Bár van némi vita arról, hogy hol és mikor indult el a világ legeslegelső tujája (1880-ban már üzemelt néhány hétig egy lóvasúti kocsiból kialakított villamosüzemű városi vasút Szentpétervárott), az első állandó, menetrend szerinti utasszállításra (tehát nem kísérletként, nem pár hetes üzemre, nem vásári látványosságként) épített közúti vasútként (ez a tuják hivatalos megnevezése) a Berlin melletti Groß-Lichterfelde község területén közlekedő vonalat szokták emlegetni. Ez 1881. május 16-án indult útjára a mai Lichterfelde-Ost vasútállomás és a Porosz Királyi Kadétiskola közt. A keskeny nyomtávú villamos zárt pályán közlekedett, amire már csak azért is szükség volt, mert az áram a síneken át jutott el a kocsikhoz - a vonalat csak 1890-ben látták el felsővezetékkel. Később a vonal a helyi hálózat része lett, majd normál nyomtávra is átépítették, végül a hatvanas években szűnt meg az utolsó maradványa is (Nyugat-Berlinben 1967-ig minden villamosvonalat bezártak).

A jeles eseményre tábla emlékeztet az azóta az S-Bahn miatt átépített vasútállomás aluljárójában, pár régi képpel, egy térképpel, és néhány adattal. Kicsit kiábrándító, az ember azt hinné, Berlin büszkébb a közlekedéstörténet eme fejezetére, de nem; pár éve a 130. évfordulót is meglepően szerényen ünnepelték meg a város keleti részén működő, még mindig jókora (187 kilométeres a nettó hálózat, tehát majdnem másfélszer akkora, mint a budapesti!) villamosüzemben.

Ennél konkrétabb tárgyi emléket ne keressünk (bár van még egy emlék-megállótábla is kicsit arrébb, amit elfelejtettem megkeresni), villamosmániásként viszont mindenképpen érdekes volt eljutni oda, ahonnan az egyik kedvenc hobbim elindult...