A Balatonban az a jó, hogy a cápák és működő vulkánok rajongóin kívül körülbelül mindenki megtalálja a számítását. Például van kisvasút is, Balatonfenyvesnél:

A tóról leválasztódott, egykor mocsaras területen már korábban is épült lóvasút, de a mai, gépi vontatású üzem az ötvenes években jött létre. Alapvetően áruszállításra épült, de a nyolcvanas években már inkább turisztikai célokat szolgált. A kétezres évekre az egykori hálózatból már csak egy vonal, a somogyszentpáli maradt életben, és még azt is be akarták zárni. Akkoriban keresztet is vetettem rá: egyszer elmentem utazni vele, aztán lesz, ami lesz. Aztán bezárás helyett a 2010-es években előbb erősebb mozdonyok és további személykocsik érkeztek Nyíregyházáról és Kecskemétről, 2021-re pedig felújították és újranyitották az egyik bezárt ágat, a csisztapusztai gyógyfürdőhöz vezetőt. Idén már nagyon ideje volt lemenni és megnézni!

Azon a bizonyos egyetlen korábbi látogatásomon még egy C50-es mozdonyka húzott egyetlen kocsit, most viszont egy Mk48-as vontatta meglehetősen hosszú szerelvényünket, melyben volt nyitott és zárt jármű is - utóbbiak egyike ráadásul bicikliszállító volt. Ez a fotó visszaindulás előtt készült Csisztafürdő végállomáson.

A nyitott kocsin csodálatos volt utazni, a zárt kocsik viszont csodálatosan néztek ki: alapos helyreállítás után néhány nappal korábban kerültek újra forgalomba. Naná, hogy visszafelé egy ilyenben kellett utaznunk! Érdekes volt egyszerre látni a Badacsonyt és a fonyódi hegyeket: a tóról nézve az egyik északra, a másik délre van, itt viszont mindkettő egy irányba volt tőlünk.

A csisztai vonalat mintha vonalzóval rajzolták volna, cserébe ahol ív van rajta, az tisztességes ív :) A pálya nagyrészt új, sokkal többel is lehetne menni rajta, de itt nem a száguldozás a lényeg.

Az utat egy rövid videón is megörökítettem - a "CC" gombot benyomva felirat is van. Érdekes, hogy most nem az állomásépület körüli deltavágányon fordultak a vonatok, hanem az induló sínpárokon járt körbe a mozdony. Az utolsó jelenetben egyébként nem az említett felújított kocsikat látjuk, hanem kicsit kopottabb másikakat.

Tulajdonképpen csak egy gondom van a hellyel: hogy a nagyvasút és a kisvasút végállomása ugyan látótávolságban van egymástól, de körbe kell gyalogolni előbbit, hogy odajussunk utóbbihoz. Nem tragikus a távolság, csak érthetetlen, mert a kisvasút egykori átrakóvágányai bemennek a nagyvasút mellé. Pontosabban a fentebbi képen a kisvasúti síneknek már csak a helye látszik, de ideális esetben ott is fel lehetne szállni a kisvonatokra. Ami pozitív fejlemény: a nagyvasút feletti gyalogoshídról lépcső vezet az egykori átrakóhoz, tehát az összeköttetés első része már megvan. Ami nem annyira jó: a nagyvasúti peronokról nem vezet lépcső a felüljáróra. Leszállsz a nagyvasúti peronra, lemész az aluljáróba, elindulsz az ellenkező irányba, az állomásépület mellett feljössz, és ott felmászol a felüljáróra, immár a jó irányba haladva. Remélhetőleg néhány év múlva ez is meg lesz oldva!