HamPLÓ

Nem tudom, manapság ki hallgat végig teljes lemezeket az elejétől a végéig. Ismerek még ilyen embereket, de a legtöbben valószínűleg egymást véletlenszerűen követő dalokat hallgatnak streamingen, vagy rádióznak. Régebben fontos volt a sorrend, ahogy a dalok egy-egy albumra kerültek: egy igazán jó lemeznek volt felvezetése, volt keményebb és lágy része, és a végén jött a katarzis, a lelki feloldás. Nagyjából úgy, ahogy egy novellában is van bevezetés, bonyoldalom,  kibontakozás, tetőpont, megoldás. És most nem konceptlemezekre gondolok, vagy musicalekre, ahol egy történet részei a dalok, hanem "sima" albumokra. Annak idején talán a Metal Hammerben  a "B oldal második szám" volt a balladák eposzi jelzője, mert egy lágy dalt nem lehetett csak úgy bárhova betenni a zúzások közé. Az első számnak viszont ütnie kellett! A CD-korszakban már nem volt ennyire egyértelmű a dolog, ott néha átrendezték a sorrendet a sima lemezhez képest, de egy amerikai, angol vagy japán kiadás közt is lehettek különbségek. Ebben a bejegyzésben azokra a számokra hivatkozom elsőként, melyek a nekem meglevő lemezen, CD-n, kazettán elsőként szerepelnek.

Sokan nem önálló számmal, hanem intróval indítottak, ami a zenés színházból jött megoldás: kell valami átmenet abból, hogy a néző/hallgató bejön az utcáról, a fejében a napi gondokkal, abba, hogy feloldódik a mesében, részévé válik a színpadi történésnek. Mások viszont rögtön a lovak közé csaptak - most néhány ilyet szeretnék mutatni. Persze lehet, hogy ezek csak nekem különlegesek; kommentben mindenki megírhatja, neki mi volt az az indítás, ami azonnal beszippantotta; ami olyan ütős volt, hogy utána végig kellett hallgatnia az egész lemezt!

Metált, vagy legalábbis keményebb rockot játszó együtteseknél a lovak közé csapás általában azt jelentette, hogy valami tempós, rohanó számmal kezdtek, ami levitte az ember fejét. A Faith No More The Real Thingje ilyen: a lemez többi dalánál egyszerűbb, mondhatni tufább döngetéssel indul. Ha ezt a lemezt benyomom a Winampba (ami igen, még létezik), mindig végig kell hallgatnom, úgy elsodor az első dal!

Ha valakit az előző zene sokkolt volna, gyorsan itt egy példa a spektrum másik végéről, amikor egy popzenekar indít hasonló trükkel. A semmiből vonósok törnek ránk, aztán bumm, beindul a funk ezerrel. Nulláról indulva azonnal diszkóhangulatba kerül az ember! Érdekes, hogy bár az ABBA a világ egyik legsikeresebb együttese, ezt a dalt szerintem nem sokan ismerik, pedig az egyik legsikeresebb lemezük indítása.

Gary Moore Wild Frontier című lemeze is úgy indul, mint... mint szódás a lovát! (ma nem vagyok jó hasonlatokban) És az az érdekes, hogy ezt a sodró lüktetést egy dobgép adja! Az élő verziók valódi dobbal talán jobban szólnak, de emlékszem, hogy milyen érzés volt, amikor először nyomtam be a hifibe ezt a CD-t: gépdobbal is nagyot ütött! Az előbb belinkelt élő verzióban a dal kezdete intróvá lett bővítve, bónusz húrtépéssel, de én azt is imádom! Döbbenetesen jól szól a gitár: ez Gary "technikai korszaka" volt, superstrattal, aktív EMG hangszedővel, effekt rackkel. A klassz egyébként az, hogy nem sokkal a halála előtt ugyanezt elő tudta adni egy Les Paullal, egy Marshallal és pár pedállal is...

A Black Sabbath Never Say Die című albuma nem mondható klasszikusnak vagy sikeresnek, de szeretem, ahogy indul. Kifinomultabb ízlésűeknek a néhány évvel későbbi Heaven and Hell indítása, a Neon Knights lehet ugyanez az érzés. Ez már nem a lassú, doomos Sabbath, hanem valami más!

Kevésbé ismert itthon a német Die Krupps zenekar, mely még a - szerintem masszívan túlhájpolt - Rammstein előtt nekiállt Németországban az ipari metált technóval keverni. 1993-as lemezük (mely a kettes számot viseli, mert a második "metálos" lemezük, de messze nem a második úgy általában) első dala a munkanapok indítása volt számomra '96 nyarán: hótt kómásan elindulva teljesen felébredtem tőle, mire kiértem az Örs vezér terére. Annak ellenére, hogy a lemez keverése nem tökéletes, ez a gitárhangzás máig nagy kedvencem. 

És hogy ne csak mainstream bandák szerepeljenek: a rákövetkező, '95-ös lemezük indítása talán még jobban passzolt munkába menéshez! Sőt, a rákövetkező is kellően durván kezdődik, de félek, hogy elvesztem az olvasókat, ha a lemezeikkel pakolom tele a bejegyzést :) Szerintem sokat vesztett a kemény zenék világa azzal, hogy ezután feloszlott az együttes, és hogy amikor újrakezdték, már csak sima indusztriális technót (vagy nem is tudom, mi a helyes megnevezése) csináltak.

Amit az elején írtam a "leviszi a fejed" típusú indításról, annak ellentéte a Pull me under a Dream Theater második lemezéről. Lassan indul, egyre rakódnak egymásra a rétegek, aztán hirtelen bekeményedik. Jön az ének, aztán jön minden más, és megkeverik a hagyományos verze + bridge + refrén összeállítást, gyakorlatilag soha nem teljesen ugyanazt halljuk. Ilyen kezdés után egyszerűen tovább kell hallgatni a lemezt!

Azt hiszem, hogy így november végén már lezárhatom az idei balatoni hajózási szezonomat: unalmamban, hogy már nem rohangászok a tóra, csináltam pár statisztikát. És mivel ez a blog tulajdonképpen egy személyes napló, most iderakom őket :)

Május 21. és november 4. közt...
...  21 alkalommal jártam lent, ez 42 utazás oda vagy vissza (egyszer se maradtam lent éjszakára)
... ebből 1 alkalom volt, amikor le és fel is autó vitt
... plusz 3 alkalommal autó hozott fel
... ami azt jelenti, hogy 37 alkalommal vonatoztam a tóig, vagy onnan vissza. A kelenföldi négyes vágány mellett annyit várakoztam indulásra, hogy a MÁV felvett a leltárba :)

A 21 alkalomból...
... 2 csak vasutazós volt, hajók nélkül: az első retró hétvége
... tehát 19 nap volt, amikor hajóztam
... ebből 2 napon komolyabb vonatozás is volt: a második retró hétvége
... és volt, amikor két hajózás közt vonattal mozogtam, tehát nagyjából végtelen számú jegyem lett volna a nyár végére, ha nem e-jegyet használtam volna. És a Balaton24 jegy is praktikus dolog. Tessék e-jegyezni, appozni - teljesen jól használható, ha az embernek nincsenek különleges igényei, pl. nem akar munkanélküli kutyával és határon túli biciklivel Kondorosról Kuala Lumpurba átszállás nélkül menni. Busszal összesen háromszor utaztam a tó körül rövidebb távokat. Ja, és volt egy kisvasutazás is.

Egy régi mahartos kilométer-táblázat alapján számolva összesen 460,5 km-t tettem meg a vízen. Ez 36 utazás alatt jött össze, az átlagos utazás hosszát, illetve egy nap alatt megtett távolságot mindenki számolja ki maga :) A legrövidebb út, amit egy nap alatt megtettem, 5, a leghosszabb 77 km volt. 

23 különböző hajóval utaztam, ebből 10-zel több alkalommal is. A 23 hajóból 20 bahartos volt, 3 maszek, de mind a 23 klassz volt :) A legszebb hajózás a naplementézés volt a Kelénnel, a legmacerásabb egy Boglár - Révfülöp út, amire rászervezték a Balaton-átúszást, ami elvileg előző nap lett volna. Az egy nap vízen töltött legtöbb időm 7 óra volt, a legrövidebb 30 perc. A legjobb ebédet Badacsonyban ettem, a legjobb fagyit Balatonszemesen.

A három hajó, amivel a legtöbbet utaztam, persze nem egyszerre, hanem összesen:
Helka: 83,5 km
Lelle: 69,5 km
Fonyód: 40 km
A legrövidebb útjaim a négy komppal voltak, egy-egy út mind a néggyel, papírforma szerint 4 x 1 km. A nem-kompok közül a Boglár a sereghajtó, vele alig 6,5 km-t mentem. A legtöbbször, 4 alkalommal a Badacsony katamaránon utaztam.

Amúgy mondtam már, hogy imádom a Balatont és a hajókat? :)

Sokat lelkendeztem már a váci vízibuszokról - simáról és tengeri jachtnak kinézőről egyaránt -, és talán még azt is említettem, hogy a hajógyár nem a Duna partján volt, de nem mutattam képet arról, ahogy a hajók vízközelbe kerültek. Pótlásként most itt egy videó az első példány Dunára emeléséről:

Szerintem rendkívül szépek ezek a járművek (a videó második felében egy másik is látszik, ahogy együtt hajóznak), és nem értem, miért nem vigyáztak-vigyáznak rájuk jobban. Némelyik ugyan még megvan az első generációból (301-es sorozat), de általában átépítve, vagy használaton kívül. Ez itt például a filmhiradóban látható Tihany ma. Még rosszabbul járt - szerintem - az ugyancsak 1956-os gyártású Arács, mely manapság csigabiga alakúan és Wiking néven járja a Dunát Budapesten. Értem, hogy az eredeti kialakítás nem volt valami praktikus, konkrétan a mostani nyarakon megfőnének benne az utasok, de azért egy példányt valaki megőrizhetett volna a múzeumnak. Legfeljebb csak ősszel és tavasszal használnák :) Nálam hozzáértőbbek azt mondják, hogy nehéz az elhasználódott alumínium szerkezetet javítani (ennek az oldalnak a végefelé írnak erről), de talán üzemben lehetne tartani valamelyiket, amelyik nincs se átépítve, se rossz állapotban...

Az utolsó balatoni 301-es sajnos nincs valami jó bőrben...

Az előbbiekben a Dunáról írtam, de másutt is előfordultak ezek a teknők, például a Balatonon. Sajnos már ott se jár első generációs váci vízibusz; az Akali nevű utolsó mohikán Siófokon várja sorsának jobbra fordulását. Nincs érvényes papírja, eladásra kínálja a Bahart. Igazán megvásárolhatná, felújíthatná és járathatná őt egy jóságos mecénás :) Tudom, a "fogjuk meg és vigyétek" nem valami konstruktív hozzáállás részemről, de viccen kívül kijárna a típusnak, hogy legyen belőle egy nosztalgiapéldány!

Az utolsó balatoni 3011-es Balatonszemesen

Az első generáció továbbfejlesztéséből, a 3011-esből dolgozik egy a tavon: az Arács, mely természetesen nem azonos a néhány bekezdéssel korábban említett Aráccsal. Ezt a hajót egy magánvállalkozás üzemelteti. A 3011-es is elég meghatározó típus volt, és - talán mert egészen 1970-ig gyártották -  tovább forgalomban maradtak egyes példányai. Pár évvel ezelőttig Pesten is járt három, a Tiszán pedig idén is utaztam eggyel.

A 303-as típusú Héviz (eredetileg így, rövid i-vel) valószínűleg 2023-ban járt utoljára normál forgalomban

Volt még pár további váci vízibusz változat, de a legérdekesebb közülük szerintem a "tengeri" verzió, a 303-as. Ebből kettő létezik még, sikerült is velük utaznom idén, bár az egyik az új hajók érkezése miatt jövőre már valószínűleg nem fog a mindennapos üzemben résztvenni. 

Eddig Magyarországról volt szó, Csehországban viszont közlekedik még szinte eredeti 301-es is! Ők víztározókon szerették és szeretik használni a váci csodákat, ami valószínűleg kímélőbb életmód, mint a Dunán vagy Balatonon való használat.

Ezen a videón épp egyik helyről a másikra költöztetnek egy 301-est, az Orlík víztározóról a dalešiceire. Ahonnan aztán visszavitték az Orlíkra, majd onnan tovább a vranovira. Állítólag a váci vízibuszok egyik fő bája pont az, hogy milyen egyszerűen lehet költöztetni őket. Persze más hajót is szoktak teherautón szállítani, de ezt különösen könnyen el lehet vinni bárhova, és a jelek szerint a csehek élnek is a lehetőséggel.

Sajnos jó minőségű aktuális videót nem sikerült találnom a youtube-on az ott még meglevő váci vízibuszokról, úgyhogy ezzel a 2011-es készítésűvel zárom a bejegyzést. A jelek szerint ezentúl az érdekes arcú mozdonyok és vicces kinézetű motorvonatok mellett hajózni is el kell menjek Csehországba? :)

Kedvenc szlovák vasúti találkozóm az elmúlt években mindig júliusban került megrendezésre, de idén áttették szeptemberre, aminek volt egy olyan mellékhatása, hogy ugyanakkorra esett, mint a pozsonyi közlekedési vállalat nyílt napja. Micsoda pech! :)

A rendezvény színhelye ezúttal is a közös villamos/troli kocsiszín volt. Érdekes, hogy ez papíron mintha még ma is két külön létesítmény lenne: van délről megközelíthetően a Vozovňa Trnávka, ahol a buszok és trolik alszanak, és van északról megközelíthetően a Vozovňa Jurajov Dvor, ahol villamosok és buszok laknak. Ha jól értem, előbbit építették fel hamarabb, aztán később, az egykor György-udvar névre hallgató városrész szanálásakor a felszabaduló terület egy részét megkapta a közlekedési vállalat. Kicsit bizarr, hogy a kocsiszín egyik sarkában ma is ott áll a pozsonyi Dynamit Nobel gyár igazgatójának rég kiürített villája egy második világháborús bunker szomszédságában, nulla logikai kapcsolattal az onnan pár tíz méterre parkoló trolikhoz...

A villát és a bunkert már láttam néhány éve az akkori nyílt napon, ezt a nosztalgia villamost viszont még nem! Ha valaki ránézésre azt mondja, hogy tök olyan, mint egy favázas ezres, vagy a miskolciak ötablakos kocsija a szentendrei múzeumban, akkor nem téved nagyot: ez egy Ganz villamos ugyanabból az időszakból! A története nem egyszerű: 1910-11-ben a Pozsony Városi Villamos Vasút 7 motorkocsit és 7 pótkocsit vásárolt - képünk főszereplője utóbbiak közül került ki, 124-es pályaszámmal. 1926-ban a város növekvő igényei miatt a közlekedési vállalat - akkori nevén már Bratislavská elektrická účastinárska spoločnosť - motorkocsivá alakította, 104-es számon. 1940-ben selejtezték, a számát pedig egy újonnan épített kocsi vitte tovább - az alváza viszont valamiért megmaradt, és a háború után 44-es pályaszámmal motorkocsit építettek rá. 

Ez a 44-es pályaszámú motorkocsi selejtezése után szerencsére megmaradt nosztalgiakocsinak, de 1994-ben olyan súlyosan megsérült, hogy a megmaradása kérdéses lett. Végül megtartották, de  nem 1948-as állapotában állították helyre, hanem olyanban, mintha már 1910-ben Ganz motorkocsiként gyártották volna. Néhány évig piros-fehér színekben tündökölt, aztán kapta meg jelenlegi zöld-fehér festését. Ez a kocsi tehát egyszerre valódi és replika - és gyönyörű!

A pozsonyi közlekedési vállalat 1937-ben építette a 18-as pályaszámú, "Négyablakos" (Štvorokeňák) becenevű kocsit. Forgalomból kivonása után 1975-ben a brnói műszaki múzeum gyűjteményébe vitték, de ott nem történt vele semmi, ezért 2002-ben visszaszerezték és felújították. Míg ez a jármű meglehetősen egyszerű kinézetű, ...

Csak egy kép a tóról: a Sirocco nevű 75-ös Schärenkreutzer (cirkáló). 1944-ben kezdték építeni, de jött a háború, ezért csak évekkel később tudták befejezni. Ezután eladták Egyiptomba, de jött a Belügyminisztérium; a hajó emiatt itthon maradt: Big Boyról átkeresztelték Győzelemre, majd amikor elkopott az állami üdülök általi használatban, játszótéri játék lett belőle... majdnem, de szerencsére jött a Közlekedési Múzeum, és védetté nyilvánította. Ez persze a megmaradáshoz kevés volt, ezért a nyolcvanas években felújították, de nem tökéletesen, így a kilencvenes években megint felújították, de nem tökéletesen, így a kétezres években megint fel kellett újítani. Ekkor, ha jól értem, gyakorlatilag csak a vasváz maradt eredeti belőle, mert a faanyagokat nemesebbre cserélték, a felszereléseket pedig modernebbre. Most november elején ilyen gyönyörűen nézett ki a keleti medencei szélben:

1989-90-ben a lakótelepi kábelen egy ideig fogható volt egy Sky Movies nevű csatorna, melyen rengeteg olyan filmet láttam, ami (valószínűleg) soha nem jutott el Magyarországra. Ezek közt volt Burt Lancaster és Kirk Douglas utolsó közös munkája, a "Tough Guys": egy közepesen sikerült vígjáték, gyakorlatilag a szereplők (a már említett kettősön kívül Charles Durning, Eli Wallach és Dana "Church Lady" Carvey) mentették meg a feledéstől - meg hogy volt benne egy bazi nagy amerikai gőzmozdony. A film beharangozójában szerepelt egy "Tough Enuff" (remek név lenne egy glammetál bandának!) című dal, ami szintén megragadt bennem. Most belefutottam egy élő verziójába, mely azért érdekes, mert az együttes gitárosa felhívta a színpadra a kisöccsét, egy bizonyos Stevie Ray Vaughnt:

Sajnos csak ritmusozik, de pont ezért érdekes a felvétel: ott van a világ egyik legnagyobb bluesrock gitárosa, és nem játssza az agyát, nem magamutogat, csak nyomja a ritmust egy vicces kinézetű gitár-basszgitár hibriden! Ez a szám egyébként híresebb lehet, mint gondoltam, még a Foo Fighters is játszotta Texasban.

Volt ma vonat, hajó, és megint vonat, úgyhogy a szombat esti filmkoktél lezárásaként jöjjön valami más: négy rövid snitt az idei nosztalgiaszezon villamosai közül háromról a Gellért tér környékén!

Már többi videómban is szerepelt az év legcukibb vonata, amikor vasárnaponként az épp "retrószolgálatos" Nohab átvitt egy Bz szerelvényt személyvonatként Balatonfüredről Tapolcára, de most összevágtam őket egybe azoknak, akik nem akarnak Csörgőket meg sima Bézéket nézegetni :) 

És tudom, néha ferde a kép - a napsütéstől nem láttam rendesen a kijelzőt, ezért érzésből próbáltam körülbelül a célra tartani :)

Ugyan azóta többször is megfordultam Badacsonyban, szó szerint, augusztusban újdonságként hatott rám, amikor egy ismerősöm felrakott egy videót arról, ahogy ül az egyik katamaránon, közeledik feléjük a másik, és hirtelen elkezdenek pörögni a tengelyük körül. Mivel elég specifikus volt, hogy ez a két jármű mikor találkozik így, úgy szerveztem meg az életemet a második retróhétvégén, hogy a 424-esezés után átloholtam a badacsonyi kikötőbe, és felszálltam a Badacsony nevű katamaránra, mely reményeim szerint pörögni fog. Fogott volt. Fogott volt lesz? Na mindegy, szóval ha rendszeresen piruetteznek, akkor ennek a járatnak kellett piruetteznie!

A történet az, hogy a Badacsony - Balatonboglár járat nem légvonalban indult célja felé, hanem először Fonyód felé vette az irányt, majd miután elment mellette a közvetlen Fonyód - Badacsony járat, dobott egy helyben fordulást, melynek során megnézhettünk a szembejövő hajó hátsóját, illetve a Badacsonyt, majd továbbforgott, míg Boglár felé nem nézett a hajó orra. Sajnos aznap nem volt tökéletes a felállás, mert a két hajó útjának légvonalbeli keresztezésében egy vitorlás pihent, ezért azt gondoltam, hogy ebből nem lesz forgás, és inkább a szembejövő  hajót videóztam, de végül a nem párhuzamosan haladásból is pörgés lett:

Csak az első félkört videóztam, ott egy kicsit megálltunk, lehetett a panorámában gyönyörködni, majd dobtunk még egy jobbost, melyből Boglár fele törtünk ki. Fú, irtó bonyolultan sikerült leírnom ezt az egyperces műveletet, legalább körülbelül érthető volt, hogy mi történt? :) Jövőre tervezem, hogy rendesen is levideózom. Bár drónról valószínűleg sokkal látványosabb.

Abból már kinőttem, hogy rendes vonatokon az ablakban lógjak, de ha valami érdekes vontatójármű van a szerelvény idején, akkor azért visszamegyek gyerekbe. Az első snitten az MDmot motorkocsi által vontatott vonatot látjuk Gyenesdiásról elindulni, a másodikon az M61 001 van elöl Vonyarcvashegynél, a harmadikban pedig - bár az elején leginkább a szomszéd vágányon álló klasszik Szergejt halljuk - a 424-essel indulunk el Tapolcáról.  A felvételek nem túl hosszúak, mert egy idő után csak a szélzajt lehetett hallani rajtuk :)

Bónuszként 2:02 körül az is látszik, ahogy kinyílnak a Szergej hűtőzsalui. Ezt a mozzanatot régen nagyon ritkán sikerült elkapnom, most meg csak úgy véletlenül belelógott a képbe...