HamPLÓ

Addig gondolkodtam, hogy miről írjak bejegyzést a hosszú hétvégére, míg végül nem maradt időm alkotni. Sebaj, mostanában úgyis csináltam egy rakat videót, végre elsüthetek néhá... hé, hova mész, gyere vissza! :)

Jó volt mostanában HÉV-rajongónak lenni - legalábbis gondolom: az immár (ismét) a MÁV égisze alatt működő ráckevei vonalon állandóan volt valami. Az egyik hétvégén például egyszerre közlekedett az Uborka és egy normál esetben a csepeli vonalon dolgozó, régi festésű M.IXa. Utazni ugyan nem volt kedvem (nekem túl hosszú - értsd: lassú - a ráckevei vonal), de pár fotó és egy kis videózás belefért.

Már említettem, hogy előre eldöntöttem, csak nézelődni fogok a szliácsi repülőnapon, de aztán csak nem bírtam nem elővenni a kamerát. Még jól össze is zsíroztam a lencsét, hogy látványos blur meg flare effektek legyenek a képen ;) Ahogy az az indexképen látható, szerepelt egy Tu-154-es is a programban, számomra ez volt az esemény egyik fő vonzereje, mivel a szlovákok az ilyen típusú kormánygépeiket (legalábbis áprilisban szerintem kettőt is láttam belőlük a vonatból a pozsonyi reptéren) éppen most cserélik le Airbusra és Fokkerre. Ezen felül még a B-1B volt az, ami felénk nem minden nap látható, bár én azért már találkoztam vele. De azért más is van a videón.

És akkor jöjjön egy kis zene: a "Gary Moore Experience" (de most komolyan: Mitch Mitchell és Billy Cox!!!) egy híres feldolgozást dolgoz fel a blogban már emlegetett szépséges piros Stratocaster közreműködésével. (Gy.k. ezt a videót nem én csináltam:)

Saját farvízébe beleúszó hajó, a remek Fehérvári úti aszfalton ugráló autó, vagy egy kis belső fül probléma, és máris nehéz megtalálni a vízszintest :)

Tudom, volt már ez a poén, többször is. Nem baj :)

Kezdő vasútbarátként mindig elképedve nézegettem az amerikai és szovjet/ex-szovjet vasutakról készült képeken a több mozdonyból összeállított vontatójárműveket. Míg nálunk a Szergej nagy és erős mozdonynak számított, a Nagy Testvérnél kettőt, hármat is összeépítettek félállandó jelleggel - és még akkor is gyenge kezdőnek számítottak a komolyabb versenyzőkhöz (pláne a mostani óriásokhoz) képest. A tengerentúlról szintén hihetetlen gépszörnyetegekről készült képeket mutogattak a műfajban kiművelt ismerősök. Olyan persze nálunk is előfordult, hogy több mozdony együtt dolgozott egy nehezebb szerelvény vontatásakor, de összeépített gépeket nem láttam. Sőt, azt hittem, ilyesmi csak távoli országokban, esetleg bányaüzemeknél szükséges... egészen addig, amíg Poprádon elcsattogott a hátam mögött egy tehervonat, aminek a végén egy ilyen dolgozott:

A dupla masina nagyon tetszett, de a cseh és szlovák vasút ekkor még nem foglalkoztatott annyira, mint idén, úgyhogy elfeledkeztem róla. Aztán áprilisban, miközben egy gőzösre várakoztunk Kassa fölött, jött néhány, én meg teljesen rájuk kattantam:

Ezek a kétszekciós mozdonyok - becenevükön "Ikrek" (Dvojča, pontosabban így többes számban valószínűleg Dvojči, ha jól kezdem kapisgálni a nyelvet) - nem gigantomániából épültek ilyennek a nyolcvanas évek elején: a Felvidék fő tehervonati viszonylatán, a Kassától a cseh területek felé vezető, 3 kV egyenárammal villamosított vonalakon nem voltak ritkák a komoly emelkedők, így gazdaságosnak tűnt két mozdonyt állandó jelleggel összekapcsolni.

Az ötletet néhány évvel korábban már kipróbálták az Ukrajna (akkor még Szovjetunió) és a kassai acélmű közt létesített széles (orosz) nyomtávú vonalon, melyet azért hoztak létre, hogy a szovjet vasércet átrakodás nélkül a feldolgozás színhelyére tudják szállítani. A Škoda E 469.5 jelzésű, manapság 125.8-as sorozatnak nevezett ikergépei még az ötvenes évek óta folyamatosan fejlesztgetett "gömbölyű" dizájnnal  készültek, az E 469.3/123-as sorozatra alapozva, ...

Amikor 2000-ben elkezdtem külföldi városok villamosait mutogatni, az még érdekességszámba ment, hisz egyrészt weboldalból is kevesebb volt, másrészt a filmes fényképezőgépek korában sokkal kevesebben kattogtattak közlekedési eszközökre. Ez mára teljesen megváltozott, hiszen aki akar, maga is fillérekért eljuthat szinte bárhová, és villamosos (digi) képből is sokkal többet találni a weben. Ennek ellenére néha még ma is kedvet kapok egy-egy ilyen oldal megírásához, most például a bajor főváros kapcsán. Igaz, a képek már több mint két évesek, de hátha valakit épp ezek érdekelnek:

Már megint München, már megint rossz fényképezőgéppel :)
"P"-szerelvény, Siemens Avenio, pótkocsis buszok, 420-as sorozatú S-Bahn motorvonat és 103-as sorozatú mozdony

A képek és videók egy része szerepelt már itt a blogban, de mégis más így együtt, weboldalon látni őket, nem? Nekem legalábbis jobb: könnyebben kereshető-kezelhető; valahogy "maradandóbb" egy bloghoz vagy a facebookhoz képest, ahol csak búvárruhában lehet három napnál régebbi dolgokat megtalálni :)

Míg az év közepétől kezdve erősen Felvidék-centrikusak lettek vonatfotós túráim, az első hat hónapban elég sokat csavarogtunk Magyarországon is. Bár Szlovákiában szinte minden nem vadonatúj haszongépjármű egzotikus számunkra (Karosa buszok, Praga teherautók), azért néha itthon is láttunk érdekes jószágokat:

Ez az 1986-os gyártású Ikarus 280-as a jelek szerint a közelmúltban kaphatott ráncfelvarrást, mert a neten található képeken még kicsit másképp néz ki. Valamilyen buszos fórumon olvastam (sajnos most nem találom, hol, tehát az is lehet, hogy álmodtam), hogy a hírhedt nagy havazás miatt csak '87-ben tudták üzembe helyezni Dombóváron, amiről az jutott eszembe, hogy ama bizonyos havazás után pont Dombóváron teleltünk, ahol pont volt egy buszos rácsodálkozásom, ti. hogy BKV-kék csuklósok jártak Gunarasfürdő és a város közt. Talán még a BKV-s matricák is rajtuk voltak, mindenesetre teljesen 12-es busz hangulatuk volt. Mondjuk nem tudom, kit érdekel ez az emlék, de ha már eszembe jutott, gondoltam, leírom :)

Ezt a Somló Volános, izé, éenykákázéertés 260-ast a tizes Nohab uzsai kiruccanásakor fotóztam. Egyre kevesebb van belőlük, de még így is nehéz elképzelni, hogy egyszer el fognak tűnni a normál forgalomból a kétszázas Ikarusok!

És az Unimogot is szeressük: ezt a példányt Balatonfenyvesen fotóztam, az épp átépítés alatt álló vasútállomás mellett. Az unimágusok többsége esztétikailag nem igazán jön be, de ez a széria egész pofás.

Öt évvel első látogatásom után idén megint eljutottam a szliácsi repülőnapra. Jó előre elhatároztam, hogy mivel a fényképezőgépem sz*r optikája nem alkalmas a távolban gyorsan mozgó objektumok megörökítésére, nem erőltetem a fotózást, és mivel a videókamerám szintén csak világosszürke háttéren ugráló sötétszürke pixelfoltokat tud megörökíteni, azt se veszem elő. Inkább csak nézelődni fogok, szabad szemmel élvezve a látványt.

Szerintetek sikerült így tennem? :)

A kötelékrepülés az egyik legnehezebb műfaj, vitorlázóval pedig hatványozottan; hogy az  "Očovskí bačovia" csapata ilyen széllökések mellett is felszállt, az különösen értékelendő. Akárcsak a két snitt közti átúsztatást elkapó youtube indexkép, ami tökéletesen illik a bemutató aláfestő zenéjéhez :D

Hogy ihletet gyűjtsek a Gibson Les Paul történetéről szóló bejegyzés folytatásához, megint elvándoroltam a Szívemnek Kedves Fatárgyak Boltjába (azaz a Gitárcentrumba), élőben is látni néhány mai példányt. Leszögezem, hogy ez itt nem a reklám helye, csak "World Guitar Day" van (bármit is jelentsen ez), kell valami szép a blogba :)

Ez itt középen egy 2016-os Faded Satin Fireburst Studio, a Standard egyszerűbb, emiatt olcsóbb tesója. Szerintem 5-6 méternél távolabbról már nem látszik, hogy ez a "budget" verzió, nem a teljes áru, viszont kétezer dollárral olcsóbban megkapható, és ugyanúgy rohadt jól szól!

A jelek szerint a 2017-es modellév a pickup-kapcsoló körüli korong eltűnéséről (is) szólt, ezen a Tribute Satin Gold Topon legalábbis nincsen ilyesmi. Jópofa, ahogy minden évben megkavarják a modellek kinézetét: a 2016-os év Gold Top kivitelű Tribute-jának a háta fekete volt, ennél viszont látszik a fa; a 2016-osnál kilátszanak a hangszedő tekercsei, ennél meg nem... Persze más különbségek is vannak, amitől ez a két gitár igazából nem ugyanaz a modell, de akkor is érdekes, hogy nem évről-évre ugyanazokat a hangszereket gyártják; mindig van valami változás, amitől a végén valakinek ez, valakinek viszont az az évjárat/típus/kivitel jön be jobban...

Ez az ébenfekete Studio is 2017-es, hisz nincs rajta a kapcsoló körüli gyűrű. Persze lehetne 2018-as is, mert az új modelleken sincs - viszont 2018-as Studióból a jelek szerint nincs fekete :) Mindenesetre ha ilyet vennék, az első dolgom valószínűleg az lenne, hogy gyűrűt vegyek hozzá, mert szerintem az hozzátartozik a Les Paul kinézetéhez. Igaz, az első Les Paulokon nem volt ilyesmi, na meg ha Duane Allman kibírta nélküle, akkor más is kibírhatja, de nekem hiányzik....

Ehhez képest ennek a Whiskey Gold fényezésű Custom Studiónak egyátalán nincs is kapcsolója a hagyományos helyen: lekerült a test alsó részére, ahol négy helyett csak két poti van. Egyébként nem tudom megmondani, miért, de ahogy legutóbb is tetszett a Faded modell "gyárilag koptatott" felülete, úgy ez is bejön, pedig tulajdonképpen ennél már csak akkor lehetne fapadosabb a gitár, ha a nyers fát látnánk :) Érdekes, hogy a szokásos mahagóni+jávor kombó helyett mocsári kőrisből van a teste, ki kellett volna próbálni, hogy ez a hangzásán észrevehető-e (mert bárki bármit mond, a faanyagnak igenis van köze a hangzás jellegéhez).

A tizes Nohab Tolnán-Somogyon át való követéséről már írtam - de annak a kirándulásnak az egyéb aspektusai is hát... érdekesek voltak.

Április második felében viszonylag későn kel a nap, ezen a képen viszont azért van sötét, mert nagyon korán készült: hajnali 3-kor indultunk Pestről. A sötétség közepén azt láthatjuk, amint sok percnyi magányos robogás után végre látunk valakit az ellenkező irányba menni az M6-oson. Mégse maradtunk le a zombi apokalipszisről, juhé :)

A dombóvári megállás után Somogyszobon várakoztunk hosszabb ideig. Nem tudom, hogy ez az állomás mindig ilyen komoly forgalommal bír, vagy csak a 30-as vonali vágányzár miatt jött minden erre Horvátország felé/felől, de a képen láthatunk két cseh Búvárt, egy román villanyt, plusz egy magányos Gigantot. Ezen felül rövid időn belül jött egy Bzmot Nagyatádról, egy nemzetközi személy, a túra fő témáját jelentő Nohab, illetve egy remot szergejes teher is.

Somogyból északra indultunk tovább, vöröslő-sárgálló lombú, kellemes ősz eleji hangulatot árasztó erdőkön át. Reménykedtünk, hogy akár még szép képek is készülhetnek aznap, de Zala viharos széllel, felhőkkel várt bennünket, összességében totális "október vége" kinézettel. Ez a kép Magyarszerdahely megállóhelynél készül, ahol... 

... a cseppet sem tavaszias színeket és fényeket még kellemetlenebbé tette a háttéren végigvonuló porvihar. Reméltük, egyszer véget ér a törpe jégkorszak, de nem így történt, ugyanis miközben Pácsony állomásnál fotótémára vártunk, havazni kezdett:

A nyolcvanas évek végéig az amerikai popkultúra igencsak megszűrve jutott el hozzánk, így az arról szóló paródiák se arathattak nagy sikert, a kilencvenes évekre viszont már itthon is elég ismert lett "Weird Al" Yankovic, elsősorban zseniális Nirvana-paródiája miatt. Weird Al tényleg egy zseni, a neten viszont találni egy rakás olyan paródiát is a neve alatt, ami a valóságban nem tőle származik, hanem egy Bob Rivers nevű rádióstól. Az ő számaiból szeretnék most párat közreadni, hátha nem csak én szórakozom rajtuk olyan jól. Amit tudni kell róluk: nagy részük nem lemezre készült, hanem rádióműsorhoz, ezért nincsenek úgy kidolgozva, mint egy-egy klasszikus Yankovic darab.

Mivel Rivers nem csak simán rádiós volt, hanem rock'n'roll DJ, kezdjük egy ehhez passzoló karácsonyi dallal!

És ha Black Sabbathból lehet karácsonyi nótát csinálni, akkor miért pont Zeppelinből ne lehetne?

Én igazán csípem a KISS-t, de be kell látnom, hogy van valami ebben a  paródiában! Érdekes, hogy Rivers "feldolgozásai" hol gyerekes marháskodások, hol komoly témákról szólnak. Például felidézik azokat az időket, amikor az ember Windows for Workgroupsról és Novellről elkezdett Win95-re áttérni: