HamPLÓ

Ma már gyakorlatilag csak szórakozási (turisztikai) céllal járnak személyhajók a Duna budapesti szakaszán, de régen a városi közlekedés részeként tekintettek a folyóra. Igazából nem is volt ez olyan régen, hiszen gyerekkoromban a Margit-szigetet soha nem a 26-os busszal közelítettük meg, hanem a Jászai Mari térről átkelőhajóval, és a folyón hosszában is jártak a BKV vízibuszai, hol az egyik, hol a másik parton kikötve. Nem csak BKV hajójegy, de még BKV hajó havibérlet is létezett! A 2010-es években megpróbálták feléleszteni a tömegközlekedési funkciót, de nem tartott sokáig, és azalatt is inkább csak BKK bérlettel "ingyenesen" igénybe vehető városnéző járatként üzemelt.

Jelentősen más volt a helyzet akkor, amikor kevesebb híd feszült a két part közt. Az átkelés praktikus - és a csónakokhoz képest gyors és biztonságos - módja az 1870-es években jelent meg a csavargőzös hajókkal. Míg a szépséges, de nagyságuk miatt kicsit nehézkes lapátkerekes gőzösök átalában hosszabb utakra indultak, a "propellerek" leginkább a városon belül pörögtek. Nagyobb méretű járművek még a negyvenes évek elején is épültek lapátkerékkel (csak már dízel-villamos hajtással), a kisebb hajóknál viszont már a XX. század elejére elterjedt a csavaros hajtás.

Csavargőzös volt az a hat közepes méretű hajó is, melyet a görög Sztathatosz család az Al-Dunára rendelt a Ganz-Danubius hajógyártól. Az 1921 és 23 között elkészült járműveket azonban nem vették át, mivel a cégük kiszorult a Dunáról. A hajók a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt-hez kerültek, ahol az LI - LVI  (ti. "L egy" - "L hat") jelzést kapták. Ezek közül ezen a fotón hátul az elsőt, az LI-et láthatjuk. A kisméretű régi átkelőknél (lásd az előtérben) nagyobb hajókat ugyan átkelésre is használták, de alapvetően hosszabb viszonylatokat jártak velük.

A szép formájú sorozat első példánya, az LI a második világháborúban szovjet hadizsákmányként Ausztriába került, és csak '55-ben került haza. 1964-ben a MAHART motorossá alakította, kiszélesítve a testét, innentől kezdve Ercsi néven, a befogadóképessége miatt "400-asnak" hívott sorozat tagjaként üzemelt tovább. Szerintem rendkívül jól sikerült átépítés volt ez, hiszen a hajó alapvetően megtartotta formáját. A hatvanas évek második felében az Ercsi a sorozat két másik tagjával, a Szentendrével és a Zebegénnyel együtt a Balatonra került, ahol a legnagyobb hajók közé tartozott. A hetvenes évek végén a fedélzet hátsó részét zártra építették át, ez szerintem rontott rajta egy kicsit esztétikailag. A rendszerváltás után a Dunára utaló Ercsi helyett a Bakony névre keresztelték.

A kétezres évek közepén aztán egy vállalkozó visszahozta a Dunára, ahol 2012-től kezdve A BOSS néven közlekedett. A fentebbi képen ő úszik a Lánchíd alatti szakaszon, látható, hogy kapott egy plusz "emeletet". Sajnos 2020 óta nem közlekedik, hozzáértők szerint komolyabb felújításra lenne szüksége. Nedves álmaimban a Közlekedési Múzeum veszi meg, hogy valamelyik korábbi kinézetében újra közlekedjen - még mielőtt ócskavasként szétvágják...

Az LII a második világháborúban elsüllyedt, az LIII viszont túlélte a háborút, és "csak" néhány évet töltött Ausztriában. 1962-ben ő volt az első a sorozatból, amit dízelesítettek és megnagyobbítottak. Érdekes módon ő csak nevében 400-as, mert a prototípus jelleggel átépítés után a keskenyebb felépítmény miatt 300 főre lett hitelesítve. Ő a Tahi nevet kapta, és soha nem járt a Balatonon - itt például Dunavarsánynál láthatjuk 1972-ben.

Mivel az évem a Balatonról szólt, legyen az évzáró-évindító bejegyzés is balatoni! Ez volt az utolsó hajózásom 2023-ban, bár eredetileg nem annak terveztem. Persze eredetileg már augusztusban azt hittem, hogy erre az évre annyi, aztán szeptemberben mégis borhajóztunk egyet Mariannal. Aztán októberben Jazzcoollal nosztalgiahajóztunk egyet Siófokról, majd átmentünk keresztben Füredre. Aztán elmentem megnézni az utolsó Badacsony - Fonyód járatot. Aztán másnap hosszában végighajóztuk a tavat Mariannal. Aztán november elején még mindig olyan szép idő volt, hogy el kellett mennünk Füredre, ahol az őszi tanítási szünet alkalmából pár napig újra járt a sétahajó.

Nem is akármilyen sétahajó, mert nem az egész évben ott dolgozó Csobánc járt, hanem az amúgy Keszthelyen dolgozó Helka, a fehér ikrek egyike. Azért ő, mert neki van zárt, fűthető utastere. A vendégszereplés azért volt számomra különleges, mert ez volt az a hajó, amelyik a nyolcvanas években a városon átvezető országút mellett állt szórakozóhelyként. Feltámadása után természetesen járt már itt néhányszor, de alapvetően nem jellemző, hogy itt dolgozzon, pedig szerintem a diszkó miatt több generáció is Füredhez társítja a Helka nevet. Különösen a Bujtor-féle Pogány Madonna emlékezetes jelenete miatt!

Meglepően kellemes őszünk volt, úgyhogy még november elején se használtuk a zárt utasteret, én legalábbis szinte végig az orrban lógtam, ...

... vitorlásokat fotózni. Ez itt jobbra az egyik nagy kedvencem, egy hetvenötös cirkáló a negyvenes évekből. A nap szépen sütött, de szél azért volt, úgyhogy több komolyabb vitorlást is láttam. Talán egy utolsót csapatni mentek ki a téli szünet előtt?

Idén az egyik kedvenc kirándulásom egy visegrádi szárnyashajózás volt júniusban, amit összekötöttünk némi zebegényi csavargással, múzeumlátogatással és palacsintaevéssel. Viszont rámjött, hogy valamikor '85 táján láttam legutóbb a váci diadalívet, úgyhogy augusztusban elugrottunk azt is megnézni. Persze szárnyassal:

A Bíbic I-essel már utaztam, 12 éve. Akkor kicsit öregebbnek nézett ki, annak ellenére, hogy elég új hajóról volt szó, hiszen '92-ben érkezett a Maharthoz. Úgy néz ki, hogy idénre felújították, és nem csak átfestették, de még légkondit is kapott. Szerintem határozottan jobban - és újabbnak - néz ki így!

Az utazás most is élményszámba ment! Kicsit gyorsabbak voltunk, mint múltkor a Vöcsökkel, úgyhogy nem volt ellenfél a Bem rakparton észak felé tartó CAF villamos 2:30 körültől :)

A vonatparádé és a régi villamosok, buszok nézegetése után lassan haza kellett indulnunk Pozsonyból. Már többször írtam az érdekes történetű és fekvésű főpályaudvarról, ahol szerintem mindig van egy érdekes hangulata a várakozásnak. Most pont a kék órában sikerült ott lennünk:

Míg a főcsarnokban ilyenkor jellemzően tömeg van, a peronok végén szinte teljes csendben lehet a vonatokat nézegetni - vagy épp beszélgetni.

Általában hullámokban van mozgás: többé-kevésbé egyszerre érkeznek mindenfelől a vonatok, többé-kevésbé (néha szó szerint) egyszerre vontatják ki őket a fűtőházhoz, és amikor épp nincs személyvonat, akkor egyszerre szokták a tehervonatokat átengedni. Utóbbira azért van szükség, mert ez egy átmenő állomás, nincs kerülő: minden erre megy tovább észak-északnyugat felé, de a személyek elsőbbséget élveznek.

Az idei fényközlekedésieszköz szezonban a Fényfogas a kedvencem, de a kivilágított Tatrák is jól néznek ki. Három kocsit ragasztottak tele LED-csíkokkal, de úgy csak az 1-esen és 14-esen tudnak közlekedni, egyéb vonalakon kettesével járnak:

Tavalyelőtt az aktuális Fénytatra szerelvényen a csíkok színét is tudták változtatni, de így se rossz. Távolról továbbra is úgy néz ki, mintha egy nyolcvanas évekbeli wireframe animáció közeledne felénk :) 

Ami érdekes, hogy amikor a hármas szerelvény kétharmada kettesben jár, a harmadik kocsi se marad a kocsiszínben: hozzácsapják egy nem világító kocsihoz. Többször is elment mellettem ez a felemás szerelvény, de nem tudtam lekapni. Mindegy, talán még  el tudom csípni január 7-ig, ameddig a fényvillamosok közlekednek...

A LED-ek fényereje miatt nem annyira egyszerű fotózni, de az biztos, hogy alaposan megbámulják az emberek.

Várakozás közben jött vonatok 2022-ből. Tehervonat, Cirmos, Railjet, Szili, ilyesmik. Néhány jelenetben (nem mind egyszerre készült) látszik, hogy a 15. vágány (a Sas-hegy sziklái felé nézve a bal oldali) fölött áramtalanítva volt a felsővezeték, ezért a villanyos dolgok a 14-esen (a perontól jobbra) mentek dél felé. Ferencváros felől nem volt áram egy darabon ott se, ezért lendületből gurultak fel, alaposan lelassulva, mire megint tudtak vontatni. Érdekes volt, először nem is tudtam, mit látok :)

Igazság szerint nyár elején még nem akartam a Balaton összes közforgalmú hajójával utazni, inkább csak kellemes környezetben akartam kedvenc helyeimet kivételesen nem autóval vagy vonattal elérni. Aztán úgy esett, hogy nosztalgiahajóztunk egyet Almádiban, és akkor rámjött, hogy ki akarom próbálni a Bahart összes többi sétahajóját is.

A Csobánc a sokadik volt a listámon, pedig őt láttam a leggyakrabban a Bahart sétahajói közül, ugyanis Balatonfüredről indult, én meg arra jártam a legtöbbet. Ez azt jelentette, hogy amikor Siófokról Füredre mentem, Füredről Földvárra mentem, Tihanyrévtől Füredre mentem, Alsóörsről Tihanyrévre mentem, illetve amikor Füredről Siófokra mentem, a Csobánc mindig elúszott mellettem legalább egyszer.

Egyedül ugyan kicsit hülye érzés egy alapvetően családok és szerelmespárok által használt járatra felszállni, de egy forró szombaton végül csak elindultam Mariann nélkül a füredi kikötő felé :)

A hajót 1927-ben Újpesten építették, majd Siófokon szerelték össze. '45-ben őt is a vízbe robbantották a németek, de a háború után a Balatoni Hajózási Rt. feltámasztotta. Egyébként ahogy a Csongornak ott a Tünde, a Csobáncnak is van testvére, a Szigliget:

Ebben a borús, hideg időben talán másnak is jól fog esni egy kis napsütéses Balaton: az első rész után itt a folytatás! Utazunk veterán korú nem-veteránnal, nosztalgiahajóval, katamaránnal, szinte-modern hajóval (ez nem kritika: a vízi járműveknél negyvennél kezdődik az élet!), és közben vetünk pár pillantást arra is, ami mellett elúszunk, vagy ami elúszik mellettünk:

Balatoni nyár, első felvonás, második rész
Keresztül-kasul a Balatonon

Már jeleztem, hogy a régi villamosokon kívül gőzöst nézni is voltam Pozsonyban, most pedig dízelmozdonyokat mutogatnék ugyanonnan, mert olyan szépen álltak libasorban a vasúti múzeumban:

Igazából mindegyiket ismerheti az, aki rendszeresen jár itt a blogban: leghátul - vagy legelöl, attól függően, hogy honnan nézzük - két csehszlovák klasszikus: egy 1973-as gyártású Búvár és egy 1966-os Bardotka állt. Előbbi különösen szépen csillogott a napfényben.

Az előbb látott Bardotka az első verzió (T 478.1) elősorozatából származik, úgyhogy kellett mellé egy későbbi, kicsit szögletesebb példány a második verzióból (T 478.2) - ami viszont szemérmesen elbújt a mi 001-es Nohabunk mögött.

Tegyük hozzá, hogy jogosan, mert szépségben a legtöbb dízelmozdony elbújhat az amerikai gyökerű svéd vasak mögött. Igyekszem nyitott szemmel nézni a világot, de a Nohab annyira más, mint a felhozatal többi része, hogy nehéz nem szépnek látnom. Másrészt viszont a Bardotka sorhatosának motorhangja szerintem szebb gyorsítás közben.

Az utóbbi pár évben újra felfedeztem magamnak a fogaskerekűt, de a 2021-ben fénnyel feldíszített karácsonyi verzió kimaradt. Tavaly meg az egész vasút téli álmot aludt, úgyhogy sima fogas se volt, nem hogy feldíszített.

Most viszont nemcsak hogy újraindult a vonal, de az első délutánon rögtön a fényfogas is útra kelt. Az előző hét havazásai a városból már teljesen eltűntek, de itt minél feljebb másztunk, annál több volt a fehér áldásból. Ráadásul köd is volt, amitől még mesebelibb volt a látvány.

A 2009-ben mindenkit meglepetésként érő fényvillamos kicsit vesztett az értékéből azáltal, hogy már nem csak egy van belőle, hanem sok (ICS, KCSV, hannoveri, Tatra, Combino, buszok, trolik), de azért nem baj, hogy valamivel megpróbálják feldobni az év végét. Kicsit biztos giccses, de ilyenkor karácsony környékén immunis vagyok az ilyesmire, tőlem akár plüssmacik is boríthatnák a járműveket :) A felnőttek pedig forraltborozhatnának.