HamPLÓ

Tudom, hogy mindenki unja már a telet, de én azért élveztem, hogy múlt héten végre pótolni tudtam az elmaradt hóban csavargásokat:

Kutya idő után kutyaszobor, az Izabella utcából:

Ez a földszintes ház csak úgy szembejött velem, az ember nem is gondolná, hány ilyen van még a közepesen szűken vett budapesti belvárosban:

(Ha már megkérdeztem: nem sok.)

Geoffrey Tribe 1969 júniusában két hétre jött Magyarországra, vakációzni. Néhány budapesti villamosos képet már láttunk tőle, de az első hét során, a Balatonnál szintén fényképezett - vonatokat.

Ezt a 324-est Balatonfüreden örökítette meg. A hozzáértők biztosan el tudnák mondani, hogy mikori gyártású, milyen kazánú járműről van szó, sőt, milyen víztisztítót vagy szerkocsit láthatunk rajta, hogy milyen lövettyűt vagy éppen toronyórát (lánccal) építettek rá, de sajnos én csak annyit tudok róla, hogy csodaszépen néz ki, ahogy valami teherkocsikat tol. Hiába, a gőzmozdony az nem hőerőgép, hanem művészet :)

Természetesen "a" magyar klasszikusból, 424-esből is megfordult néhány Geoff objektívje előtt. Pedig saját bevállása szerint óvatosan, és emiatt ritkán fényképezett, hiszen mégiscsak "nyugati" állampolgár volt, a hidegháború meg hidegháború...

Ez talán egy áthaladó vonat Balatonarácson - a lámpaoszlop miatt messze nem tökéletes kompozíció, mégis örülök, hogy bescannelte és elküldte nekünk. A helyszíneknél egyébként Geoff eredeti listájára hagyatkozom, mert nem ismerem eléggé a 29-es vasútvonalat, de erről a képről nekem is Arács ugrott be elsőre.

Ez akár ugyanaz a vonat is lehet? Ahogy elnézem, a személyzet előtt nem maradt rejtve a peron kellős közepén ácsorgó fotós :) Ha viszont már itt tartunk, érdekelne, ki mit gondol: mozog ez a vonat? Épp lassít? Vagy esetleg az előző fotón még gurul, de ezen már áll (ahogy én gondolom)?

Zseniálisan sikerült nap volt: "gothai" kéttengelyessel kezdődött, aztán faros Ikarusszal folytatódott, majd elveszett síneken guruló lóvasúttal, régi és még régebbi tujákkal modellként és élőben, végül mozdonyvontatta vonattal Buckow-ban. Sok képpel és videóval körített élménybeszámoló itt:

Hármas túra: Berlin környéki villamosvasutak
Woltersdorf, Schöneiche, Buckow

Sokszor olvasom, hogy Lipcse "semmi különös". Hogy szerintem igenis van szép és érdekes Lipcsében, azt már korábban jeleztem, a belvárosi utcákról, a Tamás-templomról és a monumentális főpályaudvarról szóló írásaimmal. Ez a mostani bejegyzés viszont nem annak az irányvonalnak a része ;)

Ezúttal ugyanis a modern és még modernebb építészet érdekes spontán gyűjteményét szeretném megmutatni, amit a térkép Augustsplatz néven jelöl. Az I. Frigyes Ágost szász királyról elnevezett tér eredetileg természetesen nem úgy nézett ki, mint most, de a világháború és az azt követő idők elsöpörték az itt lentebb látható összképet:

Tulajdonképpen még a második világháború előtt elkezdett megváltozni az összkép, amikor a gazdasági erősödés jeleként elkezdtek modern épületek megjelenni a városképben:

Ezen az 1940-es képen balra az előző rajzon is felismerhető egyetemi főépület látható, a hozzá tartozó Pál-templommal. Jobbra viszont már áll az 1928-ban átadott, egy bankár számára épített Kroch-toronyház is, tetején a velencei ihletésű harangjátékkal.

A tizenkét emeletes épület már az égbe törő jövőt idézi, pedig felső négy emeletét eredetileg csak álhomlokzatként húzták fel - véglegesen akkor engedték megépíteni, mikor kiderült, hogy nem teszi teljesen tönkre a városképet. Tudom, most sokan késztetést éreznek arra, hogy hozzátegyék: "nem teljesen, de azért eléggé", de szerintem ez nem egy rossz épület - a mellette álló két házzal együtt kifejezetten érdekes együttest alkot!

A drezdai Operaház a második világháborúban elpusztult Új Színház helyén épült fel 1960-ra. Nekem kicsit "se hús, se hal" épületnek tűnik: részben felidézi az itt állt színházépület formáit, viszont igazából semmit se ad a térhez. Az előtte tátongó ürességgel ráadásul elég kietlen látvány, nem illik egy gazdag kereskedőváros mozgalmas főteréhez.

Ha azt írtam, hogy az Opera nem mutatott semmi eredeti formát, a Kroch-torony pedig csak előszele volt a magasba törésnek, akkor az 1968 és 72 közt épült City-Hochhaus (becenevén a "Bölcsességfog") mindkét vonatkozásban pótol. A 34 emeletes felhőkarcoló a saját műfajában - főleg az NDK-hoz képest - szerintem nem rossz!

Geoffrey Tribe 1969 nyarán járt (először) Budapesten, így Ab van Donselaarral ellentétben még a metró előtti idők budapesti tömegközlekedését is fotózhatta. És ez lényegi különbség: akkoriban ugyanis néhány éven belül nem csak a Rákóczi úti villamosvonalak szűntek meg, hanem az ezekre ráhordó járatrendszert is átalakították - plusz a hatvanas évek végén még néhány olyan járat is közlekedett, ami később a metrótól függetlenül tűnt el.

A Városligetben, az Állatkert mellékbejáratával szembeni térségen a mai napig áll egy kis sárga épület, ami kirí a környék bódéjai közül. 1972-ig e körül fordult a 25-ös villamos, melynek másik végállomása többször változott az idők folyamán: '69-ben már csak a Hermina út/Thököly út sarkáról indult (a 72-es troli mai végállomásától), míg korábban a Keletitől, sőt: volt hogy a Nagyvárad térről! A városi kirándulójáratot a kisföldalatti építése miatt előbb busszal pótolták, majd '73-ban végképp megszüntették. A fentebbi képen egy 1500-as várakozik a "Lizsé" fái alatt, indulásra készen a Thököly út felé. Rettentő hangulatosnak tűnik; azt hiszem, nem csak kiskoromban imádtam volna villamossal érkezni az állatkertbe vagy a cirkuszba!

Az 5-ös villamos a Flórián tér és a Hévizi úti lakótelep közt ingázott 1974-ig, nem éppen a legrövidebb úton, mivel a viszonylat HÉV tehervágányok felhasználásával jött létre. A képen látható jármű különleges: a két UZ típusú motorkocsi egyike. Édesapám a "szegecselt Stuka" jelzős szerkezettel emlékezett ezekre, ami jogos: a Stuka és az UV típusok keresztezéseként is értelmezhető kocsikat alumínium szekrénnyel építették, a borítólemezeket pedig hegesztés helyett szegecsekkel rögzítették.

És ilyen volt a rendes Stuka. A Flórián tér és a Váci út közt ma is lehet villamossal utazni, de néhány évnyi óbudai ingázás után azt kell mondjam, a metróra ráhordás miatt ma is jól jönne egy ilyen viszonylat, hiszen az 1-es csúcsidőben már eleve tömve érkezik ezekbe a megállókba, így az utazni kívánó tömegeknek a majdnem tele levő járműre kell felpréselődnie. A 33A egyébként értelemszerűen a Nyugatiig - pontosabban a Kádár utcáig - bejáró 33-asnak volt a betétjárata.

És még egy stukás betétjárat: a 9A a Margit híd budai hídfője és a Móricz Zsigmond körtér közt közlekedett, amíg 1970-ben a HÉV alagút építése miatt fel nem szedték a síneket a Batthyány tértől északra. Ekkor még két évig a Körtér és Albertfalva kitérő közt ingázott. Mögötte ott áll egy 9-es is, ez a járat ekkor Albertfalva kitérőig ment. A Margit hídig feljáró dél-budai villamosok megszüntetése elég rossz döntés volt, persze igazából már ez az útvonal is rövidítésnek számított, hiszen a 9-es 1937-ig az óbudai Fő/Flórián térig járt...

Bár tudom, hogy jobbára elég apró átfedés van egy háború kitörésének valódi oka, és a "casus belli" közt, mégis furcsa érzés egy világégés kirobbanásának okaként elhíresült helyszínt élőben látni. Eddig csak egy ilyen helyen jártam: Szarajevóban, tavaly viszont eljutottam a második világháborút közvetlenül megelőző talán leghírhedtebb történés helyszínére is.

Már írtam Gliwice főteréről és eltűnt villamosairól, de igazából nem ezekről híres: 1939. augusztus 31-én magukat lengyel felkelőnek kiadó SS-katonák foglalták el a város rádióadóját, németellenes harcra buzdító üzenetet küldve onnan a breslaui rádió hullámhosszán. Másnap, többek közt erre az incidensre hivatkozva Hitler megindította az "ellentámadást": a folytatást második világháborúnak hívták. A szóban forgó rádióadó - szerintem elég döbbenetes módon - ma is megvan:

Gliwice akkor még Gleiwitz néven volt ismeretes: Felső-Szilézia 1922-es újrafelosztása után ugyan német terület maradt, de határvárosként, jelentős lengyel lakossággal - remek helyszín a háborút előkészítő (ön)provokációhoz. A komplexumban nem működött stúdió, mivel csak a breslaui adó átjátszójaként használták; emiatt amikor a támadók megérkeztek, nem tudták azonnal adásba tenni őket, mert előbb üzembe kellett helyezni az adó üzemzavar esetére szolgáló mikrofonját. Mindez itt történt, ebben az épületben, ami ma múzeum - mi valószínűleg túl korán érkeztünk, mert zárva volt.

Az adó azonban múzeum nélkül is szolgál látnivalóval: az 1934-ben épített, fából készült (!) antennatoronnyal, mely az egyik utolsó még álló ilyen szerkezet, és csak azért nem a világ legmagasabb fa építménye, mert Kínában 2002 és 2007 közt építettek egy pagodát, ami nagyobb.

A vörösfenyőből készített torony 111 méteres, ennek tetején van egy fém antenna, így összesen 118 méteres magasságba emelkedik. Épségben átvészelte a harcokat, és a háború után is használatban maradt - az ötvenes években többek közt a Szabad Európa Rádió zavarására használták. És még mindig nem teljesen vonult nyugdíjba: egy kis erősségű FM adón kívül mobiltelefon-átjátszóállomásként is üzemel! Néhány éve kellemes parkot építettek köré, ahol ingyen WiFi van - legalábbis a kiírás szerint, mert mi nem találtuk.

Érzem, hogy elégedetlenség venne erőt a blog rendszeres olvasói közt, ha megint csak egy videót dobnék be, úgyhogy az egy szál videó előtt bedobok egy panorámát is:

A videó Hietzinggel kezdődik, 60-as villamos robog felénk hol erről, hol arról. Fura volt, hogy bár egész nap folyamatosan havazott, és a hőmérséklet is nulla fok alatt maradt, az úttest mindenütt folyamatosan fekete maradt. Biztos padlófűtéses a város :) A következő snitteken Schönbrunn környékét, majd a Ringet látjuk, végül pedig a délutáni csúcsforgalmat a Westbahnhofnál. Utóbbinál gyakorlatilag ugyanaz van, mint a Bartókon: a villamosok egymást tartják fel, a korlátolt kapacitás miatt nincs száguldozás, csak komótos haladás...

(Déja vu, valaki?;)

Mivel kértétek, én meg megígértem, a szót ezennel átadom 14 éves énemnek, 1989-ből - csak aztán meg ne bánjam :)

"A DF-23-as hajtóművei feldübörögtek. A karcsú, változtatható szárnyállású vadászgép rövid nekifutás (4-5 km) után felszállt. Ahogy elhúzott felette, a távvezetékbe gabalyodott vitorlázógép megingott, és lepotyogott. Szerencsére a legközelebbi szénakazal tetején landolt. Pilótája kipattant a fülkéből, és elegánsan lepöckölt egy porszemet jól vasalt azbesztruhájáról. A látóhatáron feltűnő mentő hamarosan mellette fékezett - de csak mert még időben félreugrott. Aztán még egy ugrás jött, a ledőlő távvezeték oszlopa elől.
-Jó napot!-köszönt rá a mentőből kikászálódó orvosra, és kezét nyújtotta.
-Jó napot!-köszönt vissza a doki, és elszállt. Hajából szikrák pattogtak, a levegő pedig erôsen ózonszagú volt körülötte. Legközelebb két nap múlva tért magához."

Valahogy így indult az '89-90-ben íródott, "The DarthFighter-story continues" című, lakásszerte világsikert aratott nagyonkisregényem, ami tulajdonképpen a "Végső visszaszámlálás" című, Magyarországon elvileg be nem mutatott, mégis kultikusnak számító film paródiája volt. A címben szereplő "continues" szó meglehetősen meglepett engem is, ez ugyanis azt sugallja, hogy volt már egy rész előtte, én meg nem így emlékszem. Persze kedvenc trilógiám első része is úgy kezdődött, hogy ki volt írva: "negyedik rész", szóval...

Egyébiránt nem ez volt az első írásom: valamikor tíz éves korom környékén már írtam egy sci-fit, ami gyakorlatilag a "Csillagok háborúja" (expanded) univerzumban játszódott, egy osztálytársammal és saját magammal a főszereplők közt. Na mindegy, szóval úgy emlékszem, a fentebbi volt az első olyan regény, ahol felbukkant az "Airway - az égitársaság" szereplőinek egy része. A regényke címében szereplő "Darthfighter" szó eredetileg "Dartfighter" lett volna, de Csillagok háborúja-mániásként a kezem nem nagyon állt rá arra a szóra, maradt hát az elírás átirata. És hogy mit rejtett a név? Valamikor 8-10 évesen találtam ki magamnak egy képzeletbeli légibázist, ahol képzeletbeli repülőmúzeumot építettem; később ezt a helyet raktam át a Balaton-felvidékre, múzeum helyett kísérleti bázisként:

"Mucságapásztori: A Balaton-felvidék egyik felkapaszkodott falva (ún. "város"). Jelentős  militarizálására került sor az elmúlt öt-hat évben: ide költözött a Titkos Terroristaelhárító Egység és a Magyar Légierő Titkos Műszaki Fejlesztési és Légvédelmi Bázisa. Egyéb jelentősége: az 1653-as nagy bormérgezés kiindulási helye.                                       (Legújabb Magyar Lexikon)"

A bevezetőből számomra az derül ki, hogy Öcsi/Kölyök bukkan fel a képregény szereplői közül elsőnek, de rögtön a következő jelenetben Feri is előkerül:

"A Mucságapásztori és Balatonberettyentye közötti autóút minősége ugyan aligha volt "minőségnek" nevezhető, de ez nem zavarta a fekete Chevrolet Camaro vezetőjét, aki nyugottan szundikált a volánra dőlve. Mucságaröcsögénél ugyan csörömpölt egy kicsit, amikor elvitte a  tanácselnök Velorexének hátsó részét, de ez se zavarta."

Valamikor négy és fél éve (medveanyám, milyen régen megy már ez a blog is!) írtam arról, hogy a felső-sziléziai villamoshálózat által érintett legkellemesebb város szerintem Gliwice, és ezt pár képpel alá is próbáltam támasztani.

Nos, az idők változnak: 2009 szeptembere óta a fentebbi, még 2008 szeptemberében készült képen látható kanyar nem vezet sehová. Akkor ugyanis a városba kelet felől bejáró 1-es és 4-es villamosokat leállították, és busszal pótolták.

Ide kanyarodtak az előbbi kép vágányai: a síneknek a helye se látszik, ledíszkövezték az utat. Persze azt, hogy ez valóban gáz-e a város működőképességének szempontjából, csak a helyiek tudnák megmondani, de nekem fájt egy kicsit a helyenként még meglevő vágányzatot látni tavaly ősszel:

Napfény szempontjából nem túl szerencsés időpontban haladtunk át a városon, de párat azért mindenképpen kellett kattintanunk. Megjegyzés: a házak homlokzatát elnézve errefelé is nagy sikernek örvend a "tányéros tévé" :) Aki látni szeretné a villamostalanítás előtti állapotot, gyorsan nézze meg a Google Maps-et, a Gliwicéről készült felvételeken jelen pillanatban még ott kanyarognak a Konstal villamosok :)

Őszintén szólva nem fűzök túl nagy reményeket a helyi villamosbarátok álmaihoz, miszerint itt egyszer újra tuják fognak robogni... Örülök, hogy négy és fél éve ki tudtuk még élesben próbálni ezt a szakaszt, a hálózat egykori legnyugatabbi végéig!

A korábban megénekelt '87-es lipcsei látogatás egyik legmaradandóbb élménye a Tamás-templom volt. Ez persze kicsit furcsán hangzik, hiszen össz-vissz 12 éves voltam, és leginkább a Csillagok háborúja-trilógia, meg a repülőgépek foglalkoztattak, de Bach művei akkor is tetszettek. Már úgy értem, azok, amiket hallottam. Öt-hat évvel később saját elhatározásból is sokat hallgattam Bachot - elsősorban az orgona- és versenyműveit (a linkek csak példák, sok van belőlük) -, és akkor már részleteiben is tudtam értékelni őket, 12 évesen inkább csak éreztem, hogy Wagner hosszú, Haydnt nem tudom megjegyezni, Bartók furcsa, balettet egyszer láttam és inkább viccesnek találtam, mint szórakoztatónak - Bach viszont azonnal megfogott. Persze másként kellett hallgatni, mint mondjuk Prokofjev "Péter és a farkas"-át (azért ezt említem, mert emlékszem, hogy megvolt lemezen, és imádtam, körülbelül elsőként a klasszikus zenék közül), de megérte odafigyelni rá.

Zeneileg nálam finomabban cizelláltabbak kérem, hogy óvatosan olvassanak tovább, mert lehet, hogy félművelt mivoltomban zöldségeket fogok írni ;) Az esetleges kiegészítéseket, javításokat előre is köszönöm!

És most nem a D-moll toccatáról (gy.k.) beszélek - amiről sokkal később olvastam, hogy tulajdonképpen lehet, hogy nem is orgonára írták, és lehet, hogy nem is Johann Sebastian -, hanem szinte bármelyikről. Nem tudom megmondani, hogy a művei annyira okosan vannak megírva, hogy "manipulálják" az érzelmeimet, vagy tényleg  olyan érzelmesek, hogy valami plusz dolgot bekapcsolnak az agyamban, de egy másik dimenzióba tudok kerülni tőlük. Talán az orgonaművek és a kantáták a legdöbbenetesebbek, de ne felejtsük el, hogy ezt, ezt, ezt, ezt vagy ezt is ugyanez az ember írta. És eredeti közegükből kiemelve, áthangszerelve is jól szólnak, mint mondjuk ez az adagio, orgona helyett szimfonikus stílusban.

Persze nem akarom előadni a zeneszakértőt (asszem ahhoz jóval kevésbé ismert zeneszerzőkről kellene írnom, nem a leghíresebbről;), csak érzékeltetni szerettem volna, hogy amikor ezt láttam:

... akkor nem csak egy épületet láttam, már 12 évesen se. Persze, amit az iskolában megtanítottak, abból gyakorlatilag annyi maradt csak meg, hogy volt "a" Tamás-templom - arról szerintem nem is meséltek, hogy Bach igazából négy templomnak és a város világi zenészeinek is a felügyelője volt, plusz tanított, tehát nem csak szimplán kántor volt, ahogy emlegetni szoktuk. Igaz, azt se mondták el, hogy halála után Bach zenéjét leginkább csak a kollégái ismerték - a köztudatba majd' nyolcvan évvel később hozta vissza Mendelssohn.

A templom manapság már nem úgy néz ki, ahogy Bach idején kinézhetett: átépítették a XIX. században, a XX.-ban pedig lebombázták. Persze az is igaz, hogy Bach idején meg nem úgy nézett ki, mint amilyennek eredetileg megépítették :) Ez a melléképület a képen igazából elüt a tulajdonképpeni templomtól, de olyan helyesen nézett ki, hogy le kellett fotóznom. Balra a lombokban pedig Bach szobra látható, félig hátulról.

12 évesen még azt hittem, hogy az orgonán, amit látok, még maga Bach is játszott, pedig nem, azt a XIX. században lecserélték. Manapság két jóval fiatalabb orgona üzemel a templomban, ennek ellenére szívesen meghallgatnék itt egy koncertet, hisz az akusztikának és a hangulatnak - gondolom - nem szabadna túlságosan különböznie attól, mint amivel Bach dolgozott.

Ma itt van Bach sírja is. Nem azonnal került ide: eredetileg a János-templom kórházának temetőjében helyezték végső nyugalomra, és hamar el is felejtették, pontosan hol. A XIX. században a vélelmezett helyen exhumáltak egy sírt, és a kor egy neves professzorával próbálták igazoltatni, hogy valóban Johann Sebastian Bach földi maradványairól van szó. Ezután újratemették a János-temlomban, amit viszont súlyosan megrongált egy bombázás, így 1949-ben, a közelgő évfordulóra tekintettel kimentették onnét a maradványokat. Egy elég morbid történetet is hallottam erről - le kell írjam, bár a neten hirtelen nem találtam megerősítést arra, hogy tényleg így esett: állítólag a templomromban levő sírt megvizsgálni átküldött ember nyitva találta a koporsót, ezért a csontokat rögtön talicskára rakta, és átszállította megbízójának, egy cetlit hátrahagyva, miszerint "egy darab Bach leszállítva". 1950 óta nyugszik itt a zeneszerző, de a képen nem a sír első helye látszik, mert a hatvanas években egyszer áthelyezték. Egy meglehetősen mozgalmas élet után holtában is nyughatatlan?

A bejegyzés eredetileg pár képről és hangulatról szólt volna, de úgy tűnik, a végére inkább vallomás lett, hogy milyen fontos nekem Bach zenéje. Ez persze nem baj (remélhetőleg más is így gondolja), úgyhogy ebben a szellemben búcsúznék kedvenc orgonadarabommal: