HamPLÓ

Előzmény: Tátralomnicról a Kőpataki-tóhoz és vissza

A Tátralomnicról a Kőpataki-tóhoz vezető lanovka kiemelkedő műszaki teljesítménynek számított a megépültekor, az utóbbitól a Lomnici-csúcsra vivő drótkötélpálya pedig még ma is hihetetlennek tűnik, hogy létezik.

A Kőpataki-tótól a csúcs felé nézve. Forrás: Fortepan

A csúcsra vezető szakasz építése gyakorlatilag egyszerre kezdődött a Tátramlomnic - Štart - Kőpataki-tó szakaszéval, de annál komolyabb feladatot jelentett, hiszen sokkal nehezebb terepen, sokkal rosszabb időjárási körülmények közt kellett az építőanyagot (több száz tonnát) a leendő felső végállomásra juttatni - mindezt kezdetben kizárólag emberi erővel. Állítólag a teherhordó munkások egy nap több kört is megtettek 25-40 kilós terheket felcipelve! A felső bázis kiépítése után aztán teherfelvonót létesítettek a további szállításokhoz, így az 1936 júliusában kezdett munkálatok 1940-re lezárultak.

Építkezés közben egyébként változtatni kellett a terveken, ugyanis a csúcs közelében a fülke túl közel került volna a sziklákhoz - a megoldás egy tartóoszlop beépítése volt, az egyetlené az 1872 méter hosszú, 864 métert áthidaló pályán (összehasonlításképp: a Tátralomnic - Štart - Kőpataki-tó szakaszon kilenc is volt). Ez az oszlop az 1988/89-es felújításkor tűnt el, azóta csak a két végállomáson vannak felfüggesztve a lanovka kötelei.

Ugyan most nem sikerült jegyet szereznünk a csúcsra (elővételben sem volt), még meglehetősen élénken él bennem a nyolcvanas évek közepi emlék, amikor feljutottunk. Az első pár száz méter nem volt vészes, aztán a kötél emelkedni kezdett, gyorsabban, mint a környező sziklák, és hirtelen néhány száz méter magasan imbolyogtunk. Ebből a szakaszból annyi maradt meg bennem, hogy mereven a köteleket kezdtem bámulni, mintegy "szuggerálva" őket, hogy ne szakadjanak le :)

Forrás: Fortepan

A csúcs közelében aztán ismét közelebb kerültek a kövek, az út végén gyakorlatilag egy sziklabevágásban haladtunk. Sok mindent elmond, hogy a cseh(szlovák) ipar a harmincas években egy ilyen létesítményt meg tudott építeni - a kivitelező ugyanis a chrudimi Wiesner volt, nem valami osztrák vagy svájci cég.

A nosztalgiavillamosok hosszú sora után most egy gumikerekű élmény következik a német fővárosból. A szépséget Büssing D2U-nak hívják, és 1965-ben született:

A Büssing neve itthon nem annyira ismert, annak ellenére, hogy a korai budapesti buszközlekedéshez hozzátartoztak a cég gyártmányai. Talán az emblémáját többen ismerik, a braunschweigi oroszlán van benne:

Von Norbert Schnitzler from Aachen, Deutschland, NRW - 2006_07_15_Wörth_0706, CC BY-SA 2.0, Link

Ez így a fentebb látható formában persze az M.A.N. jelképe, akik a céget 1971-ben felvásárolták, a gyártmánypaletta egy részét - és a logót - megtartva. Egy közel hetvenéves történet ért ekkor véget, mely 1903-ban kezdődött Heinrich Büssing, Specialfabrik für Motorlastwagen, Motoromnibusse und Motoren néven, Braunschweigban:

Von Büssing_logo.jpg: Sebastian Wallroth derivative work: Xavax - Diese Datei wurde von diesem Werk abgeleitet: Büssing logo.jpg: , Gemeinfrei, Link

A mindenféle haszongépjárműveket, de főleg buszokat és teherautókat gyártó cég 1929-ben mutatta be Európában újdonságnak számító megoldását, a két tengely közt elhelyezkedő, tehát nem "csőrös" dízelmotoros buszt. A 6 GR "Trambus" jelzésű típus azonban nem került sorozatgyártásba, ezután egy ideig még olyan hagyományos buszokat építettek, mint ez itt:

A cég 1931-ben magába olvasztotta a Magyarországon a MÁVAG-NAG buszok kapcsán ismert NAG-t, és az évtized közepétől már sorozatban gyártotta a padló alatti motoros buszokat (Büssing-NAG 650 TU és 900 TU). Valahogyan a második világháborút is túlélték, bár a fő karosszálóüzemük Lengyelországban maradt, ahonnét a szovjetek jóvátétel címén elszállították a gépsorokat - a felépítményeket ezért ezután gyakran más cégek (Kässbohrer, Emmelmann, Ludewig, Orenstein & Koppel, DÜWAG, Vetter) gyártották.

Bár az időjárás nem volt annyira kegyes, szeptember első szombatját a budaörsi reptéren töltöttem, ahol meglepően színes programok várták a látogatókat. Végig ugyan nem maradtam, de így is jól éreztem magam:

Egy újabb budaörsi repülőnap
Régiségek földön-égen

Bár igyekszem ezt a bejegyzést nem a közlekedésbarát körökben szerintem indokolatlanul túlburjánzó "bezzeg Prága!" attitűddel megírni, a végkicsengése mégiscsak az lesz, hogy augusztusi utunk során a cseh főváros főpályaudvarán egyértelműen jobb volt utasnak lenni, mint itthon...

Von Tiia Monto, CC BY-SA 4.0, Link

És gyorsan leszögezem, nem azért, mert a prágai épület szebb, mint a Keleti vagy a Nyugati. Ízlésről eleve nehéz (és felesleges) vitatkozni, de nekem ez a szecessziós stílusú homlokzat (épült 1901 és 1909 közt az 1871-ből származó eredeti épület átalakításával) pont nem jön be annyira. Hogy akkor szerintem miért jobb ez a pályaudvar, mint a "mieink"? Nos, a magyarázatért mélyre kell ásni. Illetve igazából nem nagyon mélyre, és tulajdonképpen ásni se kell, mert vannak lépcsők és liftek: a lényeg az épület előtti gyorsforgalmi út és parkoló alatt rejlik (ez egy régebbi kép, a rákövetkezők újabbak lesznek, csak be szerettem volna mutatni, mekkora térrel gazdálkodnak):

CC BY 2.5, Link

Emlékszem, '87-ben kíváncsiságból feljöttünk a metróból itt, és nem értettem, mitől pályaudvar ez, hiszen sehol nem látok vágányokat. Évekkel később az NSZK-ban találkoztam hasonló megoldással, hogy odafent megvan a régi épület a vágányokkal, alul pedig megvan a lehetősége annak, hogy ne a beázó tetőről csöpögő víz és a helyi rosszarcok közt ácsorogva várakozz a vonatodra.

Von Lynx1211 - Eigenes Werk, CC BY-SA 4.0, Link

Mert mit is akar az ember egy pályaudvaron? Jegyet venni (nem húgyszagban, és lehetőleg fejre omló vakolat nélkül), valamit harapni (lehetőleg nem kemény zsömlét szikkadt rántotthússal), vagy kisebb bevásárlással (szendvics, ásványvíz, csoki) felkészülni az útra. Elmenni vécére, ahol szorító szükség esetén akár a nagydolgot is el lehet végezni mindenféle vicces baktériumok beszerzése nélkül. Vásárolni egy könyvet, hogy ne legyen olyan unalmas a vonatozás, esetleg beszerezni valami ajándékot annak, akihez utazunk. Nem baj, ha van gyógyszertár, és az se, ha valahol le lehet ülni - de nem egy levegőtlen helyiségben hajléktalanok társaságában. Mivel a budapesti pályaudvarok forgalma egyenként kisebb, mint a prágaié, nem kell akkorának lenni az egésznek, mint ott, de erre a színvonalra azért törekedni kellene.

Von Ralf Roletschek - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0, Link

Persze hozzá kell tenni, itthon is vannak pozitív változások e téren, különösen szendvicsileg, de például a mellékhelyiségeket illetően még nem nagyon látom az elmozdulást. De sebaj, most nem Budapestre érkeztünk meg, hanem Prágába! Fontos megemlíteni, hogy a csehek hamar nekiláttak a modernizálásnak: a fentebb mutogatott modern előcsarnokot a hetvenes években építették, és nem álltak meg ott, hogy elkészült: a 2000-es években kívülről rendbe hozták a régi épületrészt, 2004 és 2009 közt bővítették/modernizálták a pályaudvarra vezető vonalakat,  2006 és 2011 közt pedig az új részt is felpolírozták. Mert olyan nincs, hogy valamit egyszer megépítenek, és az onnantól örökké jó lesz.

Von Lynx1211 - Eigenes Werk, CC BY-SA 4.0, Link

Ja, és persze felújították a vágányok egy része fölé boruló kéthajós csarnokot is, mely egyidős a szecessziós főépülettel. Ahogy fentebb látható, azért, mert egy csarnok 110 éves, még vihet mozgólépcső a peronjára, és persze az oda vezető aluljárók se atomtámadást épp túlélt zsibvásárként üzemelnek, mint a Nyugatiban.

Sok évvel ezelőtt meséltem arról, hogy Berlinben kétfajta metróvonal van: a mi kisföldalattinkhoz hasonlóan szűk (2,4 méteres) keskenyprofilú, illetve a szélesebb kocsikhoz (2,65 m) épült szélesprofilú. Szintén sok éve írtam arról is, hogy amikor elkezdték a "széles" vonalakat építeni, eleinte nem volt hozzájuk jármű, ezért a "keskeny" kocsik oldalára toldalékokat rögzítettek, a peron és a kocsik széle közti rést áthidalandó. A berliniek ezeket a toldalékokat hívták virágtartónak. Nos, a történelem ismétli önmagát...

Von Bahnsteigkante from www.bahninfo-forum.de - sent to me by mail, CC BY-SA 4.0, Link

A berlini közlekedési vállalat, a BVG 2012-ben a keskenyprofilú vonalakon (U1, U2, U3, U4) közlekedő régi szerelvények leváltására a Stadlertől rendelt újakat. Az IK típusjelzést kapott sorozat első példányai 2015-ben meg is érkeztek.

Igen ám, de időközben a szélesprofilú hálózaton (U5, U55, U6, U7, U8, U9) járműhiány lépett fel, ráadásul egy modernizálásra kijelölt sorozatról is kiderült, hogy a kocsijai túlságosan rossz állapotban vannak, nem érdemes hozzájuk nyúlni. A megoldás a keskenyprofilra rendelt új kocsik átirányítása volt.

A 2016-os évzáró Nohabozás minden szinten sikeresnek bizonyult, nem volt kérdéses tehát, hogy egy évvel később meg kell ismételni. Persze nem teljesen ugyanúgy, hanem némi újítással! Az új felállás az volt, hogy nem egy, hanem két különvonat indul Budapestről, négy-négy mozdonnyal: az egyik az északi parton át megy Tapolcára, a másik a délin, majd este cserélnek, hogy mindkét szerelvénynek meglegyen a teljes balatoni kör.

Egyszer nyolc helyett kétszer négy
Az összes működőképes magyarországi Nohab ismételt túrája a típus utolsó otthonába

Ha magashegységekről van szó, akkor két dolgot érdemes tudni rólam: az egyik az, hogy tériszonyos vagyok, a másik pedig az, hogy imádom a drótkötélvasutakat, pontosabban a lanovkákat. Ami másnak a sielés okozta adrenalinlöket, az nekem a félelem legyőzése, hogy fel merjek szállni ezekre :)

A lanovkákkal - mint magával a lanovka szóval is - Csehszlovákiában, a Magas-Tátrában ismerkedem meg gyerekként, és elsőre beléjük szerettem! Tátralomnic környéke a műfaj paradicsoma volt, hiszen rögtön kettő is ment belőlük a környék fölé tornyosuló Lomnici-csúcs alatt fekvő Kőpataki-tóig.

Forrás: Fortepan

Az egyik lanovka egy öreg ingavasút volt: két nagyobb kabinja (lásd fentebb) közül az egyik mindig fel, a másik mindig lefelé ment. 1937 óta üzemelt, és elég kopottnak tűnt, bár nyilván rendben volt tartva műszakilag (a képek alapján valamikor ennek a kabinját is korszerűsítették). Mindenesetre 7-8 évesen nagy fájdalmam volt, hogy mi a családdal soha nem ezzel utaztunk, hanem...

Forrás: Fortepan

... a részben mellette futó kiskabinossal, ami ezen a felülről készített képen jobbra látható. A "részben mellette" kitétel fontos: az újabb, 1973-ban átadott lanovka ugyanis máshonnan indult, mint a régi (903 méteres tengerszinti feletti magasságból), csak a Štart nevű közbenső állomásnál (1172 m) kanyarodott melléje. Az már eleve érdekes volt, hogy egy lanovkának megállója van, de hogy közben irányt is váltson, az lenyűgözött. A képen sejthető is az épület, amibe befutva a kabinok jobbra kanyarodtak, mentek egy kicsit, majd enyhén balra kanyarodtak, hogy azután az épületet elhagyva ismét egyenesen ereszkedjenek le tátralomnici végállomásukra.

Talán érthetőbb lesz, ha lerajzolom: a piros vonal (legalábbis remélem, hogy piros, mert színtévesztő vagyok, és RGB szám alapján próbáltam kitalálni, hogy milyen) a régi, nagykabinos, a sárga (esetleg világoszöld - mégegyszer elnézést:) pedig a kiskabinos lanovka. Külön helyről indultak, de mindkettő a csillaggal jelölt Kőpataki-tóig ment.

Egyszer túl sokan várakoztak a lenti végállomáson, ezért gyalog mentünk fel a Štarthoz, ott készült ez a kép: a jobb szélén az új lanovka "megtört alaprajzú" irányváltó épületének széle látszik, a kép közepe táján pedig az újabb (balra) és a régebbi (jobbra) kötélpálya oszlopai. A kép közepénél a két vasút Kőpataki-tó állomása látható, felettük trónol a Lomnici-csúcs. Sajnos ez az egyetlen fotó, amit gyerekkorunkban a lanovkáról készített édesanyám vagy édesapám - vélhetően a mi (=gyerekek) unszolásunkra. Egyébként fontos megjegyezni, hogy a régi lanovka is megállt Štartnál, ami onnan kapta a nevét, hogy eredetileg egy szánkópálya kiindulási pontja volt.

By Petr Vilgus - vlastni dilo (own work), CC BY 3.0, Link

A rendszerváltás után az újabbik vasutat felújították: a legfeltűnőbb, hogy két drót (egy vontató és egy tartó) helyett csak egyetlen maradt (tehát ugyanaz tartja és mozgatja a kabinokat). Ez az állapot látható a fentebbi képen, melyen érdekes még a hozzánk legközelebb levő teherszállító "kocsi" is. A jobbra látható régi vasút a nagyobb szállítási kapacitású újabb mellett sokáig haldoklott, végül 1999-ben zárták be, mára nagyrészt el is bontották.

2013 körül aztán megint újítottak: a kiskabinos vasútnak csak a Štartig tartó alsó szakaszát tartották meg, a felsőre egy nagyobb fülkéjű, de szintén sokkabinos újat építettek, mely a fentebbi képen látható (az iménti térképen vékony sötétkék (esetleg lila) vonallal jelöltem). Szintén megfigyelhető odafent a tónál a két immár funkció nélküli felső végállomás, az új vasút ugyanis kicsit eltérő nyomvonalat kapott. Érdekes, hogy ezen kívül építettek még egy vasutat Tátralomnic és a Štart közé, ülőliftes kivitelben, illetve a felső szakasszal részben párhuzamosan egy kisebb sílift is vezet. Micsoda élet lehet itt télen!

A nosztalgia villamosokat bemutató bejegyzéseimben általában régi gyártású járművekkel szoktam foglalkozni. Most kivételt teszek...

A gmundeni villamos 8-as számú négytengelyesét 1961-ben építette a bécsi Lohner, a mini üzem első modern járműveként - a forgalmat addig ugyanis háború előtti kéttengelyesek vitték, többek közt egy POHÉV eredetű, pótkocsiból átépített Ganz motorkocsi.

A jármű nem Lohner fejlesztés volt, hanem a DÜWAG termeskocsijának licensze, ami jó választás volt, hiszen ezeknél komfortosabb magaspadlós villamost azóta se építettek. Kialakítása a helyi igényeknek megfelelően némileg szokatlan: mindkét végén van vezetőállás, de csak az egyik oldalán vannak ajtók (persze ez nem teljesen ismeretlen nekünk: magyar villamosüzemekben is volt ilyen kialakítású Bengáli).

Folytatódik a videószakkör, ezúttal két bejátszással a tudomány és technika érdekessé... izé a német nyelvterületről:

Gmunden egészen a közelmúltig egy pár kilométeres kisvárosi üzem volt, egyvágányos-kitérős pályán ingázó öreg kocsikkal. Ez megváltozott: új, alacsonypadlós járműveket vettek, melyek nem csak a meghosszabbított városi szakaszon közlekednek, hanem az azzal összekötött Gmunden-Vorchdorfi helyiérdekűn is. Ezen videó készítésekor az összeköttetést még nem használták, így a vonal helyett inkább az új járműveket, a Vossloh Tramlink fantázianevű multicsuklósait lehet rajta látni. Pontosabban azt az egyet, ami aznap éppen közlekedett.