HamPLÓ

Amatőr numizmániás lévén fura lenne, ha nem emlékeznék meg az egy- és kétforintos érmék forgalomból való kivonásáról. Mivel a legtöbb újság már leírta, hogy mikor, ki által tervezve, milyen ötvözetből készültek a forint-fillér rendszer aktuálisan legkisebb címletei, én most inkább praktikus oldalról közelíteném meg a témát.

A pénz elsősorban használati eszköz - pláne az aprópénz. Ritkán szoktuk nézegetni őket, hisz nincs időnk rá: a pénztáros türelmetlenül néz ránk, a sorban mögöttünk állók pedig a csudába kívánnak bennünket, miközben próbáljuk a fizetendő összeget lehetőleg pontosan leszámolni. És eközben néha valami mást adunk valamelyik érme helyett.

Ez velem legtöbbször az 1 forint - 1 eurocent viszonylatban fordult elő, lévén utazások után általában el szoktam felejteni a külföldi érmék kiválogatását a pénztárcámból. Nem tudom, milyen elgondolás állt a dolog mögött, de a két érme gyakorlatilag ugyanolyan méretű és hasonló színű volt (nem hiszem, hogy véletlen volt). Nem tökéletes fényben, sietősen turkálva a pénztárcában sokszor adtam ilyet a menzán a pénztárosoknak. Egy részük csak vigyorgott ezen, de volt aki azt mondta, hogy "ez kevés". Ha tudta volna, hogy az az 1 eurocent akkor éppen két és fél forintot ért... :)

Jóval ritkábban, de azért megtörtént, hogy a svájci tíz centime-os (nevezhetjük akár rappen-nek is, mivel németül úgy hívják, bár én még emberrel nem találkoztam, aki így hivatkozott volna rá) érmét néztem sebtiben kétforintosnak. Pedig a két érme dizájnja viszonylag kevéssé hasonlít egymásra...

Itt jegyzem meg, nekem ez az új kétforintos sosem volt"bélás" - az számomra a régi, sárgaréz kétforintos beceneve volt.

Pár évig a '97-ig érvényes fizetőeszköznek minősülő tízfilléres is megtévesztő lehetett, bár annak anyaga igénytelenebb volt, az érmék pedig már elég kopottak voltak. Persze a képet látva a magyar érmék kedvelői joggal mondhatják, hogy a kopottság érthető, hiszen az utolsó recés peremű tízfillérest '66-ban nyomták - utána már sima szélüek jöttek. Pontosabban jöttek-mentek-koptak.

Utolsónak egy kakukktojás, amit nem téveszhettem el, de annyira szeretem a szóban forgó érmét, hogy ide akartam csempészni egy képet róla ;) A baloldali, tombakból nyomott kétfillérest csak 46-47-ben gyártották, utána jött az a bizonyos lyukas kétfilléres, mely szerintem csúnyább volt. És ha nem lett volna lyukas, teljesen érdektelen lett volna :)

És a végére egy kis visszatekintés: legutóbb a régebbi sorozatú ezerforintosokat (a fémszál nélkülieket) vonták ki. Jó kérdés, hogy mi lesz a következő eltűnő fizetőeszköz - valami azt súgja, hogy lesznek még ilyen változások, mire eljő az euro...

Nagyon ki vagy, doki? - Doctor Who Magyarországon

Dr. Who – barátainak (és ellenségeinek) egyszerűen csak „a Doktor” - egy földönkívüli, ám meglehetősen emberszerű időutazó, aki életének kilencszáz évéből körülbelül negyvenet a BBC-n töltött, mint a legrégebb óta futó sci-fi-sorozat főszereplője. Mifelénk sajnos nem nagyon ismerik őt, de ez nem feltétlenül kölcsönös. Történetünk akkor kezdődik, amikor a Doktor egy fura véletlen folytán Magyarországon landol tér-időgépével, a TARDIS-szal, mely elromlott álcázóáramkörei miatt pont úgy néz ki, mint egy rendőrségi telefonfülke az ötvenes évek Londonjából.

Az elmúlt 15-20 évben (yikes - de öreg vagyok!) jópár olyan számítógépes játék készült, mely később legendává vált. Doom, Quake, Duke Nukem, Lemmings, Sim City, WoW - de nekünk a legelső, igazán porba alázóan fellegekbe emelő játékélmény akkor is a "Last Ninja 2" maradt. Engem akkoriban konkrétan annyira magával ragadott a játék izgalma, hogy állandóan ninjákat rajzoltam a füzeteim szélére - a gimnáziumban egyik osztálytársam el is nevezett "Ninjának". Konkrétan "Rejtőzködő Ninjának", mert általában nem lehetett észrevenni, hogy egyátalán a környéken vagyok :)

A játék

A játék - ahogy az talán sejthető is :) - a roppant sikeres Last Ninja folytatása volt, ráadásul azon ritka esetek egyike, amikor a folytatás jobb volt az eredetinél. Izgalmasabb volt, bonyolultabb volt, és a zene is telitalálat volt - pedig hát ezekkel a tulajdonságokkal az első résznél sem volt gond! Pontosan nem tudom megmondani, mitől ragadott ennyire magával. Talán részben azért, mert kézzelfoghatóbb közegbe kerültünk: a középkori japán helyett New York utcáin kellett a fekete harcost irányítani, az ellenfelek közt pedig nem csak japán harcosok, hanem például utcai zsonglőrök és motoros huligánok is voltak. Egészen biztos vagyok benne, hogy akkoriban nem én voltam az egyetlen gyerek, aki elalvás előtt pixelekben látott maga körül mindent, és akinek az álmaiban a világ felemelkedő függönyök mögül tűnt elő. Ezekben az álmokban feketeruhás rendőrök elől kellett menekülni, csatornákba bújni, irodákban egy íróasztal mellől csirkecombokat felvenni (kicsit homályos már, de mintha valami vadállatot kellett volna elkábítani vele), dobozok tetején végigugrálni, stb. És biztosan más is elképzelte, hogy milyen lenne egy olyan filmet csinálni, melyben színhelyváltáskor a környezet részletekből felépítve jelenne meg: előbb a föld, az ég, aztán a főbb tereptárgyak, aztán a fák, majd a szereplők - mint a játékban.

November 18-án egyrészt nosztalgiavillamosozni, másrészt a Zsuzsivasúton gőzösözni mentünk Debrecenbe. Ezt a két dolgot meg is ejtettük, de fotózni csak mérsékelt sikerrel tudtunk, annyira rossz (kevés/szórt) volt a napfény. Azért pár fotót bemutatnék, mert nagyon jó kis kirándulás volt!

Pár kép Debrecenből
Favázas tuja, Zsuzsivasút, trolik...

A blog rendszeres olvasói közül többen jelezték, hogy már nagyon várják a Commodore-zenés sorozat folytatását, de bevallom, perpillanat annyira az influenza és a Budapest tömegközlekedése ellen indított kampány hatása alatt vagyok, hogy nehezen áll rá az agyam arra a témára. Más témát meg nem bír kidobni magából...

Naszóval egyik nap bejelentik, hogy leépítik a tömegközlekedést, mert a végén még túlságosan élhetővé válna a város. Másnap valaki leállítja az irtást, kivételesen teljesen értelmes érvekkel operálva:

"Dancs elmondta, figyelemmel volt arra is, hogy "a BKV jelenleg vezetés nélkül működik". Egyszemélyi vezetője ugyanis betegállományban van. Figyelemmel volt a tanácsnok "a BKV-nál kialakult előzetes sztrájkhangulatra" és arra is, hogy a fővárosi kerületi küldöttek egyhangúan utasították el a paraméterkönyv nyilvánosságra került tervezetét." / Index /

Ez azonban nem happy end, mert Gábor herceg hamarjában felülbírálja helyettesének felülbírálását, mondván:

""Paraméterkönyvet mindenképpen Hagyónak kell jegyeznie, de nem tartom szerencsésnek, hogy Dancs Gábor ebben a kérdésben leállít bármit is, ez ugyanis Hagyó hatásköré. A munka tehát tovább folyik" - mondta Demszky Gábor főpolgármester kedden, Budapesten újságíróknak. " / Index /

Azaz a ritkítás ötletével szerinte nincsen baj, csak valaki más csinálja végig a dolog átpasszírozását a közgyűlésen és mindenféle bizottságokon. A jelek szerint nem gáz, hogy Budapest fővárosi önkormányzata nem ad pénzt Budapest tömegközlekedésének működtetésére, mint ahogy az sem, ha ez ellentmond a nagy forgalomcsillapító és környezetbarát nyilatkozatoknak. Kivételesen egy olyan - ritka - esetet láthatunk, amikor még a gondnak-bajnak is van gazdája, ugyanis senki sem igyekszik letagadni a BKV nullaszaldósításának ötletét. Az, hogy ez mit okoz, nem téma; a kialakulni látszó "én nem szavazom meg ezt, ha te nem szavazod meg azt" című vetélkedő nem a BKV miatt zajlik. Ez pedig borítékolja azt, hogy nem értelmi döntés fog születni, hanem alkudozáson alapuló, ahol a végeredmény gyakorlatilag lényegtelen. Hogy a BKV teljesen leépült a rendszerváltás óta, az senkit nem érdekel odafent, és az sem, hogy a tömegközlekedéstelenítés a városnak mekkora szívást jelentene (és nem csak a tömegközlekedőknek). Ez mind részletkérdés. A lényeg, hogy megspóroljanak hatmilliárdot, miközben többször ennyi csorog ki valahol a másik oldalon. Se pénz, se közlekedés. Aki ennél többet akar, nem tehet mást, mint hogy tanácsadó céget alapít, mely majd a fővárosi metróbiztosnak tanácsot adó, illetve a BKV M4 metróigazgatóságának tanácsot adó tanácsadó cégnek tanácsot adó cégnek ad tanácsokat - a bevételből meg szépen elköltözik valahova máshová...

Bárhogy is próbálom, nem tudom túltenni magamat ezen a BKV teljesítménycsökkentős dolgon. Akkor, amikor lassan nem csak ahhoz képest vagyunk fényévnyi lemaradásban, ahol lehetnénk, hanem azokhoz a városokhoz képest is, akiket amúgy K.u.K. arroganciával lenézünk (pl. Bukarest), irtózatosan rossz érzés azt látni, hogy t. vezetőségünk még jobban behúzza a féket. És most nem arról van szó, hogy én szeretem a villamosokat, hanem arról, hogy a XXI. század elején, két olajválság után, egy lehetséges harmadikra való kilátással, illetve folyamatosan pocsék levegőtisztasági adatok mellett szerintem öngyilkosság azt tenni, amit említett vezetőség tervez. Persze ez sajnos nem túl meglepő azután, hogy bár kijelentették, hogy a teherautók minden rossz okai, azért leendő szennyvíztisztító-újrahasznosító rendszerüket úgy tervezték meg, hogy annak része legyen évi tízezer teherautós menet Csepel és Pestszentlőrinc között. De hogy mindezt ilyen arroganciával tegyék... persze a városháza amúgy sem erőlteti meg magát, hogy a környezetvédőket emberszámba vegye...

"Kedves Béla,

már hónapok óta nem találkoztunk, és most is messziről írok, konkrétan a szomszéd galaxisból - a múlt hónapban ugyanis nyertünk egy intergalaktikus utat egy Föld nevű bolygóra. Tudod, ez az a hely, amiről egyes tudósok azt gondolják, hogy mi andromeniták* is innen származunk. Én is sokáig azt hittem, hogy ez hülyeség, aztán eljutottunk erre a településre az Ejrópúnijó nevű földrész közepén, és egyből otthon éreztem magam. Mint tudod, besztmás vagyok, ezért nehezen bírtam a sok jó levegőt, amit mindenfelé szívtunk a bolygón, de itt végre egészséges mennyiségű por van, úgyhogy elmúltak a panaszaim. De képzeld: az itteniek tüntetnek a por ellen, mert nekik nem jön be. Ezek teljesen hülyék! A múlt héten egy csomóan kimentek az utcára, hogy kevesebb port követeljenek a település vezetőitől, erre az egyik vezető tudod, mit csinált? Beállt közéjük, és mondta, hogy szerintük is igazuk van, és ők tüntetés nélkül is ezen dolgoznak, és tessék ennek örülni. Aztán a következő héten az általa felügyelt közlekedési vállalás (vagy valami ilyesmi, fura neve van itt mindennek) bejelentette, hogy nincs pénze, ezért úgy fog spórolni, hogy még több embert kényszerít át autóba (tudod, ezek a belsőégésű motorral rendelkező kasztnik, amiket jobb vidámparkokban még mifelénk is látni; ezekkel gyártják a port a levegőbe) a csoportos közlekedési eszközökről!

Azt is hozzátették, hogy szerencsére ez nem jelent gondot, mert úgyis egyre kevesebben utaznak csoportos közlekedési eszközön. Erre valaki más mutatott számokat, hogy na de hát tavaly pont többen utaztak velük, mint tavalyelőtt, erre a közlekedési vállalás kijelentette, hogy ez nem igaz, mert csak fizető utasból lett több, mint régen. Erre valaki megkérdezte, hogy akkor miért van kevesebb pénzük, arra valaki más azt mondta, hogy mert az utasforgalmi bevételek nem fedezik a költségeket, a település vezetése meg nem ad pénzt. Igaz, a település vezetése tényleg kiadta feladatba a közlekedési vállalásnak, hogy spóroljon meg 6 milliárd helyi standard fizetőeszközt, mert elfogyott a pénzük. Sajnos senki nem kérdezte meg, hogy akkor honnan van 74 milliárd helyi standard fizetőeszközük egy nagy gödör ásására, pedig ez még engem is érdekelt volna, holott én jövőhéten hazamegyek a Toxica Centaurira.

Egyébként az itteniek a gödröket is elég furán ássák. Mi ugye függőlegesen építjük őket, ők meg vízszintesen. Azt hiszem azért, mert így nehezebb és drágább. Egyesek azt mondják, hogy ha elkészül, akkor majd ebben a vízszintes gödörben fognak közlekedni, de én ezt nem hiszem el, mert én úgy vettem észre, hogy az itteni életformáknak három dologra van szüksége a kiegyensúlyozott vegetáláshoz: napfényre, az autók által kibocsátott füstre, és a háziállatként tartott négylábúak székletére a járdán - ott lent viszont ezek közül egyik sincsen! Szerintem akik mondják, se hiszik el ezt a gödrösdit, mert ők is mindig egyre későbbre ígérik, hogy elkészülnek vele. Persze az is lehet, hogy ez csak valami fura népszokás, amiről nem ír az útikönyvem...

Komolyan mondom, szinte sajnálom, hogy a jövő héten haza kell mennünk, mert ilyen jól, mint itt, utoljára a harmadik andromenita-atlantai háborúban éreztem magam! Majd viszünk valami szuvenírt nektek is, addig csók a családnak!

Üdv, Géza

UI: Küldök egy képet, hogy lásd, milyen szépek itt az alkonyok. Ilyen gyönyörű, bevérzett bélhártya színű naplementét utoljára akkor láttam, amikor a Gamma-10-en felrobbant a segédreaktor! Az a fincsi por is látszik, amiről beszéltem: azért olyan homályosak a még egy marsi mérföldre se levő épületek, mert a poron megtörik a nap fénye. Komolyan gondolkozom azon, hogy veszek egy lakást itt, annyira bejön a hely!"

*Andromeniták: a (szerintük sajnos túlságosan is) közeli Androméda-köd felső részében, az Androména-homályban élő, humanoid jellegű nép. Nagy intergalaktikus utazó hírében állnak, ezen túl ők találták fel a képeslapot és a nemibetegségeket.

Kedvenc médiaszereplőim egyike, Hanga Zoli ismét jó hírrel jelentkezett - nagyjából az összes médiákokban:

"Csaknem fél évszázad után ismét élnek medúzák a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Akvárium egyik - jelenleg még kísérleti fázisban működő - medencéjében ugyanis 14 füles medúzát mutatnak be. [...] Hanga Zoltán a medúzákról elmondta, hogy rendkívül törékenyek, sérülékenyek, hiszen testük 95 százaléka vízből áll. Akár egy felszálló légbuborék is átszakíthatja leheletfinom szöveteiket, az pedig egyenesen végzetes lenne a számukra, ha a medence sarkában rekednének." / ez itt konkrétan a Hírszerzőről /

Talán már írtam róla, talán nem, de szerintem a rendszerváltás óta történt kevés abszolút pozitív dolog egyike az, ami a Budapesti Állatkertben zajlik évek óta. Eleve öröm elmenni oda, sokkal jobb hely, mint kiskoromban volt (pedig akkor is imádtam), de ezen túl hónapról-hónapra van valami örömteli hír: egy újszülött állatka, egy új kifutó avatása, egy "új" faj bemutatása. Bárcsak minden így fejlődne! És valahogy a média is szívesen tudósít ezekről az eseményekről, talán mert ez az embereket őszintén, hátsó szándék nélkül érdekli mindez. Ha ebből indulok ki, még az is elképzelhető, hogy nem vagyunk menthetetlenek :)

Mindezeken túl még azon is elgondolkodtam, hogy 1987-ben szerintem pont ilyen medúzákat fogdostam a Keleti-tenger (mi csak Jegesnek hívtuk) partján. Az NDK-t északról határoló tenger a második volt életemben, amibe beleereszthettem habtestemet, és meg kell mondjam, hogy az első - az Adria - kellemesebb volt. Persze a helyiek még ezt a 14 fokos folyékony jégvermet is imádták, és dafkéból mi is belementünk nyakig (nehogymá' mi ne legyünk legalább annyira tökösek, mint ők). Aztán amikor úszni akartunk, rájöttünk, hogy nem jó ötlet, a parttól pár méterre ugyanis áthatolhatatlannak tetsző medúzafalba ütköztünk. Köbméterenként biztosan voltak tucatnyian. És mivel egyik se mutatkozott be, miszerint "csókolom, tessenek nyugodtan tovább úszkálni, mi nem csípünk", alaposan meg is ijedtünk.

Aztán kint a parton láttuk, hogy pár német egy medúzát fogdos. Közelebbmentünk, és irtózkodva néztük őket. Az egyik fickó hirtelen rám nézett, és - talán oroszul, mert akkor még nem beszéltem németül - mondta, hogy nyújtsam ki a kezeimet. Megtettem, ő pedig rendkívül óvatosan a mancsaimba helyezte a zselé-lényt (zselényt?). És tényleg nem csípett őkelme, csak olyan furcsán lüktetett. Fura volt, mint egy vízzel félig töltött nejlonzacsi - és a tetején ott voltak ezek a félkörös izék, amikről most tudtam meg, hogy ivarszervek. Én mindenesetre nem füles, hanem négylevelű lóhere medúzának hívtam volna őket...

Arra már nem emlékszem, hogy a többiek is meg merték-e fogni a medúzát, csak azt, hogy a németek végül visszavitték a vízbe. Fogalmam sincs, hogy túlélte-e szerencsétlen "füles", csak azt tudom, hogy ő volt a legfurcsább élőlény, amivel valaha kontaktusba kerültem...

Annyit emlegettem már a "cracktro" szót itt és itt, hogy ideje külön bejegyzést szentelni a témának. Naszóval, a Commodore 64 nagyon sikeres játékgépnek bizonyult, százával jöttek rá a mindenféle mókák. Persze a vásárlást akkor is sokan hanyagolták, így ismerkedhettünk meg már akkor a "warez" szóval. Persze Magyarországon az, hogy csak úgy adogatták egymás közt az emberek a játékokat, nem volt zavaró, hiszen a szerzői jogok védelmének bizonyos aspektusai akkoriban még nem jutottak át a Vasfüggönyön (vagy erről is COCOM-lista tehet?:). Ma már megdöbbentő, de akkoriban népszerű számítógépes újságokban teljesen nyíltan hirdették játékprogramok másolását - ez volt az emlékezetes nevű :) "Kazettaküldő Szolgálat" (sokunknak ugyanis a kazetta volt az egyetlen elérhető adathordozó, mivel a floppymeghajtó baromi drága dolog volt).

Persze a programokat készítő cégek nem örültek annak, hogy ellopják azt, amibe ők pénzt fektettek, így igyekeztek mindenféle másolásvédelemmel ellátni programjaikat. Ez viszont egy új sportágat hozott létre: a crackerséget (nem kréker: krekker!). Az eme névre büszke egyének - jórészt lelkes tinédzserek - azon versengtek, ki tud hamarabb feldurrantani egy-egy játékot. Ha sikerült nekik, a program elejére odaírták a becenevüket, jobban mondva a csapat nevét, amihez tartoztak. Plusz üdvözölték a haverokat. Aztán egy idő után már nem csak simán odaírták a mondókát, hanem mindenféle effektekkel is megspékelték az önreklámot. Mindezt zenei aláfestéssel, melyet hol más játékokból szedtek (rippeltek), hol saját maguk szereztek. Néha az is megtörtént, hogy a cracktro (a szó a "crack" és az "intro" szavak keresztezéseként keletkezett) jobb volt, mint maga a játék, ami elé odatapasztották.

A cracktrók egyfajta művészetté váltak: mai ésszel nézve hihetetlen, hogy milyen kevés memóriába (a játék mellé) mi mindent bele tudtak gyömöszölni! Az agyam eldobása akkor lett teljes, amikor olyan trükköket használtak, amiket elvileg meg se lehetett volna csinálni a hatvannégyessel. Eddigre persze a cracktrók egyfajta ujjgyakorlatnak számítottak a demókészítéshez, ahol a "demó" egy önmutogató audiovizuális effektorgiát jelentett, amellyel az egyes csapatok a tudásukat demonstrálták a többiek előtt. Izgalmas idők voltak, na - még nekem, egyszeri "lámer" (=béna) nézelődőnek is.

Mivel elég hycomat állapotban vagyok, félig kómásan hallgattam a tévét, amiben az "A társulat" című műsor ment (illetve perpillanat még megy is). Amikor először hallottam róla, még tetszett az ötlet: ismeretlen szereplőkkel előadni az "István, a király"-t. Klassz! Az első részek valamelyike is szórakoztató volt, például feltűnt benne Nagy Feró az eredeti szereposztásból - és persze voltak nem annyira nyerő próbálkozók is, akiket politikailag korrekten ki lehetett nevetni. Igaz, az egész alapvetően egy "American Idol"/"Deutschland sucht den Superstar"/"Megasztár" klón volt, na de hát az István, a király a modern magyar zenetörténet egy kiemelkedő darabja, amit történetesen nagyon szeretek, ezért bizalmat szavaztam a projektnek.

A tévésorozatot persze nem követtem, annyira azért nem fogott meg - és ennek így utólag örülök, mert a produkció a jelek szerint sikeresen aláment a Megasztár harmadik évadjának. Ez legfőképp abban nyilvánult meg, hogy a szereplőnek beszavazható énekesek népszerű slágereket adtak elő (kötelezően) mesterkélt színpadi koreográfiával. Vagy inkább kínpadival :-/ Volt itt szélütéses artkulációval előadott "Csavard fel a szőnyeget", a 67-es út a Republictól, karádikatalinos sminkben előadott mátépéter. És mivel a szereplők a jelek szerint el akartak határolódni attól a ténytől, hogy popdalokról van szó, be volt vetve a musical-előadászat összes eszköze, a direkt elrontott prozódiától kezdve a semmibe révedő tekintetig. A zsűri meg kritika címén folyamatos orális élvezetben részesítette a szereplőket - ami különösen akkor volt gáz, amikor kiderült, hogy profi musicalszínészek is vannak közöttük.

Basszus, hát milyen előadás lesz ebből? Az eredeti "Istvánakirály" egyik fő ereje pont abban rejlett, hogy nem színészek hozták a főszerepeket, hanem rockénekesek és egyéb zenészek: Varga Miki, Vikidál, Nagy Feró, Deák Bill, Sebestyén Márta (most a hangokról beszélek)! A zene pedig azért volt jó, mert nem musical volt, maximum rockopera! Ehhez képest itt egy takarékbonviván suttogósra vett, majd drámaian felrekedtesített hangon bájolgott el valami népszerű közhelyet - csak a fehér sál hiányzott a nyakából ahhoz, hogy valami belterjes "szakmai" díjátadó gálán érezzem magam! És csak egy előadónál szólt Szulák Andi, hogy azt, hogy "ne félj újra visszajövőőŐŐŐŐŐŐŐk", azt csak virágénekesek és operettesek/operások szokták énekelni... Nem mondom, jó hangoakt is hallottam, de sajnos elég keveset (a nagydarab csajszi például jó volt, bár nem tudom, hogy a "Rock'n'roller" című számot miért amerikai gettórap külsőségekkel kellett előadni - de gondolom ez már művészet, amit én nem érthetek).

Tudom: ki vagyok én, hogy ilyeneket mondjak valamire, ami sokakat szórakoztat? De akkor is, ez nem rock, pedig nekem azt ígérték a témaválasztással! És a mélyütés csak ezután jött: a résztvevőket beültették egy buszba, melynek fedélzetén Budapestről szóló kuplékat énekeltek bazsalygós arckifejezéssel. "Régi mániám, végighajtani a Stefániááán", "Míg a lovak bandukoltak Budán át, megfogták a mellemet a ruhán át", meg a többi borzalom... Broáf.  Egy alapvetően jó (vagy legalábbis nem nagyon rossz) ötletet alacsonyítottak le a szilveszteri tévéműsor szintjére :( Persze a végeredmény lehet, hogy jó lesz, és ez a bazári majomkodás csak az SMS-ezés meg szavazós telefonálás miatt kell, de szerintem én kerülni fogom azt is. Mert gondolom a casting után Nagy Rendezőink majd jól megaktualizálják a művet... Lehet, hogy örülhetünk, ha Koppányt nem nő fogja játszani?

Szóval most már csak a nézőkben/telefonálókban bízhatok, hogy ők helyrebillentik/elsüllyesztik ezt a produkciót. Vagy a tévé távirányítójában :)