Azt már mutattam, hogy milyen volt a Szergej vontatta csíkos gyorsvonati kocsi ablakában lógva élvezni az északi parti kanyargást, most következzék az a mozdony, ami miatt hajnali négykor ott kuksoltam egy vonaton a Déli pályaudvaron, hogy átszállással már nyolc utánra ott legyek Tapolcán.

A 114-es Púpost eddig még csak képen láttam, úgyhogy végre meg akartam nézni élőben is! A színe szerintem világosabb, mint a gyerekkoromban itt-ott még látható nem-piros M40-eseké; úgy fogalmaznék, hogy az emlékeimben spenót színűek voltak ezek a jópofa mozdonyok, ez meg inkább sóska - igaz, ki tudja, mennyire találó a hasonlat, hiszen piros-zöld színtévesztő vagyok :) Azt, hogy szín más, azt persze más is megerősítette, de a hozzáértőek szerint az évek során változott az árnyalat, úgyhogy lehet, hogy ez a szín is hiteles. A kockás "partedlit" külön imádom, klassz volt, amikor még minden sorozatnak külön festésmintát találtak ki, nem egyenszínű volt a teljes flotta!

Mindenesetre sokadszorra is meg kellett állapítsam, hogy gyönyörű ez a típus, olyan igazi "mozdonyszerű mozdony". Sose volt olyan erős, mint gyerekkoromban képzeltem, mára pedig eléggé elkoptak a megmaradt példányok, de a tizenhathengeres Jendrassik dízel még mindig gyönyörűen rotyog!

Egyszer majd veszek egy szélzaj ellen védett mikrofont, addig is ennyit sikerült a motorhangból megörökítenem :) Sajnos nem húzatták ki nagyon a gépet, össze is szedtünk egy kis késést Dörgicséig, ahol leszálltam, hogy felszálljak a szembejövő Nohabos retró vonatra. Több évtizeddel ezelőtt lehetett utoljára ilyen, hogy az ember Púposos vonatról Nohabos vonatra szállhatott át, aztán Szergejesre, kicsit később pedig másik Szergejesre. Már csak pár gőzös hiányzott ahhoz, hogy teljesen skanzenné változzon az északi part :)