Régebben írtam egyszer a tönkreépítészkedett lipcsei Augustusplatzról, nemrég szerepelt a Karl-Marx-Alle, most pedig egy még extrémebb "városdobozosítási" program eredményéről mutatnék néhány képet.

A berlini Alexanderplatz néhány lépésre van az óvárostól, a városházától, és nem volt sokkal távolabb az egykori királyi székhely se, mégis, jelenleg semmi építészeti kapcsolata sincs a várossal: bárhol lehetne, és tulajdonképpen teljesen indokolatlannak tűnik, hogy ott van, ahol van.

Persze ez nem mindig volt így: a régi várárkon túli területnek ezen a részén sokáig vásártér működött, amit szép lassan körbenőtt a város. Az itt működő kapu miatt ide futottak be a városba vezető utak, később pedig a tér egy részét felvonulási térré alakították a közelben működő katonai létesítmények miatt. Jelenlegi nevét a XIX. század elején, I. Sándor cár látogatásának tiszteletére kapta. 1882-ben megnyitották a Stadtbahn pályaudvarát, később felépült a városi rendőrfőkapitányság, szállodákat, áruházakat, vásárcsarnokot emeltek, ezzel kialakult egy tipikus német nagyvárosi tér, ahogy a fentebbi képen is láthatjuk.

A metróvonalakon kívül 1928-tól már S-Bahnnal is meg lehetett közelíteni a teret, amin értelemszerűen számos villamosvonal áthaladt - ekkoriban hihetetlenül "élt" az Alexanderplatz, ez volt a fénykorszak. Kicsit kevés is volt a hely a közúti forgalomnak, így tervpályázatot írtak ki az átalakításra - de a megvalósítás elmaradt.

Végül a modern városok természetes szelekciója érvényesült: a régi házak helyén nagy, modern tömbök épültek, melyek a környezetüket is átértékelték, átalakították... volna, ha nem jön közbe a nagy gazdasági válság, ami miatt végül csak a ma is álló Alexander- és Berolinahaus készült el. Ezután a második világháború bombázásai rombolták szét a környéket, a harcok után érdemi helyreállítás helyett csak a romok eltakarítását végezték el; a jelentős épületek közül mindössze az említett két modern ház és a pályaudvar maradt meg, értelemszerűen közel sem tökéletes állapotban:

A legyalult városszövet adta magát a nagyszabású városrész-áttervezéshez, de végül csak '66-ban láttak neki a korábbi állapotokat csak nagyon nagy vonalakban idéző újraépítéshez. A környező utcákat széles városi gyorsforgalmi útvonalakként építették újjá (a sok sávon túl felszín alatti vezetéssel is segítve a haladást), a megnövelt alapterületű térből pedig sétálóövezetet csináltak. Körben - az akkori politikai rendszer szellemében -  jelképnek szánt épületek emelkedtek: a Berlini Kiadó Háza, a Villamosipar Háza, a Statisztika Háza, az Utazás Háza, a Tanító Háza, a Centrum áruház és az Interhotel; középen pedig a Népek Barátságának Kútja és a Világóra díszítette a villamosoktól is "megszabadított" teret:

A túloldalon szintén eltűnt minden, ami régi volt: a pályaudvar mellett az akkori idők talán egyetlen tényleg érdekes épülete, a Berlinben gyakorlatilag mindenhonnan látható tévétorony emelkedik, a Vörös Városházához vezető sétánnyal pedig meglehetősen csúnyán elbántak. Egy idősebb berlini ismerősöm mesélte, hogy még emlékszik régi házakra itt gyerekkorából, ezek aztán egyszercsak nyom nélkül eltűntek. Egy kicsit olyan volt ez, mintha Budapesten a Blaha Lujza tér környékén, mondjuk a Klauzál utcától a Keletiig, a Wesselényi utcától a Bérkocsisig mindent legyalultak volna, és felépítették volna a salgótarjáni modern belváros háromszorosra felnagyított mását. Bár szerintem Salgótarján belvárosában jóval igényesebb épületek állnak, mint itt.

A rendszerváltás után a környék számos problémáját meg kellett oldani: a modern épületek máris felújításra szorultak, maga a tér pedig kietlen, rideg volt, úgyhogy nem csak újrakövezték, de az üres területeket el is kezdték beépíteni. És hogy ne csak épületek legyenek, hanem azokat élettel is megtöltsék, többek közt visszahozták a villamosokat:

Az egészben az az érdekes, hogy ezt a folyamatot részleteiben én is meg tudtam figyelni: 2004-ben még csak egy átmenő vágánypár volt (lásd a fentebbi képet), de ma már a pályaudvar mindkét oldalán villamossíneket találunk. Ott, ahol néhány éve még vándorvidámpark működött, most bevásárlóközpont várja a látogatókat, a Centrum áruházból pedig először Galeria Kaufhof lett, majd úgy nagyobbították meg, teljes homlokzatcserével, hogy közben be se zártak. És még nincs vége a folyamatnak: Berlin az a hely, amit soha nem akarnak befejezni, és szerencsére abbahagyni se :)

A modern építészetet kevesen szeretik, de az 1929 és 33 közt épült Berolinahaus - és testvére, a kicsit nagyobb Alexanderhaus - nekem speciel tetszik: egy korszak jellegzetes, előremutató épületeiről van szó. Az már a sors fintora, hogy a köréjük épített többi téglatest közül nem ugranak ki eléggé; az ember esetleg nem is veszi észre, hogy vagy negyven évvel régebbiek azoknál.

Este a két épület a szélükön végigfutó fényekkel egyfajta modern kapuja a városnak. Ilyenkor határozottan elviselhetőbb a tér, mint napközben: az utcán zeneszó hallatszik, mindenütt színes fények világítanak, és az ember sosincs egyedül.

Az Interhotel "Stadt Berlin"-t 1970-ben nyitották meg, 1006 szobával (!). A 125 méter magas épület ma is szálloda, bár értelemszerűen új üzemeltetővel. Érdekes módon bár máig a város legmagasabb szállodája, de nem a legnagyobb, van még több szobával rendelkező. Pesten vajon hány szobás a legnagyobb szálló?

A die Mitte nevű áruházat 2007-ben kezdték építeni, legfőképp azért, hogy csökkentse a nyomasztóan nagy tér üres felületét. Építészetileg felemásnak érzem: kicsit unalmas látvány, bár a homlokzat kazettázott felületével valószínűleg a mellette álló Alexanderhaus-ra próbáltak reflektálni. Egyébként amit itt látunk, elvileg csak egy része a terveknek, amikhez egy toronyház is tartozik. Kíváncsi vagyok, az megépül-e, mert ha létezik hely, ahol nem tudnak városképet rombolni a felhőkarcolók, akkor ez az :)

És persze nem lehet nem megemlíteni a Világórát, gyerekkorunk Berlinnel kapcsolatban legtöbbet látott építményét (mert hát akkoriban mégse rakhatták elénk a Falat). A 24 cikkre osztott felület a 24 időzónát jelképezi, alattuk-felettük városok nevei, ahol éppen annyi óra van, amennyit a lassan körbejáró szám mutat; az egész fölött pedig a Naprendszer folyamatosan mozgásban levő stilizált modellje lebeg. A mechanika működtetéséhez állítólag az NDK idők óta nem nyúltak, így még Trabant alkatrészek is vannak benne :)

És mára ennyit az Alexanderplatz-ról - nézzünk vissza pár év, évtized múlva, hátha addigra sikerül újra kitalálni ezt a teret! Persze, ha valaki épp arra járna, a tévétornyot semmiképp se hagyja ki, és akkor már a térre is lehet pár pillantást vetni. Külön program a pályaudvart és a három metróállomást összekötő aluljárórendszer, ami műfajában az egyetlen, ahol egynél többször sikerült nem ahhoz a vonalhoz jutnom, ahova akartam :)

Forrás: német Wikipedia, szóbeli közlések