Jómúltkorjában írtam Rothenburg ob der Tauber házairól és utcáiról, most következzék az, ami összetartja a varázslatot: a városfal!

Sétánkat Spital városrésznél (a szó természetesen kórházat/szegényházat jelent, itt azonban a hely neve is) kezdjük, ami a várost körbevevő falrendszer egy kései bővítése. Az első fal a XII. századtól csak a szorosan vett mai városmagot ölelte körül, az ezt követő XIII. századi pedig még mindig jóval beljebb volt. A XIV. században aztán eljutottak ide.

A Spitaltor azonban még későbbi: a hosszan és vékonyan délre nyúló városrész kapuja rosszul védhető volt, ezért a XVI. században barbakánt emeltek elé.

A kis erőd belseje egy nyolcasra hasonlít, amit be is lehet járni. Budapestiként hihetetlennek tűnik, hogy se belépő, se őr, se kamera, még sincs szétszedve-felgyújtva-összefirkálva-összemocskolva!

A kaputól nyugatra egy sétányra jutunk, kelet felé pedig fel lehet mászni a gyilokjáróra. Nincs akadálymentesítve, és mindenki csak a saját felelősségére járkálhat rajta - de akkor aztán annyi ideig marad, ameddig akar! A fal magasságaként 9 métert adtak meg - de hozzátették, hogy a föld alatt is ilyen mélyre fut az alap, mert az építők el akarták kerülni az aláásás lehetőségét.

És persze nem csak pár száz métert járhatunk be - saccra legalább másfél kilométer hosszú a végigsétálható rész! Ennél hosszabban talán csak Dubrovnikban volt lehetőségem egyhuzamban középkori vár(os)falon sétálni (a budai nem számít).

A falat és a gyilokjárót adományokból állították helyre, és abból is tartják fenn: aki legalább 1200 eurót ad, az kőtáblát kap köszönetként! Meglepő volt, hogy a milyen sok japán név olvasható a táblákon; igaz, japán turistából is sokat láttunk. Ti adakoznátok így? Én valószínűleg megpróbálnék félretenni ilyesmire, ha biztosan tudnám, hogy a pénzből konkrétan a Mária Magdolna-templomot vagy József főherceg palotáját építik vissza, és nem valami állami kalapba megy, amiből projektirodát szponzorálnak, amelyik megtervezi a saját önmegvalósítását mások pénzéből, soha napja kiskeddel határidőként...

A források persze még így is szűkek, ezért a bástyák és toronyok egy kivételével mind le vannak zárva - negyvenvalahány toronyról beszélünk, a világ összes pénze se lenne elég a rendbehozatalukra. Ráadásul az egy szem megmászható torony is pénzbe kerül (a városfalon teljesen ingyen lehet sétálni); viszont látszik rajta, hogy költöttek rá.

Ugyaninnen rálátás van egy másik barbakánra, a Rödertorra, ami szemmel láthatóan régebbi, és kevésbé erődszerű, mint a Spitaltor - konkrétan a XIII. századból származik. Jobban belegondolva ez a város több középkori várost is el tudna játszani egy filmben, hiszen más oldalairól más-másként néz ki :)

Minden jónak vége van egyszer, így ennek a bejegyzésnek is - de maradt még képem Rothenburgról, úgyhogy lesz még szó róla a blogban!

Előző beszámolóm Rothenburg ob der Tauberről, 2002-ből
A 2014-es látogatás korábbi képei