Azon a múltkor látott szürke napon nem csupán Nagyberekben kisvasutazni indultunk el Jazzcollal, hanem ki akartuk próbálni az ország egyik legfurcsább vicinálisát is. Nem, nem a Kisszénás - Kondoros zsákvasutat, azon akkor már túl voltunk, hanem a Somogyot átszelő Siófok - Tab - Kaposvár vonalat, amin közel négy óra volt száz kilométer megtétele. Igaz, dombvidéken haladva, de azért mégse a svájci Alpokban.

Hát, érdekes volt. Az ember lekanyarodik a Bézével a balatoni fővonalról, eltűnik a felsővezeték, aztán az első pár megálló során az utasok nagy része is. Az elején hangulatos volt, ahogy az egymást többnyire ismerő emberek beszélgettek, aztán leszállás után szétszéledtek; csak az állomások voltak elszomorító állapotban. Aztán egyre lassabban csattogtunk, és még lelombozóbbak - konkrétan sokszor romok - voltak a megállóhelyek.

Tabon hosszabb ideig várakoztunk, ami elsőre furcsának tűnhet, de ez a vonal nem arra szolgál (a jelek szerint), hogy Siófokról itt menjenek át az emberek Kaposvárra - Fonyódon át gyorsabb. Kisbárapátinál működik talán ma is az egyik utolsó olyan sorompó az országban, amit a vonat személyzete kezel: a szerelvény megáll, kalauz leszáll, sorompót leteker, vonat átmegy, sorompó fel, kalauz vissza. A tempó hiánya inkább csak vicces, mint zavaró, hiszen pár perc nem sokat számít ebben a nagy száguldásban - az igazi nagy kérdés az, hogy minek a sorompó, nem lenne-e egyszerűbb lassítani, tülkölni, és úgy áthaladni. Bár egy falu szélén járunk, akkora forgalom nincs itt (vasúti legalábbis biztosan), hogy hatalmas balesetveszélyt gyanítson az ember. Érdekes módon a sorompós megállás után nem videóztam többet a vonalon...

... fotózni viszont fotóztam, többek közt ilyen elhagyatott állomásépületeket. A képen látható Felsőmocsoládtól ma is indulnak Kaposvárra vonatok, tehát egyfajta elővárosi/térségi végállomás, 2009-ben ennek ellenére így nézett ki. Persze ha nincs szolgálat, akkor jogos, hogy üres az állomás, de akkor könyörgöm: adják oda valakinek, vagy bontsák le - semmi értelme romokat kerülgetni! Aki ezen a megjegyzésen felfortyan, gondolja végig, hogy egy ilyen épület önmagában nem érték, ha nem használják. A képen egy HÉV II. osztályú típusépületet látunk, ilyenből szó szerint tizenkettő egy tucat, hiszen több száz épült belőle a Kárpát-medencében (a környező országokban is maradtak). Persze jól sikerültek, harmonikus kinézetűek, ráadásul kicsit az országot jelképezi mindegyik, de funkció nélkül csak egy rakat tégláról beszélhetünk. Miért kell a vonatközlekedés ázsióját tovább rontani azzal, hogy gazdátlan romokkal szegélyezzük az útját? Amiket ráadásul nem csak az utas lát, hanem az is, aki busszal vagy autóval jár arra - a vasútnak csalogatnia kellene az utasokat, nem elijeszteni...

A konkrét útról még annyit, hogy épségben megérkeztünk Kaposvárra, megebédeltünk, és a másik balatoni vicinálison át visszatértünk a Magyar Tengerhez. Az a vonal is romos környékeken halad, de legalább halad, és utas is van rajta. Vajon van összefüggés a két dolog közt?