HamPLÓ

Míg nálunk 1984 után már nem közlekedtek kéttengelyes villamos motorkocsik, pláne motor+pót+pót szerelvények, a keletnémet területeken egészen az ezredfordulóig lehetett ilyenekkel találkozni. Utoljára 2003-ban Jénában jártak ilyenek nagyvárosi körülmények közt, de még a sokkal inkább szem előtt levő Berlinben is '96-ig húzták! Persze van még pár apró üzem, ahol máig felbukkannak (Kirnitzschtalbahn, Naumburg, sőt: Isztambul!) vagy egyenesen a mindennap bevetésre kerülő kocsiállományt alkotják (Woltersdorf), de már nagyon eljárt felettük az idő. De pontosan hányféle típus az, amit első látásra egynek gondolhatunk? És kinek jutott az eszébe egységesített villamosokat gyártani? Ehhez hasonló kérdésekre igyekszem válaszokat adni az alábbi oldalon, sok képpel, videóval és linkkel:

NDK villamosológia: Gothawagenek és Rekók
A keletnémet egységkocsik története

Sokáig gondolkoztam azon, hogy ezt az oldalt blogbejegyzés formájában csináljam meg, mint a német KSW és a lengyel N kocsik történetét, vagy a weboldalamra kerüljön fel. Végül úgy döntöttem, hogy az utóbbi jobb lehetőségeket biztosít a témához (például nem csak 700 pixel széles), illetve talán jobban is kereshető utólag. Ti melyik felületen olvastok szívesebben ilyen hosszabb dolgokat? Egyátalán továbbkattintotok innen a weboldalamra, ha linket rakok fel? :)

No, nagy vonalakban az van, hogy a tavaly decemberi Tour de Trams során készült felső-sziléziai felvételeimből sok munkával csináltam egy videót. Úgy éreztem, hogy - szokásommal ellentétben - végre nem daraboltam szét ezer darabra azt, ami egyetlenegy videóba is belefért volna. Aztán két nappal később mégis csináltam egy második videót, mert nem volt szívem eldobni az elsőbe be nem került felvételeket:

Míg az előző videón inkább kívülről mutattam be a villamosokat, ezúttal többször is bentről nézünk kifelé, hogy azt is lássuk, milyen környezetben futnak a sínek. Tudom, ízlések és pofonok, de nekem nagyon bejön ez a semmi máshoz nem hasonlítóan változatos környékeken futó villamoshálózat! És úgy tűnik, idén nem jutok el oda, úgyhogy marad a tavalyi felvételek nézegetése...

A kassai repteret már többször láttam a vasgyári gyorsvillamos vagy a kocsi ablakából, de sose volt idő bekanyarodni oda. Most egy kedves meghívásnak köszönhetően végre eljutottam az ott működő repülőmúzeumba, ahol az ismerős dolgok az egzotikusakkal keverednek: vannak MiG-jeik, van Tu-154-esük, még magyar Il-18-asuk is, de láthatók itt kínai, amerikai és francia gépek is!

A kassai repülőmúzeum

A júliusi retró hétvége szívemnek legkedvesebb vonata a dupla Púposos volt, a "spenót" és a "piros spenót" gépekkel. A szép páros aztán természetesen augusztus első hétvégéjén is ott volt az északi parton:

Minden nap csak egyszer fotóztuk őket: szombaton a még villamosítatlan alsóörsi állomás volt a helyszín. Ekkor mindkét gépnek a hosszú orra nézett előre, ...

Újabban eléggé ráálltam a cseh, szlovák és lengyel témákra, úgyhogy most teszünk egy kis kitérőt Innsbruckba, csak hogy valami mást is lássunk :)

2006 januárjában egy egyhetes svájci túráról hazafele jövet álltunk meg Tirol fővárosában, mert az jó dolog (meg mert rég jártunk a kedvenc éttermünkben az aranytetős ház szomszédságában:). Itt éppen a főpályaudvar előtti Südtiroler Platzon látunk egy indulásra váró 3-as villamost.

A város villamoshálózata a 2000-es évek első felétől kezdve nagy változásokon ment át: vonalakat hosszabbítottak meg, síneket raktak le itt és szedtek fel ott, ráadásul a képeken látható szép régi tuják is eltűntek. Konkrétan például a fent látható helyen ma már nem járnak villamosok! Mindezen felül ekkor már nem jártak trolibuszok se Innsbruckban.

Az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Már úgy értem, hogy nem havazott, pedig annak örültem volna, ehelyett valami lucskos izé hullott, ami befolyt az ember cipőjébe, és megtapadt a fényképezőgép lencséjén. A kép a Marktgrabenen készült, és a világ talán legszebb villamosvonalának, a Stubaitalbahnnak egy kocsiját láthatjuk rajta. Érdemes megnézni a falaknak támasztott piros-fehér léceket is: mivel a tetőről lehulló jég és hó által okozott balesetekért a ház tulaja felelősségre lenne vonható, ezekkel a lécekkel veszik el az emberek kedvét attól, hogy túl közel menjenek a házhoz. Nem vicc!

Szilézia történelmi fővárosába, a 640 ezres Wrocławba már régóta el akartam jutni. És nem csak a villamosok vonzottak, hanem az is érdekelt, hogy milyen lehet egy város, ami a második világháborúig német volt, de előtte uralkodtak rajta a Habsburgok, lengyelek, csehek, és a XV. században huszonegykét évig még a mi Mátyás királyunk is. Persze a történelem ezen viszontagságai csak mérsékelten érzékelhetők a villamoshálózaton, mely elég nagy, mi több: szerintem nagyobbnak érződik annál, mint amit a wikipedia ír róla. A járműállomány is elég színes, főleg ahhoz képest, hogy Wrocław azon lengyel nagyvárosok közé tartozik, ahol nem járnak "nyugatról" használtan vásárolt villamosok. Van viszont papír nélkül is működő jegyrendszerük, szóval lenne mit tanulni tőlük! A villamosozáson kívül kicsit vonatoztunk is, plusz megismerkedtem a lengyel tévéadókkal, és az egyik legfinomabb levessel, amihez valaha is szerencsém volt :) Jó szórakozást:

Tour de Trams 2019: Wrocław
Szerelem első levesre :)

Pihenünk egy kicsit a gombaépület körül pörgő Tatrákkal és UV-kkal 1988 márciusából! A 18-as talán azért nem tudott továbbmenni, mert a Gellért rakparton épp vágányfelújítás folyt... de hogy a 47-es mit keresett itt? Gyanús, hogy valami spontán dolog lehetett, mert nincs melltábla a szerelvényeken, márpedig hosszabb rövidítések (LOL) idején szoktak volt olyat készíteni az ideiglenes útvonalhoz. De nem húzom az időt: élvezzük ki a szürke utcaképet, az építkezéseknél kötelezőnek számító Fecske lakókocsikat (és a nem-Fecskéket is), no meg a Fehérvári út sarkán a Keravillt!

Már a múltkor is rácsodálkoztam, hogy mennyire megszoktuk a Nohabok látványát a nyári hónapokban az északi parton. Igaz, hogy az évi egy-két alkalom nem ugyanaz, mint amikor - 2000 előtt - a vonatok nagy részét ők vitték, de valahogy már nem tűnik olyan különlegesnek a felbukkanásuk, hiszen láttunk már nyolcat is egyszerre belőlük a közelmúltban.

Azért persze a Tapolca és Kisapáti közti vasúti átjáró környéke most is megtelt, amikor Nohabos vonat jött, nem nagyon volt lehetőség megfelelő fotóhelyet keresni, örült az ember, ha odafért az árokpartra. És ez nem vicc: több tucat autó és körülbelül háromszor annyi fotós lepte el az aszfaltot, a padkát, no meg a környékbeli fákat! Magyarok, németek, csehek, osztrákok, és egyéb nemzetek vasútmániásai ragadták meg a 2020 egyetlen nagyszabású európai vasúti rendezvénye által biztosított lehetőséget, hogy megcsinálják körülbelül ugyanazt a képet :)

Persze nem mindenütt voltak tömegek, például Pálkövénél egész meghitt hangulat volt. Ez a ficak amúgy is tetszik, ahogy a vasút egy félszigetszerűség szélén haladva kerül ki egy emelkedőt, amin a 71-es út simán átkapaszkodik.

Akinek esetleg van egy kis ideje olvasgatni-klikkelgetni, és nem ijed meg a csehszlovák ipar néha kicsit furcsa kinézetű termékeitől, annak tisztelettel ajánlom a figyelmébe legújabb útibeszámolómat. Van itt Búvár, Bardotka, Szergej, jó pár gőzös, motorkocsik, egy Pragotron kijelző, és néhány számomra ismeretlen valami is...

A Cseh Vasutak múzeuma Lužná u Rakovníkában

2020 nem volt kimondottan élménydús év a legtöbb vasútbarát számára, de ha rendes kerékvágásban mentek volna a dolgok, akkor is kiemelkedő eseménynek számított volna az, hogy menetrend szerinti vonatot vitt a Balaton északi partján egy 424-es. A németek az ilyen meneteket "Plandampf"-nak nevezik, és ezt a szót aztán a fél világ átvette tőlük.

Személyvonatunk indulásra készen Wolsztyn (ejtsd: volstün) vasútállomásán

Magyarországon 1984-ben szűnt meg a menetrend szerinti gőzvontatás; a svájciak a hatvanas, az osztrákok és nyugatnémetek a hetvenes években "váltottak", a csehszlovákok '80/81-ben, a keletnémetek '88-ban. Persze ezután is maradtak vonalak, vasútüzemek, ahol megmaradtak a gőzmozdonyok, így nehéz pontos dátumhoz kötni ezeket a dolgokat. Itt van például Lengyelország, ahol a mai napig közlekednek gőzvontatású vonatok menetrend szerint. Ez itt a fenti képen például egy közönséges Wolsztyn -  Leszno személy. A szerelvény munkanapokon kettőt fordul az említett városok közt, és ugyanolyan jeggyel lehet felszállni rá, mint az ugyanazon viszonylaton közlekedő motorvonatokra! Ráadásul, mivel a környék nem kimondottan érdekes, nem is turisztikai céllal járatják, bár természetesen nincs olyan nap, hogy ne lenne a környéken néhány külföldi vasútbolond :)

A szénrakodó daru, hátul a felhalmozott szénnel

Wolsztynba - amit akkor inkább Wollsteinnak hívtak, lévén a Porosz Királyság része volt - 1886-ban ért el az első  vasútvonal; később a városka kisebbfajta vasúti csomóponttá vált, ahonnan többfelé is indultak vonatok. A ma is működő fűtőház elődje 1907-ben épült, ezután többször bővítették. Az első gőzmozdonyos parádét 1991-ben rendezték, de a régimódi gépek még ekkor sem csak a vasútbarátok kedvéért jártak. A telephelyen ugyanis soha nem üzemeltek dízelek vagy más vontatási ághoz tartozó gépek - a gőzösök a környék mindennapi személy- és tehervonatait továbbították! 2014-ben úgy tűnt, vége a dalnak, ezután három évig "csak" turisztikai- és különvonatok jártak, de aztán visszatért a menetrend szerint gőzvontatás, még ha kevesebb vonattal is.

Egyébként szinte folyamatosan hallani pletykákat arról, hogy az éppen aktuális lesz a gőzösök utolsó éve; idén év elején is olvastam ilyet, ezért nagyon el akartam jutni ide! Eredetileg áprilisban jöttünk volna NZA-val, de azt az utat a koronavírus miatt le kellett mondani. Talán jobb is, hogy végül augusztusban jöttünk, ráadásul nagyobb társasággal, tavasszal ugyanis rövidített útvonalon járt a gőzösös vonat.

Pillantás a fűtőházba: balra éppen az Ol49-69-en végeztek komolyabb javítást

A folyamatosan üzemelő gőzmozdonyokhoz folyamatosan üzemelő műhelyre van szükség, és ez itt adva van. Aki ide belép (a telep ugyanis belépőjeggyel látogatható!), az nagyjából az ötvenes években találja magát, mínusz a vörös zászlók és a kötelező Gomułka-képek a falon. A saját weboldalukon harminc körüli mozdonyról írnak; ennyit ugyan mi nem láttunk, de azért meggyőző volt a fekete (és zöld) masinák száma így is. Papírforma szerint három gép közlekedik rendszeresen: két Ol49-es és egy Pt47-es (az egyik Pt47-esüket egyébként sok évvel ezelőtt láttam a Füstiben).

Mozdonyunk körüljárás közben már a lesznói állomáson

Nekünk az Ol49-59 pályaszámú mozdonyt dobta a gép: a típust 1949-ben kezdték fejleszteni személy- és gyorsvonatok vontatására, ez a konkrét példány pedig 1953-ban hagyta el a chrzanówi Fablok gyárat. A sorozat nem volt különösebben kiemelkedő teljesítményű vagy jelentőségű, viszont a kilencvenes évekig nagy számban használták, ezért még ma is több tucatnyi fellelhető belőle különböző állapotban. Ideális alap a hosszútávú üzemeltetéshez!