...

Szerencsére kitérő programnak még előző nap kinéztük a schwechati repteret. Persze nem trú spotterként, csak turista jelleggel, a kilátóteraszról. Ez aztán annyira bejött, hogy déltől két megszakítással (egyszer ebédelni kellett, egyszer meg vonatot fotózni a közelben) zárásig maradtunk :)

Bécs nemzetközi légikikötője a gépmozgásokat tekintve úgy két és félszer forgalmasabb Ferihegynél, és ez látszott is: mindig mozgott valami, néha 6-7 gép is egyszerre, ráadásul nagyobb repülőből is többet láttunk (többek közt egy A380-ast). A terasz kellemes hely, csak elég messze van a masináktól, konkrétan egyetlen állóhelyre lehetett takarás nélkül rálátni (a másiknál épp bontották a betont). Ezzel együtt jól eltöltöttük az időt, én például a földi kiszolgálókat is figyeltem, mert szerintem az ő munkájuk majdnem olyan érdekes, mint maguk a repülőgépek.

Az osztrák vasúton sokáig csak utas voltam, aztán tavaly eljutottam a linzi műhely nyílt napjára, és végre kicsit beleláttam a műszaki részletekbe, illetve elkezdtem megkülönböztetni tudni egymástól a típusokat :) Más volt, mint a hasonló rendezvények itthon vagy a szlovákoknál: bár minden rendezett volt és biztonságos, közben dolgoztak körülöttünk - azaz nem egy üres 1:1-es "diorámát" láttunk, hanem egy valódi üzemet:

Nyílt nap az ÖBB linzi műhelyében
Krokodiltól Taurusig, forgóváztól vázjavításig

Amikor áprilisban Pozsonyban jártam, nem csak azzal a furcsán magasépítésű batárral sikerült utaznom a "Város Napjai" rendezvény kapcsán, hanem ezzel a szépséggel is:

Ez az áramvonalasan bukta alakú síndöcögény egy Tatra T2-es. Bár a budapesti Tatrák a hetvenes-nyolcvanas évek szögletes formavilágát tükrözik, a ČKD Tatra alapvetően ehhez hasonló gömbölyded járművekkel vált a világ valószínűleg legtöbb villamosát legyártó cégévé. A történet a negyvenes-ötvenes évek fordulóján kezdődött, amikor a csehszlovák ipar egy korszerű villamostípus teljesen nulláról való kifejlesztése helyett az Egyesült Államokból vásárolt korszerű technológiát.

Horváth József felvétele

Ez a technológia a PCC villamos volt, melynek kifejlesztését 1929-ben határozta el  az Electric Railway Presidents' Conference Comitee nevű ernyőszervezet, ami közlekedési vállalatokat és gyártókat egyesített. A cél az volt, hogy egy olyan villamoskocsit hozzanak létre, amely képes felvenni a versenyt az akkoriban robbanásszerű fejlődésen átmenő gumikerekű járművekkel. A "PCC-k" fémépítésű, áramvonalas négytengelyesek voltak, irányított utasáramlásra optimalizált belső térrel, vezetésük pedig pedállal történt, egy "akcelerátor" névre keresztelt szerkezet segítségével. A látványos és gyors járművek az amerikai villamosüzemeket sajnos nem tudták megmenteni, de így is óriási hatással voltak a tömegközlekedési eszközök fejlődésére (formatervezési szempontból is).

PCC jellegű villamosok készültek Amerikán kívül Olaszországban, Belgiumban, Svédországban, Franciaországban, és 1950-től immár a csehszlovák Českomoravská–Kolben–Daněk prágai gyárában is, Tatra néven (a cégnek semmi köze nem volt az azonos nevű autókhoz). Az első típus T I, majd T1 jelzéssel épült 1951 és 1958 közt, egy ilyet láthatunk a fentebbi képen. Elsősorban csehszlovák villamosüzemek kaptak belőle, de két példány Lengyelországba került, ahol a Konstal gyár ezután nem sokkal - licensz vagy engedély nélkül - elkezdte gyártani a saját verzióját 13N jelzéssel.

A Tatra család következő tagja az 1955-től gyártott T2-es lett. Ez nehezebb építésű volt elődjénél, és 2500 milliméter széles. Bár gyártását 1962-ben befejezték, tudtommal Liberecben még mindig közlekedik belőle egy szerelvény, tehát elég jól sikerült járgány...

Bár alapvetően az ókor emlékeit látni mentünk Rómába, utunkat néha keresztezte egy-két villamos, metró, vicinális és busz, úgyhogy a tömegközlekedésről is szereztünk (nyilvánvalóan némileg felületes) benyomásokat. A sok vonatozás után most ezeket szeretném megosztani veletek, a régebbi villamosos oldalaim mesélős stílusában:

Róma
Az Örök Város villamosai, ősi vicinális, némi metróépítés és pár busz

Na jó, ennyire konkrétan én se, de a minap a youtube-on való elkalandozás (eredetileg Csernobilra kerestem rá, aztán jöttek az ajánlások) során azt tapasztaltam, hogy a legtöbb atomrobbantásos videó alatt vagy valami dübörgően sötét zene szól, vagy rákevertek valami robbanáshangot a képre: amint a fényt látjuk, már dübörög is, holott a valóságban a hang jóval lassabban terjed, mint a fény.

By Federal Government of the United States - This image is available from the National Nuclear Security Administration Nevada Site Office Photo Library under number XX-60. This tag does not indicate the copyright status of the attached work. A normal copyright tag is still required., Public Domain, Link

Aztán rátaláltam az Upshot-Knothole művelet Annie kódnevű robbantására. Ezt a szerkezetet 1953. március 17-én detonálták a nevadai kísérleti telepen. Érdekessége, hogy az amerikai tévé élőben közvetítette, illetve hogy a hangot is rendesen rögzítették hozzá. Az alábbi videón 0:16-kor jön az "atomvillanás", de a hangja csak 0:48-kor ér oda: