HamPLÓ

Rég volt már klasszikus zene, nem? Kíváncsi lennék, hány embernek mond bármit is a fentebbi cím - vagy magyar megfelelője, a "Dörmögő Dömötör Istók gazda udvarán". Aztán eljutunk 0:54-ig az alábbi videóban, és szerintem több generációnyi ex-gyerek döbben meg, hogy jé, ez egy teljes mű, zenekarra, nem csak egy főcímzene zongorára és fagottra?

Persze ilyen felvezetés után, vagy mondjuk a fagott hallatán lehet, hogy sokan sejtették, mi következik, de végig kevesen hallottuk annak idején ezt a művet. Én legalábbis biztos nem. Pedig kellemes darab, az a bizonyos rész pedig annyira macis, hogy nem bírok nem magam elé képzelni egy bukdácsolva cammogó, lompos-loncsos-bozontos kölyökmackót :) Egyébként nálam műveltebbek esetleg nem tudják, van valami konkrétan leírt sztorija a dalnak? Tudjuk, mit csinált Dörmögő Dömötör, és ki az az Istók gazda? Vagy pont az a jó, hogy a fagott és a zongora elmeséli, ahogy egy elcsavargott kismackó betéved egy baromfiudvarba, ahol megpróbálna haverkodni az ott lakó állatokkal, de azok megkergetik, és jót nevetnek rajta, amikor elfut?

Összehasonlításként itt egy videó azzal a hangszereléssel, ami klasszikussá vált. Szerintem zseniális, ehhez képest a szerzőjének még wikipedia oldala sincs :( És három a magyar igazság, itt az a változat, amit először megismertem - a fent hallható hangszerelés, még a később újra feljátszott díszítések és kiegészítések nélkül:

Furcsa, hogy miközben a mi környékünkön a dízel-villamos mozdonyok voltak a felsővezeték nélküli vasúti vontatás császárai, a németek inkább a dízel-hidraulikus meghajtást részesítették előnyben. A nyugati oldal különösen ráfeküdt erre a verzióra, a mi szintén dízel-hidraulikus Csörgőnkkel ellentétben megbízható és erős gépeket létrehozva az utólag felszerelt kipufogóik miatt "Nyuszifül" névre keresztelt V160-as család formájában.

A dízel-hidraulikus hajtás mellett a németek a közepes teljesítményű - 2000 lóerő körüli - mozdonyok mellett tették le a voksot, még ha kettőt is kellett használni belőlük a komolyabb vonatokhoz. A Henschel az ötvenes évek végén ugyan belefogott egy nagyobb gép fejlesztésébe, a hattengelyes, 3200 lóerős V320 - '68-tól egy ideig 232 - 001 azonban egyke maradt.

Jókora masináról van szó: négy méterrel hosszabb, mint a mi Nohabunk; ennek legfőképp az az oka, hogy két 1900 lóerős dízelmotor dolgozott benne! Összehasonlításként itt ez a kép, amin egy sima Nyuszifüllel csatolták; jól látható a négy- és hattengelyes masina közti különbség. A homlokfal a 320-asról került át a rövidebb "tesóra": a V160-asok eleinte gömbölyded mellső kialakítással épültek - nem véletlenül hívták őket Lollobrigida után "Lollónak"...

A majd' két Nohabnyi erőforráspáros a fentebbi videó alapján igencsak karakteres hanggal bírt, pláne, ha épp le volt szerelve a hangtompító. Az az igazi "bass drop", amit 1:00 után hallunk, nem az, amikor valami DJ bohóckodik :)

A Nyugati melletti, a pályaudvarral ellentétben megfelelően őrzött és ápolt zöldterület egyik sarkában áll ez a csemete, szemmel láthatóan kilógva a többi fa közül:

A japán díszcseresznye virágba borulása a távol-keleti szigetországban a néplélek része, Budapesten viszont Gary Moore-ra emlékeztet ez a konkrét fa, amelyet a Lord of the Strings fanpage üzemeltetői ültettek:

Megjegyzés: a szerző aludni nem tudván egész éjjel számítógépes zenéket hallgatott a youtube-on, hozzá kommenteket és wiki-oldalakat olvasott*, az alábbi összefüggések** tehát nem az ő felfedezései :)

Már írtam, hogy mennyire meglepett, amikor kiderült, hogy a Last Ninja 2 - amúgy zseniális - zenéjének egyik tétele konkrétan egy Tangerine Dream szám - de hogy az egyik legtipikusabb C64 játékzene is feldolgozás legyen? Erről van szó:

Ezt a dalt (és a high-score-ét, ami talán még jobb) Rob Hubbard nevével emlegetjük, pedig tulajdonképpen az eredeti, arcade verzió átdolgozásáról és kiegészítéséséről van szó. Bár az eredeti chiptune rövidebb és monotonabb:

... jól felismerhetőek egyes azonos részletek - épp ezért talán érdemes megemlíteni az eredeti szerző, Tamayo Kawamoto (aki egyébként egy hölgy) nevét is a jövőben, amikor a végeredményt dicsérjük. Tegyük hozzá, hogy Hubbard se állította, hogy ő komponálta volna a zenét, a program is csak annyit ír, hogy "sound: Rob Hubbard", mégis alapvetően az ő nevéhez kötik az egészet. Persze van olyan, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy egy ismerős részlet kölcsönvétel, tisztelgés, vagy csak a zeneszerző se vette észre, hogy ezt már előadták előtte egyszer. Ez itt például a Turrican 2 egyik zenéjének egy részlete:

Érdekes, hogy Paul Gilbert zenéje sose tudott megérinteni. Nem voltam oda a Racer X-ért, nem értettem a hype-ot a Mr. Big körül, és a szólólemezei se fogtak meg. Ellenben nagyon szórakoztatónak - és tanulságosnak - találom a videóit, ahol a zenéről és zenélésről mesél, mint például itt:

Hihetetlen, hogy több évtizednyi életvitelszerű zenélés után még mindig ilyen lelkesen tud ezekről a dolgokról mesélni.... Érdemes a teljes sorozatot végignézni - mellesleg nem semmi az se, hogy mennyi ingyen "kontentot" kitol a világ elé!

Az osztrák-magyar vasúttársaság 2012-ben lepte meg a vasútbarátokat azzal, hogy a német vasút román leányvállalatától szovjet gyártmányú ex-NDKs dízelmozdonyokat bérelt. A négy gép Szombathelyről eleinte Csorna felé járt, aztán Pécs felé is lecsorogtak. Egy évvel később már a Balaton fölött is felbukkantak a keszthelyi fürdősvonattal, de miután a csornai vonalat villamosították, már nem nagyon volt szükség rájuk, elkezdték visszaadni őket eredeti tulajuknak.

Néhány tehervonatos bevetés után aztán újból örülhettünk: a típus egyelőre megtartott két gyeseves példánya közül az egyik feltűnt a Győr-Pápa-Celldömölk-Szombathely viszonylaton. Ezt a bevetést már egy évvel korábban is tervezték, 2016 végén viszont ténylegesen megjelent itt a szovjet nagyasszony!

Interszitivel december elején vágtunk neki a Dunántúlnak. Mezőlaknál úgy nézett ki, a meteorológusok előrejelzései ellenére szerencsénk lesz: a nap ha laposan is, de sütött, a mozdony pedig a várt időben robogott el fényképezőgépeink lencséi előtt.

Mivel a vonatot nem nagyon lehetett egy irányba menet többször is elkapni, felgurultunk Győrig, és a kinézett fotóhelynél - egy felüljárón - bevártuk, amíg elindul visszafelé. Tele voltunk reményekkel: a nap sütött, a felhők szépek voltak, és még szivárványt is láttunk! A felüljárót ugyan üvegfalak szegélyezték, így lefele nehéz volt fotózni, de úgy gondoltuk, az Erő még mindig velünk van. Aztán egyszercsak elmentek a fények, és olyan szél lett, hogy majd lefújt bennünket a járdáról...

Nemrég meséltem, hogy újra felfedeztem magamnak késő tinédzserkori hobbimat, a gitárboltokba járkálást, és hogy végleg belezúgtam a Gibsonokba. Nos, a dolog nem múlik! A hangszerboltba járásban az a legjobb, hogy nem tudod túlzásba vinni, hiszen a "túl sok gitár" kifejezés értelmezhetetlen, költeni meg úgyse tudsz túl sokat, csak amennyi pénzed van ;)

Most például ez a 2017-es Faded Les Paul-modell tetszik piszkosul. Ha múltkor azt írtam, hogy a Studio sorozat eredetileg a hangra koncentrált a kinézet helyett, aztán később mégis egyre szebb és szebb lett, akkor most kijelenthetjük, hogy Memphisben ismét nekifutottak egy olyan munkagép építésének, amit nem kell sajnálni, ha elkopik. Eleve kopott kinézettel gyártják - ez a "kőmosott" barna konkrétan olyan, mintha katonai célokra építették volna :)

A "Les Paul ötven árnyalata" c. sorozat folytatódik: múltkor láttunk burst Standardet 2015-ből, most itt egy Wine Red Candy példány. Még épp innen van a "PRS-ség" határától, de azért már elég feltűnő.

Az ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik Birodalom jellegzetes díszleteinek romjai közt tépték a húrokat, a Metallica fellépése után pedig egy mérgező vízű tó mellett bolyongtam el a metróig...

Annak idején nem véletlenül lett ez a város a második világháborút lezáró perek helyszíne, hiszen Hitler pártja rendszeresen itt tartotta legnagyobb önünnepeltetését, a Birodalmi Pártgyűlést. A belvárostól délkeletre a Városliget helyi megfelelője, a Luitpoldhain és a Dutzendteich körül egy egész rendezvényvárost kezdtek építeni a harmincas években: volt itt stadion, csarnok, felvonulási terület, oltárszerű tribünnel ellátott aréna... Pontosabban csak lett volna, mert a munkálatokat soha nem fejezték be - a "Birodalmi Pártnapok Területe" csak részben valósult meg:

Von Lencer - "own work" Quellen: Bauzeugen.de CSU-OV Lichtenhof - Das Reichsparteitagsgelände im Südosten von Nürnberg Albert Speer - Reichsparteitag-Gelände (1934 - 1943) in Nürnberg, CC BY-SA 2.5, Link

A terület leglátványosabb épülete, a Kongresszusi Csarnok kívülről úgy néz ki, mintha a római Colosseum eltévedt testvére lenne, de igazából nem is szolgál rá nevére, hiszen sosem fedték be:

Von Nicohofmann - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0, Link

A kinézet nem véletlen: Hitler és építészei imádták az antik formavilágot, bár a kőlapok alatt jellemzően tégla és vasbeton lapult.

Bár a csarnok sose készült el, kívülről így is meglehetősen lenyűgöző. Ami talán furcsa, hogy nincs igazán turistalátványosságként kezelve: az előterét népünnepélyek helyszínéül használják, maga az épület pedig csak részben funkcionál múzeumként; a helyiségek többségét próbahelyként és raktárként hasznosítják - vagy még úgy se. Érződik rajta, hogy nem tudnak büszkék lenni rá, nem akarják mutogatni, pláne nem költeni rá. Elég földöntúli érzés oldalról a bokrokkal körbenőtt aszfaltúton bemenni a tulajdonképpeni csarnok közepére - az ember valahogy nem erre számít:

Aki rendszeresen olvassa ezt a blogot, tudja, hogy Köln ifjúkorom egyik meghatározó színhelye volt, és bármikor képes vagyok órákat beszélni/írni bármilyen aspektusáról: római kori épületeiről, modern épületeiről, a hídjairól, a karneválról, az áruházairól, múzeumairól, a templomairól, _a_ Dómról, vagy épp a parkokban szaladgáló nyulakról - na meg persze a villamosokról, vonatokról, melyek az első komolyabb találkozási lehetőséget jelentették számomra a világ nyugati oldalának közlekedési eszközeivel (a szivar Audi 100-ason túl). Ezek a youtube-on talált videók annyira jól visszaadják kósza emlékeimet a város sínhez kötött közlekedéséről, hogy néha még a szagokat is érezni vélem :)

Bár az indexképen egy B-kocsit láthatunk, ebben a videóban a világ legsikerültebb villamosainak, a DÜWAG "gömbölyű" csuklósainak kölni verziói azok, amelyekért ma is pont úgy lelkesedem, mint bármikor. Elképesztő méretű jószágok voltak, főleg, amikor kettesével hussantak a Heumarkttól a Neumarktig. Ehhez képest nem utaztam velük túl sokat akkoriban, az igazi imádat a 2000-es években teljesedett ki, de akkor nagyon. Jellemző, hogy amikor elmentem a típus búcsújára, egy kölni villamosbarát, akit egyszer évekkel korábban Pesten körbekísértem, úgy köszönt rám a tömegből, hogy "tudtam, hogy itt leszel" :) A vonatos snittek is jók, például én nem emlékeztem, hogy akkor még voltak Umbauwagenek forgalomban, márpedig mintha egy olyat is látnánk. A kevésbé sínmániások nosztalgiázhatnak az autókon, az emberek öltözködésén, én meg még azt is látom, hogy a Lufthansa-ház még Lufthansa-ház volt, valószínűleg vásár lehetett, mert a Deutzer Brücke fel van lobogózva, és a Parkleitsystem még elektromechanikus kijelzőkkel működött.

Az előző videón még nincs kész a főpályaudvar Rajna felőli üvegteteje (sőt, szerintem még a régi építmény oldalfalának egy darabja is látható), ezen a videón már igen - viszont még mindig 103-as sorozatú "tojásmozdony" indul alóla - rögtön kettő is, egyszerre, párhuzamosan! A mögéjük csatolt kocsik szintén elmúlt időket idéznek.

Érdekes, hogy ott, ahol régen alig volt valami villamosos fotóznivaló - tudniillik azelőtt a "négyeshatos" csak átment itt, a szökőévente járó 17-es meg kurtán-furcsán végződött - na szóval ott ma jobbról-balról-mindenfelől tuják jönnek, tuják kanyarodnak, tuják bújnak át a híd alatt, jönnek szembe egymással. Vannak szűk keresztmetszetei és visszatérő problémái a fonódónak, de tíz év alatt nem jártam annyit az északi szakaszán, mint az elmúlt egy évben - pedig egy ideig Óbudán laktam. Buda kicsit összement, amióta ez a villamos jár :)