2019 az évek óta tervezett, de eddig meg nem valósított vasútmániás kiruccanások éve volt: végre sikerült "bányászlámpás" motorkocsival utaznom, végre sikerült elkapnom egy hullámos oldalú Tatra villamost, és végre sikerült elcsípnem gyerekkorom egyik kedvenc járművét a Tátrai Villamosvasúton.

Évek óta hiába próbáltam időben megtudni, mikor közlekedik az egyetlen működőképesen megmaradt példány: mindig csak utólag láttam képeken, hogy "előző hétvégén". Idén aztán jó előre kinéztem magamnak a Poprádi Veterán Vasúti Klub oldalán, hogy nyáron minden második vasárnap jár - páratlan vasárnapokon a még régebbi Ganz szerelvény közlekedett, de azzal már utaztam 2003-ban. A gondom az volt, hogy nem találtam útitársat, egyedül meg elég unalmas ennyit utazni két órányi elektricskázásért. Végül Mariannomat sikerült rábeszélni a nyár utolsó vasárnapján, "ránk fér egy kis hegyilevegő" jeligére :)

Augusztus 25-én tehát végre ott álltam a tátrai elektricska poprádi nagyállomás fölé keresztben odaépített végállomásán, és nemsokára fel is bukkant a rendszerváltás előtti festést viselő hegyivillamos a távolban! Pont olyan kedvesen bambuló "arca" volt, mint ahogy emlékeztem rá, és pontosan úgy belelkesültem tőle, mint 8-9 évesen...

A 420.95 (eredetileg EMU 89) sorozatú motorvonatot - mit is írtam a minap a megjegyezhetetlen típusjelzésekről? - csak "Hármasiker", azaz Trojča néven emlegetik a helyi vasútbarátok, akik szemmel láthatóan szépen gondját viselik. Új korában se lehetett szebb! Annyira imádnivalóan csehszlovák a belseje ezekkel a műanyag ülésekkel, nem? Még hamutartók is vannak benne, ami egy mai járműnél elképzelhetetlen lenne. Nem mintha normálisnak tartanám azt, aki ilyen jó levegőn bagózni akar, de akkor is, tökéletes volt az időutazásos élmény.

Autor: Felix O – The high Tatra electric railway. Štrbské Pleso, March 1993, CC BY-SA 2.0, Odkaz

A síelők és túrázók által való használtra tervezett motorvonatokat a mi Tatra villamosainkat is gyártó Tatra Smíchov építette a hatvanas évek második felében az 1970-ben megrendezett sí világbajnokság forgalmát elszállítandó. Akkoriban az egész Magas-Tátrát felpolírozták infrastruktúrailag: új szállodák épültek, megújult az elektricska és a tarajkai sikló, illetve újjáépítették a csorbai fogaskerekűt is. Az új elektricskának tágas utasteret terveztek, és az emelkedőkre való tekintettel mind a négy forgóváz hajtva volt. Alapvetően persze a T3-as és K2-es villamosokból indultak ki, ahogy az ránézésre fel is ismerhető.

A motorkocsiban a cseh államvasúti időkből származó hálózati térkép azt az állapotot mutatta, amikor még mindent ők üzemeltettek, még a Kőpataki-tóhoz, illetve a Lomnici-csúcsra menő lanovkát is. Gyakorlatilag csak egy problémám volt, mégpedig a szokásos: ha rajta ülök a szerelvényen, akkor nem tudom kívülről fotózni!

A kilátás pompás volt, a modern szerelvényekkel ellentétben ugyanis itt még le lehetett húzni az üvegtáblákat, és kikönyökölni az ablakon. Amúgy mondtam már, hogy imádom a Magas-Tátrát, az első komolyabb hegységet, amivel találkoztam? Lehet, hogy az Alpok csúcsai magasabbak, a vonulatai pedig (jóval) hosszabbak, de a Tátrának sem kell szégyenkeznie, ha szépségről van szó! Persze úgy sejtem, hogy több generáció osztozik eme véleményemben, nekünk sokáig ez volt _a_ magashegység.

És volt egy nem várt bónusz is: az út nagy részét a vezetőfülkében töltöttem! Mivel nagyon ritkán sikerül mozdonyon vagy cockpitben utaznom, az örömöm tripla volt: tetszett, hogy látom a pályát kanyarogni magunk előtt, tetszett a jármű, és persze tetszett a táj. Tökéletes lezárása volt a nyárnak ez a kirándulás!

Van esetleg jelen más is, akinek olyan kedves emlék ez a jópofa síndöcögény, mint nekem?