HamPLÓ

Ismét Ab van Donselaarnak köszönhetően megyünk vissza a hetvenes évek második felébe pár kép erejéig. Ez az az időszak, amikorról az én első budapesti emlékeim származnak, tehát elfogult vagyok, de talán nem csak számomra tartoztak hozzá elválaszthatatlanul az akkori utcaképhez ezek a kicsit bumszli, de azért aranyos, karakteres villamosok:

56A balra, 56B jobbra: egy érdekes vonal-kettévágás Budagyöngyénél

Akkoriban ezek a villamosok számomra a "régi villamos" kategóriába tartoztak, nem különböztettem meg őket egymástól, pedig ez nem egy típus volt, hanem több, különböző jellemzőkkel, különböző méretekkel. Az ötvenes években a Fővárosi Villamosvasút (a BSzKRt utódja, a BKV elődje) megoldhatatlannak tűnő probléma előtt állt: a földalatti gyorsvasút (a metrót hívták így) építését leállították, így továbbra is a villamosoknak kellett a város forgalmának nagy részét elvinnie - a járműállomány viszont vészesen elöregedett.

Acélvázas 1000-es villamos az 58-as felső végállomásán - szerintem ezek voltak a legszebbek az acélvázasok közt

A megoldás a felújítás volt: mivel új járműre nem nem volt pénz, a régieket korszerűsítették, egységesítették. Bizonyos sorozatokat reménytelennek ítéltek, ezeket selejtezték, másokat nem tartottak kellően perspektivikusnak, ezek maradtak, ahogy voltak. Amiben viszont még láttak néhány évtizedet, azt "acélvázasították". Ez új, biztonságosabb kocsiszekrényt jelentett, bizonyos fődarabok megtartásával - meg azt, hogy nem omlott össze a város tömegközlekedése.

Mostanában nem sok kedvem van hosszú weboldakat írni, ellenben elkezdett nagyon szórakoztatni a videók összevagdosása. Lehet, hogy már nagyon unjátok őket, de most akkor is ilyenek jönnek :)

Szép téglaborításos főtér régi német városok stílusában, és lerobbant gyártelepi utca, iparvágányokkal; mindez egymástól csak pár száz méterre: ez Ostrava Vítkovice nevű városrésze dióhéjban.

Évtizedeken át - talán az 1973-as átalakítás óta? - díszelgett a svábhegyi fogaskerekű vasút városmajor végállomásának peronja felett ez a hirdetőtábla:

Mindig furának tartottam, hogy baloldalt valószínűleg a régi (1929-es) SLM/Ganz szerelvény pótkocsiját látjuk - csakhogy azok sárga-fehérek voltak, a rajz festése viszont a jelenlegi vonatok piros-fehérjére hajaz. Ráadásul, ha jól értelmezem, nem a mostani, Strub rendszerű fogasléc van a jármű előtt, hanem a régi fogaslétra:

Vajon a piktor szimplán túl régi kép alapján dolgozott, esetleg emlékezetből alkotta ezt a járművet? Csak mert ennél a peronnál a régi szerelvény sose állt meg: a mostani végállomás a jelenlegi szerelvényekhez készült. Vagy lehetséges, hogy a rajz régebbi, csak áthelyezték ide a régi végállomás átépítésekor? Mindenesetre örülök, hogy néhány éve lefotóztam a táblát, mert legutóbb már nem láttam itt. Gondolom rájöttek, hogy kicsit nem aktuális - titokban persze remélem, hogy csak valami raktár végébe, szerelőakna aljába került...

A múltkor meséltem arról, hogy a schöneiche-rüdersdorfi villamos századik születésnapján végigsétáltam egy 35 éve bezárt vonalrész mentén, ahol az utca két oldalán a város helyét teljesen visszavette a természet. Most az odaútról szeretnék egy kicsit hencegnmesélni, mert az is kész időutazás volt, igen erős NDK/KGST stichhel: Ostkreuz állomáson egy Pragotron kijelző tövében szálltam fel a hennigsdorfi LEW "Hans Beimler" művek által gyártott, 485-ös sorozatú motorvonatra (mely sajnos már elvesztette eredeti festését, ami miatt kólásdoboznak hívták). Rahnsdorfban átszálltam a VEB Waggonbau Gotha által épített kéttengelyesre, amivel Woltersdorfig mentem. Ott a Thälmann téren, a szovjet háborús sírkert mellett átszálltam egy Barkas által felvezetett Ikarus 66-os buszra, azzal jutottam el Rüdersdorfig.

A videó körülbelül bemutatja, hogy ott se maglevvel vagy űrhajóval utazgattam, úgyhogy azt kell mondjam, megérte a rohanás. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy innen azért kellett idő előtt lelépnem, mert időre oda akartam érni Buckow-ba, a kisvasúthoz, onnan pedig még vissza kellett jutnom Berlinbe, ahol egy 1920-as évekből származó szerelvény közlekedett az U2-es metróvonalon :)

Az erősebb gyomrú érdeklődők kedvéért itt egy videó a helyközi kialakítású Ikarus 66-ossal való utazásról. A Deadalon esetleges szükségességére azért hívnám fel a figyelmet, mert a laprugós nosztalgiajárgány nem kicsit ugrált - nincs az a képrezgéscsökkentő algoritmus, ami ezt ki tudná nullázni :)

Most vasárnap rendezték Kamaraerdőben az idei "Villamosnapot", úgyhogy nehezen juthatott volna más téma az eszembe a mai bejegyzéshez, mint a budapesti villamos. Ezúttal (ismét) egy holland villamosbarát, Ab van Donselaar fényképezőgépének lencséjén keresztül idézünk fel eltűnt életképeket. A többiektől eltérően ő 6x6-os diapozitívokat készített, amiatt kicsit másképp komponálta a képeit - melyek minősége még negyven évvel később is kitűnő. A helyszínek... nos, azok kitalálását az olvasóra bízom - a fájlneveket meglesni nem ér! :)

Update: Odaírtam a helyszíneket, úgyis sokan kitalálták már őket

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy neonreklámokban bővelkedő, fénycsövekkel bevilágított, kockaköves tér, amire ma ebből a szögből nehéz lenne ráismerni a fentebbi, 1976-os fotó alapján. A helyszín a Váci út torkolata a Nyugati téren, pontosabban a kép Kádár utca torkolatánál készült, itt; balra a néhány évvel később felrobbantott Westend-ház látható a sötétben.

1979 áprilisa hideg lehetett az itt látható emberek ruházata alapján. A környék nem változott nagyot azóta (legalábbis előnyére biztosan nem), de a megálló "arrébb ment", a Pacsirtamező utcai 11-es villamos pedig megszűnt. Természetesen a Flórián téren vagyunk, jobbra látszik is az azonos nevű áruház. A pontos helyszínen ma a gyalogos aluljáró rámpája és járda van, a síneket áttették balra.

A német fővárosban az ember a... hogy is mondjam, nem kicsit mozgalmas történelem miatt nem nagyon számít középkori, árkádos-templomos-sikátoros óvárosra. Pedig van olyan - már 25 éve. Drezdánál láttuk, milyen az, amikor egy lerombolt történelmi városszövetet elkezdenek helyreállítani; itt is valami hasonlóról van szó, csak térben és időben behatárolhatóbb a történet. A Nikolai-negyedről (Nikolaiviertel) van szó, a Vörös Városháza mögött:

Amit látunk, az részben igaz, részben nem, részben rettentő hangulatos, részben meg... furcsa. Ma már nem csak a negyed létrejötte és lerombolása, de újra létrejötte is történelem, viszont az egésznek nincs értelme a kezdetek ismerete nélkül, úgyhogy ugorjunk vissza kb. nyolcszáz évet!

A mai Berlint alkotó településeket a XII-XIII. században említik először. A jelenlegi belváros keleti részén, a Spree északi oldalán jött létre Ó-Berlin, tőle délre egy szigeten Cölln (későbbi helyesírás szerint Kölln). A két település gyakran együttműködött történelme során, majd 1710-ben végleg összeforrtak (a jelenkorival többé-kevésbé megegyező Nagy-Berlin csak 1920-ban jött létre).

Balra Cölln, jobbra Berlin; a fura, másfél tornyú magas valami a Szent Miklós-templom, még XIII. századbeli állapotában

A város történelmi központja a Szent Miklós-templom (Nikolaikirche) körül terült el, innen kapta nevét a negyed. Itt lent jobb oldalt a régi közigazgatási funkció egyik emlékét láthatjuk: a törvényszék XVII. századi állapotú épületének tornácát (Gerichtslaube) - pontosabban annak betonból épített mását. Kicsit vicces, de az eredeti épület 1871-ben elbontott maradványai - gótikus stílusra visszaalakítva, pavilonná átépítve - szintén megvannak, a babelsbergi parkban. Az egyik az eredeti helyén van, a másikban még vannak kövek az eredetiből, de egyik se az igazi... fura hely ez a Berlin, nem?

Tudom, a cím jelentősen leegyszerűsíti a dolgot, de csak kellett valami címet adnom pénteki relaxálós videómnak :)

Az augusztus huszadikai beszámolóban jeleztem, hogy a felvonultak közt számomra a legszebb hajó a Sopron vontató motoros volt. Annak idején laikusként eltöltöttem rajta pár napot, mondhatni bejártam minden zugát, de nem dokumentáltam eléggé. Augusztus végén végre pótolhattam ezt a hiányosságot  - ezúton is köszönet a Zoltán Gőzös Alapítványnak - úgyhogy most pár kép és egy videó következik erről a nyugdíjas erőgépről!

Így nézett ki a hajó egyik első vele való utazásomkor, kétezervalahányban, Bajánál. A Magyar Hajózásért Alapítvány lelkes tagjai akkorra már teljesen működőképessé tették a "Zuhatagi Tigrist", ahogy ők nevezték. Az 1960-ban vízrebocsátott hajót annak idején azért építették, hogy a Vaskapu-szoroson átvontassa a hegymeneti teherforgalmat - ekkor kapta a becenevet. A Vaskaput viszont nem sokkal később szabályozták, így a hetvenes évektől kezdve már a felső Dunán dolgozott. 2000-ben leállították, de szerencsénkre nem vágták szét, és lelkes hajózásrajongók (szerencsére ilyenek is vannak) meg tudták szerezni.

Az azóta eltelt évek nem múltak el nyom nélkül: a hajót újrafestették, itt-ott fel is javították, úgyhogy most még szebb :)

Ez a kép is régebbi, de alapjában véve ma is így néz ki a parancsnoki fülke. Először nem értettem, miért ilyen kemping kinézetű, miért fa minden deréktől felfelé, aztán mondták, hogy azért, mert régen voltak olyan hidak, amik alatt csak akkor fért át, ha lebontották a fülke tetejét (állítólag ilyenkor a jókora kormánykereket is kisebbre cserélték). A kép jobb szélén látható a telegráf, mellyel a parancsnok a motorokat irányítja; ebből több is található a hídon, hiszen a parancsnoknak időnként ki kell mennie a fülkéből, hogy jobban lássa, mi merre hány méter, és ettől függően tudja megszabni a motorok működését.

Kädves nézőim, én igazán akartam olyanokat pósztolni, hogy

meg

sőt:

de közbejött egy olyan, hogy ezt kellett fotóznom:

meg még ilyen vicces táblákat is láttunk útközben, hogy

de erről majd később. Addig is itt egy kép a múltkori hétvégi buliról - anno nem bírtam eldönteni, hogy két kép közül melyik kerüljön nevezett bejegyzésbe, úgyhogy akkor belekerült egy, és most itt van ugyanaz, kicsit másik szögből:

Két képet mutatnék egyik kedvenc berlini épületemről, ami eddig valahogy kimaradt a fotóséták során. A berlini városházáról van szó, vagy ahogy emlegetni szokták, a Vörös Városházáról. A névnek nincs politikai felhangja, csupán arról van szó, hogy teljes egészében vörös téglával van borítva:

A teljes háztömbnyi épületet 1861 és 69 közt építették, a középkori régi városháza helyett. Előképe a téglagótika jegyében épült (bár később barokkosított) thorni városháza volt (Thorn ma Toruń, Lengyelország része), a tornyot pedig a laoni székesegyház ihlette. A második világháborúban megsérült épületet az ötvenes években állították helyre; kis túlzással a környéken nem maradt régi ház állva, ezt viszont reprezentatívan megtartották - az immár kettévágott Berlin keleti oldalának városi tanácsa és polgármestere számára (nyugat-berlini városházaként a schönebergi funkcionált). 1991 óta aztán újfent egész Berlint innen igazgatják. Perpillanat metróépítést megelőző ásatások folynak előtte, de így is elég látványosan néz ki:

Egyébként ahogy ott álltam a szeles berlini éjszakában az épület előtt, az jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik Budapestről egy amolyan városházás városháza. Mert ugyan van egy öreg laktanya, ami eredetileg hadirokkant-gondozónak épült, és aminek a háború után megmaradt felében vannak mindenféle irodák, plusz van a kétségtelenül szép Új Városháza (melynek létezéséről a budapestiek 70%-a szerintem nem is tud) a Váci utcában, ahol a Közgyűlés szokott volt lenni (ha jól tévedek, egy ideje visszatértek a régi városházára, hogy ne kelljen ingáznia a hivatalnokoknak), de az is csak egy szűk utcában álló sorépület, nincs jelenléte, nem is lehet igazán átlátni még a homlokzatát se. Tudom, hogy volt régen egy "valódi", tornyos városháza, ami az (eredeti) Erzsébet-híd építésekor tűnt el, de az is csak egy középvárosi méretű és minőségű valami volt, nem világvárosi (talán ezért is tudták olyan könnyen lebontani annak idején, hatalmas tiltakozások nélkül). Egyszerűen nincs egy központi, szimbolikus épület Budapesten - bár néha úgy érzem, ez önmagában is azt jelzi, hogy bajok vannak ezzel a várossal... Namármost bajok Berlinben is vannak (egyrészt a pénz fogyása, másrészt a városszövetben keletkezetett hatalmas lyukak), de a városházuk eléggé lenyűgöző a maga visszafogott, téglaborítású módján is.