HamPLÓ

Két képet mutatnék egyik kedvenc berlini épületemről, ami eddig valahogy kimaradt a fotóséták során. A berlini városházáról van szó, vagy ahogy emlegetni szokták, a Vörös Városházáról. A névnek nincs politikai felhangja, csupán arról van szó, hogy teljes egészében vörös téglával van borítva:

A teljes háztömbnyi épületet 1861 és 69 közt építették, a középkori régi városháza helyett. Előképe a téglagótika jegyében épült (bár később barokkosított) thorni városháza volt (Thorn ma Toruń, Lengyelország része), a tornyot pedig a laoni székesegyház ihlette. A második világháborúban megsérült épületet az ötvenes években állították helyre; kis túlzással a környéken nem maradt régi ház állva, ezt viszont reprezentatívan megtartották - az immár kettévágott Berlin keleti oldalának városi tanácsa és polgármestere számára (nyugat-berlini városházaként a schönebergi funkcionált). 1991 óta aztán újfent egész Berlint innen igazgatják. Perpillanat metróépítést megelőző ásatások folynak előtte, de így is elég látványosan néz ki:

Egyébként ahogy ott álltam a szeles berlini éjszakában az épület előtt, az jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik Budapestről egy amolyan városházás városháza. Mert ugyan van egy öreg laktanya, ami eredetileg hadirokkant-gondozónak épült, és aminek a háború után megmaradt felében vannak mindenféle irodák, plusz van a kétségtelenül szép Új Városháza (melynek létezéséről a budapestiek 70%-a szerintem nem is tud) a Váci utcában, ahol a Közgyűlés szokott volt lenni (ha jól tévedek, egy ideje visszatértek a régi városházára, hogy ne kelljen ingáznia a hivatalnokoknak), de az is csak egy szűk utcában álló sorépület, nincs jelenléte, nem is lehet igazán átlátni még a homlokzatát se. Tudom, hogy volt régen egy "valódi", tornyos városháza, ami az (eredeti) Erzsébet-híd építésekor tűnt el, de az is csak egy középvárosi méretű és minőségű valami volt, nem világvárosi (talán ezért is tudták olyan könnyen lebontani annak idején, hatalmas tiltakozások nélkül). Egyszerűen nincs egy központi, szimbolikus épület Budapesten - bár néha úgy érzem, ez önmagában is azt jelzi, hogy bajok vannak ezzel a várossal... Namármost bajok Berlinben is vannak (egyrészt a pénz fogyása, másrészt a városszövetben keletkezetett hatalmas lyukak), de a városházuk eléggé lenyűgöző a maga visszafogott, téglaborítású módján is.

Álmatlanság ellen: tessék megszámolni, minden kémény megvan-e...

A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton a BKV már évek óta részt vesz; idén annyi változás volt, hogy a ferencvárosi remiz helyett a kelenföldit ismerhették meg az érdeklődők. Az ingatlan jellegű látnivalókon túl a kiállított és ráhordó járművek is megértek néhány kattintást, különösen a régi buszok, melyeket idén ritkábban láthattunk:

A két Ikarus közül ez volt az öregebb: a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. 31-esét 1959-ben építették. Érdekes módon bár nem rémlik, hogy valaha is láttam volna gyerekkoromban ezt a típust, manapság van vagy fél tucat működőképes belőle, plusz nem kevés megőrzött roncs, amiből még akármi lehet. Ez a jármű ment néhány kört utasokkal, de annyian voltak rajta, hogy inkább kihagytam (nem volt nagy áldozat, Miskolcon már mentem vele:). Azt mindenesetre jól érzékeltette a helyzet, hogy az Ikarus 30-as/31-es miért nem volt túlzottan kedvelt a Fővárosi Autóbuszüzemnél (és vélhetően az utasoknál sem). Viszont múzeumi darabként annyira jó volt látni, sok mosolygós ember szállt le róla :)

Számomra az előbbinél is kedvesebb volt ez az Ikarus 180-as, amire viszont nagyon is jól emlékszem kiskoromból. Sajnos vele most nem lehetett menni, de talán még idén lesz rá lehetőség - ismét, mert korábban szállított ő is utast, csak talán lejártak a papírjai?

A remiz oldalsó kis udvarán járműkiállítás volt, a szokásos pályacsengőt nyomogató gyerekekkel, és az őket irigylő apukákkal :) A nosztalgiakocsik cserélődtek, attól függően, hogy épp melyik ment egy kört a Deák térre vagy a Batyira - de tulajdonképpen a jobb oldali Combino se mindennapos látvány errefelé.

A Bengálinak benne van a lábában a bugi. Oktatóanyag a Budapesti Nemvalódiegyetem Tömegközlekedési és Tömegkatasztrófa Szakának Utaselriasztási és Pályarombolási Tanszékéről:

Igen, megint videó jön, mert lusta elfoglalt vagyok :) Repülős mozi, de azért nem a "két pixel rohadt hangosan eltűnik a képből" kategória, mert nem csak teljes forszázzsal dübörgő vadászgépek szerepeltek a repülőprogramban, hanem egészen halkak is, például vitorlázók, plusz közepesen halkak, mint a Goldtimer Alapítvány Li-2-ese. Aztán voltak helikopterek és kötelékek is. A többi tudnivaló ott van feliratként a videón :)

1987-ben sajnos nem fényképeztem autókat NDK-beli családi utunk során. Nem azért, mert féltem: a Nemzeti Néphadsereg Légierejének alacsonyan járőrőző MiG-23-asait simán megörökítettem a Kelet-tenger partján - tizenkét évesen egyszerűen eszembe se jutott, hogy ez gázos lehetne (azért amikor vörös csillagos MiG-ek tartottak éleslövészetet valami pár kilométerrel arrébbi lőtéren, azt már hanyagoltam). Inkább azért nem, mert eszembe se jutott, hogy autókat is lehet fotózni. Pedig voltak ott csodák: kétkormányos katonai IFA tetőbúvólyukkal, Trabant "Kübelwagen" (valami haditengerészeti bázis mellett volt az üdülő, ritkán láttunk civil járművet a strandra vezető úton a sajátjainkon kívül), IFA-ra rögzített fakonténeres gyerekszállító (VEB Fabrik "Fakarusz"), földúton ötvennel száguldó kiskerekű Wartburg, "Faros" és Ikarus 180-as még normál forgalomban (akkor, amikor nálunk már a ráncajtó is elkezdett kimenni a divatból a 200-asokon)... Aztán néhány évvel később sajnos a MiG-ekről készült képek is elvesztek, szóval csak az emlékek maradtak. Most viszont, ha már arra jártam, odafigyeltem, hátha látok pár érdekes jószágot.

Az első zsákmány véletlen volt: a Potsdamer Platz felhőkarcolóit próbáltam befogni a rendelkezésre álló szűk látószöggel, amikor felfigyeltem egy ufóra, ami a közeli piros lámpánál fékezett. Bakker, egy Tatra 603-as! Ennyit sikerült elkapnom belőle. Ha futottam volna, lehet, hogy szemből is lefotózhattam volna, de az a véleményem, hogy fusson, akinek nincs bora, ez a fekete zongora hat anyja van, és mindet Bélának hívják.

Lipcsében sikerült nem lefotóznom egy gyönyörű állapotú P70-est, mert túl mélyre dobtam a hátizsákba a fényképezőgépet, és mire kiszabadítotottam az esőkabát alól, a kis kétütemű már messze járt - á, nem voltam mérges... Cserébe viszont több emeletes buszt is lekattintottam - velük csak egy baj volt: hogy nem voltak őshonosak. Ez a Büssing DE73 például nyugat-berlini volt, ...

... ez meg egy Bristol Lodekka, azaz a "piros angol emeletes busz" kategória egy szép képviselője (köszönet Sam.Joe-nak az azonosításért). Ezen felül láttam még MAN emeletes buszt is, míg Ikarust egyet se. Sic transit a mai turista/násznép.

Kint hideg szürkeség van, vígasztalanul esik az eső... emlékezzünk hát vissza azokra az időkre, amikor még 35 fok volt, ragyogó napsütés, kék ég... én meg ott álltam a sínek mellett a susnyában, mert Ícé rábeszélt, hogy menjünk Sziget-vonatot fotózni :) És jó is volt ez, úgyhogy ha már nálam volt az állvány, a videókamerát ráültettem; így nem mindig csak a mozdonyt örökítettem meg, hanem egész vonatokat is (meg azt, hogy a sínek állapota miatt a tehervonatoknak sebességkorlátozása van). Mondhatni relaxálós videó ez is, mert nem sok minden történik, csak mennek jobbra-balra a döcögények:

Az mindenesetre levehető a videó alapján, mennyire megváltozott a sínek világa gyerekkorom óta: ma már nem csak kék, esetleg piros mozdonyok rohangásznak barna teher- vagy kék személykocsikkal; a vontatójárműveknél soha nem lehet tudni, melyik cég milyen színű, típusú és eredetű járgánya jön majd. Egész csinos színkavalkád van, legalábbis a hegyeshalmi vonalon, az ország legforgalmasabbján...

A Buckow-i kisvasút (Buckower Kleinbahn) egy mellékvonal Brandenburg tartomány Märkisch-Oderland körzetében; egy természetvédelmi körzetet köt össze az egykori Porosz Keleti Vasúttal. Eredetileg 750 milliméter nyomtávú volt, gőzvontatással, de 1930-ban átépítették normál nyomtávra, és villamosították. A XX. század utolsó évtizedére gyakorlatilag leépült "mellék-mellékvonalon" a végén már dízel motorkocsik jártak, majd 1999-ben bezárták. Szerencsére 2002-ben újra meg tudták nyitni, ismét villamos vontatással, de már múzeumi üzemként.

A vonalon normál esetben kéttengelyes motorvonatok járnak (majd mutatok olyanról is képet), de időnként előveszik a strausbergi villamosüzem levetett villanymozdonyait, a vasútbarátok nagy örömére. Augusztusi berlini látogatásom alkalmával eredetileg pont Strausbergbe akartam menni, de elbizonytalanított az ottani negyven perces ütem (tehát hogy csak negyven percenként indul villamos). A menetrendre rákeresve csak véletlenül fedeztem fel előző este, hogy Buckow-ban másnap a motorkocsik helyett a strucchegyi (kis jóindulattal ezt jelenti Strausberg neve, és bár a város valószínűsíthetően nem a futómadárról kapta a nevét, még a címerében is szerepel) mozdonyok egyike fog járni - naná, hogy átalakítottam aznapi menetrendemet - ami egyébként Ikarus 66-osozással és elveszett villamosvonal bejárásával kezdődött!

Mindig furának találtam, amikor pestiek ott állnak a Citadellában, és kérdezgetik egymást, hogy mi az a nagy, vöröses ház a kapuval. Eddig még sose tűnt fel nekik az a bazi épület a Deák térnél (a panorámában balra)? E panoráma darabjainak készítése közben is végighallgattam egy ilyen párbeszédet :)

A sok állóképes szünetjelzés után ezúttal mozgóképeset kaptok. Első körben síndöcögényeset, a Szigetről hazafele tartó tizenhat kocsis különvonatról:

... aztán a kassai repülőklub hagyományőrző csapatának, a Retro Sky Teamnek szovjet és német színekre festett sportgépeit, amint éppen eljátsszák a második világháborút (Zlin Tréner rulez!):

... majd egy eredeti második világháborús harci gépet, a Lockheed P-38 "Lightning"-ot, mely a RedBull történelmi gyűjteményének részeként repült, szintén Szliácson:

A végén pedig egy kis helyiérdekű villamos, Woltersdorfból, ahol még mindig NDK-s tuják járnak, csak már nem kézzel kell nyitni az ajtajukat (én azért majdnem megpróbáltam, de még időben rám szóltak):