HamPLÓ

Az ember azt hiszi, hogy elrontódott a videója, aztán kiderül, hogy csak sokkal jobb lett: fel akartam venni, ahogy a Púpos által vontatott vonatunk elindul és kigyorsít Győrből, erre bejött mellénk egy Taurusos teher. Azt hittem, lőttek a jó videónak, mert nem fog hallatszani a motorunk röfögése, aztán arra figyeltem fel, hogy szabályos fej-fej melletti verseny alakult ki: hol ő haladt elől, hol mi. És nem csak mi, utasok élveztük, hanem a mozdonyvezetők is :)

Reyn Ouwehand nem aprózta el: 15 éves korában pénzért írt zenéket C64-es és Amiga játékokhoz, 21 éves korában pedig már saját stúdiója volt. Ehhez hasonló darabokkal lett híres:

Érdekes, hogy bár számítógépes zenékkel kezdte, több valódi hangszeren is játszik, és ami még ritkább, érti is, hogy hogyan áll össze egy szám. Ezt rendszeresen demonstrálja YouTube csatornáján, amikor szekvenszer (vagy tudom is én, mi) segítségével egymaga játssza fel egy-egy Commodore "sláger" sávjait, szépen sorban, valódi hangszerekkel. Elkezdi egyik hangszerrel, pedált nyom, az felvételről szól tovább, ő pedig rájátssza a következő hangszert, és így tovább:

A legjobb az az egészben, hogy szemmel láthatóan nagyon élvezi; az csak egyfajta bónusz, hogy mi is megnézhetjük-hallgathatjuk. Ráadásul meglehetősen profin szólaltatja meg a hangszereket, egy az egyben mehetne lemezre, amit csinál. Arról nem is szólva, mennyivel jobban szól ez a verzió, mint az eredeti, pedig én aztán tényleg csípem a chiptune műfajt. Ha engem kérdeztek, járt ezeknek a zenéknek, hogy végre valaki rendesen megszólaltassa őket :) De nem csak a saját - templomból kialakított - stúdiójában csap időnként ilyen örömzenélést, hanem élőben is (legfeljebb ha elront valamit, vagy nem tetszik neki, ahogy sikerült, "megy még egy kört"):

A Balatonban az a jó, hogy nem csak a Balaton jó benne ;) ti. a környéke is tele van látnivalóval. Kiskoromban "déli parti" voltam, aztán '85-ben - előbb a családdal, később magamban, barátokkal, barátnőkkel - elkezdtem felfedezni az északi oldalt is, és ez a folyamat még mindig tart. Néha (számomra) új dolgokat látok, mint két éve a "Mordor Light" jellegű Hegyestűt, máskor gyerekkori emlékek színhelyére térek vissza.

A Káli-medencei Kőtengerről "A Hóvirág másodkormányosa jelenti" című ifjúsági regényben olvastam először, aztán '85-ben - életem első északi parti nyaralásán - megnéztük a Kővágóörs melletti részt. Csalódott voltam, mert alig látszott valami a gaztól-fűtől, én meg nem tudtam, hogy nem csak ennyi az egész. Múlt hétvégén édesapámmal a Salföld melletti részt néztük meg, ez már jobban hasonlított arra, amit annak idején elképzeltem, bár itt is inkább csak a kőtenger kőhabjai látszanak ki a földből. Miközben ezt a bejegyzést írtam, akadtam bele képekbe, amik alapján inkább Szentbékkállába kellett volna mennünk, mert vélhetően ott a leglátványosabb. Na, majd legközelebb! :)

A kőtengerek a vulkanikus hőforrások által "összeolvasztott" homokból álló mezők, melyek később lesüllyedtek, feldarabolódtak, felemelkedtek, és amit nem hordtak el az emberek malomkőnek, az látható belőlük ma. A valóság látványosabb, mint a képek, nem csak egy átlagos mezőn fekvő kövekről van szó. A Káli- és a Tapolcai-medence szerintem az ország legszebb tájai közé tartoznak, ha valaki már unja a fürdést, esetleg rossz az idő, elindulhat felfedezni őket. És ha már egyszer arra jár, a kőtengereket se hagyja ki!

Még a Ludmillás bejegyzésnél írtam, hogy milyen jó azt látni, hogy amikor a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasút átvesz egy vonalat a MÁV-tól, akkor ott nem csak a táblákat cserélik ki, hanem fejleszteni kezdenek. A Sopron - Szombathely vonal pár évvel ezelőttig egy átlagos magyar "dízelvonal" volt, most meg így néz ki egy kisebb megálló rajta:

Villamosítottak, szélvédett esőbeállóval és utastájékoztató kijelzővel ellátott magasperont építettek, és biztosítóberendezést cseréltek - utóbbi már csak azért is kellett, mert 80 helyett 120 km/h lett a pályasebesség (bár a fotón ez ugye nem látszik). Szóval most az egész tökre nem olyan, mint mondjuk a Kispest - Lajosmize vonal, vagy egy csomó másik... Persze mindezt csak azért írtam le, hogy ne csak egyetlen videóból álljon ez a bejegyzés ;) Ez megvolt, úgyhogy voilà:

Valaki nem tudja, mi ez? Innét indult régen a Balatonvilágos - Mars rakétajárat, vagy csak egy olyan gyerekmedence, ahonnét a gyerekek nem tudtak kigyalogolni a büfébe?

Ma ezeken a helyeken már a végső simításokat végzik, illetve talán már a próbafutások is zajlanak, de 2011-ben és egy évvel későbbi metróépítés-látogatásaimon még kalapálást, flexelést, és hasonló zajokat lehetett hallani a mindössze szerkezetkész föld alatti terekben. Tulajdonképpen tökéletesen értelmetlen volt videózni, de persze megtettem, csak az említett hangok zavartak, úgyhogy úgy döntöttem, kipróbálom a youtube zenerákeveréses funkcióját. Kicsit féltem, hogy csak tüftümdüftüm zenék közül választhatok, ehhez képest rábukkantam erre: olyan, mintha valami ijesztgetős-sikoltozós film trailere lenne... csak aztán a katarzis pillanatában nem történik semmi. Mondjuk filmből is láttam már ilyet :)

Köszönet Jázminapjának és LoviGabinak a látogatások megszervezéséért!

A hétvégi balatoni vonatokat vontató Nohab mellett egy másik öreg dízelmozdony is megdobogtatta a régi vasak szerelmeseinek szívét idén nyáron: a korábban M40, ma 408-as sorozatszámot viselő, Ganz-MÁVAG gyártmány, becenevén a Púpos:

A típus a hatvanas évek terméke: 1960-ban kezdték tervezni, az első prototípusok '63-tól futottak, végül '66 és '70 között épült hetvenvalahány példány belőlük, jórészt normál nyomtávra - de néhány széles nyomtávút is készítettek, a záhonyi átrakókörzetben alkalmazásra. Ezen felül az M40-es volt az alapja egy-egy Egyiptom, illetve Kuba számára gyártott sorozatnak is.

Dízel-villamos járműről van szó, azaz a 16 hengeres, nagyjából ezer lóerős V-motor egyenáramú generátort hajt, és az az által termelt áramot lehet szabályozottan a négy vontatómotorra kapcsolni. Ez jó hatásfokkal működhet, viszont az ilyen mozdony általában nehezebb lesz mondjuk a hidraulikus erőátvitelűeknél; többek közt ennek is köszönhetően az átlagos tolatónál nehezebb, de egy fővonali nagygépnél gyengébb Púpos egyfajta "nagy kismozdony" státuszban rekedt, és már a kilencvenes évek elejétől elkezdték selejtezni őket. A néhány még meglevő (többé-kevésbé) eredeti kivitelű M40-est viszonylag ritkán látni, személyvonattal pláne... Pedig gyönyörű hangja van, ahogy felröfög a motor, fütyül a turbó:

A Győr - Siófok idényvonat (Komáromon és Székesfehérváron át) néhány évvel ezelőtt bukkant fel ezzel a mozdonytípussal, aztán eltűnt, hogy két év kihagyás után idén megint elinduljon. A Púpos reggel Győrtől Fehérvárig cibálja a vonatot, majd este ugyanezen az útvonalon vissza - a sínek mentén pedig csokrokban virítanak a fotósok :)

Az aszimmetrikus "középfülkés" kialakításnak köszönhetően a Púposnak két arca van, attól függően, hogy a rövid...

... vagy hosszú végével van előre. A fenti két képen az is megfigyelhető, hogy a fürdős vonat eleinte csak két kocsival közlekedett, de a végén már néggyel. Egészen konkrétan rácsodálkoztam, hogy hazafelé menet este kilenckor Móron fel- és leszálló utas is volt - egy olyan vonaton, ami csak két hónapon át közlekedik!

Az első videóban szerepel egy esti elindulás, aminél a kamera vacakolt, így nem lett az igazi a felvétel, meg kellett vágnom. Ennek ellenére a mozdony hangja klassz rajta, úgyhogy a gépészeti audiofilek kedvéért berakom ide. Aki élőben is meg akarja hallgatni a mozdonyt, siessen, mert augusztus 25-én, azaz holnap vasárnap közlekedik utoljára ez a vonat; utána ki tudja, hol és mikor lehet megint menetrend szerint Púpossal találkozni!

A tegnapi posztot folytatnám, kis kedvenc 2624-esemre koncentrálva. Számomra irtó érdekes volt, hogy végre hegyipályán is megtapasztalhattam az öreg gépet, mert ez az, ami a legközelebb van ahhoz, amilyen az 59-es vonal volt a régi időkben. Van ugyan egy teljesen autentikus villamos a szentendrei múzeumban, az 1000-es, ami konkrétan is jár(hatot)t itt, de az egyrész nincs forgalomképes állapotban, másrészt a nagy tengelytáv miatt nem engedik közlekedni a jelenkori (a három évtizeddel ezelőttihez képest itt-ott átépült) vágányhálózaton. A 2624-nek viszont kisebb a tengelytávja (mert kisebb az egész tuja), van sínfékje, biztonsági fékje, ergo elmehet bárhova. És szerencsére el is megy :)

Szépen felkúszott Farkasrétre is, miért ne tette volna! Persze volt motorhangja rendesen, de ilyen ez a régi technika - az 59-es pedig tényleg hosszan meredek, ahogy az 1:28-tól elég jól látszik is.

Lefelé még érdekesebb volt: a nagy lejtőn gyakorlatilag végig villamosfékkel gurult a kocsi, ami fogalmazzunk úgy, hogy az autós motorfék helyi megfelelője. Jellegzetes hangja volt, nem kimondottan halk. Közben elkapható volt az, ahogy ívbe állt a kocsi: nyikorog, oldalra mozdul, megy, nyikorog, oldalra mozdul - négyszögletesíti a kört. A végefelé pedig némi légfékezés is hallható, egy kis elfékezéssel :)

Van valaki, aki emlékszik még, hogy milyen volt az 1000-esekkel lejönni az 59-esen (lásd a fentebbi képet), esetleg akiben nosztalgikus érzéseket keltettek a videók? Ez nekem teljesen kimaradt, - emlékeim szerint legalábbis - csak az 56-oson utaztam a típussal.

Nosztalgia kavalkád volt Széll Kálmán téri középponttal huszadikán. Mivel olyan ügyes voltam, hogy a fényképezőgépet otthon hagytam, csak videót tudok mutatni arról, ahogy a 611-es, a 2624-es és a debreceni - de ex-budapesti - Bengáli a vonalakat járja:

Klassz volt látni, hogy a 2624-est hogy' szereti mindenki: személyzet és utasok egyaránt. Gyerekkorom "régivillamos" hangulatát akartuk újra Budapesten látni, amikor NZA-val elhatároztuk, hogy hazahozatjuk - a BKV-val vagy máshogy -, és pont így is vált valóra! Szépen néz ki, de azért nem gyári új állapotú, sikít az ívekben, búg villamosfékezéskor, berreg indításkor, a rövid tengelytáv és a magas építés kombinációjának köszönhetően látványosan bukdácsol a pályahibákon - ilyen egy igazi budapesti tuja :) Az 59-esen lefele jövetel is élmény volt: végig villamosféken, búgva-üvöltve, mint egy zuhanó repülőgép, néha hozzáciccentve kicsit a légféket... klassz!

Ami viszont fontos: aki most lemaradt, augusztus 25-én még cifrábban pótolhatja - bővebb infók a BKK oldalán!

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút ("gyesev") az utóbbi évtizedekben híres volt arról, hogy rajta keresztül csorogtak be a jó "nyugati" dolgok (távirányított tolatómozdony, a régi vackok újra és újra lakkozása helyett használt nyugati kocsik forgalomba állítása átmeneti megoldásként, stb) a magyar vasúti kultúrába, illetve hogy kicsit másként értelmezik a vasút üzemeltetését, mint a MÁV (pl. ha átvesznek egy vonalat, akkor hamar felújítják, villamosítják, sebességet emelnek, központi irányítást raknak rá, magasperonos állomásokkal). Ehhez képest a közelmúltban pont ők hoztak el Magyarországra egy olyan mozdonytípust, ami bár a KGST-idők terméke volt, mégis elkerült bennünket:

A manapság "Ludmilla" néven emlegetett dízel-villamos mozdonyt a hetvenes években fejlesztette ki a Vorosilovgrádi Mozdonygyár a kelet-német államvasút, a Deutsche Reichsbahn számára. Erős dízelmozdonyra volt szükségük, de az alapvetően a MÁV számára kifejlesztett M62-es - ők 120-as sorozatnak hívták a sajátjaikat - lassú és gyenge volt nekik, ráadásul hiányzott belőle a villamos vonatfűtés (a "Szergejek" ma is csak fűtőkocsi segítségével tudnának fűtött/klimatizált személyvonatot vinni). Persze nem jött össze elsőre az elvárt mozdony, és időközben az igények is változtak, így a típus harmadik alsorozata - a 132-es - 140 km/h helyett már "csak" 120 km/h-ra lett optimalizálva - viszont a jelek szerint a modell olyan jól sikerült, hogy a német egyesítés után a Deutsche Bahn is számos példányt megtartott belőlük, mi több, néhányat modernizált is, új - de még mindig orosz! - motorral.

Mint írtam, ezeket a mozdonyokat manapság Ludmillaként emlegetik, de gyerekkoromból inkább a "Nagyszergej" név rémlik velük kapcsolatban. Élőben ugyan nem láttam ilyet (még az NDK-ban sem, Magyarország pedig eleve nem rendelt belőle, inkább a francia motorra alapozott M63-mal kísérletezett), viszont H0-s makettként nem volt ismeretlen előttem. Valószínűleg emiatt volt, hogy miközben fotóztam, állandóan az az érzésem volt, hogy egy óriási terepasztalt látok :)

De visszatérve a GySEV-hez: nem kimondottan személyvonati mozdonyokról van szó, mert eleve tehervonatokat emlegetve bérelték őket; csak addig kellenek a kék kocsik elé, míg villamosítják a közelmúltban hozzájuk került Hegyeshalom-Csorna-Szombathely vonalat. Jelenleg ugyanis a soproni/szombathelyi IC-k Budapesttől Csornáig együtt mennek, ott szétválasztják őket, és míg Sopron felé villanymozdonnyal mennek tovább, Szombathely felé dízelvontatásra van szükség. A cégnek nincs megfelelő dízelmozdonya erre, a MÁV-tól bérelt Csörgőket pedig talán drágának és megbízhatatlannak találták, úgyhogy lecsaptak négy Ludmillára. Hogy utána visszaadják őket a bérbeadónak, vagy tovább tehervonatoznak velük, azt nem tudom, ezért mindenképpen el akartam őket kapni - amikor KZsoci barátom megjegyezte, hogy fotótúrára készül, azonnal jeleztem csatlakozási szándékomat.

A mozdony egyébként jó benyomás tett rám: gyakorlatilag csak elindulásnál füstölt (és akkor se annyira, mint amikor elindul egy Csörgő a "hegyvidéki" Zugló állomástól), csak gyorsításkor van hangja (és akkor se annyira, mint amikor elindul egy Csörgő Zuglóból;), és egyébként is inkább csak a turbó fütyülését lehet hallani.  Persze az is igaz, hogy 3-5 kocsi síkvidéken nem komoly terhelés egy 3000 lóerős gépnek :)

Természetesen videóztam is a megelevendett H0-s mozdonyt a kék kocsikkal, és annyira tetszett, hogy legszívesebben máris visszamennék folytatni. Jópofa mozdony ez a Ludmilla, az biztos!