Sokszor írtam már a berlini Potsdamer Platz-ról: az egykori világvárosi fényekről, a Sony konzumpalotáról, az elveszett, illetve meg nem épült sínekről, a tér alá vezetett nagyvasútról, és persze a halálsávról. Az először "csak" adminisztratívan, majd fizikailag kettévágott város közlekedése kapcsán szó esett a "szellemállomásokról" is, amik a nyugat-berlini használatú földalatti vasutak Kelet-Berlin alatti, forgalom elől elzárt megállói voltak, ahol a vonatok csak áthaladtak. Ezek közül az egyik legdöbbenetesebb pont e tér alatt húzódott - aki 1961 és 89 közt járt ott, csak annyit vehetett észre belőle, hogy a nyugati oldalon néhány aluljáró-lépcső vezet... sehova:

Balra Nyugat-, jobbra Kelet-Berlin, "allhails" 1962-es felvételén, még az első generációs Fallal

A tér túlnyomó része a szovjet megszállási övezethez tartozott, emiatt a Fal felhúzásakor a harmincas években épült aluljárórendszert lezárták, a környéket pedig megerősítve őrizték, hogy biztosan ne lehessen közel jutni hozzá. Ugyanis bár a felszínen éles lőszerrel lőttek az odatévedőkre, lent továbbra is járt az észak-déli S-Bahn - a vonalat és az állomást világos csíkkal és 10-es számmal jelöltem az alábbi térképen:

A bejegyzés első fotója körülbelül a térképen 11-es számmal jelölt pontnál készült - persze a távolsági vasút földalatti pályaudvara akkor még nem létezett. A háttérben látható egy szögesdróttal körbezárt üres terület is, a Lenné-háromszög: ez ugyan "kelet" volt, de a Fallal gyakorlatilag kizárták Kelet-Berlinből, így üres maradt - a nyugati oldal bűnözői gyakran ki is használták azt a tulajdonságát, hogy oda nem jöhetett utánuk a nyugati oldali rendőrség. Természetesen a keleti titkosszolgálat számára is remek beszivárgási lehetőség volt ez, emiatt nem nagyon erőlködtek a nyugati turisták által széttaposott kerítés rendbehozásával. Mielőtt '88-ban a nyugat-berlini szenátus megvásárolta a területet az NDK-tól, szélsőbaloldaliak egy csoportja költözött oda; egy részük az immár a nyugat-berlini rendőrség által végzett kiürítéskor egyszerűen átmászott a Falon "keletre", ahol megebédeltették, majd visszaküldték őket, közben kipuhatolva, nem akarnak-e esetleg a szocialista titkosszolgálatnak dolgozni.

A Fal felépültéig az aluljáró és az állomás is üzemelt, bár természetesen figyelték és ellenőrizték a forgalmat, aztán '61-ben olyan gyorsan zárták le őket, hogy '90-ig minden ott maradt, ahol hagyták ("m.joedicke" felvételei):

A pénztárfülkék romjait látjuk '90-ben. A képek már a Fal megnyitása után készültek: a szögesdrót még oda van készítve a pult alá, de már senki nem is akarja kihúzni.

Itt is látni egy kis szögesdrótot, de még érdekesebb a téglafal, amivel egy peronlépcsőt zártak le. Bár az aluljáróba eleve csak a keleti határőrök juthattak le, ők se közlekedhettek szabadon az állomáson, hiszen azon "nyugatról nyugatra" tartó vonatok haladtak át. Hivatalosan persze a vonatokról esetlegesen leugró "ellenséges személyek" mozgását kellett akadályozni.

Az állomás annyira rossz állapotban volt, hogy felújítása egészen '92-ig elhúzódott - amikorra a vonal többi szellemállomását már rég újra üzembe helyezték.

A legérdekesebb kordokumentumok egyike ez a videó: az első pillanatokban a szuvenírvadászok által kilyuggatott Falon át nézünk kelet felé, majd határőrök vezetik le az operatőrt az aluljáróba. Szükségvilágítás, kosz és beszivárgott esővíz mindenfelé, a középső peronra vezető keresztlépcső alján pedig peron helyett egy zárt helyiséget találunk - innen figyelték a határőrök az állomás területét. A tulajdonképpeni peronra egy páncélajtón át jutunk ki, de ott is csak romok látszanak a kevéske fényben. Időnként egy-egy S-Bahn szerelvény is áthalad, máskor az immár túl sok feladatot el nem látó határőrökön időzik a kamera. Látszik, hogy nekik is furcsa a helyzet, hiszen pár hónappal korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki itt videózik, pár hónappal később pedig már az NDK se létezett...