HamPLÓ

A múltkor még csak kívülről néztem meg a GYSEV elsősorban osztrák oldali büszkeségét, a Ventus fantázianevet kapott sárga-zöld Desiro MainLine motorvonatokat, de azóta utaztam is eggyel. Elég kellemes jószágok: míg az itthon ismert "sima" Desirók könnyű mellékvonali járművek, az ML a Flirt kategóriájában játszik. Mondjuk az úton magán nem sok néznivaló volt - még az új bécsi központi állomásra vezető szakasz melletti óriási rendezőpályaudvar volt a legfotogénebb, annak ellenére, hogy épp nem tűnt nagyon kiterheltnek.

Elkezdődött a szabadságos időszak, egyre kevesebben néznek be ide, úgyhogy én is pihentetem magam kicsit, és vasúti járműbemutató helyett inkább panaszkodok egy kicsit :) A fotófelhőkről már meséltem, de azt még talán nem mondtam, hogy a kísértésüknek is van neve: felhőlottó. Amikor látod, hogy felhős az ég, de nem mész haza, nem ülsz be egy étterembe, vagy mártózol meg a Balatonban, hanem reménykedsz, hogy minden esély ellenére a megfelelő pillanatban épp sütni fog a nap. Na, legutóbb ez nem nagyon jött be Uzsán: ha csak egy perccel hamarabb vagy később indul el a nohabos különvonat, lett volna egy jó képem az alakjelzővel... de nem lett:

Igaz, a videón legalább szépen lehet hallani a dízelmotor röfögését.

A Búvárral ellentétben eme mozdony esetében nem emlékszem, mikor találkoztam vele először. Ennek valószínűleg a Csehszlovákiában használt vasútvillamosítási rendszer volt az oka: északi szomszédainknál ugyanis a vonalak egy része 3 kV egyenfeszültséggel, más része viszont 25 kV váltakozó feszültséggel üzemel. A szóban forgó mozdony utóbbihoz készült, mi viszont mindig a Magas-Tátra környékén járkáltunk, ahol előbbit használták. Vannak villanymozdonyok, melyekből ilyen és olyan üzemű - sőt: két áramrendszerű - is készült, de a bejegyzés témájául szolgáló gép nem ilyen, emiatt ilyen csodát nem láttam tizenkevés évesen:

Persze meg kell jegyezzem, hogy Magyarországra már a hetvenes években bejárt ez a fura szerzet (Szob felől a Nyugatiig), mégse rémlik, hogy valaha is láttam volna. Aztán amikor később mégis szembejött, egyből a Karosa Š sorozatú buszai jutottak eszembe. Nem csak a kinézete egyedi, hanem maga a kasztni kialakítása is, tudniillik üvegszállal erősített műanyagból van - ez az anyagválasztás tette lehetővé a szögletes formáktól való elrugaszkodást. A formatervező nevét érdemes megemlíteni: Otakar Diblík nevéhez fűződik egyik kedvenc repülőgéptípusom, az L-200 "Morava" kinézete (és pilótafülkéje) is.

By Rainerhaufe at de.wikipedia, CC BY-SA 3.0, Link

A négytengelyes gépek egy 1963-ban elkészült hattengelyes mozdony nyomán, annak számos elemét átvéve épültek a hatvanas évek második felében: míg az S 699 jelzésű nagy verzióból csak egy példány készült, a kisebb műanyagmozdonyok sikeresek voltak: az S 489 típusból - ezek mai 230-asok, melyek csak a cseheknél lelhetők fel - 110 készült, a megváltoztatott áttételezésű S 499-ből - ma 240-es, illetve 340-es - pedig 145. Ezen felül épült 90 a bolgár államvasútnak is.

A gépek műszaki színvonala nagyjából a V43 környékén volt, bár ezt a csehszlovák ipar legalább saját magától érte el, nyugati licensz nélkül. Ezt csak azért írom le, mert szokás alapból lesajnálni a cseszlovák ipart, holott valószínűleg nem véletlen, hogy Plzeňben ma is gyártanak mozdonyt, a Kőbányai úton pedig már nem :(

Kivételesen nem vonatokról lesz szó, bár tulajdonképpen egy Tapolcáról Pestre tartó Nohabos vonatot engedtünk el az északi parton, hogy átjöjjünk a délire egy másik Nohabot lefotózni: Balatonfenyvesen ugyanis oldtimer találkozót tartottak, mely kapcsán a Kárpát Vasút Huszonegyeskéje állt modellt az érdeklődők számára az amúgy forgalom nélküli vasútállomáson. Sajnos elbambultuk az időt - többek közt Balatongyörökön -, és késve érkeztünk meg; azt hittük, már vége a rendezvénynek, mert csak távozó régiségeket láttunk (többek közt a Kapos Volán egykori Farosát és egy Wartburgot), de rámjött, hogy nézzük meg, merről jönnek, hátha maradt ott még valami. És maradt:

A fényviszonyok ugyan nem voltak ideálisak, a laposan érkező napfény nem bírt megtapadni a csillogóra polírozott fényezéseken, de azért kattogtattam egy sort.

Volvo Amazon, a Nohab hazájából. Ponton kasztni, de valahogy nem olyan régimódi, mint azt kora indokolná (1956-tól gyártották). Magánvélemény, de ez volt az az időszak, amikor a Volvo már és még szép autókat tervezett, nem csak jókat :)

Ez a DKW Junior valahogy olyan kis esetlenke, mintha valami rajzfilmből jött volt: tágra nyílt szemek, ijedten széthúzott száj... Elvileg kétütemű motorja van, sajnálom, hogy nem hallottam.

Örülök, hogy nem csak drága, luxus jellegű régi autókat vagy annak idején lépten-nyomon előforduló gépeket látni manapság az ilyen találkozókon, hanem olyanokat is, amiket szerintem soha nem láttam azelőtt!

Kinézete ellenére a Pilgrim Bulldog egy nyolcvanas-kilencvenes években gyártott kit-autó. Legalábbis ha a német Wikipedia nem téved, mert ezt a márkát nem ismertem eddig.

A Fiat 500C Belvedere elég jellegzetes jószág, de bevallom, csak azért ismerem, mert már láttam ilyet egy másik oldtimer találkozón.

És mi is jöhetne a kombi Topolino után, mint ...

Hogy meg ne unjátok a Felvidék és osztrák-morva határvidék vasútjait, menjünk gyorsan vissza 2015/16-ba, amikor inkább itthon, illetve kicsit Németországban vonatozgattam. Szergej és Nohab a hagyományokat kedvelőknek, Traxx és ICE a nyugat felé nyítóknak :)

2015/16-os vasúti vegyesfelvágott I-II-III
Lillafüredtől a Balatonig, Debrecentől Frankfurt am Mainig, a sínek mentén

A múltkori alkalomhoz hasonlóan most se tudtam megállni, hogy valami magasabb pontról le ne nézzek a Balcsira. A helyszín a Szépkilátó volt, melynek eddig csak a nevét ismertem, illetve pár onnan készült klassz vonatos fotót. Most hogy lekanyarodtunk ide, két dolog derült ki:

Az egyik, hogy mégis jártam már itt korábban: életem egyetlen úttörőtáborozása eme domb aljában esett meg, egy ma is létező, meglehetősen jól kiépített létesítményben. Bár a dolog '85-ben történt, az ideológiai maszlag elmaradt, a mi életünket pedig az töltötte ki, hogy megbeszéljük, milyen volt a tévében egy nappal korábban adott Live Aid, tetszik-e az Alphaville, tényleg azt énekli-e az Opus, hogy "levelet kaptam lájf", illetve hogy megvegyem-e azt a Darth Vaderes csuklópántot (a válaszok: a Queen nagyon jó volt, nem, nem, és nanáhogy!).

Na jó, tízévesen egy kis rálátást azért kaptunk a sajtó működésére: meglátogatott bennünket egy megyei napilap, és fényképek is megjelentek rólunk. Az egyiken egy német nyelvű Asterix képregényt nézegetünk, a másikon a fűben ülünk. A képaláírások: budapesti diákok német nyelvtudásukat csiszolják, illetve "mint a mókus fenn a fán". Az igazság pedig: nem tudtunk németül, úgyhogy nem csiszoltunk túrót se, illetve a "hegyek között, völgyek közöttet" énekeltük. Igazság - sajtó 2:0. De ezt már (legalább) egyszer leírtam :)

Igazság szerint nem emlékszem, hogy a kilátó itt volt-e akkor; lehet, hogy csak benőtte a gaz - az sokkal inkább megmaradt, hogy az út túloldalán levő büfében utolsó filléreimből Leó jégkrémet vettem, utána meg majd szomjan haltam, pedig eredetileg a szomjamat akartam vele csillapítani. A másik dolog pedig, ami kiderült, hogy vasutat innen már nem nagyon érdemes fotózni, mert a pályát benőtték a bokrok és fák. Kár, pedig csodálatos fotóhely lehetne...

Amikor azt a varázslatos ködös reggelt láttuk, nem találomra indultunk el Kassa felé: nyílt nap volt az ottani vontatási telepen, amelyre különvonatokat indítottak - ezeket szerettük volna elcsípni.

Bár a motorkocsik és villamos motorvonatok is érdekeltek volna, leginkább a Papagáj becenevű gőzöst akartuk minél többször fotózni. Kell magyarázni, miért? :)

Igazából nem is az imént látott képet kattintottam először, hanem ezt itt, Terebő környékén, csak ha ezt teszem be a bejegyzés elejére, senki nem olvas tovább. Fogalmazzunk úgy, hogy nem indult ígéretesen a nap, és a következőnek kinézett hely is fotófelhőkkel gazdagon ellátottnak tűnt. Gyakorlatilag fél perccel a gőzös érkezése előtt jött vissza a nap, ...

... aztán gyorsan újra eltűnt, immár a mozdony füstjében. Igaz, ez minket már nem zavart, hiszen a fotó megvolt - ezt a képet viszont ideteszem annak demonstrálására, hogy miért nem feltétlenül baj, hogy megszűnt a menetrend szerinti gőzvontatás.

Mire beértünk a "depóba", ismét elromlott az idő - ennek ellenére bőven volt annyi látogató, hogy teleállja a képet :) A Papagájt, pontosabban a ČSD 477.0 sorozatú szertartályos mozdonyokat az 1950-es évek első felében gyártották, az elővárosi forgalom számára. Nem csak nagyok voltak, hanem erősek is: 2100 lóerejükkel ma sem számítanának gyengének (a 424-es csak 1350 LE körül volt, körülbelül azonos indító vonóerő mellett). Ami érdekes lehet még, az a gépi tüzelés:  fűtő helyett gép adagolta a szenet a tüzelőtérbe - ilyen nálunk tudtommal csak a két példányban épült 303-ason volt.

Vannak tárgyak, melyek rég túlléptek valós használati értékükön, és önmagukban is értelmezhető jelenséggé váltak. Aki nem rajong az autókért, az is tudja, mi az a Ferrari; aki nem foglalkozik repüléstörténettel, az is tudja, hogy néz ki egy zeppelin - és aki nem rajong a rockzenéért, az is látott már Gibson Les Pault:

Viszont onnan, hogy 1952-ben eladták az első Gibson Les Paul Modelt, korántsem vezetett egyenes út odáig, hogy manapság nem sok olyan zenészt találni, aki életében legalább egyszer ne játszott volna ilyen gitáron. Az elkövetkezőkben erről a hosszú és kanyargós útról szeretnék mesélni, leszögezve, hogy az írást (sajnos) nem támogatta sem a Gibson Inc, sem a márka hazai forgalmazói. Ja, és bár néha szerepelni fognak olyan szavak a szövegben, hogy húrláb meg hangszedő, igyekezni fogok nem túlszakmaiaskodni a mesét :)

Az ötvenes évek eleje: egy új kor hajnala

A negyvenes-ötvenes évek fordulója egészen érdekes lehetett az amerikai gitárosoknak: szemtanúi lehettek annak, ahogy az üreges testű gitárokat leváltják a tömör testűek (szüleink szójárásával: "lapgitárok"). A modern elektromos erősítés hajnalán még előbbiek voltak előnyben, mivel alapból erősebben szóltak - viszont hajlamosak voltak a gerjedésre, nem kivánt rezgések, felhangok produkálására. A hangszedők fejlődésével aztán a negyvenes évek végére elérkezett az ideje annak, hogy ezeket a mellékhatásokat kiiktassák.

Bár az első tömör testű gitárokat már korábban elkészítették, a forradalom élén a Fender állt: a cég Broadcaster, majd Telecaster néven sorozatgyártott hathúrosai úgy letarolták a piacot, hogy a nagy múltú Gibson vezetői már a megélhetésüket kezdték félteni. Pedig néhány évvel korábban egy kísérletező kedvű zenész, bizonyos Lester William Polsfuss megpróbálta rábeszélni őket egy hasonló gitár kifejlesztésére, de ők elégedettek voltak akkori modelljeikkel, melyek egyébként valóban meglehetősen sikeresek voltak. Az ES-175-öst például 1949-ben mutatták be, és máig gyártják:

A Gibsonnál alószínűleg azt gondolták, hogy a Fender csavarozott nyakú hangszerei rosszabb minőségűek, mint az ő ragasztott nyakúik, így senkinek nem fognak kelleni...  aztán be kellett látniuk, hogy tévedtek.

Az első Gibson Les Paul, a "Goldtop"

A közvélekedéssel ellentétben az ellencsapásnak szánt gitárt nem a már említett Lester Polfuss - művésznevén Les Paul - tervezte, hanem a cég saját csapata, Ted McCarty vezetésével. Les ugyan kísérletezett tömör testű gitárokkal, de ez alatt azt kell érteni, hogy előbb egy darab sínt, később pedig egy tömör fagerendát használt. Utóbbira alul-felül egy hagyományos gitár darabjait szerelte, hogy a fura jószág hangszernek nézzen ki:

A Gibsonnál konzervatívabban álltak a dologhoz: ők találták ki a test anyagát (Les juhart szeretett volna, de állítólag túl nehéz lett volna, ha az egész abból van) és alakját (Les lapos testet gondolt, a Gibsonnál viszont rábeszélték a domborúra). A zenész annyit kért, hogy a hangszer látványos legyen; nemsokára egy majdnem kész hangszert kapott az exkluzív szerződés mellé. Több helyen olvasni, hogy mire ő a képbe került, már előrehaladott stádiumban volt a "Ranger" névre hallgató projekt - ha a kísérletező kedvű zenész nem bólint rá az együttműködésre, lehet, hogy ma ezen a néven ismernénk ezt a gitárt! Ez persze csak üres találgatás, hiszen rábólintott az ajánlatra, és 1952-ben megjelent a piacon a Gibson "Les Paul model" első generációja:

Les a feleségével, Mary Forddal bohóckodik ezen a videón valamikor az ötvenes években - a páros minden nap többször (!) megjelent az amerikai képernyőkön, hatalmas publicitást hozva a hangszernek. Egyébként látszik, hogy a gitárok meg vannak bütykölve, pontosabban nem teljesen egyeznek meg a széria gyártmánnyal -  Les később se hagyta abba a kísérletezést, mindig átalakított rajtuk valamit. Ami nem vehető ki a fekete-fehér felmen, az az, ...

A cím persze hülyeség, hiszen a Szergejeket eleve tehervonati szolgálatra építették, így semmi különös nincs abban, ha nem személyvonatot húznak. Ennek a május 10-i menetnek az érdekessége nem a gép volt, hanem az, ahol haladt: a Balaton északi partján. Szerintem itt még az életben nem láttam tehervonatot; mindig irigyeltem azt, aki már fotózott ilyet, és most végre nekem is megvolt a premier:

Hogy csak más vonalakon érvényben levő vágányzárak miatt hozta erre a sok üres teherkocsit a remotorizált dízel, vagy nyári szezonon kívül máskor is előfordul ilyesmi, azt nem tudom, de érdekes volt tavaszi ürességben erre járni - és nem hőgutát kapni, mint a nyári túrákon, melyek során olyan is előfordult már, hogy ruhástól álltam bele a tóba, a megrekkenést elkerülendő.

A reggeli-délelőtti nap nem igazán tette lehetővé a víz és vonat együtt fotózását, Szepezd környékén pedig egy már tavaly is meglevő építkezés miatt majdnem behozhatatlanul elhúzott előttünk a szerelvény... de végül minden jóra fordult, Balatonrendesnél a jól bevált nohabfotós helyen meg tudtuk örökíteni.

Sőt, Badacsonynál sikerült egy olyan "együttfutást" is lefilmezni, mint néhány éve klasszik Szergejjel és személyvonattal! Mivel a szélzaj most is tönkretette a hangsávot, úgy döntöttem, ehhez is írok valami zenét:

... pontosabban csak tágabb értelemben köztük, ugyanis eme panoráma lekattintása után aznap már nem fényképeztem több vonatot. Dörgicsét látjuk fentről, bal szélen az alsódörgicsei templomrom, a háttérben a Balatonban pedig valami uszály vagy bárka sejthető. Utóbbi nem gyakori látvány, talán valami hajózási útvonalat kotortak éppen? 

Mindenesetre egy újabb látvány, amely valószínűleg soha nem tárult volna a szemem elé a vonatfotós túrákhoz tartozó csatangolások nélkül. Így fotón nem annyira lenyűgöző, de ott helyben nem csak az aznapiért, hanem még másik két hajnalban felkelésért is kárpótolt :)