HamPLÓ

Zárjuk (vagy nyissuk - ki mikor olvassa:) a hetet rövid turisztikai képmutogatással azutánról, hogy Dürnsteinből  felnohaboztunk a Duna mentén. Mivel volt még egy kis idő az esti tűzijátékig, a lemenő nap fényénél körbejártuk az esti rendezvényre gyülekező tömeghez képest meglepően csendes Spitz an der Donaut.

Az alig 1600 lakosú település plébéniatemplomát több évszázad alatt "rakták össze", ami elég tarka összképhez vezetett, bár nem kellemetlenhez. Ezen a fotón inkább csak sejthető, hogy a főhajó hossztengelye megtörik - ilyet se nagyon láttam még.

A szőlőhegyek irányába gyalogolva értünk a "spitzi palotához". Ennek a XV. századi kastélynak a helyén korábban egy kisebb vár állt, bár én ránézésre azt hittem, ez az épület konkrétan annak a bizonyos régi várnak a maradéka, valahogy olyan középkoriasan össze-vissza.

A belvárosba vezető út kapuja a kastély oldalán. Mint említettem, ez a tömb az "alsó" vár helyén épült, de volt "felső" is, a belvárostól délnyugatra.

Legutóbb valahol ott hagytuk abba, hogy a Nohab a Garam mentén felküzdötte magát a Körömöci-hegységbe, mi pedig bottal ütöttük a nyomát. Ruttkán láttuk legközelebb, a fűtőház területén, egy rakás még öregebb vas társaságában:

Míg a múltkori kassai parádén "csak" két gőzös képviselte a vasúti vontatás leglátványosabb műfaját, itt rögtön öt gépet is láthattunk: a helyi érdekeltségű 433.023, 475.196, 486.007 és 556.036 pályaszámúakat, illetve a 310.23-at Strasshofból.

A fordítókorong túloldalán a dízelek sorakoztak: két Bardotka, egy Szergej, illetve egy "Csörgő-hangú" 466-os. Sajnos némán-hidegen ácsorogtak ott, pedig egy kis dízelrotyogást kibírtam volna! Ahogy látható, akárcsak Kassán, itt se vitték túlzásba az elkerítést, ráadásul fel is lehetett mászni a gépekre (egy részük ráadásul még nyitva is volt;).

A 770/771-es, "Dongó" becenevű sorozatból - a széles nyomtávú ЧМЭ3-ast is beleszámolva - több mint 8000 készült, úgyhogy valószínűleg ez a világ egyik legnagyobb példányszámban épült mozdonya - és végre egyet közelről is meg tudtam nézni! A kétnapos rendezvény gyereknap néven futott, én ennek megfelelően visszamentem gyerekbe: majdnem mindenre fel kellett másznom.

Ez most nem egy újabb tudománytalan-ismeretterjesztő bejegyzés felvezetése, hanem tényleg csak egy kérdés. Múlt héten úgy esett, hogy rögtön háromszor is jártam Szlovákiában (még konkrétabban kilenc nap alatt négyszer - tessék felkészülni újabb vonatos bejegyzésekre:), és rácsodálkoztam, hogy még mindig milyen sokfelé (de azért nem mindenütt) fenn vannak azok a mókás hangszórók a sárga póznákon, az őket összekötő légvezetékekkel:

Ezek a távrecsegők már '82-ben is ósdinak tűntek; szüleim mesélték, hogy egy időben Magyarországon is természetesek voltak az ilyen falurádiók, de én nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna működni azt a néhányat, amelyik akkor még a helyén volt. Ehhez képest múlt héten nem csak modernnek tűnő kültéri hangszórókat láttunk a régiek mellett, de egy helyütt műsort is adtak: először Karel Gott hangjára figyeltünk fel (utána fél órán keresztül a "Huncut karnyevál" szövege járt az eszemben), majd valaki beszélt is, tehát nem riasztás volt vagy próba, hanem műsor.

A Sárospatak feletti Megyer-hegyi tengerszemről tíz-tizenöt éve még csak nem is hallottam, egy ideje viszont közismert turisztikai látványosság. Tudom, a nem-ismerés elsősorban engem minősít, ezzel együtt úgy érzem, hogy a hazai idegenforgalom elég jól fejlődik ahhoz képest, hogy soha nem volt ilyen könnyű külföldre kirándulnunk, mint manapság.

A hegy tetején elhelyezkedő tengerszem igazából nem tengerszem, és nem is természetes képződmény, hanem egy malomkő-bánya esővízzel feltöltődött gödre. A mélyedés szögletesen szabályos falai a XV. századtől a XX. század elejéig folyó termelésnek köszönhetők.

Ez sem természetes szurdok, hanem a víz leengedésére kivájt járat. Érdekes belegondolni, hogy egy ilyen csonkítás ellen ma valószínűleg tiltakoznának a környezetvédők, viszont így, hogy már itt van, elképedve rajongunk érte.

Egy további fonák gondolat is felötlött bennem: ha kevesebb lenne a fa és bokor a szurdok falán és alján, még látványosabb lenne az egész. Viszont így természetes - már amennyire természetes lehet egy helyenként 50-60 méter magas falú bányagödör :) A másik lehetőség, hogy télen jön ide az ember.

Búcsúztassuk a nyarat zenével, pontosabban feldolgozásokkal, úgyis rég volt már ilyen! Kezdésnek ugorjunk vissza 1962-be:

Biztos mindenkinek ismerős; a nyolcvanas évek második felében George Harrison ezzel a dallal tért vissza a reflektorfénybe. Szüleimnek szerintem meg is volt a lemez, de soha nem néztem meg, hogy melyik számot ki írta, hisz úgy gondoltam, ha valaki nincs rászorulva arra, hogy mások számait énekelje, az ő (ez az ügy nem számít). Érdekes, hogy a számnak két klipje is van: az egyikben Harrison valami szobában zenélget egy Telecasterrel, miközben körülötte minden életre kel, a szóló közben pedig (a kaszkadőre) ugrik egy hátraszaltót. A másik videót viszonylag ritkán lehetett látni, úgyhogy inkább azt rakom be:

És váltsunk stílust, irány a hetvenes évek vége! Az alábbi főcím egy főleg a tengerentúlon legendás film sikerét meglovagolni igyekvő, rövid úton ejtett tévésorozathoz tartozott:

Hát, nem egy 5. szimfónia, de valami ismerős benne! Nem a teljes szám, csak bizonyos részei - de persze az is lehet, hogy én hallottam túl sokat ebben a formában:

Majd' egy hét szünet után mi mással is folytathatnám, mint vonatokkal... sőt: szlovák vonatokkal! Konkrétan a Pozsony-Szőlőhegy (Bratislava-Vinohrady) és Pozsony főpályaudvar (Bratislava Hlavná stanica) közti rámpát fogjuk látni. Pozsony vasúti hálózatáról azt kell tudni, hogy a főpályaudvar a belváros fölötti hegyoldalon van, a kelet, észak- és délkelet felől jövő vasútvonalaknak viszont majdnem a Duna szintjéről kell felmászniuk oda.

Szőlőhegynél (tényleg szőlők vannak fölötte) a Zsolna/Trencsén/Nagyszombat és a Szob/Párkány/Érsekújvár/Galánta felőli vasútvonalak futnak össze, így innentől négy vágány halad tovább nyugat felé, elég látványossá téve a vonatfigyelést. Maga az állomásépület nem túl érdekes, de az, hogy egy Y-elágazás közepén állunk, jópofa érzés. Érdemes kicsit feljebb menni a bevágás menti úton is, és a vegetációból figyelni a vonatokat. Dízelre nem érdemes várni, de a váltóáramú felhozatal elég fullos, a cseh Messerschmittektől a Laminátkán át a nyolcvanas évek kockamozdonyáig és a CityElefántokig:

A videót telenyomtam feliratokkal, úgyhogy sok mindent nem tudok pluszban leírni, de felhívnám a figyelmet a 13 kocsis vonatokra - itthon már nem nagyon látni ilyet, maximum különvonatként.

A múltkori osztrák, illetve az azelőtti szlovákiai kirándulás után evezzünk hazai vizekre, konkrétan a magyar tengerhez. Ugyan amióta kitört a nyár, nem jártam ott, de tavasszal és nyár elején azért kicsit meglestem az északi partot - naná, hogy vonatok miatt.

De persze nem csak a Szergejre és a Nohabra nyomtam a gombot, hanem mindenre, ami jött. Például erre a környezetbarát közösségi közlekedési berendezésre :)

Az egyszermajdhaleszráidőmkor bemutatandó júniusi nohabos túra fura "mellékfogása" volt ez a fura vonat: egy ex-ÖBB-s, jelenleg gyeseves ikermotorkocsi, mögé kötött Bz szerelvénnyel. Ha jól emlékszem (borzasztó gyorsan felejtek, pláne ha eleve meg se jegyzek valamit), vágányzár volt Keszthely környékén, ezért a szombathelyi járat ezzel a motorkocsival érkezett Tapolcára - és ha már egyszer itt volt, ment pár kört Vonyarcvashegyig.

A tavalyi, alkalom szülte betérés után idén Wachau Aggsteintől északkeletre eső felét is megnéztük, vonattal. Pontosabban igazából csak két várost látogattunk meg, a völgy nagy részét a vonat ablakából láttuk.

Az első megálló Dürnstein volt. A sziklák és a világosra vakolt épületek remekül néztek ki, de a harmincvalahány fokban nehezen lehetett meglenni közöttük - viszont legalább megértettük, miért nevezték a városnak nevet adó egykori várat "száraz sziklának" :)

Az utcáknak kicsit mediterrán hangulata volt - ráadásul az egyik itteni cukrászdában ittam életem legjobb jegeskávéját. Ez nem kis dolog, mert Olaszországon kívül ritkán találkozom olyan kávéval, ami igazán ízlik...

A város leginkább az apátság kék-fehér tornyú plébániatemplomáról híres, de bevallom, én többre értékelem a képen látható, sgraffitóval feldobott egyszerűséget, mint az Ausztriára eléggé jellemző "marcipánépítészetet". Le lehet bunkózni, de ez van :)

Ez a zord tömb a XIII. század végén alapított klarissza kolostor templomának épült, majd a rend távozása után magtárrá alakították. Nem egy szokásos "karrier"!

A sok cseh és szlovák bejegyzés után most ismét osztrák földre lépünk. A Ferdinánd császár Északi Vasutat az 1830-as években kezdték építeni Bécs és az északi iparterületek: a vítkovicei vasmű, a bochniai sóbányák, illetve úgy általában Morvaország és Dél-Szilézia összekötésére. Útközben betértek Brünnbe (Brno), Olmütz-be (Olomouc), érintették Mährisch-Ostraut (Ostrava), Oderberget (Bohumín), Sziléziában pedig más vasutak pályájáinak igénybevételével Krakkót is elérték. A neveket azért írtam németül is, hogy érzékeltessem, a vonal akkoriban végig osztrák területen futott, bár a krakkói kapcsolat 1856-ig az említett idegen vasutak pályáin, azaz Poroszországon át volt csak meg. A nyereséges magánvasutat 1906-ban államosították, az első világháború után pedig már Severní dráha Ferdinandova néven emlegették.

Von Pechristener Austria location map.svg: Lencer - Eigenes Werk Map was created using: Open Street Map Austria location map.svg for location map, CC BY-SA 2.0, Link

Az ezután hivatalosan csak Bernhardstalig tartó Nordbahn szerepe jelentősen csökkent, a második világháború után pedig még kevesebb szükség volt rá, hiszen a Vasfüggönyön csak kevés vonat haladt át. A visszaesés annyira látványos volt, hogy a harcok során megsérült bécsi Nordbahnhofot, azaz az addig a távolsági forgalom szempontjából fontos Északi pályaudvart helyre se állították - helyette húzták fel '59-ben a helyi és régiós forgalom számára az addigi Praterstern megállónál  a Wien-Nord, majd Wien Nord Praterstern néven ismert pályaudvart.

A rendszerváltás után ismét nőtt a forgalom; manapság elsősorban nemzetközi járatokat, Prágáig járó Railjeteket és Břeclavba tartó emeleteseket látni a tehervonatok mellett. Ez az EC a fenti képen például Lengyelországba tartott - az utolsó kocsi a festése alapján korábban valószínűleg a Berlin-Varsó Expresszen közlekedett.

2014 óta a cseh vasút is járat Railjeteket, nekem pedig még egy darab fotóm se volt a kék szerelvényekről, úgyhogy nagyon vártam, hogy jöjjön egy. Jött is, csak sajnos osztrák mozdonnyal, ami nem igazán nézett ki jól. Aztán jött a másik irányból is... egy ugyanilyen :-/