Tavaly is kapkodhatták a fejüket a közlekedésbarátok (meg a kisgyerekes szülők:), hogy májustól októberig mindenfelé régi villamosok és buszok szaladgáltak a fővárosban. A tényleg régitől a közelmúltban eltűntig mindenki találhatott valami neki valót a sárga különböző árnyalataiban - meg még pár további színben! Ezen az oldalon pár kedvenc pillanatot villantok fel ebből az időszakból:
2023: ismét nosztalgiaözön!
Bár most nem követtem úgy, mint tavaly, azért így is volt mit fotózni!
Az 1927-ben Balatonfüreden épített Csongort Almádiban sikerült elcsípnem a nyár folyamán, az ugyanakkor épült tesójáért, a Tündéért viszont meg kellett dolgoznom, mert nem bírtam egyik utamba se beilleszteni. Végül egy reggel a tervezettnél korábban levonatoztam Balatonlellére, ahonnan sétahajózott, és vártam egy órát a napon, csak hogy mehessek vele egy kört. Aztán vissza a vasútállomásra, és tovább az aznapi valódi úticélomhoz. Mit meg nem tesz az ember hamszter azért, hogy kipipálhasson egy hajót a listáról :)
Ez a hajó kicsit modernebb kinézetű a szögletes kormányállásával, mint tesója. Érdekes módon a két hajó soha nem volt teljesen egyforma, mert a Csongornak eredetileg nem volt zárt fülkéje, míg a Tündének igen.
Még érdekesebb, hogy mindkét hajó fatesttel készült; a bejegyzés témáját 1950-ben építették át szegecselt, a másikat '57-ben hegesztett vas testűre. Ennek megfelelően ma pláne nem egyformák, se kinézetre, se elrendezésileg.
'45-ben mindkét hajó megjárta a tó fenekét: a Csongort a visszavonuló németek süllyesztették el, a Tündét pedig a saját személyzete, nehogy felrobbantsák a németek. Utóbbival jobban jártak, mert a front elvonulása után kiemelték, és pár nap javítás után újra munkába tudott állni, elsőként a személyhajók közül. A Csongor ehhez képest csak '46-tól járt újra. Érdekes az is, hogy a Tündét a hetvenes-nyolcvanas években vontatónak is használták, uszályokat mozgattak vele.
A Lelle - Boglár (gyerekkoromban ez még egy hely volt: Boglárlelle) partszakasz nem a Balaton legingergazdagabb része, úgyhogy hátradőltem és élveztem az szép időt, miközben megittam a kötelező védőitalt (limonádé). A távolban balra a fonyódi hegyek látszanak, jobbra a Badacsony.
(Feliratozás is van hozzá, tessék bekapcsolni!)
Legutóbb mutattam egy sor '79/80 körüli fotót Balt Korthals Altestől, most pedig folytatnám a témát, egyszerűen azért, mert tetszik a fekete-fehér képek hangulata.
A címben írt "változások" szó nem konkrét dátumokra utal, hanem egy kb. nyolc éven át tartó folyamat eredményére: elkezdték átadni a hármas metró újabb és újabb szakaszait, aminek köszönhetően fontos belvárosi főútvonalakról (Üllői út, Bajcsy-Zsilinszky út, Váci út) tűntek el a villamosok. Eközben elkezdtek érkezni a csehszlovák Tatra szerelvények is, melyek onnan is "elüldözték" a háború előtti típusokat, ahol megmaradtak a sínek.
Bár az első 2900-as és 3000-es ikerkocsikat '77 körül selejtezték, a BVVV eredetű favázasok csak '80-ban tűntek el végleg. A 66-67 éves járművek ekkor már borzasztó öregek voltak ahhoz képest, hogy végig megtartották eredeti szerkezetüket, tehát nem lettek acélvázasítva. Igaz, ezzel az ősi kinézettel jól mentek a háttérben látható felsővezetéktartó oszlophoz :) A helyszín egyébként Pesterzsébet.
Itt egy másik ikerkocsi a Csengettyű utcai megállóban. Az előbb említett 66-67 éves kor rettentő soknak tűnhet, de azért érdemes megemlíteni, hogy 2024 januárjának elején, ezen sorok írásakor még forgalomban van az 1301-es pályaszámú Ganz csuklós, amit 1967-ben állítottak forgalomba, tehát már 57 éve közlekedik. Amikor 2007-ben selejtezték az utolsó UV-kat, reméltem, hogy soha többé nem fogunk normál forgalomban 50 éves villamosokkal utazni. Hát, a jelek szerint nem reménykedtem eléggé :-/ Ráadásul amikor ezeket a favázasokat kidobták, ezerrel épült a hármas metró, meg volt rendelve több száz Tatra, érkeztek az NDK-ból a ma is közlekedő HÉV-ek, és épp elkezdték bővíteni a trolihálózatot is.
Az előbb a trolihálózat bővítését említettem, és az itt látható 64-es villamos voltaképp ennek áldozata volt: '79 októberében elcsörömpölt az utolsó tuja a Vezér utcában, '80 januárjában pedig elindult a 82-es troli. A kép a Bosnyák téren készült.
Ismét egy hajót szeretnék bemutatni, még ha nem is a legszebbet, amivel 2023 során utaztam. De nem csak a szépség számít egy hajónál!
A tó vízén a közforgalmat alapvetően a Bahart üzemelteti. 2023-ban két járatot találtam, melynél nem így volt: a Balatonszemes (néha Földvár) - Akali vízibuszt, és a Balatonfenyves és Szigliget köztit. Utóbbi viszonylatot egy elég különleges hajó járta. Nem váci vízibusz :) de ettől még különleges, mert egyedi:
Szerintem első látásra felismerhető, hogy a Szent Benedek nem utasszállításra készült, és ez így is van: 1982-ben a nem túl fantáziadús Biológia néven épült, úszó hidrobiológiai laboratóriumnak. Nem sokat tudok további életéről, de képek alapján 2004-től Siófokon közlekedett mai nevén, és 2017-ben került mai tulajdonosához?
Bizonytalan volt, hogy sikerül-e vele utaznom, mert azt írták, hogy ha nincs elég utas, nem indulnak el. Kérték, hogy a biztonság kedvéért telefonáljak oda két órával korábban - csakhogy akkor nekem már rég a Fenyvesre tartó vonaton kellett ülnöm:) A remek időjárás szerencsére mellém állt: elegen várakoztak a mólón, úgyhogy hamarosan úton voltunk az északi part felé.
Annak ellenére, hogy egy sima utassszállító hajóhoz képest kicsit többet kellett lépcsőzni a különböző fedélezetek közt, én nagyon élveztem. Például nagyon kényelmesen ki lehetett könyökölni a hajóorrban a víz fölé, és a világ nagy dolgain elmélkedni, miközben egyre közelebb kerültünk a szigligeti várhoz.
Néha unalmamban nézegetni szoktam kirakatokban tükröződve a villamost, amin ülök. A Fénytatránál este ez egyfajta lézeranimációnak tűnt, mint amilyeneket a nyolcvanas-kilencvenes években vetítettek koncerteken vagy a Lézerszínházban: felületek helyett vonalakból összeálló forma, ami kicsit hullámzik, ebben az esetben a nem teljesen sík üvegtáblákon:
Elmúlt hát a 2023/24-es tél kivilágított tujáinak szezonja, ezzel a képes-videós összeállítással szeretnék elbúcsúzni tőlük:
A fényesített ipari csuklós a 47-esen és 49-esen mozgott, mivel ez az a járat, ahová a Tatra nem jöhetett (menetrendszerűen) be. A mintázata kicsit furcsa volt: nem tudom, hogy a "Rumcájsz kalapja" alakú részek mik akartak lenni :)
Újabban a Gárdonyi tér a kedvenc fotózós helyem, de kétszer is úgy esett, hogy pont szorosan egy busz mögött jött a kocsi, szóval a Gárdonyi tér a jelek szerint nem szeret annyira, mint én őt.
Videóztam is egy kicsit, bár a gép nem nagyon tudott mit kezdeni azzal, amikor túl messze van a kocsi; a LED-ekből kirakott körvonalakból villamos helyett csak egy világító kockát tudott összerakni.
A Combino elég visszafogott fénydíszt kapott, de talán nem is baj, a Nagykörúton a vicces kedvű emberek valószínűleg úgyis megpróbálták volna letépni, ha lejjebb ért volna. Vagy csak én vagyok ilyen rossz véleménnyel a nagykörúti közönségről?
A KCSV-vel se volt szerencsém, naná, hogy beállt elé egy nemfényvillamos! Szerencse, hogy nem vettem túlságosan komolyan a vadászatot, úgyhogy nem voltak álmatlan éjszakáim amiatt, hogy csak egy ilyen fotóm van róla. Az 1347-es kocsi volt egyébként az első, ami annak idején magyar gyártmányút kapott az eredeti olasz szaggató helyett, emiatt emlékszem a pályaszámára. Alapvetően képtelen vagyok számokat megjegyezni, de ez valahogy belém égett. Durva, hogy ennek lassan már 24 éve, mert ez azt jelenti, hogy lassan 24 éve próbálom dokumentálni a budapesti tömegközlekedés történéseit!
A Fénytatrás bejegyzésnél említettem, hogy a három feldíszített kocsiból a legtöbb vonalon csak kettőt tudtak szerelvényként használni, ilyenkor a harmadik egy sima, "sötét" kocsival lett csatolva. Jobbra a távolban látszik kicsit a harmadik kocsi fénye - körülbelül fél percen múlt, hogy egymás mellett lássam őket.
Valamiért nagyon szíven ütött, hogy 2023 októberében szétvágták a négy dunai 400-as egyikét, ráadásul a szerintem legjobb kinézetű példányt (bár a plusz "emeletet" kár volt rárakni 2016-ban). Kíváncsiságból megnéztem a felvételeimet, és az derült ki, hogy 2010/11-ben ez a hajó úszott be a legtöbbet a kamerám objektívje elé, úgyhogy összevágtam egy rövid videót:
A múltkori színes bejegyzés után most ismét kicsit fekete-fehérbe váltunk. Balt Korthals Altes ezen képei nem egyszerre készültek, de a típusok és végállomások alapján arra tippelek, hogy 1979-80-ban járunk.
Gyerekkoromat idézi a Ganz csuklós látványa a 61-esen. 1980 márciusában váltották le őket a Tatrák, ami akkor olyan fejlődésnek tűnt, mintha hirtelen az Orion űrhajó járt volna a Villányi úton.
Miközben Közép-Budán beköszöntött az űrkorszak, Óbudán és Észak-Pesten még mindig főleg ősi vasszekerek billegtek a hepehupás síneken. Az 1608-as motorkocsi például 1897-ben épült, bár 1980 körül már nem sok eredeti anyag lehetett benne a főtartókon kívül. Az általa húzott két középbejáratú pótkocsit '81-ben vonták ki a forgalomból, amikor nagy selejtezési hullám kezdődött, hiszen a Váci úti villamosok Árpád hídig visszavágása, illetve a Vörösvári úti villamosok ideiglenes megszüntetése miatt nem volt többé szükség rájuk. A motorkocsi viszont kapott még egy évet, amit a 41-es vonalon töltött.
Érdekes, hogy ugyanekkor a Pacsirtamező (akkor Korvin Ottó) utcában járó 11-esen Ganz csuklósok közlekedtek. Is. Az óbudai vonalak közlekedésbarát szemmel nézve őrületesen érdekesek lehetettek a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas évek legelején, hisz jártak itt kéttengelyesek, pótkocsis szerelvények, ikerkocsik, Stukák, Ganz csuklósok, UV-k, néha még egyszerre is, mikor éppen mit találtak a kocsiszínben. Ennek '81-ben lett vége, amikor a 11-es és a 33-as is megszűnt. A képen látható csuklós egyébként ma is létezik, modernizálva.
Az előbb említett típuskavalkádra példa a bal oldali 2000-es ikerkocsi és a másik vágányon álló 1500-as motor+pót szerelvény. Bár a 33-as alapvetően Váci úti járat volt, mely az Árpád hídra kanyarodva ment át Óbudára, itt a Lehel utcában látjuk, mert '78-ban elkezdődött a 3-as metró építése a Váci út alatt, emiatt az ottani villamosok a Lehel tér és a Dózsa György út közt terelve közlekedtek.
Ez a fotó ugyanott készült, nagyjából ugyanakkor, és ahogy látható, a 12-esen már Tatrák közlekednek - a csehszlovák járművek 1980 júniusában kerültek erre a vonalra. Érdekes lehetett, ahogy a nagyon régi és a nagyon új együtt élt egymással!
Ma már gyakorlatilag csak szórakozási (turisztikai) céllal járnak személyhajók a Duna budapesti szakaszán, de régen a városi közlekedés részeként tekintettek a folyóra. Igazából nem is volt ez olyan régen, hiszen gyerekkoromban a Margit-szigetet soha nem a 26-os busszal közelítettük meg, hanem a Jászai Mari térről átkelőhajóval, és a folyón hosszában is jártak a BKV vízibuszai, hol az egyik, hol a másik parton kikötve. Nem csak BKV hajójegy, de még BKV hajó havibérlet is létezett! A 2010-es években megpróbálták feléleszteni a tömegközlekedési funkciót, de nem tartott sokáig, és azalatt is inkább csak BKK bérlettel "ingyenesen" igénybe vehető városnéző járatként üzemelt.
Jelentősen más volt a helyzet akkor, amikor kevesebb híd feszült a két part közt. Az átkelés praktikus - és a csónakokhoz képest gyors és biztonságos - módja az 1870-es években jelent meg a csavargőzös hajókkal. Míg a szépséges, de nagyságuk miatt kicsit nehézkes lapátkerekes gőzösök átalában hosszabb utakra indultak, a "propellerek" leginkább a városon belül pörögtek. Nagyobb méretű járművek még a negyvenes évek elején is épültek lapátkerékkel (csak már dízel-villamos hajtással), a kisebb hajóknál viszont már a XX. század elejére elterjedt a csavaros hajtás.
Csavargőzös volt az a hat közepes méretű hajó is, melyet a görög Sztathatosz család az Al-Dunára rendelt a Ganz-Danubius hajógyártól. Az 1921 és 23 között elkészült járműveket azonban nem vették át, mivel a cégük kiszorult a Dunáról. A hajók a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt-hez kerültek, ahol az LI - LVI (ti. "L egy" - "L hat") jelzést kapták. Ezek közül ezen a fotón hátul az elsőt, az LI-et láthatjuk. A kisméretű régi átkelőknél (lásd az előtérben) nagyobb hajókat ugyan átkelésre is használták, de alapvetően hosszabb viszonylatokat jártak velük.
A szép formájú sorozat első példánya, az LI a második világháborúban szovjet hadizsákmányként Ausztriába került, és csak '55-ben került haza. 1964-ben a MAHART motorossá alakította, kiszélesítve a testét, innentől kezdve Ercsi néven, a befogadóképessége miatt "400-asnak" hívott sorozat tagjaként üzemelt tovább. Szerintem rendkívül jól sikerült átépítés volt ez, hiszen a hajó alapvetően megtartotta formáját. A hatvanas évek második felében az Ercsi a sorozat két másik tagjával, a Szentendrével és a Zebegénnyel együtt a Balatonra került, ahol a legnagyobb hajók közé tartozott. A hetvenes évek végén a fedélzet hátsó részét zártra építették át, ez szerintem rontott rajta egy kicsit esztétikailag. A rendszerváltás után a Dunára utaló Ercsi helyett a Bakony névre keresztelték.
A kétezres évek közepén aztán egy vállalkozó visszahozta a Dunára, ahol 2012-től kezdve A BOSS néven közlekedett. A fentebbi képen ő úszik a Lánchíd alatti szakaszon, látható, hogy kapott egy plusz "emeletet". Sajnos 2020 óta nem közlekedik, hozzáértők szerint komolyabb felújításra lenne szüksége. Nedves álmaimban a Közlekedési Múzeum veszi meg, hogy valamelyik korábbi kinézetében újra közlekedjen - még mielőtt ócskavasként szétvágják...
Az LII a második világháborúban elsüllyedt, az LIII viszont túlélte a háborút, és "csak" néhány évet töltött Ausztriában. 1962-ben ő volt az első a sorozatból, amit dízelesítettek és megnagyobbítottak. Érdekes módon ő csak nevében 400-as, mert a prototípus jelleggel átépítés után a keskenyebb felépítmény miatt 300 főre lett hitelesítve. Ő a Tahi nevet kapta, és soha nem járt a Balatonon - itt például Dunavarsánynál láthatjuk 1972-ben.
Ez megy most