HamPLÓ

Valaki írta, hogy milyen jó lenne, ha minden nap lenne két bejegyzés, és lehetőleg az egyik vasúttal kapcsolatos legyen. Nos, ilyen nem várható, vagy legalábbis nem rendszeresen, most mégis ez következik. Azok számára, akik ennek nem annyira örülnek, van egy másik magyarázat is: a szliácsi repülőnapos bejegyzés nem kapott lájkokat, ezért bosszúból megint videók jönnek ;)

Már (sokszor:) írtam a berlini város-átszelő vasútról, a Stadtbahnról, ezt fogjuk látni ezúttal is. Az első videón Jannowitzbrücke állomásnál indítunk, ahol csak az S-Bahn áll meg, a távolsági/regionális forgalom elmegy a csarnok mellett - esetünkben ez egy ICE-t és egy Trabis (DB 143-as sorozat) ingavonatot jelent. A következő snitten már magában az S-Bahn megállóban állunk, egy Trabis ingavonat halad el mellettünk, és a távolban megjelenik egy nyugat felé haladó S-Bahn - amint befut, a peron másik oldalára megérkezik egy keletre tartó szerelvény is. Az utolsó snitten Tiergarten állomáson vagyunk, egy ICE halad a Hauptbahnhof, azaz kelet felé, közben egy onnan jövő ingavonat várakozik a jelzőnél - gondolom épp nem volt szabad vágány a számára következő Zoologischger Garten pályaudvaron.

Tavaly megpróbáltam elkezdeni újra a repülőnapra járást. Nem siettem el, hisz az első a szeptember eleji szliácsi air show volt, az utolsó meg a három héttel későbbi ostravai :-/ Na mindegy, a szándék a lényeg - meg az, hogy végre jártam B-52-es bombaterében, és ittam Kofolát (utóbbi felejthetőbb élmény volt). Közben megpróbáltam néhány képet is készíteni, de szerintem a PowerShot S5-öt nem erre taláták ki :) De azért klassz volt egy olyan katonai repnap, amin vitorlázógépes kötelék és egy csomó Tréner is szerepel az F-18, F-16, MiG-29 és társai mellett!

SIAF 2012, Szliács

Meglehetősen régen, majdnem egy éve készítettem a legutóbbi életképes oldalt, és bevallom, kétségekkel küszködve vágtam bele a mostaniba: van értelme megcsinálnom? Elolvassa valaki ezeket az oldalakat, vagy legalább a képeket megnézi? 12-13 éve még újdonságot jelentett, ha valaki tömegközlekedési járműveket/eseményeket ábrázoló képeket töltött fel az internetre, de manapság? Ugyan az internetezés terjedése miatt érezhetően többen érdeklődnek a téma iránt (nem akarom elkezdeni a "mi időnkben még gyertyafénynél néztük az internetet, és postagalambokkal töltöttük le a weboldalakat" című mesét, de 2000-ben gyakorlatilag még személyesen ismerték egymást a villamosok megszállottai, 2012-ben viszont már több száz érdeklődő is felbukkan egy-egy különmenet vagy járműbúcsú alkalmával), emiatt azonban információból, képekből is nagyobb a választék. A Facebookon naponta több száz villamosos/vonatos kép végigvonul az üzenőfalamon; van emellett értelme annak, hogy (legtöbbször hónapokkal a konkrét események után) mutogassam a sajátjaimat? Hisz eddigre az aktualitásukat már elvesztették, történeti értékük pedig még (bőven) nincs! És ez most nem figyelemfelkeltő segélykiáltás: nem azt várom, hogy sokan automatikusan megírják, hogy "ne hagyd abba", hanem tényleg érdekelne, ki mit gondol. Csináljak ilyen oldalakat a jövőben, vagy úgyis csak az elveszett sínes, esetleg a külföldi kirándulós képeket nézitek végig?

Ezt persze elsősorban a közlekedés iránt érdeklődőktől kérdezem, mert aki nem ilyen, valószínűsíthetően sültbolondnak tart azért, hogy nullánál több ilyen oldalt elkészítettem. Az ilyen vélemények azonban most nem sem érdekelnek :)

Budapesti tömköz életképek 47.
2012 tavaszától télig, I. rész

Novemberben már bemutattam Karl Holzinger néhány régi budapest felvételét, az Amszterdamból hazahozott 2624-as nosztalgia villamos kapcsán. Az osztrák fotós örült annak, hogy mennyire örültem a képeknek :) és felajánlotta, hogy ha írok egy listát a megőrzött járművekről, akkor átnézi a fotóit, talál-e róluk képeket még üzemben. Most négy ilyen képet mutatnék.

Egy acélvázas ezrest látunk 1978-ban, amint pótkocsijával Hűvösvölgy felé robog az 56-oson. De ez nem akármilyen ezres, hanem az, amit 1991-ben favázassá építettek vissza. Tavaly júniusban ennek a képnek a színhelyétől pár száz méterre kaptam el jelen állapotában:

Ez a kép régebbi - 1970-es -, és egy olyan helyen készült, ahol a Budai Fonódó projekt keretében elvileg már ma is járhatna újra villamos: a Margit híd budai hídfőjénél. A képen egy Stuka, amit aztán két évvel később tanulókocsinak alakítottak át, majd aszinkronmotoros kísérletek mozgó próbapadja volt. Érdekes állapotban van: régimódi a szélvédő fölötti viszonylatszám-jelző, és a fényszóró helyett még a városi fényt és a zárlámpát közösen tartalmazó fényvetője van.

Harmincegy évvel később - és huszonhárommal a selejtezés után - a kocsi még mindig megvolt, bár kicsit gazdátlanul állt a kelenföldi remiz általam csak kincseskamrának hívott csarnokában, ahol a múzeumi megőrzésre kijelölt, de - felújításra költhető pénz hiányában - nem bemutatható állapotú villamosokat tárolták. 2005-ben aztán testvérével, egy másik Stukával együtt átkerült a zuglói remizbe. A terv valami olyasmi, hogy a két leromlott állapotú kocsiból összeraknak egy működőt - lassan el kellene kezdeni a pénz gyűjtését erre, mert mindkettő erősen rozsdásodik...

Lelkendeztem már néhány alkalommal a berliniek főpályaudvaráról - a történetéről és a jelenéről egyaránt -, tavaly augusztusban aztán az eddigiektől eltérő hangulatban is körülnézhettem ott. Már úgy értve, hogy nem én voltam másféle hangulatban, hanem a Hauptbahnhof :) Nem szimpla nyári este volt, hanem Múzeumok Éjszakája, én meg kötöttpályás élményekkel megpakolva érkeztem ide: voltam Woltersdorfban, ahonnan faros Ikarusszal mentem Rüdersdorfba lóvasutat és elveszett síneket látni, utána csattogtam egyet Buckow-ban, majd rohantam vissza a német fővárosba, nosztalgiametrózni. Ezután sétáltam egyet a belvárosban, megvacsoráztam, és megnéztem a Könnyek Palotáját is; a Hauptbahnhofra már csak azért mentem, hogy kivonatozzak a szállásomhoz. Legnagyobb meglepetésemre azonban a pályaudvar se maradt ki az egész városra kiterjedő kulturális mozgolódásból: egy zenekar kakofón zajokkal-zörejekkel szórakoztatta a jelenlevőket a középső szintről. Hogy önmagukban milyenek voltak? Nem akarok senkit megsérteni, hisz ízlések-pofonok, de nem nagyon értettem, hogyan lehetett leülni és hosszabb időn át hallgatni az összevisszaságot (az első jelenet alatt hallható rész volt talán a leghosszabb nem fülsértő szakasz az előadásból) - a funkcionális tereknek azonban egész jópofa hangulatot adott a produkció:

Néha ugyanis nem lehetett megkülönböztetni, melyik hang jön hangszerből, és mikor hallunk fékcsikorgást, motorbúgást. És vajon a fúvós skálázott egyet, vagy az elinduláskor és megálláskor közismerten szolmizáló Siemens mozdony villamosberendezését halljuk villamosféken? Az utolsó snitt szokatlan színezésű TRAXX-a ehhez képest már túl szabályos hangot adott, de záró snittként érdekes színfoltnak gondoltam az ukrán kocsikat. Mindenesetre jópofa késő esti várakozás volt, a sok késő vonat ellenére is...

Az ember néha elbizonytalanodik: lehet, hogy a 200-as Ikarusok igazából csúnyák, csak azért szeretjük őket, mert hozzánőttek a mindennapjainkhoz? Aztán elmegy mellettünk egy ilyen francia busz Aradon:

... vagy egy ilyen román troli Temesváron:

Nagykorúvá nyilvánítását kérte a budapesti Gyermekvasút, mert elege lett abból, hogy a szülei nem engedik el esténként szórakozni, pedig már nagyon kipróbálná.

Ab van Donselaar hihetetlen mennyiségű - és minőségű - villamosos felvétele közt volt néhány városi látkép is. Némelyiken mintegy utalásféleképpen szerepel villamos is, mások egyszerű turistafotók, de így, harmincvalahány évvel később már azok is érdekesek...

Nem tudom, ebben a pillanatban éppen mi a helyzet a Budai Parkszínpaddal, mindenesetre a hetvenes években így nézett ki. "Ananászlámpák" mindenütt, duplalámpás Ikarus parkol a Tas vezér utca szélén, még ép a járdák kavicsburkolata - és maga a színpad is.

A Park Étterem gyerekkorom különleges helye volt, kilátással a tóra, és hatalmas napfénytetőkkel, amik esőben megteltek vízzel, amit partvissal kellett kinyomkodni belőlük. Egyébként a Feneketlen-tavat még mindig nem untam meg, szerintem hatalmas dolog, hogy a kerület szívében van egy ilyen zöld zug (ahol télen a jégen csúszkáló récéken lehet jókat vigyorogni)! A 61-esen még "ipari csuklós" jár, a Szent Imre templom viszont elég kopott állapotban van.

Ez a bejegyzés a lustaság a címben olvasható három betű (höhö) jegyében fog telni, különösebb magyarázatok nélkül. Az első a múltkor már látott osztrák Nyugati Vasúton készült, ezúttal kevesebb expresszel és több személlyel. Sőt: teherrel. És ha jól látom, az egyik tehervonat egyik kocsiján mintha valami keskeny nyomtávú pályaépítő gép figyelne, úgyhogy szélesebb spektrumú az összeállítás, mint azt terveztem:

Tavaly Ostravából hazafele jövet sikerült egy kis időt kedvenc felső-sziléziai villamosaim közt tölteni. Persze, ha ránézünk a térképre, rögtön láthatjuk, hogy a "hazafele jövet" enyhe eufemizmus a "legalább 150 kilométeres kitérő" szókapcsolatra, de ez az üzem szerintem bármikor megér egy kis plusz zötykölődést. Ráadásul a hely meghálálta érdeklődésünket, mert az egyik első jármű, amit láttunk, egy 1951-es gyártású kéttengelyes volt, ami egy teherkocsit húzott - indulhat ennél jobban villamosvadászat?

Aki most kapcsolódott be, és az első mondatban található linkre se kattintott rá, szégyellje magát annak csak annyit mesélnék Felső-Sziléziáról, hogy egy iparvidéki konurbációról van szó, melynek Vas-megyényi területén két és fél millióan élnek (azaz tízszer annyian, mint Vas-megyében). A népsűrűség persze kisebb, mint mondjuk a budapesti agglomerációé átlagban, viszont itt a városok közti üres területek sem igazán üresek: bányák, hatalmas üzemek maradványai, medőhányók tarkítják őket. És sínek, többek közt villamossínek, a helyközi közlekedés hagyományos eszköze itt ugyanis a tuja.

Tipikusan vegyes felső-sziléz táj: balra valami kohó vagy erőmű, kéményekkel és hűtőtornyokkal, előtte lakótelepek, jobbra egy vár, középen pedig piros villamos dülöngél egyetlen vágányon. Persze várból igazából csak ezt az egyet láttuk, de bástyák nélkül is van egyfajta történelmi turmix hangulata a területnek: a keleti széle orosz fennhatóság alatt volt egy ideig, ami faépítésű házak formájában ma is tetten érhető, nyugat fele német (bányász)városokat (Chorzów, Gliwice, Bytom, Zabrze) találunk, míg Katowicére annyira erős modern, szocmodern és mai rétegek rakódtak rá, hogy csak néhány helyen lehet a porosz nagyvárosi hatást érezni. Az egészhez hozzátartozik egyfajta Miskolc-Avas/Ózd-jellegű leépültség, szegénység és elhanyagoltság is, ami a vágányok minőségén különösen jól tetten érhető; nézzük csak, időnként hogy bólogatnak-szambáznak a járgányok: