HamPLÓ

Bár a múltkor a szavazáson elég rosszul szerepelt, itt van még egy rövid videó a helyi legenda státuszú csehszlovák nagydízelről:

Így utólag nézve nem voltunk rettentően elmaradva a "nyugati oldal" gyerekeitől a nyolcvanas évek közepén. Úgy értem, volt hétzenés kvarcóránk (na jó, nekem nem, én kimondottan büszke voltam a "tekerős" órámra), szabad időnkben C64 zenék jártak az eszünkben (mi még az úttörő őrsünket is a Commodore-ról neveztük el!), mobil internetje meg a nyugatiaknak sem volt még :) Gyorsan hozzáteszem, hogy ezek mi, gyerekek voltunk, a rendszer hülyeségeit elsősorban a felnőttek, a szüleink szívták meg...

By MKFI - Own work, Public Domain, Link

A menőség általánosban körülbelül két dologban nyilvánult meg: ha valaki már repült, és ha valakinek volt "nyomogatósa", avagy kvarcjátéka. Utóbbiak remek cuccok voltak, és annyiféle volt belőlük, hogy ha valaki behozott egyet a suliba, akkor mindenki sorba állt, hogy megnézhesse, vagy esetleg a haverság mértékétől függően játszhasson is vele.

A legjobban megcsinált kütyük a Nintendo Game&Watch sorozatába tartozók voltak, de emlékeim szerint ilyet viszonylag ritkán láttunk, valószínűleg ezekhez lehetett itthon a legnehezebben hozzájutni. Ma se tudom, hogy ezeket vajon egyenként "csempészték be" a gyereküknek ajándékot hozó szülők, vagy eme nemes feladatot átvették helyettük a maszek játékboltosok. Mindenesetre a Triál üzletekben nem emlékszem, hogy láttam volna ilyeneket, valahonnan mégis meg lehetett venni őket.

Az első nyomogatós, amivel játszottam, egy digitális kulcstartó volt. Akkora volt, mint egy nagyobb radír (bár kicsit vékonyabb): egy űrhajóval kellett aszteroidák közt átjutni rajta, és teljesen hihetetlennek tűnt, hogy ilyen kis valamit elő lehet állítani. Űrtechnikának tűnt! Sajnos több órányi keresgélés után sem találtam nyomát az interneten, úgyhogy helyette itt van az első rendes méretű nyomogatós, amihez odaengedtek: a Tronica MG-8 sorozatába tartozó Shuttle Voyage.

Bár most kicsit elbizonytalanodtam, hogy tényleg ez volt-e az, mert leginkább csak az maradt meg, hogy számológép is volt benne - ez nagy királyság volt akkoriban, amikor még bőven nem volt szabad ilyet használnunk órán! A Thief in the Garden című opusznak a játékmenete ismerősebbnek tűnik, a Dragon Fighternek pedig a színei...

Néhány évvel később aztán tesómmal végre mi is kaptunk egy nyomogatóst, egy Mini Arcade Sea Rangert. Ahogy elnézem, ezt a játékot sokféle kivitelben gyártották; a miénk a fentihez hasonló, csak piros színű volt. Imádtuk! Sajnos egy idő után előtört belőlem a hacker, és rájöttem, hogy ha minden gombot egyszerre nyomva tartok, akkor a játék nem dob be a tulajdonképpeni játéktérre, hanem a startmezőn maradok, de az idő teltével ugyanúgy kapom a pontokat, mintha játszanék... szóval akkor megdöntöttem az összes csúcsunkat. Ha jól emlékszem, 999 után előről kezdte nullától a számlálást, pedig nagyon reménykedtem, hogy valami különlegeset fogok látni :)

By Andrew Butko, CC BY-SA 3.0, Link

Ami érdekes, hogy az angol mellett láttunk francia és német feliratú játékokat is, szovjet gyártmányút viszont nem, pedig a jelek szerint voltak olyanok is. Némelyik valószínűleg tetszett volna nekünk, például a fentebbi "No, megállj csak!" témájú (ilyen volt az eredetije, de gyártottak belőle mikegereset is)  - ha kíváncsi lennél a játékélményre, ki is kipróbálhatod!

Egy jelek szerint sokakat érdeklő bejegyzés után most következzék egy olyan, amit alig páran olvasnak majd el - mint múltkor a buszos-villamososat :) És még a helyszín is ugyanaz! Mindenesetre el akarok hencegni azzal, hogy végre utaztam a néhai Csehszlovák Államvasutak egy M152-es sorozatú motorkocsijával, vagy ahogy a MÁV számára gyártott verziót ismerjük, egy originál Bzmottal:

Megállás visszafelé Poroszkán (Pruské)

A trencsénteplici villamos meglátogatásának oldalvizén rendezett vonatozás kétszer tizenhét kilométernyi meglepetés volt számomra, mivel semmit sem tudtam a Nemsó - Lednicróna (Nemšová - Lednické Rovne) vonalról, amin oda-vissza végigzötyögtünk az Almásládának is csúfolt kéttengelyes csodával. Az 1910-ben megnyitott szakasz a Hőlak - Vláraszoros (Trenčianska Teplá - Vlársky priesmyk) vonalból ágazik ki, vágányát 2003 óta csak a teherszállítás koptatja - meg a mienkéhez hasonló különvonatok.

Alapvetően nem különösebben érdekes viszonylat: szinte síkvidékinek mondható, annak ellenére, hogy a Vág völgyének oldalában fut, két oldalról hegyek által szegélyezve. Az állomások az itthoni mellékvonalakra emlékeztettek (köszönet KZsocinak az épülettípus azonosításáért), csak a pályaállapotok voltak kicsit jobbak.

A szlovák nosztalgiakocsi utastere

A vonallal ellentétben járművünk, a '77-es gyártású  M152.0160 eléggé fellelkesített, hiszen magyar szemmel nézve  régi állapotú volt, 3+2-es elrendezésű, fejtámla nélküli ülésekkel. Eredetileg a MÁV kocsijai is ilyenek voltak, aztán szerencsére átépítették őket ilyenre:

Az alábbi képen egy olyan szerelvényt láthatunk, amilyen legutóbb a nyolcvanas évek első felében közlekedett Budapesten: kéttengelyes motorkocsi vontat kéttengelyes pótkocsit!

Az önálló hajtás nélküli járművek a fővárosi villamosközlekedés igencsak jellemző résztvevői voltak, a nagykörúti próbavasúttól kezdve egészen a Közép-Európában másutt is jellemző kétpótos szerelvények nyugdíjba vonulásáig. Utolsó példányaik egészen 2007-ig ugráltak-pattogtak az UV-k közt, aztán a típus selejtezésével megszűnt a pótkocsis üzem Budapesten.

Az UV motorkocsik közé csatolt pótok egy majdnem háromszáz példányban gyártott járműcsalád tagjai voltak. Az elsőket 1939-ben építették, még műbőr ülésekkel, aztán a második világháború alatt váltottak a fapados megoldásra. A sorozat nagy részére a nyitott peron volt jellemző, majd az utolsó sorozatnál megjelentek a teleszkópajtók. Később eltűnt a háromosztatú homlokfal, majd az ablakok feletti szellőzősor is. Mindeközben műszaki különbségek is voltak a kocsik közt: voltak, melyek légfékesek voltak, és voltak, melyeket korszerűbb motorkocsikhoz alkalmazkodva szolenoid fékesre alakítottak.

Jelen írás főszereplőjét, az 5884-es pótot 1949-ben vették állományba, a Beszkárt utolsó évében. Még kettős feljárójú (a képeken a téli ajtó oda van hajtva a lecsapható rács mögé), kétszárnyú utastéri tolóajtókkal, szellőzőkkel az ablakok fölött, de már egyes ülésekkel. 1979-ben selejtezték, aztán múzeumi célra felújították, majd - mivel akkor még nem volt villamosmúzeum - bezárták az elhagyatott Újpest kocsiszínbe, ahol állapota a nyolcvanas évek során meglehetősen leromlott. Innen Szentendrére menekítették, ahonnét 2012-ben sikerült visszahozni a villamoshálózatra. Tavaly a Fehér úti főműhelyben felújítás közben fotóztam le, 2019. július 12-én pedig már le is vizsgáztatták. Ezúton is ki szeretném a tiszteletemet fejezni a felújítást végzők, és az azt lehetővé tevők felé, mert gyönyörű munkát végeztek!

Nemrég még csak az első próbajáratnak örültem, most viszont már az utasforgalom is megindult az 1-es villamos hosszabbításán Kelenföld vasútállomásig!

Természetesen nekem is ott kellett lennem július kilencedikén délután négykor a Fehérvári úti végállomás utolsó percein. A sajtótájékoztató már korábban megvolt a Bártfai utcánál, úgyhogy nem történt több annál, hogy a beérkező 2111-es pályaszámú hosszú CAF nem fogott vissza, hanem utascsere után továbbhaladt az Etele útra. A fenti kép hátterében egyébként a kelenföldi erőmű nagykéményének váza is látható - magát a "csövet" a közelmúltban eltávolították. Odafent egy XI. kerületi látványelemmel kevesebb, itt lent viszont eggyel több...

Ezeken a képeken persze nem az első járatot láthatjuk, hanem sima sokadik Combinókat, mert nem tudtam egyszerre rajta is lenni az első villamoson, meg fotózni is kívülről.

Gimnáziumban minden tanítási napon legalább egyszer felbukkantam a Tétényi út/Etele út kereszteződésében, és azt kell mondjam, sokkal nagyvárosiasabban néz ki a hely a sárga kígyókkal!

A Trencsén vármegyei Hőlakot (Trenčianska Teplá), azaz akkori nevén Trencsén-Teplát 1883 óta szolgálja ki a Pozsony - Zsolna vasútvonal, azonban az onnan pár kilométerre fekvő, gyógyvízéről már a középkor óta híres Trencsénteplicet (Trenčianske Teplice) továbbra is csak kocsikkal lehetett elérni.

Legalábbis 1909-ig, amikor elindult a 760 mm nyomtávú Hőlak-Trencséntepliczi Villamos Vasút - az ő 110. születésnapi bulijára vonatoztunk el ide 2019 júniusában. Balra a villamos jelenlegi motorkocsi-állományának kétharmada látható, jobbra pedig egy sor gumikerekű szépség, akik a vasutat ünnepelni érkeztek a kisvárosba (igen, személyként hivatkozom a járművekre, ez van:). Most utóbbiakat fogjuk alaposabban megnézni.

A jellegzetes kinézetű Karosa Š sorozat nagy kedvencem. Tavaly sikerült utaznom a városi változattal, az ŠM 11-gyel, most végre... hát, sajnos nem, nem sikerült utaznom a fentebb látható, 1980-as gyártású ŠL 11-essel, de legalább szép napfényben fotózhattam. Tényleg, miért nincs ilyen nosztalgiakocsija a Volánnak? Szerintem biztos lehetne hozzá alapot találni, legalábbis tavalyelőtti utazásaim során a zólyomi országút mellett több Karosát is láttam egy minden jel szerint ilyesmire szakosodott szerviz udvarán.

Ugyancsak jelen volt egy - szintén 1980-as gyártású - ŠD 11 is, ő a távolsági (dálkový) változat: több ülés, kézzel nyíló ajtók, de ugyanaz a kicsit szottyadtan vicsorgó "arc". Sajnos vele se sikerült utaznom, mert választani kellett, hogy vagy villamosozom, vagy buszozom. Karosát máshol is találni, Hőlak-Trencséntepliczi Villamos Vasútat, avagy mai nevén Trenčianska elektrická železnicát viszont csak itt!

Kellemes nyáresti sörözgetés miatt nem volt időm blogot írni (ez tényközlés, nem önsajnáltatás:), ezért most csak arra lennék kíváncsi, hogy ki milyen hangot adna leendő villanyautójának, már tudniillik hogy ezeket mostantól zajkeltő berendezéssel kell ellátni, mert saját maguktól olyan halkak, hogy a gyalogosok nem veszik észre őket.

Vajon nemsokára villanyautó-hangok is letölthetőek lesznek emelt díjas SMS-ért cserébe, mint a csengőhangok? Lehet majd alkalomra szabni őket, például lesz családi útra való szolíd zaj, egyedül csapatáshoz vagy haverok hülyítéséhez való ércesebb zaj? És esetleg egyszer majd füstgenerátorokat is szerelnek rájuk, mert úgy szoktuk meg az autókat?

Hihetetlen, hogy már hét éve, hogy Debrecenből Pestre érkezett egy kicsit kopott, kék csíkos villamos! Rá se lehet ismerni:

Idén rendesen beindult a nosztalgiaszezon: szombaton a 2-esen, vasárnap az N19-esen pörög mindig valamelyik régi tuja, és ebben a nagy forgásban végre az 1233-as pályaszámú Bengáli is eljutott a Duna-partra. Mondjuk igazából nem illik ebbe a környezetbe ez a kocsi, ...

... egy ilyen háttér jobban megy hozzá :) Mindenesetre érdekes a 2-esen látni a típust, hiszen sose közlekedett itt rendszeresen - az utasmennyiséghez viszont elkélt a befogadóképessége.

A dízelek mellett a régebbi nagyvasak is megmutatták magukat a pozsonyi fordítókorongon. Az itthoni gépek túlnyomó többségével ellentétben - a kivételek (például, meg ő is) erősítik a szabályt! - Csehszlovákiában nem ragaszkodtak a fekete színhez, így látható volt pár színes szépség is. Egy részük ráadásul a második világháború utáni idők gyümölcse, ami szerény nyomott véleményem szerint a gőzösök technikai csúcskorszaka volt: az itt látható gépek közül többek ereje vetekedik a múltkori videó dízelmozdonyaiéval (bár tudom, hogy az összehasonlításra nem a lóerők a legalkalmasabb adatok)!

Az idei felhozatalból a találó nevű "Zöld Anton" volt az, amit eddig még nem láttam, és ami tetszett is nagyon, de persze az Albatroszt nem sikerült kiütnie a kedvenclistám csúcsáról. Az a gép egész hihetetlen! El se tudom képzelni, ehhez képest milyen lehet mondjuk egy amerikai szemmel is nagynak számító gép mellé odaállni :) És nektek mi tetszett?

Mindig is bírtam a belső égésű motorok és hajtóművek hangját, az viszont meglepett, hogy a nemrég a pozsonyi vasúti múzeumban megrendezett nosztalgia seregszemle alkalmával a dízelmozdonyoknak jobban örültem, mint tavaly a gőzösöknek. A fordítókorongra felvonulás a ČKD emlékezetének jegyében zajlott, csak a Szergej volt számunkra is ismerős, de persze a parádé csak ízelítő volt a csehszlovák ipar kínálatából, hiszen ennél jóval több típust gyártottak a második világháború után!

A fura "arcú" Búvárt nagyon megkedveltem az utóbbi években, a Dongó mindig is tetszett az "amerikai" kinézetével, a "Nagy Hektor" aranyosan bumfordi, a Bardotka mókás, aminek viszont igazán megörültem, az a Pomaranč, azaz a "Narancs" volt - ezt a gépet eddig csak képeken láttam. Tudom, egy videón nem igazán jönnek át ezek az álló helyzetben sajnos elég visszafogottan dübörgő nagyvasak, de érdekelne, hogy közülük melyik tetszik leginkább nektek - vagy melyiket tartjátok legkevésbé ufónak: