HamPLÓ

Még egy kis Debrecen, és az ő Bengálijai. Pontosabban Bengálija, mert a jeleneteken mindig ugyanaz az egy kocsi látszik :)

Hans Zimmert bombasztikus filmek bombasztikus zenéinek szerzőjeként ismerjük. Pontosabban sokféle hangulat van ezekben a darabokban, de ha a nevét hallom, leginkább monumentális kvázi-indulók jutnak az eszembe - ehhez hasonlók:

Nem mindig volt ez így, Hans eleinte szintipopban (is) utazott. Ennek kapcsán bukkant fel az első videóklipben, amit az MTV (már hogy az amerikai Music Television) bemutatott: a Buggles "Video Killed the Radio Star" című opuszában. Ő a fekete ruhás fiatalember a klip vége felé (2:50 után):

A nem túl épületes, mégis ikonikus darabot a Hegylakó későbbi rendezője, számos videoklip alkotója, Russell Mulcahy jegyzi, a számról viszont nem sikerült kiderítenem, pontosan mennyire működött benne közre Zimmer - az biztos, hogy a szerzők közt nincs feltüntetve, és az együttesnek se igazán volt tagja; egy interjúban azt mondta, hogy neki volt a legjobb felszerelése, ezért odaengedték a stúdióba, de a Buggles alapvetően megmaradt Trevor Horn és Geoff Downes duójának :)

Persze ez az epizód nem ciki, inkább csak vicces, de volt egy másik eset is, amikor Zimmer mások zenéjét játszotta. Na, az viszont kellemetlen affér:

A múltkor rájöttem, hogy én se sok kockát vesztegettem eddig trolikra. Hogy az elektromos tömegközlekedés eme ága se érezze elnyomva magát, jöjjön most pár csáposbusz:

Kezdjük mondjuk egy svájci standard trolival Genfből. Pontosabban ez már nem is az egységdizájn, hanem egy későbbi típus a nyolcvanas évek elejéről - vicces, hogy ehhez képest mennyivel öregebbnek néz ki. Ez amúgy nagyon svájci dolog, hogy nem a kinézet, a divatos dizájn számít, hanem hogy tartós legyen a jármű és jól fusson - bár újabban ők is elkezdtek a formatervezéssel a funkcionalitás rovására menni...

Zürichi Mercedes-troli a kilencvenes évek elejéről. Aki alaposan megnézi a kép tetejét, láthatja, hogy a trolivezeték vasúti felsővezetéket keresztez. Mondjuk nagy tudomány nincs benne, mert nem nagy váltófeszültség van utóbbiban, csak 1200 volt egyen.

A képen egy igencsak korszerűnek látszó járművet látunk, ami ma már nem közlekedik (itt): a bázeli troliüzem 1941-től 2008-ig bírta, aztán megszüntették. Hozzáteszem, hogy nem csak a politikusok játékáról volt szó: ahogy kell, lelkes helyi polgárok népszavazást indítottak a troli megtartásáért, de a szavazók 53%-a nemet mondott. Ezek a konkrét járművek egyébként elég különlegesek voltak: energiatároló lendkerekekkel szerelték fel őket, a hajtásról pedig kerékagymotorok gondoskodtak.

Félelmetes mennyiségű fel nem rakott videóm van az elmúlt hónapokból - hogy kicsit csökkentsem ezek számát, itt egy újabb összeállítás az őszi Villamosnapról. 2624, 1074, Benga, hóseprő és UV hegyek Dél-Budán:

2013 sztárja a 17-es Nohab volt, illetve különvonatozott az 1-es és a Nohab-GM Alapítványos 10-es is, ami szép, meg minden, de azért jó lenne egyszer megint narancsszínű(nek mondott - mert én speciel pirosnak látom) Nohabbal is járkálni a Balaton környékén; mondjuk a 19-essel:

Gyerekkoromban már a csíkosak voltak kisebbségben, tehát érdekesebbnek számítottak, ugyanakkor az "egyszínűek" is szépek és szerethetők voltak, ráadásul többet is láttam őket. A rendszerváltás után elindult a visszacsíkozódás, és szerintem kicsit átestünk a ló túloldalára. Néha kellene nemcsíkossal is nosztalgiázni, nem?

A MÁV Németországból beszerzett, alapvetően NDK eredetű kocsijai mára már mind bekékültek, de előtte egy ideig eredeti színükben, pirosan futottak. Legalábbis többségük, mert voltak köztük olyanok is, mint amit itt látunk, valahol a pécsi vonalon.

A Kál-Kápolna - Kisújszállás vasútvonalon található a kiskörei Tisza-híd, az utolsó olyan folyami átkelő az országban (legalábbis tudtommal), ahol a vasút és a közút közös pályán osztozkodik. Ez azt jelenti, hogy ha jön a Bz, az autóknak várnia kell. Gyerekkoromban így működött a dunaföldvári és a bajai híd is - ezen kívül hol volt még ilyen?

Vége a vakációnak, úgyhogy mostanában előreláthatólag nem lesz erőm minden napra új bejegyzést írni, de ma egy videó még belefér. A téma - az elmúlt hetek hétfői tendenciájának megfelelően (lásd itt, itt, itt és itt) - az esti Budapest. Nemrég volt egy ködös szösszenet a Szabadság hídról, most a Szent Gellért tér kerül sorra. Bámulatosan tud ez a város kinézni, még egy nyirkos téli estén is - a hab a tortán pedig a Fényvillamos:

(Nem kell megijedni, nincs semmilyen zene rákeverve a videóra:)

Rájöttem, hogy nem nagyon van a "repülős" oldalamon kép a HA-LIX "korai" időszakából, úgyhogy kiválogattam párat. Egy kicsit benézünk a pilótafülkébe, és a normálisan nem látható részekbe is, mondhatni kívül-belül-alul-felül megvizslatjuk:

HA-LIX, a budaörsi főnixmadár
A világ jelenleg egyetlen repülőképes Li-2-ese

Nemrég volt nyolcvan éves a budapesti troliközlekedés. Én nem igazán vagyok "trolis", és külföldi barátaimtól is viszonylag kevés trolibuszos képet kaptam, a jelek szerint elsősorban ők is a vaskerekűekre koncentráltak, Peter Haseldine azonban mintha minden elektromos közlekedési eszközre lőtt volna. Neki köszönhetően most be tudok mutatni néhány - azóta megismételhetetlenné vált - régi életképet:

A Könyves Kálmán körútról az 1-es villamos meghosszabbítása miatt (egészen pontosan 2000. június 16-án) szedték le a trolibuszokat, és az ezzel kapcsolatos építkezés során tűntek el az út szélén futó villamossínek is. Ha kicsit több élet lenne a Népligetben, ma is járhatna ide csáposbusz, mondjuk a Diószegi Sámuel és az Elnök utcán át, ahol talán még ma is fent van a trolivégállomáshoz vezető kezelővezeték, amit egykor a garázsmenetek használtak. Ma már elég nehéz elképzelni, de egykor akkora élet volt a Népligetben, hogy a villamostársaságok több irányból is igyekeztek megközelíteni, csak azért, hogy az utasok ne a másik céggel menjenek oda szórakozni...

A 75-ös trolit '54 utolsó napján adták át, és akkora forgalma volt, hogy egy idő után pótkocsis trolikat kellett bevetni rajta. Aztán a hatvanas évek második felében ide csoportosították a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ) és a trolit üzemeltető Fővárosi Villamosvasút (FVV) saját építésű csuklósait, melyek közül az egyiket itt is látjuk - ezek innen mentek nyugdíjba '76-ban. Ahogy elnézem, a fákon túl látható épület is akkor kezdett el komolyan kopni - sajnos azóta se tették rendbe.

A Liget eme sarkát, az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út szegletét Fáskörnek hívta egykor a pesti nyelv, és érdekes módon ez az elnevezés a trolisok közt ma is él - legalábbis én csak tőlük hallottam élőbeszédben. A 79-es troli ma is itt kanyarodik, a háttérben látható 72-es (tudom, nehezen olvasható, de az) azonban '77. május 2-án átkerült a Hermina (akkoriban Május 1.) útra.

Megint 72-es, ezúttal a Hősök terén. Az érdekesség kedvéért említeném meg, hogy nem ugyanott jött idáig, mint ma a 75-ös és 79-es, hanem - a többi járattal együtt - a Felvonulási tér mögött vágott át a fák közt, egészen '85 decemberéig. A képen látható ZiU-5-ösök egyébként nem voltak korszerű vagy kényelmes jószágok, de elég jól néztek ki, nem?

Szeretném, ha az év első bejegyzése* kicsit más lenne, mint a megszokott, úgyhogy nem villamosokról, és nem is az esti Budapestről lesz szó, de még repülőgép és Doctor Who se lesz benne. Megírásában kicsit korlátozott, hogy se az orgonákhoz nem értek, se a bejegyzés témáját nem láttam még húsz méternél közelebbről - de csak kicsit ;)

*mielőtt valaki beleköt: az újévi köszöntőt még előző nap megcsináltam

Gyerekkorom egyik alapvető hangja-hangzása a magyar rajzfilmzenék orgonája volt. Biztos nem csak az én fülemben ragadt meg, mert gyakorlatilag kikerülhetetlen volt:

Kiskorában az ember persze nem elemzi ki, hogy mit hall, hogy ugyanaz szól-e a főcímben, mint amivel az aláfestő zenét csinálták, csak annyi jön le, hogy a felnőttek orgonának mondják, de nem olyan, mint ami a templomban van. Azt mondták rá, hogy "elektromos orgona". Biztos olyan, mint amit régi képeken lehet látni a hatvanas-hetvenes évek együtteseinél - valami, ami a szintetizátor előttről származik.

Akkoriban körülbelül így osztottam fel a billentyűs hangszereket: zongora - nagy fekete valami, díszesen felöltözve kell játszani rajta; pianínó - olyan zongora, ami elfér egy tanterem sarkában, és nem kell felöltözni hozzá; templomi orgona - sok sípja van, gyönyörűen szól, és nem csak hallod, hanem érzed is a hangját. Illetve volt a szintetizátor, ami tiszta Orion űrhajó: drótok lógnak ki belőle, és se nem orgona, se nem zongora hangja van, hanem gyakorlatilag akármilyen... vagy esetleg kisebb, mint egy zongora, és általában hosszúhajú emberek vágnak furcsa arcokat rajtuk játszva.

Az elektromos orgona utóbbi kettő közt lehet félúton, gondoltam; egyik osztálytársnőméknek volt is valami ilyesmije: fém lábakon állt, narancsszínű volt, és vicces hangja volt. De nagyon felnőtt érzés volt játszani rajta - és a "játszást" tessék szó szerint érteni, mivel nem tudtam zongorázni :)

Némelyik elektromos orgonának klassz hangja volt, némelyiknek meg vicces, de ennél jobban nem különböztettem meg őket, így a mai napig nem tudom, hogy a Mekk-mester zenéjét a bejegyzés tárgyát képző hangszeren játszották-e fel, vagy csak valami hasonlón. Ezen túl valószínűleg mindenféle más dolgokat (Fender Rhodes, Hohner Clavinet, és egyéb hasonló feliratú dobozok) is szintetizátornak gondoltam, de most nem erről akarok írni, hanem arról a döbbenetről, ami akkor ért, amikor kiderült, hogy a késő gyerekkoromban már csak kicsit lenézően "meseorgona" néven emlegetett hangszer a Frakk főcíméből alapjában véve megegyezik ezzel:

Vagy ezzel:

A változatosság gyönyörködtet, de én ettől még - a karácsony után - az új évet is a Fényvillamossal köszöntöm :)

Huss... és BÚÉK!