HamPLÓ

Eredetileg más témát terveztem mára, de a múltkori berlini bejegyzés annyira fellelkesített, hogy a kész írást inkább áttoltam hétfőre, és helyette befejeztem a pár hete elkezdett tömköz beszámolót. Igyekeztem színesre venni a figurát, így láthatunk új vonalat régi villamossal, felhagyott és soha üzembe nem vett síneket, betömött lejárójú, de még mindig meglevő alagút hűlt helyét, metróépítést és minimetrót... meg még ami arra járt, amerre én:

Berlini gyorsvizit 2014 augusztusában I-II
Új vonal, megszüntetésveszélyes vonal, elveszett vonal, elveszett alagút, minimetró, és egy kis csavargás

Bár a blog tematikája kezd a "mit csináltam a nyári szünetben" című általános iskolai kötelező körre hasonlítani, remélem, azért van, aki elolvassa ezeket a bejegyzéseket :) Mai sétánk helyszíne ismét a német főváros lesz.

Induljunk el mondjuk a Potsdamer Platzról, az egykori halálsávval szemközt a nyugati oldalon kiürített és lebontott tömbök helyén álló toronyházak tövéből! Bal oldalt a PricewaterhouseCoopers-, középen a Kollhoff-, jobbra a Bahn-Towert látjuk; a jobb szélen kicsit belóg a Sony Center, alul pedig a föld alatti pályaudvar egyik lejárata.

A Sony Center építésekor az egykor ott állt szálloda maradványait arrébb tolták, hogy megmaradhassanak - ez itt például a reggeliző terem belseje volt. Tudom, írtam már erről, de van valami fura abban, amikor az ember egyszerre áll az utcán és egy régi szálloda belsejében!

Persze voltak itt olyan korszakok is, amikből direkt nem akartak emlékeket megtartani: aki például erre a képre ránéz, maximum azt furcsállhatja, hogy az előző fotó helyszínétől légvonalban alig háromszázvalahány méterre készült - az épületek stílusából sejthetően keletre. Hetvenöt évvel korábban azonban meglehetősen másként festett még ez az utca, a Vossstrasse:

„Bundesarchiv Bild 183-1989-0508-504, Berlin, Neue Reichskanzlei“ von Bundesarchiv, Bild 183-1989-0508-504 / Hoffmann, Heinrich / CC-BY-SA. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 de über Wikimedia Commons

Amit az előbb láttunk, az tehát Hitler Új Birodalmi Kancelláriájának hűlt helye. Az épületet kettős céllal tüntették el: egyrészt a győzelem jeleként, másrészt pedig kellett az építőanyag a lerombolt városban; a paneltelep viszont csak a nyolcvanas években épült a helyére. A hírhedt bunker földalatti részeit is csak ekkor töltötték fel, ma parkoló van ugyanott...

Egyébként mindehhez tegyük hozzá, hogy az utca lakóteleppel átellenes oldalán néhány éve még körülbelül semmi értelmes sem volt, ma viszont már ott áll Németország legnagyobb plázája.

Berlin elég hihetetlen tempóban változik. Például az Unter den Linden jelen állapotában nem úgy néz ki, mint az egykori díszes útvonal, amiről verseket és dalokat írtak - de csak azért, mert miközben a két szélén álló épületeket restaurálják (és néha nulláról újraépítik), a mélyben pedig metrót építenek, a távolban a háborút többé-kevésbé túlélő, de a kommunisták által mégis lebontott császári kastély, a Berliner Stadtschloss modernkori (kívülről a régi, belülről részben modern) újraalkotása is zajlik.

Nemrég írtam a kölni dómról, és a hozzá fűződő viszonyomról, a blog rendszeres olvasói tehát már innen is tudhatják, hogy a székesegyház meglehetősen sokáig épült, és hogy még ma is javítgatják-pótolják a megsérült/elveszett részeket. Van viszont egy olyan helyreállítás, amit tavaly láttam először, és ami engem is meglepett:

Igen: a bal alsó sarok környékéről van szó! Ez a javítás két szempontból furcsa: egyrészt nehéz elképzelni, hogy elvileg az egész homlokzat ilyen színű lenne (ugyanonnan származó kőből csinálták), másrészt pedig mert jól emlékszem arra, hogy mi volt ott régebben:

Igen, jól látjuk: tégla. Amikor gyerekként először felfigyeltem rá, csalódottságot éreztem, mert azt hittem, hogy igazából az egész épület téglából van, amit vékony rétegben kővel borítottak. Azt gondoltam, egyfajta "önleleplezésként" hagytak ki egy darabot - aztán kiderült, hogy nem erről volt szó:

Eredetileg csak átszállni akartam az éppen átépítés alatt álló Széll Kálmán nemmoszkvatéren, amikor láttam, hogy már az utolsó szegmenst bontják a sínek fölötti gyalogosfelüljáróból. Ez város- és közlekedéstörténetileg is érdekes esemény, plusz gyerekkoromban - közeli villamosvonal híján - az építő- és bontógépek bűvöletében éltem, amiből megmaradt annyi, hogy máig lenyűgöznek az ilyen masinák, tehát maradnom kellett. A kezem ugyan még kesztyűben is ráfagyott a kamerára, de valamit sikerült megörökítenem abból a furcsa látványból, amikor meghajlik és eltörik egy betongerenda! Utána bevágódtam a közeli kínaiba melegedni, de a lakoma után se sikerült az utamat folytatni, mert akkor meg az utolsó pillért kezdték el vésni, és látszott, hogy hamar végezni akarnak vele. Ekkorra már elég sok nézője volt az eseménynek; hallani is, ahogy a járókelők ujjonganak és tapsolnak a ledőlés után. Érdekes volt azt is látni, hogy mennyire foghúzásra hasonlított a bontás: húzták-tolták, és sokat csavarták, hogy tépődjenek-szakadjanak a betonvasak...

Magánvélemény jellegű kommentár: tudom, hogy sokak szerint ez az építmény műemlék is lehetett volna, de viszonylag rendszeres használójaként szerintem egyrészt zavaróan szűk volt, a lépcsői pedig kimondottan barátságtalanok voltak (nem csak a végén, amikor le voltak repedve a fokok, hanem egyébként is rossz volt a szöge, illetve a lépcsők magassága, legalábbis az én 46 és feles lábaimnak). Villamosokat fotózni ugyan jól lehetett róla, de emlékszem, hogy többször le volt zárva/szűkítve, mert nem bírta a strapát. SZVSZ nem miatta volt jó a tér Beszkárt-féle elrendezése, hanem közlekedésileg az irányok elkülönítése, építészetileg pedig az eredeti gombák miatt, amiket én már nem is láthattam, mert a metróépítés kapcsán eltűntek (a hetvenes évek második felében épült, szintén gomba alakú esőbeállók se szépek, se jók nem voltak).

Csak most tűnt fel, hogy már közel egy éve, hogy elindult a forgalom Debrecen időrendben sokadik, szám szerint viszont második villamosvonalán. Annak idején írtam róla itt a blogban, most megcsináltam a bővebb beszámolót is:

A debreceni 2-es villamos első üzemnapja
2014. február 26.

Mostanában többször is írtam a fogasléc és fogaskerék nélkül is hegyet mászó linzi Pöstlingbergbahnról, melyet úgy modernizáltak, hogy a régi imidzs is megmaradt.

A városi villamoshálózatba bekötés nem csak az eltérő nyomtáv és megváltozott sín-kerék kapcsolat miatt nem volt triviális, mert szó szerint a villamos és a hegyi vasút közé állt az osztrák szövetségi vasút egy nem villamosított mellékvonala is. Persze az, hogy nem kellett a nagyvasút (Ausztriában szokásos 15 kV-os) váltóáramával foglalkozni, valószínűleg megkönnyítette a dolgot, de nem sok kétségem van afelől, hogy azzal együtt is megoldották volna.

A régi felállás ez volt: a vasút egyik oldalán végződött a villamos, hurokvágánnyal, minden további kapcsolat nélkül (hiszen a villamos 900, a nagyvasút 1435, a Pöstlingbergbahn pedig 1000 mm-es nyomtávú volt)...

... a vasút másik oldalán pedig ott állt a hegyvillamos fejpályaudvara, két csonkavágánnyal. A csinos épületecske ma múzeum, a vágányokra viszont már csak azért is szükség van, mert a régi járművek tárolócsarnokába csak onnan lehet bejutni. A bal alsó sarokban sejthető második vágány is a nagyvasúthoz tartozott: az ÖBB pályaudvarának kis csonkításával tudtak helyet csinálni az összekötő vágánynak...

... amit itt látunk. A kép kicsit csalóka, mert egy, a kereszteződésen épp áthaladó kocsi hátsó ablakán át készült, ezért a tilos jelzés ellenére még egyenesen áll a vágányút, de alapvetően a működési elv az, hogy ha épp nem jön Pöstlingbergbahn jármű, akkor a hegyivillamosnak tilosat mutat a jelző, az előtérben látható kitérő pedig balra, a csonkavágányra terel - ez azt jelenti, hogy ha a Pöstlingbergbahn járművezetője direkt figyelmen kívül hagyná a tilos jelzést, akkor se tudna bemenni a vonat elé. Ha nincs vonat, de van Pöstlingbergbahn forgalom, akkor kapcsol csak szabadra a jelző, és jön létre a keresztező vágányút - természetesen a szembemenetelre is figyelve, mivel az egész hegyi vonalat számítógép felügyeli.

A sok virtuális utazás - Wuppertal, Linz, Köln - közben kicsit megint visszaugrunk Budapestre. A téma most is az este, de nem akármilyen este, hanem az adventi időszak fénydíszes, forraltbor- és kürtőskalács illatú estéje:

Az autók zaja helyett megint youtube stock zenét kevertem a hangsávra - de nem kell félni, direkt nem karácsonyi dalt, azokat még mindig nem hevertem ki. Igazából az az érdekes, hogy bár az utóbbi években egész sokat járkálok ezekre a karácsonyi vásárokra, eszembe nem jutna bármit is venni, inkább csak a hangulatot szívom magamba - meg persze fotózgatok. Ti hogy vagytok ezzel? Ha vásárfiákat kellene cipelnem magammal, tizedennyire se élvezném, a töki pompos meg hiába néz ki ínycsiklandóan, mindig alul van sütve, és a szelet feléig elérve már jéghideg, tehát nem sok örömöt okoz az elfogyasztása. Vagy megint bennem van a probléma? :)

Köln - leánykori nevén Colonia Claudia Ara Agrippinensium - római eredetéről már többször írtam, az egyik legmeglepőbb maradványt, egy belvárosi utca alatti, több száz méter hosszan bejárható kanálist, a cloaca maximát pedig be is mutattam. De ezen kívül is számos emléke maradt Germania Inferior provincia egykori fővárosának. Persze Budapest, pontosabban Aquincum is hasonló székhely volt (Pannonia Inferioré), de nálunk csak pár méter magas romokat láthatunk mindebből.

Kicsit más a helyzet Kölnben, melynek a második világháborúban magát az óvárosát is pár méter magas romokká változtatták. A fenti, bal oldali kép a városháza tornyából készült, pontosabban a vasbeton váz tetejéről, amit a bombázások után megmaradt csonkba építettek, és amire később felhúzták a régivel megegyező burkolatot. Látható, hogy a Dóm vonaláig alig pár ház áll, és többnyire azok is új építésűek. A régészek a jelek szerint itt is azt tették, mint a budai várban: ha már úgyis eltűntek a felszíni épületek, alájuk ástak, megnézni, mi van ott. A jobb oldali kép hátterének jobb szélén egyébként láthatunk egy olyan épületet, melyről már írtam: a Szent Albán-templom árva falait és csonka tornyát.

És látható még egy maradvány azon a jobb oldali képen: a városháza reneszánsz jellegű tornáca, ahonnan annak idején a tanács döntéseit hirdették ki. Hatalmas szerencse, hogy ez állva maradt, miközben körültte egyetlen térfal se élte túl a pusztítást!

„Rathaus-Köln-Kupferstich-1798“ von Josef Beyr, 1798 - Veröffentlicht in: Hg. de:Werner Schäfke: Der Name der Freiheit 1288-1988. Handbuch zur Ausstellung des Kölnischen Stadtmuseums vom 29. 1. 1988-1.5.1988. Seite 505, und in: Carl Dietmar: Die Chronik Kölns. Chronik-Verlag, Dortmund 1991, ISBN 3-611-00193-7, S. 218. Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

Így nézett ki a városháza előtti tér a XVIII. század végén; érdemes megfigyelni, hogy a torony felső része szinte teljesen dísztelen: az 1407 és 1414 közt felhúzott építmény szobrai és csipkéi a jelek szerint nem nagyon foglalkoztatták a polgárságot - ez jól demonstrálja, hogy Köln ekkorra elvesztette jelentőségét és életerejét. A XIX/XX. század fordulójának új felvirágzása természetesen ezen is változtatott: többek közt 80 új szobrot készítettek a toronyra - csak hogy azok aztán a II. világháború áldozatává váljanak. 1988 és 95 közt pótolták őket, a város történetének fontos alakjaival, szülötteivel - a szentek, császárok és királyok mellett ott van többek közt Jacques Offenbach, Nikolaus Otto (az Otto-motor feltalálója), a Nobel-díjas Heinrich Böll, Konrad Adenauer, egykori kölni polgármester és későbbi kancellár, illetve Eugen Lange, a wuppertali függővasút tervezője is.

És 2014-ben ismét ásatások folynak a téren: a régen eltűnt középkori zsidónegyed maradványait tárják fel (a népcsoport a római időkben települt az akkori városközpontba, ahonnan több antiszemita kampány és pogrom után 1424-ben utasították ki őket végleg - gyakorlatilag csak a francia megszállás idején, a XVIII. század végén jelentek meg ismét, de már nem különálló közösséget alkotva). A város jellegzetes, többrétegű felépítése folytán néha meglehetősen nagy föld alatti tereket találni a flaszter alatt, úgyhogy érdeklődéssel várom, hogyan teszik ezt majd láthatóvá, illetve hogy építenek-e valamit föléjük!

„Rathaus Köln - Spanischer Bau (3063-65)“ von © Raimond Spekking / CC BY-SA 3.0 (via Wikimedia Commons). Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

És ha már nagy terek más épületek alatt: a városháza főépületéhez csatlakozó, úgynevezett "Spanyol Épület" háború utáni tömbje alatt szintén nem akármit találhatunk:

Az épület a harmincéves háborúban a spanyolokkal együtt alkotott katolikus liga Kölnben rendezett tanácskozásai után kapta a nevét, de alapvetően különféle városi hatósági funkciókat látott el története során. A többször átépített és bővített ház a második világháborúban teljesen elpusztult, így az ötvenes években új tömböt húztak fel a helyére, de a romeltakarításkor felfigyeltek a föld színe alatt talált maradványokra, melyek a római időkből származtak.

Fénytrolira és Fényvillamosra várva, Várbazárnak és déli kortinafalnak örülve, épp odafele menet, vagy már hazafelé tartva - akárcsak tavaly - most is egy csomó olyan dolog is SD kártyára lett örökítve, amit a művelt halász "Beifang"-nak nevezne: épp arra jártam és felvettem életképek, fények, hangulatok. Például hogy az Andrássy úton esténként néha alig látni mást, mint taxit...

... de azért persze túlnyomórészt kötöttpályás közlekedési eszközökről van szó :) Egymást kerülgető Tatrák a felújítás előtt álló Széll Kálmán téren, Budavári Sikló, már működő Futár-oszlop a még felsővezeték nélküli 1-es végállomáson, és hasonló dolgok.

Nemrég meséltem a Svábhegyi Fogaskerekűnél is meredekebb pályán fogasléc/fogaskerék nélkül felmenő linzi hegyivasútról, az azon néhány éve forgalomban levő új járművekről, és említettem, hogy néhány régi kocsit is átalakítottak az aktuális üzemhez (azért ilyen hosszú a link, hogy biztosan rákattints;). Most utóbbiakat szeretném kicsit közelebbről bemutatni.

Kezdjük egy 2014 novemberi képpel: a VIII-as számú motorkocsi indulásra vár Urfahr hegyi pályaudvaron (a "hegyi" jelző arra utal, hogy néhány száz méterrel arrébb van egy Urfahr városrész nevét viselő "nagyvasúti" pályaudvar is)...

„Linz-poestlingbergbahn-tw-viii-bergbahnhof-614223“ von Kurt Rasmussen. Lizenziert unter Attribution über Wikimedia Commons

... és folytassuk egy 1971 júniusi képpel, melyen szintén a VIII-as számú kocsi várakozik ugyanazon a vágányon. A legfeltűnőbb különbség talán az, hogy "trolirudas" helyett ollós áramszedője lett, illetve eltűnt a cókmókok rögzítésére szolgáló kampórendszer a szélvédő alól.

De igazából persze ennél sokkal több dolog változott - többek közt a nyomtáv, a hajtás, a fékek, a teljes villamosberendezés. Még a régen kézzel nyitható-csukható ajtók is automatizálva lettek, hogy mindenben megfeleljenek a mai előírásoknak!

Az "öreg" kocsik (a VIII-as 1950-ben épült Grazban, úgyhogy annyira öregnek nem mondanám) eredetileg két 32 lóerős motorral rendelkeztek, mai inkarnációik sokkal erősebbek: 2 x 68 lóerő morog a kerekek közt. Pontosabban nem morog: a felújítás legfurcsább mellékhatása, hogy a nosztalgiakocsik alig hangosabbak, mint egy modern lift! Szerencsére a kéttengelyes kivitelnek köszönhetően ívben azért csikorognak és dobálnak, tehát nem teljesen veszett el a hangulat :)

2004-ben a X-es, XVI-os és XVIII-as pályaszámú kocsikat sikerült fotóznom, ezek kicsit későbbi építésű (59, 55 és 58) jószágok voltak, melyeket a helyi főműhelyben gyártottak.