A 200-as Ikarusok búcsúja lassú folyamat volt számomra. Hat éve már úgy csodálkoztam rájuk egy éjszakai kirándulás során, hogy "jééé, a Széll Kálmán téren még van belőlük", mert felénk, Dél-Budán már rég nem utaztam ilyennel. Persze annyira azért nem elefántcsonttorony Dél-Buda, hogy ne tudjam, hogy még 2022-ben is közlekedtek a pesti oldalon 200-asok, de utasként már évek óta nem volt szerencsém hozzájuk. Aztán idén szeptemberben valaki szólt, hogy gyorsan kezdjem el fotózgatni őket, mert még ősszel kiselejtezik az összeset. Nehezen befogadható volt a koncepció, hogy eltűnnek, hiszen az én eddigi életemben épp annyira a városkép részei voltak, mint a Halászbástya, vagy az omladozó vakolatú épületek...

Aztán tényleg eljött a búcsú, bár még egy héttel korábban se lehetett tudni, mikor lesz: november 11-én járt utoljára 260-as és 435-ös, de a hivatalos közleményben azt írták, hogy a 280-asoknak még van néhány hete. Aztán a rákövetkező kedden már tudni lehetett, hogy azon a pénteken járnak utoljára.

És elérkezett 2022. november 18., egy barátságtalan, esős nap. Az előző hetek rohangászós fotótúrái után nem akartam túlságosan bő lére ereszteni a búcsút, úgyhogy csak munka után mentem ki a Keletihez, az onnan induló 20E, 30 és 30A viszonylatokon közlekedő példányokat megnézni. Ismét megállapítottam, hogy a 200-asok utoljára a nyolcvanas évek közepén néztek ki ilyen szépen: egy darab reklám se volt rajtuk, csak szép, egységes fényezés. Persze némi krómozás itt-ott hiányzott róluk a gyerekkori állapotokhoz képest, de kimondottan csinosak voltak, ha lehet egy buszra ilyet mondani. Belülről ugyan látszott, hogy nem dísztárgyakról van szó, de fotózni jó volt őket!

Állványt nem vittem magammal, mert nem akartam a fotósok közt tülekedni, úgyhogy maradt a magas ISO és a lélegzetvisszafojtva exponálás. Káposztásmegyeren, a 20E külső végállomásán különösen vigasztalanul esett az eső, valószínűleg sok buszrajongó hangulatának megfelelően; szerintem viszont tisztességes búcsú volt ez, aminek már rég meg kellett volna történnie. Szerencsére nosztalgiakocsinak megmarad több példány is, úgyhogy nem kell huszonvalahány évet várni a következő utazásra, mint a 180-asnál!

Némi utazgatás is belefért, egyrészt egy "sima" példánnyal, másrészt a ráncajtóssal, ami nosztalgiakocsi státusza ellenére most normál kocsiként közlekedett. Őrült tömeg volt, még a végállomásokon is nehéz volt ülőhelyhez jutni, útközben meg egyenesen reménytelen. Egyébként érdekes, hogy a villamos- és buszfotós táborok közt milyen kis átfedés van: "vaskerekű" rendezvényeken gyakorlatilag minden második embert ismerek (vagy rendesen, vagy látásból), itt viszont szinte csak ismeretlen arcokat láttam.

A búcsú fogalma amúgy relatív volt, mert az akkor még üzemképes 280-asok nagy részét selejtezés helyett csak "egyéb állományba" sorolták át. Ez azt jelenti, hogy normál közlekedésben remélhetőleg nem látjuk többé őket, de speciális alkalmakkor (például focimeccsek és egyéb katasztrófák esetén) még felbukkanhatnak. Ezek a gépek - pár 260-assal és egy 435-össel együtt - másnap és az arra következőn még eltöltöttek egy-egy napot forgalomban, de azok persze csak "győzelmi körök" voltak. Az Ikarus-Ganz trolik viszont rendesen is maradnak - addig mindenképp, amíg a nemrég szállítani kezdett Solarisok mindegyike forgalomba nem áll. Szóval bonyolult dolog az, hogy valami mikor tűnik el végleg a budapesti utcákról :)