Régebben írtam egyszer a tönkreépítészkedett lipcsei Augustusplatzról, nemrég szerepelt a Karl-Marx-Alle, most pedig egy még extrémebb "városdobozosítási" program eredményéről mutatnék néhány képet.
A berlini Alexanderplatz néhány lépésre van az óvárostól, a városházától, és nem volt sokkal távolabb az egykori királyi székhely se, mégis, jelenleg semmi építészeti kapcsolata sincs a várossal: bárhol lehetne, és tulajdonképpen teljesen indokolatlannak tűnik, hogy ott van, ahol van.
Persze ez nem mindig volt így: a régi várárkon túli területnek ezen a részén sokáig vásártér működött, amit szép lassan körbenőtt a város. Az itt működő kapu miatt ide futottak be a városba vezető utak, később pedig a tér egy részét felvonulási térré alakították a közelben működő katonai létesítmények miatt. Jelenlegi nevét a XIX. század elején, I. Sándor cár látogatásának tiszteletére kapta. 1882-ben megnyitották a Stadtbahn pályaudvarát, később felépült a városi rendőrfőkapitányság, szállodákat, áruházakat, vásárcsarnokot emeltek, ezzel kialakult egy tipikus német nagyvárosi tér, ahogy a fentebbi képen is láthatjuk.
A metróvonalakon kívül 1928-tól már S-Bahnnal is meg lehetett közelíteni a teret, amin értelemszerűen számos villamosvonal áthaladt - ekkoriban hihetetlenül "élt" az Alexanderplatz, ez volt a fénykorszak. Kicsit kevés is volt a hely a közúti forgalomnak, így tervpályázatot írtak ki az átalakításra - de a megvalósítás elmaradt.
Végül a modern városok természetes szelekciója érvényesült: a régi házak helyén nagy, modern tömbök épültek, melyek a környezetüket is átértékelték, átalakították... volna, ha nem jön közbe a nagy gazdasági válság, ami miatt végül csak a ma is álló Alexander- és Berolinahaus készült el. Ezután a második világháború bombázásai rombolták szét a környéket, a harcok után érdemi helyreállítás helyett csak a romok eltakarítását végezték el; a jelentős épületek közül mindössze az említett két modern ház és a pályaudvar maradt meg, értelemszerűen közel sem tökéletes állapotban:
A legyalult városszövet adta magát a nagyszabású városrész-áttervezéshez, de végül csak '66-ban láttak neki a korábbi állapotokat csak nagyon nagy vonalakban idéző újraépítéshez. A környező utcákat széles városi gyorsforgalmi útvonalakként építették újjá (a sok sávon túl felszín alatti vezetéssel is segítve a haladást), a megnövelt alapterületű térből pedig sétálóövezetet csináltak. Körben - az akkori politikai rendszer szellemében - jelképnek szánt épületek emelkedtek: a Berlini Kiadó Háza, a Villamosipar Háza, a Statisztika Háza, az Utazás Háza, a Tanító Háza, a Centrum áruház és az Interhotel; középen pedig a Népek Barátságának Kútja és a Világóra díszítette a villamosoktól is "megszabadított" teret:
A túloldalon szintén eltűnt minden, ami régi volt: a pályaudvar mellett az akkori idők talán egyetlen tényleg érdekes épülete, a Berlinben gyakorlatilag mindenhonnan látható tévétorony emelkedik, a Vörös Városházához vezető sétánnyal pedig meglehetősen csúnyán elbántak. Egy idősebb berlini ismerősöm mesélte, hogy még emlékszik régi házakra itt gyerekkorából, ezek aztán egyszercsak nyom nélkül eltűntek. Egy kicsit olyan volt ez, mintha Budapesten a Blaha Lujza tér környékén, mondjuk a Klauzál utcától a Keletiig, a Wesselényi utcától a Bérkocsisig mindent legyalultak volna, és felépítették volna a salgótarjáni modern belváros háromszorosra felnagyított mását. Bár szerintem Salgótarján belvárosában jóval igényesebb épületek állnak, mint itt.
A rendszerváltás után a környék számos problémáját meg kellett oldani: a modern épületek máris felújításra szorultak, maga a tér pedig kietlen, rideg volt, úgyhogy nem csak újrakövezték, de az üres területeket el is kezdték beépíteni. És hogy ne csak épületek legyenek, hanem azokat élettel is megtöltsék, többek közt visszahozták a villamosokat:
Ez megy most