HamPLÓ

Tavalyi berlini sétáim kapcsán mutattam ezt a képet, az előtérben egyre magasabbra emelkedő vasbeton falakkal, háttérben pedig a jól ismert kelet-berlini tévétoronnyal:

Akkor azzal viccelődtem, hogy a beállítás hamarosan megismételhetetlen lesz, hisz a kupola el fogja takarni a tévétornyot. És persze tíz hónappal később tényleg ez a helyzet:

Persze egy vasbeton szerkezet zsaluzása meglehetősen gyorsan szokott zajlani, így inkább arról szeretnék írni, hogy mit is látunk pontosan a képeken.

Nos, ez itt a porosz királyok, később pedig a német császárok székhelyének, a Berlini Városi Kastélynak (Berliner Stadtschloss) az újraépítése. A végső formájában a XVIII. századra elkészült épületen a rákövetkező időszakokban csak kisebb változtatásokat eszközöltek, és bár alaposan megsérült a második világháborúban, konszenzus van arról, hogy az állapota miatt biztosan nem kellett volna lebontani. Mi több, az újjáalakult berlini szenátus tervbe is vette felújítását, el is kezdődtek a megőrző munkálatok, de az ország - és a város - két részre szakadása után ezekből nem lett semmi; az épületet kiürítették, bekerítették, majd 1950 szeptemberében Walter Ulbricht elrendelte teljes lebontását. Nem aprózták el: a robbantásokkal megtámogatott munkát 1951 márciusára be is fejezték; helyére felvonulási terület került, dísztribünnel.

„Bundesarchiv Bild 183-1986-0424-304, Berlin, Palast der Republik“ von Bundesarchiv, Bild 183-1986-0424-304 / Junge, Peter Heinz / CC-BY-SA. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 de über Wikimedia Commons

A jókora terület aztán a hetvenes években beépítették: hátsó részére került a Köztársaság Palotája (a nép nyelvén inkább "Erich (Honecker) lámpaboltja", esetleg "Volvográd" - az elvtársak szerették a svéd autókat), elöl pedig egy parkoló díszelgett. A rendszerváltás után persze már nem volt szükség a szocialista rendezvényközpontra, és amikor kiderült, mennyibe kerülne az azbesztszennyezést elhárítani, inkább lebontották. A helyét egy időre bezöldítették, de természetesen azonnal elindult a vita, hogy mi kerüljön oda. 

„Stadtschloss Berlin after restoration 3D mapping“ von Khalilov - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC-BY-SA 4.0 über Wikimedia Commons

A kérdés korántsem volt egyértelmű, mert a császári palota a német történelemnek egy nem feltétlenül pozitív időszakát idézte volna sokak szerint. Persze voltak, akik egy az egyben a régi palotát akarták visszakapni, mások viszont inkább valami újat, modernet, közösségit szerettek volna. Végül tulajdonképp mindkét oldal győzött: a Humboldt-testvérek - Wilhelm és Alexander - után elnevezett, múzeumként és kulturális rendezvényhelyszínként funkcionáló új épület a palota méreteivel fog elkészülni, és négyből három oldala meg fog egyezni az eredetivel!

Az eredeti kinézetet támogatók egy minta-homlokzatot is felállítottak, hogy további pénzügyi támogatókat szerezzenek - ők ugyanis nem csak úgy "a köz" pénzéből szeretnének hagyományőrzők lenni, hanem 80 millióval maguk is hozzá akarnak járulni az építési költségekhez. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne újságcikkekkel, pláne blogkommentekkel "harcolni" valamiért, aztán fizesse ki valaki más, nem? Hiába, nem tudnak semmit a németek! :-/ Mindenesetre az építtető - a német állam - már bele is számította a finanszírozásba a felajánlásokból érkező összeget.

„Le projet Humboldt-Forum (Berlin) (6087765939)“ von Jean-Pierre Dalbéra from Paris, France - Le projet Humboldt-Forum (Berlin) Uploaded by russavia. Lizenziert unter CC BY 2.0 über Wikimedia Commons

A most még csupasz tömb így fog kinézni 2019-re. Ugyanúgy nem látszik kívülről a vasbetonból semmi, mint a Várbazárnál vagy a Közraktárnál. Számos helyen folytak-folynak ilyen építkezések Németországban, a leglátványosabb példákat Drezdában látni. Összehasonlításként itt egy kép az eredetiről, a XX. század első feléből:

A közelmúltban bemutattam a "vasgyári gyarmatot", illetve az ott (néha) járó nullás villamost, de azt is el kell mondanom, hogy legutóbb alapvetően nem ezek miatt mentem Miskolcra, hanem a klasszikus "gömbölyű" DÜWAG-ok magyarországi képviselőjétől, az E1-estől elbúcsúzni:

A bécsi hattengelyeseket csak rövid ideig akarta használni a közlekedési vállalat, aztán valahogy tizenkét év lett belőle. Eredetileg a Bengálik eltűnését akarták meggyorsítani, tűzoltásként, amíg alacsonypadlósokat tudnak venni, ezért tartották meg a "mócártkuglik" eredeti festését is - ha tudták volna, hogy egy évtizednél is tovább maradnak, valószínűleg flottaszínt kaptak volna. Mivel az 1-es vonal nyugati végén akkoriban már - és még - nem volt hurokvágány, ezek meg egyirányú kocsik, csak a 2-esen közlekedtek, így legtöbbször messziről lehetett látni, hogy vasgyári villamos jön-e, vagy sem :)

Akárhogy is számolom, előtte legutóbb 2005-ben jártam Münchenben, úgyhogy 2014 nyarán már nagyon ideje volt újrázni. Rövid időn belül két látogatást is sikerült összehoznom: egy átutazósat hétköznap délután, hogy lássam a csak munkanapokon közlekedő P-Zugokat, és egy hétvégit, hogy múzeumozhassak, hídról vonatokat fotózhassak - na meg városnézzek. De azért persze némi villamos is befért mindemellé :)

München villamosai
Maximális forgalom, minimális csikorgás

Nem volt kedvem a hatszázezredik villamosos oldalt/blogbejegyzést megcsinálni, ezért inkább leültem a zeneszerkesztő elé - és mivel túl erősre volt állítva a klíma, asszem szintetizátorokgyulladást kaptam :O Tudom, ez nagyon rossz volt, de ez van, ha az ember alvás helyett a gép előtt felejti magát ;)

(Azért nem kell megijedni (vagy pont hogy meg kell, ki hogy viszonyul a témához), nemsokára lesz villamosos oldal is, csak ez most jobban szórakoztatott.)

Mostanra már annyira feltúrták a Széll Kálmán teret, hogy szinte múltidézésként hatnak ezek a képek, melyeken még megvan a metróépület mellett rogyadozó terasz, és még épp csak bontják a régi gyalogos felüljárót...

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy meglátok egy épületet, és nem hiszem el, hogy tényleg azt látom, amit, de 2005 májusában pont ezt éreztem - annyira lenyűgözött a látvány, hogy az eredetileg fotózni szándékozott vonat helyett inkább az épületet tettem a kép középpontjába:

Ez itt a (nyugat-)berlini Nemzetközi Kongresszusi Központ - német (és angol) rövidítésével az ICC -, a világ egyik legnagyobb rendezvényháza, a vasút és a berlini vásárváros (Messe) közé ékelődve a maga 320 méteres hosszúságával, 80 méteres szélességével, és 40 méteres magasságával - na meg alumínium borításával. Első pillantásra azt gondoltam, hogy viszonylag friss épületről lehet szó, aztán kiderült, hogy 1975 és 79 közt épült - ott helyben egyébként az jutott eszembe, hogy valószínűleg ugyanaz tervezte, aki a birodalmi csillagrombolókat :)

Idén nyáron végre rászántam magam, hogy közelről is megnézzem. Így se mindennapi látvány: a rácsos szerkezet a tetőt tartja (a "kifordított építészet" sokkal szebb példájaként, mint mondjuk a Pompidou Központ), a hengerek pedig egyrészt pillérként, másrészt lépcsőházként funkcionálnak.

Az épületben 80 különböző méretű terem van (a legnagyobb 5000 fős), és a képen látható háromszintes híd köti össze a Berlini Vásár "történelmi" területével.

„ICC Berlin Meeting (4971983044)“ von Udo from Berlin, Deutschland - ./meeting Uploaded by indeedous. Lizenziert unter CC BY 2.0 über Wikimedia Commons

Belülről a képek alapján másképp posztmodern, mint kívülről - de sajnos erről lemaradtam, mert tavaly bezárták. Viszont az internet szerencsére most is a segítségünkre siet:

A múltkor ott hagytuk abba, hogy a Dráva árterülete mellett fekvő Bélavár megállóhelyen elrobogott mellettünk egy Csörgős vonat. Hangulatos volt, de igazából nem ezért csorogtunk le Keszthelyről idáig, hanem miatta:

Érdekes, hogy amíg csak Németországban és Bécsben (!) találkoztam a típussal (amit akkor még Nagyszergej néven ismertem), nem keltett bennem különösebb érzelmeket, de amióta megláttam kék kocsikkal kirobogni a Csorna utáni ívből, teljesen odavagyok ezért a fura kinézetű nagyvasért! Szerencsére Ícé rábeszélhető volt, hogy várjuk meg itt - igaz, én csak az állomást mondtam, azt már ő nézte ki térképről, hogy a Pécs-Nagykanizsa-Szombathely-Sopron interkontinentális vonat érkezésekor pont jól fog sütni a nap itt.

Sajnos három személykocsi továbbra se jelent túl nagy megterhelést a mozdonynak - egyszer megnézném valami komolyabb tehervonattal, emelkedőn! Viszont meg kell jegyezzem, hogy ez a kis megállóhely idilli hangulattal rendelkezett: minden csupa zöld, fejtetőig meglocsolva madárcsicsergéssel!

Évekkel ezelőtt nyitottam egy mappát (ilyet se írtam még: ez az én nyelvemen inkább úgy hangzik, hogy csináltam egy könyvtárat) mindenféle jártamban-keltemben látott tárgyaknak, amelyek gyerekkori emlékeket idéztek fel. Most, nem kevés idővel később viszont rá kellett jönnöm, hogy a mappa jó ideje nem gyarapodott, és valószínűleg nem is nagyon fog, úgyhogy vagy letörlöm, vagy elsütöm a tartalmát a blogban. Mivel szentimentális állat vagyok, utóbbi mellett döntöttem :)

Nagyi villanyradiátora a Bartók Béla útról!! Ma már hihetetlennek tűnik, hogy volt idő, amikor nyugdíjasok is finanszírozni tudtak valamit, ami szó szerint áramot éget, de volt ilyen. Ez a példány mondjuk egy BKV-s áramátalakító félreeső sarkában lett megörökítve; lehet, hogy a fogyasztás ezen a szinten ott kevésbé számít :)

Mérhetetlenül felháborító élmény, amikor az ember fia épp olvasni tanul, és mindenen gyakorol (általában sikerrel), de egyszercsak egy ilyen próbálkozáskor azt mondják neki, hogy "az nem pakema, hanem raketa". Már csak azért is volt okosabb dolog Hajdút venni! ;)

Csődbe ment az első világháború után, trolira akarták cserélni a negyvenes évek első felében, két évig nem tudott közlekedni a második világháború után, és a rendszerváltás óta is felmerült, hogy meg kéne szüntetni, de az egykori Landsberg an der Warthe tujái ma is vígan kígyóznak a kopott síneken!

Gorzów Wielkopolski villamosai
Ex-kasseli hattengelyeseken a Warta mentén

A héten volt már Berlin a blogban, és volt vasút is, most itt az ideje keverni a kettőt! A berlini S-Bahn egy magasperonos (96 centi), harmadik sínes áramellátású, metrószerűnek mondható városi- és elővárosi közlekedési eszköz. A mai formájában az 1920-as évektől kialakított hálózaton három méter (mérnököknek: 3000 mm;) körüli szélességű járművek közlekednek, az állomásokat pedig úgy építik, hogy kicsi legyen a távolság a peron és a kocsik közt - és a jelek szerint ez elég ahhoz, hogy akár "nagyvasúti" szerelvények is elférjenek. Az alábbi videón egy minden nap lezajló szállítást látunk a DB Nachtzug Warschauer Strasse-i telephelye, és a lichtenbergi pályaudvar közt. A két hely közt a legrövidebb út az S-Bahn vágányain át vezet, úgyhogy a szépen rotyogó hangú "Nyuszifül" erre halad el az éjszakai vonatok kocsijaival. És nem valami hatalmas vágányzár keretében: két-három perccel korábban még S-Bahn ment ugyanitt, és az áthaladása után ennyivel megint az jött. A filmecske első jelenete az évek óta átépülő Ostkreuz-nál készült: az ilyen szállításokra szolgáló külön sínpáron álló vonat szabad jelzést kap, és ráhalad az S-Bahn harmadik sínes vágányára Lichtenberg felé; a következő jelenet két nappal és két perccel később rögzítődött, a szerelvény a Nöldnerplatz megállóhelyen halad át:

Talán érdekes, hogy egy ugyanilyen szállítást már elkaptam 3-4 éve, csak akkor még teljesen más volt a vágányelrendezés az Ostkreuz-nál. Persze alapjában véve nem ördöngösség, amit látunk, hiszen a német területeken régen se a sín mellé szórt kavicsról volt szokás felszállni a vonatokra, így hozzá vannak szokva ahhoz, hogy betartsák az űr- és rakszelvényeket, de azért nem bírt nem eszembe jutni, hogy nálunk már az 55 centis peronok is hatalmas előrelépésnek számítanak (EU pénzből, a XXI. században), míg Németországban 1928-tól kezdték bevezetni a 76 centiset (a 38 centis helyett)...