HamPLÓ

Lakásszerte közismert, hogy imádom a sós dolgokat, és hogy ami másnak fúúúdesóóós, azt én még megsózom, de az azért már kicsit túlzás volt, amit a gép dobott a múltkor (már hogy az automata). Ez már nem is sós rudacska, hanem rudacskás só:

Eredetileg a háború előtti Berlin (és a kontinentális Európa) leforgalmasabb teréről szerettem volna írni, de mivel lustafáradt vagyok, úgy döntöttem, hogy mégse.azt majd csak némi felkészülés után fogom megtenni - annyi klassz dolgot lehet róla írni (akár a történetéről, akár a most ott álló épületek egyikéről-másikáról), nem akarom összecsapni.

Péntek este úgyse olvasná el senki, ha túl hosszan írnék, úgyhogy most inkább csak egy videó következik, melynek nagy részében a Potsdamer Platz alatti, szellemesen Bahnhof Potsdamer Platz néven ismert, négyvágányos regionális pályaudvaron készült felvételeket lehet látni. A "regionális" azt jelenti, hogy a főpályaudvarról jövő, vagy oda tartó távolsági vonatok nem állnak meg, csak a különféle neveken (RE/IRE) ismeretes személyvonatok.

A téren egyébként nem ez az első pályaudvar: a déli oldalon a második világháborúig működött a három különböző pályaudvart (távolsági vonatok, elővárosi vonatok Potsdam/Wannsee felé, illetve a déli S-Bahn gyűrűről betérő vonatok) magába foglaló Potsdamer Bahnhof, melynek területe ma park (többé-kevésbé ezalatt jönnek be a mostani pályaudvar vágányai):

Eredetileg vízi- és légiparádére indultam, de végül rendezvény és várfalomlás miatti tájékozódási futás lett belőle :)

A 2011. augusztus huszadikai légiparádé

Valamikor '80 körül, amikor még óvodába jártam, volt egy látványos tél, amiből két dologra emlékszem: egyrészt a nekem nagyon magasnak tűnő hófalra, ami a kertből kivezető ösvényt szegélyezte, és arra, hogy egyik nap anyu jött értem, és busszal mentünk haza apu Trabantja helyett. A Diószegi és a Badacsonyi (szerintem akkor Molnár Eriknek hívták, de lehet, hogy keverem) utcán mentünk ki a Bocskaira, én pedig csak néztem a behavazott fákat, a behavazott autókat, a járdát, amin mély nyomokat hagytunk, az autók által kicsit összetúrt, de a kisgyereki szem számára érdekes formákat felvevő kupacokat az úttesten, és arról lelkendezem, hogy ez már nem is Budapest, hanem Meseország. Körülbelül így éreztem magam most szombaton Szegeden: már harminc centi hó borított mindent, de még esett, mint a megveszekedett fene. És amikor még jobban rákezdett, a Széchenyi téren megszólalt a városháza harangjátéka... lehet, hogy ez már kicsit giccsesnek tűnik, de nagyon szép volt! Mai villamosos-tömegközlekedős videómat ezzel indítom:

Ahogy az látszik, a hóeltakarítás nem volt a helyzet magaslatán, a tömegközlekedés viszont működött - le a kalappal a járművezetők előtt! A nap elején állítólag a kifutó egyvágányos vonalakon volt gond, de mire mi ideértünk Pestről, minden közlekedett (a 8-ason trolik helyett ugyan buszok voltak, de ilyen helyzetben darab-darab). Érdekes, hogy Budapesten a főútvonalakon a hóeltakarítás még csak-csak menni szokott (az itt láthatóhoz képest egyenesen pompásan), de a tömegközlekedés mégis az elsők közt áll meg (ráadásul a kötöttpálya és főleg fogaskerekű mindig dobogós helyen, ami egyszerűen őrület). Na mindegy... Kár, hogy haza kellett jönni, elcsavarogtam volna még az utcákon, bár a végére valószínűleg már nem kicsit fagyos lett volna a mosolyom :)

Túl hamar "megfejtettétek" a gémeskutas képet, úgyhogy amíg nem lesz időm a következő rendes bejegyzést összepakolni, itt egy kis konzerv. Hátha átjön annyi a nyár hangulatából (rohadt meleg volt, de persze az ember sok mindent megtesz a vonatfotózásért), hogy meg lehet melegedni mellette ebben a nagy hidegben :)

Remélem még nem adtam fel ezt nektek :) Mi a meglepő a képen?

Tudom, olcsó dolog a vasutat MÁV-ot szidni, de az emberek valószínűleg nem ezért szokták szidni, hanem mert nem különösebben nehéz olyan dolgot találni, ami miatt az ember nem érzi jól magát vonatozás MÁV-val utazás közben. Ennek ellenére az elkövetkező panaszokhoz azért hozzá kell tenni, hogy tulajdonképpen nem is teljesített rosszul a cég, hiszen egész komoly hóhelyzet volt (Szegedhez képest Budapesten könnyű nyári zápor volt, nem havazás!) , akár állva is maradhatott volna úgy, ahogy szokott van. Ehelyett a vonatunk "leközlekedett", odaértünk Szegedre, aztán vissza is értünk, és nem volt fél óránál nagyobb késésünk sem. Nem ironizálok, amikor azt mondom, hogy ez tulajdonképpen teljesítmény.

DE: azért hatezer-sokszáz forintért (menettérti a műbőrrel díszített dekoritlemez osztályra) kicsit laza volt, hogy:
1. Indulás előtt negyed órával a Nyugatiban a vonat végén (a Körút felé eső) levő kocsikra nem engedték felszállni az embert, mondván, hogy azok itt maradnak, csak az eleje megy Szegedre. Oké, akkor menet előre - az IC kocsikon úgyis van még hely, és most a menetrendkönyvileg hópelyhecskés helyzet miatt nincs IC pótdíj.
2. Aztán egyszercsak elindult kifele a vonat, indulás előtt 10 perccel. Gondoltam,  kiszabadítják mögülünk a mozdonyunkat, csak ugye ehhez kicsit tili-tolizni kell. Ez így történt, de előtte...
3. ... felszállt egy vasutas, és elkezdett rimánkodni, hogy mindenki szálljon le, mert ezek a kocsik ittmaradnak, csak a hátsók (a Körút felé esők) mennek.
4. Leszállás, futás, tolongás, újhelyszerzés több száz önkéntes sportoló részvételével.

5. A kocsinak, amivel utaztunk (mezei fülkés szutyok), a peronján több centi hó állt. A kocsik közti átjáróban is. A vécében is. A folyosó elején is, de ott már legalább olvadt. Az ablakkeretekben azért jégtömb volt végig.
6. A fülke fűtése legalább ment - ezerrel, szauna. Ugyanakkor...
7. ... az ablak szélén bepermetezett a hó (pedig be volt zárva, amennyire lehetett), ezért alulról forróság, oldalról jégpermet. A forróság miatt a permet hamar elpárolgott, úgyhogy szinte száraz maradt az az ülés - de ha történetesen nem tudtam volna eggyel arrébb csusszanni (csak hatan voltunk a nyolcszemélyes fülkében), akkor nagyon utáltam volna.
8. Kb. 25 perc késéssel indultunk.
9. Az egyik vécében hiányzott a lefolyót alulról fedő gumilap, amit (elvileg) az öblítés mozdít meg, ezért lentről a csövön át folyamatosan jött fel a porhó, úgy másfél méteres magasságig. Hó-bidé, akár akarod, akár nem. Most már sajnálom, hogy nem mentem vissza a kameráért, le kellett volna filmezni (fotózni is csak álló helyzetben fotóztam).

10. Dorozsma után megállás, állás, állás, semmi tájékoztatás (jó, a kalauzok nem lehetnek ott mindenütt, de ha egyikük leszáll, és körbekiabál, a hír elért volna mindenkihez). Aztán, amikor az emberek már azt találgatták, hogy akkor most gyalog kell-e a maradék utat megtenni, elindultunk, és gyökkettővel valahogy beértünk az állomásra.

Hó nem esik, mindenhonnan a Malév csődje folyik (azért a bérbeadóhoz visszainduló első három gépet én is megnéztem a flightradar24.com-on), sötét van és hideg, úgyhogy most következzen pár napsütéses kép Szegedről (mert néha azért van olyan, hogy nem folyamatosan esik, amikor ott vagyok:), teljesen "csak úgy" jeligére:

Tegnap szegény Odera-Frankfurt nem túl szép mivoltáról értekeztem, most megnézzük a villamosokat, azok milyenek voltak:

Frankfurt an der Oder villamosai

Az eddigi németországi városjárós bejegyzéseket olvasgatva biztosan volt, aki megjegyezte magában, hogy állandóan úgy lelkendezem, mintha a német turisztikai hivatal fizetne érte... nna, most meg biztos lesz olyan, aki pont azt fogja szóvá tenni, hogy mit morgok ennyit erre a városra, ha csak pár órát voltam ott, és gondosan elkerültem a turisztikai látványosságait :)

Cottbus után Frankfurt an der Oder volt a következő megállóhely. Nem sokat tudtam róla azon kívül, hogy a második világháború után a folyó másik oldalán levő városrész Lengyelországhoz került, Słubice néven. Azt azért sejtettem, hogy Németországon belül ennyire keleten kár lenne a nyugati névrokon csillogását várni, de úgy voltam vele, hogy egyetemi városról van szó, biztos színes lesz, vidám, emberekkel teli utcákkal (mint mondjuk Szeged, ahol nem tud elég rossz lenni az idő ahhoz, hogy ne érezzem mindig jól magam).

Valamiért úgy döntöttem, hogy gyalog sétálok le a pályaudvartól a belvárosig, talán itt rontottam el. Az útvonal ugyan szépen ki volt táblázva, csak hát a képen láthatóhoz hasonló látvány az embert csak mérsékelten csigázza fel.

És akkor még nem beszéltem erről. Vajon mi lehetett ez az építmény egykor? És miért nem bontották le, vagy építették újra? Ez lenne a lokális Hovéd Főparancsnokság? (Jó, ez gonosz volt, de szerintem elsősorban Budapestre nézve...)

Az utcák a domb aljához (a belvároshoz) közeledve se lettek barátságosabbak. Tudom, a látszat nem minden, és nem szégyen a szegénység - de legalábbis még mindig jobb, mintha ezt az egy utcát rendesen megcsinálták volna, és minden más romokban lenne -, de mire leértem, már azon gondolkoztam, hogy nem akarok-e ugyanezzel a lendülettel visszamenni a pályaudvarra, és az első vonattal továbbmenni valahova máshova.