HamPLÓ

Köln meglehetősen turbulens történelemre tekinthet vissza. Volt Hansa-város, érseki székhely, franciák által megszállt terület, és Poroszország része. Itt áll a világ szerintem leglenyűgözőbb temploma, itt született a francia zeneszerzőként elhíresült Jacques Offenbach, és itt mutatták be a Csodálatos mandarint Bartóktól. A második világháborúban a város nagy részét porrá bombázták, kicsit később viszont a háborús időszak előtti polgármester lett az NSZK első kancellárja. Mindezek előtt pedig a Római Birodalom Alpoktól északra eső területeinek egyik legfontosabb városa volt, Colonia Claudia Ara Agrippinensium néven.

"Köln-Röm-Kanalisation-063" by Horsch, Willy - Own work. Licensed under CC BY 2.5 via Wikimedia Commons

Ha az ember nem figyel oda, könnyen átsiklik a római múlt maradványai fölött - például sokszor átsétáltam már a Theo-Burauen-Platzon, de nem igazán figyeltem oda erre a kőhalomra az út mentén. Valószínűleg elolvastam ugyan a táblát, miszerint a római kori csatornarendszer egy kiemelt darabját látom, de fogalmam se volt, hogy több is maradt belőle - ráadásul látogathatóan!

A két részletben körülbelül 150 méter hosszan bejárható - a római előkép után Cloaca Maximának elnevezett - csatorna 9-10 méterrel az utca szintje alatt húzódik, és a városháza egyik oldalépülete alatt megtalált római parancsokság maradványait bemutató múzeumból közelíthető meg. Az első század második felében épült, a rómaiak összkomforttal kapcsolatos, meglehetősen kimerítő elvárásainak megfelelően: a város egy aquaduct-rendszer segítségével a 90 kilométerre (!) levő Eifel-hegységből kapta a friss vizet, a koszosat pedig az utcák alatt a Rajna felé lejtő járatok vitték el. Az ötödik századtól érkező új lakosok nem tartottak igényt rá - nem is szenvedtek hiányt a borzalmasabbnál borzalmasabb járványokban...

Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt: pincér szolgálta ki őket, és tévét néztek. Naná, hogy szívesen kipróbáltam volna, és naná, hogy nem volt alkalmam rá - bár ez azért nem annyira meglepő, mert autós család voltunk.

A különféle típusokból átépített kocsik ma már nem komfort díjszabással közlekednek, pontosabban azt se tudom, mennyi van még meg belőlük, mert csak a szegedi hibrid-IC-ken szoktam látni egyet-egyet, első osztályként.

Ha jól sejtem, az ajtó feletti keretben lehetett a tévé; az utastér egyik végében ruhatárszerűség található, az itt balra látható, üvegezett tolóajtóval lezárható kuckó mibenlétét azonban nem tudtam megfejteni. Kicsit úgy néz ki, mintha telefonfülke lenne, de csak nem az volt...

A retró érzet és az utólag bebarkácsolt klíma ellenére ezek a kocsik szerintem még mindig a legkényelmesebb belföldi járművek, elsősorban a fotel jellegű ülések miatt - melyek nem csak dönthetőek, hanem el is forgathatóak. Ha valaki nem akar, nem kell menetiránynak háttal ülnie - de akár hátat is fordíthatunk az ellenszenves utastársaknak :) Az üléstávolság pedig imádnivaló, még nekem is jut elég lábtér!

Múltkor láttuk a villamosokat, buszokat és vonatokat, korábban meséltem az Új hídról, most pedig magáról a városról is mutatnék néhány képet. Nem célirányosan mozogtunk, inkább csak sétálgattunk, és ha megtetszett valami, lefotóztam. Ez az egynapos kirándulás volt idén a tavaszi szünet számomra, szóval túlspilázás helyett  inkább megpróbáltam élvezni a napsütést - ennek megfelelően nem részletes útileírást kaptok  :)

Fő tér, jobbra a régi városházával, balra pedig egy turistákat zargató szoborral. Szegény Napoleon, általában nem így emlékeznek meg róla a művészek :)

A városháza másik oldalról, balra a Prímási Palotával. Előbbit nézve megint az jutott eszembe, hogy valahol milyen gáz, hogy Budapest nem tud felmutatni egy hasonló funkciójú emblematikus épületet...

Az Új híd miatt az óvárost annak idején kettévágták a Koronázó templom főhomlokzatával majdnem párhuzamosan. Maga a dóm szerencsére megmaradt - kis látványbeli korlátozással, ahogy az erről a képről talán sejthető.

A "városi autópálya" és a hídfő építéséről találtam ezt a videót a youtube-on - az elején még látszik az óváros, aztán egyre fogynak az épületek :(

Azt már korábban is megállapítottam, hogy berlini fotóim 80%-a a volt keleti oldalon, de legalábbis az egykori szektorhatár közelében készül. Legutóbb megpróbáltam ezen változtatni, és tudatosan nyugatra menni, de ebből végül csak annyi lett, hogy végigsétáltam a leghíresebb sugárúton, a Kurfürstendammon.

A virtuális sétát a régi csúnya idők három szimbolikus épületével kezdem. Balra az 1957-ben elkészült Bikini-ház látható, ami arról kapta a nevét, hogy az alsó szintek és a felső rész közt egyemeletnyi szünet van - virtuóz képzettársítás volt a névadás, az már biztos! Jobb oldalt hátul a Mercedes-csillaggal díszített Europa-Center ismerhető fel (bár sikerült egy lámpa hátterébe pozicionálnom) - a 103 méter magas épület tetején forgó embléma tíz méter átmérőjű, és állítólag három tonnát nyom. A kép jobb szélébe belógó Vilmos császár-emléktemplomot - pontosabban annak romját - pedig talán nem is kell bemutatnom. Ezek voltak azok az épületek, amiket annyit láttam képeken és filmen gyerekkoromban, hogy Nyugat-Berlin jelképeiként égtek belém.

„Kaiser-Wilhelm-Gedaechtniskirche 05-13 view 08“ von A.Savin (userpage · contact) - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

Charlottenburgnak ez a része az ötvenes évektől kezdve ellenpólusa volt a kelet-berlini "divatnak" - a '61-től konkrét falakkal körbevett "nyugati" város szíveként a modern törekvések és a jómód jelképe lett. És ami szerintem figyelemre méltó: a negyed egyik fő utcáját "Budapesti útnak" hívják!

Ez volt a neve a háború előtt, a háború után, Nyugat-Berlin elzárt éveiben, és most is. Eredetileg amúgy nem itt volt a magyar fővárosról elnevezett utca, hanem a Potsdamer Platz és a Brandenburgi-kapu közt, de azt 1925-ben a weimari köztársaság első miniszterelnökéről, Friedrich Ebertről nevezték el. A diplomáciai bonyodalmakat kerülendő ekkor fogtak egy másik központi útvonalat, a Kurfürstendammot, és az egyik végét átnevezték Budapester Strasse-ra. Érdekes, hogy budapesti pandantja, az 1914-ben így elnevezett Berlini tér Marx térből Nyugati térré változott a rendszerváltás után...

Most vasárnap Budafokon és Kamaraerdőben ismét nyílt napot és villamosünnepet tartanak, kedvcsinálónak itt van néhány kép a tavalyi rendezvényről:

Budapesti Villamosnap, 2013

Tavaly partfalerősítés miatt nem lehetett Kamarában rendezni a napot; idén ugyan megint alámosta a patak a pályát (nem ugyanott), de a tervek szerint egy vágányon elérhető marad a 41-es külső végállomása, tehát kint a zöldben is lehet programokra számítani. A kocsiszínben pedig vezetett séták lesznek.

Már meséltem arról, hogy az álmaim egy része egy egész fura Budapesten játszódik - ami elsősorban abban különbözik a valóságostól, hogy van pár extra utcája, természetesen villamosokkal. Most viszont létező helyek szokatlan felhasználásáról álmodtam: a képzelt világban a Pannónia Filmstúdió a hetvenes évek végén készített egy Tron-szerű, élőszereplős, de részben rajzolt sci-fit. A történetben szereplő űrhajó rajzolva volt, az Ördög-árok kibetonozott, de nem befedett szakaszáról indult kalandos útjára (azért onnan, mert az volt közel a stúdióhoz, ami olcsóbbá tette a produkciót), a szereplők pedig fényből rajzolt páncél helyett rajzolt hajat és szemüveget hordtak. A film közelebbről musical volt; a bemutató 35. évfordulóján Arnold Schwarzenegger a tévéhiradóban újra eljátszotta (végigénekelte) a főszerepet, és a végén elárulta, hogy a haja és a szemüvege most se valóságos, csak már nem kézzel rajzolják oda, hanem számítógéppel. És ezután elénekelte a film nagy slágerét, a finálét, ami arról szól, hogy hiába rajzolnak neked szép hajat, igazából akkor is megöregszel.

(Pedig kiskoromban tényleg megmondták a felnőttek, hogy nem szabad lefekvés előtt sokat enni, mert rosszul fogsz aludni;)

Úgy látszik, nagyon rákattantam az ikonikus német vasúti járművekre, mert most megint egy ilyen témájú bejegyzés következik, igaz, a rövidebb fajtából.

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy nincs olyan, hogy Wuppertal. Van egy rakat kisebb-nagyobb város egy hegyvidék völgyeiben elszórva, ezeket vonták össze ilyen néven 1929-ben. A főbb városrészek közt függővasút jár, a félreesőbbek közt busz, sok kilométer hosszan kígyózva át az őket elválasztó hegyeken. Aztán amikor az ember két völgy közt egy hegytetőn úgy gondolja, hogy ott biztos soha nem járt kötöttpályás jármű, a busz ablakán kinézve hirtelen egy vasúti motorkocsit lát:

Hazaérve persze utánaolvastam, és kiderült, hogy nem véletlenül került oda a jármű: 1988-ig itt egy egyvágányos mellékvonal húzódott, amin ehhez hasonló járgányok kanyarogtak; a vicinális a sok kanyar miatti dülöngélésről a "szambavasút" gúnynevet kapta. A vágány helyén ma bicikliút húzódik, a vonatra pedig ez az uerdingeni sínbusz emlékeztet. Szerintem aranyos.

„Uerdinger“ von Cornischong in der Wikipedia auf Luxemburgisch - Eigenes Werk, tranferred from lb.wikipedia; description page is/was here.. Lizenziert unter CC BY-SA 1.0 über Wikimedia Commons

A típus beceneve az eredetét mutatja: ezeket a motorkocsikat az Uerdingeni Vagongyár építette. Akinek nem ismerős ez a név: a cég düsseldorfi telephelye DÜWAG néven volt ismeretes, 1950 és 1990 közt ők gyártották a világ körülbelül legjobb villamosait. Később az egész vállalat DUEWAG néven működött, míg a Siemens fel nem vásárolta - manapság az ICE és Desiro motorvonatokat építik itt.

A múltkori séta folytatása: nem keresek semmit, nem akarok vásárolni, nem akarok bemenni se sehova, csak úgy vagyok...

Maximilianstrasse - a villamos ledudálta (csörögte) a fekete Ferrarit, hogy menjen már az útból. Ilyet se sok helyen lát az ember :)

Mi illene jobban Bajorország fővárosának utcaképébe, mint egy (viszonylag) régi BMW? (Aki esetleg meg akarná kérdezni, nem fotóztam-e le közelebbről: de, naná:)

Szerintem kevesen tudják Berlinről, hogy mennyire a vizek városa. Persze nem annyira, mint Velence vagy Amszterdam, de azért így is keresztül-kasul lehet hajózni a bel- és külvárosait. A kelet-nyugati megosztottság idején mindkét oldalnak megvoltak a kikapcsolódást szolgáló tavai: keleten a Spree, nyugaton a Havel ágain (persze igazából a Spree is a Havel mellékfolyója, de ez már csak így szokott lenni a folyóknál).

A Wannsee, azaz az esetek 99%-ban ezen a néven emlegetett Grosser Wannsee tulajdonképpen csak egy nagy öböl a Havelen, de inkább egy zöld paradicsomnak tűnik - a Berlini Fal létezésének idején a nyugati oldal legnagyobb szabadidős tevékenységre alkalmas térségeként eme tulajdonsága jelentősen fel is értékelődött.

De most nem erről szeretnék mesélni, hanem arról, hogy a Gatow-i repülőmúzeumból a belvárosba tartva úgy döntöttem, átvágok a tavon. Korábban térképen láttam, hogy Alt-Kladow-ból a városi tömegközlekedésbe integrált komp jár át a Wannsee-i vasútállomáshoz, úgy éreztem, elérkezett az ideje annak, hogy kipróbáljam!

Az csak a parton derült ki, hogy óránként indul, és alig húsz perce ment el, de sebaj: beültem egy önkiszolgáló jellegű kerthelyiséges étterembe, és megebédeltem. A hajó pontosan érkezett - az eső sajnos szintén, de szerencsére hamar elállt :) A fantáziadúsan Wannsee névre hallható járművet se kívülről, se belülről nem tudtam összekeverni a Hapci motorossal. Úgy sejtem, a Dunán nem biztos, hogy ilyen könnyen mozogna egy ekkora serpenyő, mint itt, de valószínűleg valami hasonló hajó kellene ahhoz, hogy versenyképes vízi tömegközlekedés legyen Pesten.

Sok érdekes jószág megfordul a berlini főpályaudvaron, de a legérdekesebb - szerintem - évek óta a malmői éjszakai vonat, élén ezzel a környezetétől teljesen elütő magánvasúti mozdonnyal:

Amikor először láttam, még svéd hálókocsikból állt, aztán két éve már egy csilli-villi Taurus húzott dán eredetű fekvőhelyeseket. Ha jól láttam, idén már csak bizonyos hónapok bizonyos napjain járt, viszont visszakapta az ősi gépet - a jelek szerint ennek nem csak én örültem: még legalább három fotóst láttam a peronon, plusz az utasok közül is többen lefotózták a nagy fehérséget indulás előtt.

Balra egy "Faroller", jobbra egy emeletes inga. Forrás: Benedictus [CC-BY-SA-3.0 or GFDL], via Wikimedia Commons

Az újkori számrendszerben 109-esnek nevezett típus a keletnémet birodalmi vasút (nem szarkazmus, tényleg ez volt a neve) soraiban a 211-es, még korábban az E11-es jelzést viselte, de legtöbben csak "Holzroller"-ként, azaz farollerként hivatkoztak rá. Ahogy az a sikeres beceneveknél - lásd Bengáli - lenni szokott, nem tudni pontosan, miért keresztelték el így, de valószínűsíthetően azért, mert meglehetősen kevéssé túlbonyolított gépezetről volt szó. Persze más azt mondja, hogy a tetőjárda miatt ez a neve, de ezt nem veszem be, fa tetőjárda máson is van :)

Állítólag a vasútmodellezők közt annak idején nagy sláger volt a mozdony TT méretű mása, sajnos én ebből teljesen kimaradtam. Igazából életnagyságban se nyűgöz le az erősen nem túldizájnolt masina, inkább csak érdekességnek tűnik: mint egy nagyapától örökölt kalapács a számítógép vezérelte műhely közepén :)