A kétezres évek közepén egy időre eléggé ráakadtam a vasúti jegyek, konkrétan a kéregjegynek nevezett kartonlapocskák gyűjtésére. Akkoriban a várható vonalbezárások miatt sok olyan helyre is elvonatoztam, ahová egyébként semmi okom nem lett volna elmenni, és útközben több helyütt csak azért szálltam le, hogy meglátogassam a pénztárt. Persze nem csak emiatt vonatoztam, de a Bzmot zajától felriadó nyulak és őzek, vagy a távolban lecsapó villámok látványát nem lehet a fiókba eltenni, a jegyeket viszont igen.

Pár napja rábukkantam egy rakás 2007 körül bescannelt jegyre, és rámjött, hogy megpróbáljam rekonstruálni, hogyan kerültek hozzám. Lehet, hogy itt-ott tévedek, mert zajlott némi cserebere egy ezzel foglalkozó internetes fórumon, ti. ha az ember elment valahova, és hozott onnan valakinek jegyeket, azért cserébe kapott olyan helyről származókat, ahová ő nem tudott elmenni. És persze ajándékba is kaptam néha. A képek megmutatása előtt még gyorsan leírnám, hogy kérem, senki se keressen meg cserélgetési céllal, hogy neki van ilyenje, én meg adjam oda ezt meg azt cserébe: már felhagytam az aktív gyűjtéssel, és időm sincs ilyesmivel foglalkozni. Ezek a kartonlapocskák nem tárgyak, hanem emlékek, melyektől nem akarok megválni :)

A bal felső sarokban a két abonyi jegy tiszta ügynek tűnik: munka után Zuglóban felszálltam egy szolnoki személyvonatra, és meglátogattam az ottani pénztárat. A rákövetkező jegyek nem időrendi sorrendben vannak, de emlékszem, hogy egy egész napos túrán kerültek hozzám: a szombathelyi vonalon felmentem Bobáig, onnan a jónevű Ukkon át lecsattogtam Sümegig. Ott buszra szálltam, azzal jutottam el Vonyarcvashegyre, mert ha végig vonattal megyek, nem lett volna időm ott jegyet venni. Ezután Keszthely volt a következő úticél, ahol felszálltam a somogyszobi vonatra, és Marcaliig mentem vele. Onnan busszal jöttem vissza Balatonmáriafürdőig, és a déli parton felfelé vonatozva megálltam Balatonszemesen is. A pétfürdői jegy kakukktojás, azt Martonvásárban találtam a peronon.

Ebben az adagban ott van előbb leírt túra balatonmáriafürdői emléke is. Nagymaros-Visegrád valószínűleg egy "munka után felülök a vonatra és elmegyek Szobig, megállva mindenütt, ahol van kéregjegyes pénztár" menet lehetett. Hódmezővásárhelyi Népkertre már csak a neve miatt is el akartam jutni, az alsó két sort viszont valószínűleg valakitől kaptam, mert ugyan átutaztam ezeken a településeken azokban az években, nem rémlik, hogy leszálltam volna.

Ez a köteg több kirándulás eredménye. Újszegedről Makóra mentem, onnan Hódmezővásárhelyre, onnan Hódmezővásárhelyi Népkertre - az utóbbi két helyen vett jegyeket láttuk is az előbb. Pusztaszabolcs és Adony valószínűleg egyszerre "lett meg". Előbbin már számítógépes pénztár is üzemelt: akkoriban néhány állomáson csak egy-egy konkrét pénztárban lehetett kéregjegyet kapni, a többiben csak másfajtát, tehát erre is oda kellett - volna - figyelni. Hogy mégis lett kéregjegyem, az annak köszönhető, hogy valaki a használt jegyét odatette a pénztár melletti pultra. Ilyennel sokszor találkoztam, szerintem bizonyos utasok kimondottan a jegygyűjtők kedvéért csinálták ezt. De voltak pénztárosok is, akik begyűjtötték az itt-ott elejtett leutazott jegyeket, és ha ilyesmi után érdeklődött az ember, odaadták neki. Úgy tapasztaltam, hogy a pénztárosok szerették az ilyen hobbistákat: szívesen segítettek, hogy milyen ritkább jegytípust tudnak adni, vagy hogy melyik másik állomásra érdemes még elmenni. Az ezután következő jegyek egy hegyeshalmi vonali kirándulás "terményei". Csak a jegyek miatt szálltam le Bicske alsón, ahol emlékeim szerint mintha nem is egész nap lett volna nyitva a pénztár, tehát meg kellett tervezni az utat, nem lehetett csak úgy akármikor odamenni. Szárliget is ezen a vonalon van, ott ott is ragadtam egy órára egy késés miatt, végül pedig Tóvároskertről jöttem haza az Intercityvel, amire azért emlékszem, mert az IC-jegyet a pénztárosnak telefonon kellett lefoglalnia, majd egy űrjegynek nevezett nyugtaszerűségen kiadnia. Arra következtetek, hogy ott nem nagyon szoktak volt ilyesmit venni. Hogy azon az állomáson akkor megállt az IC, vagy át kellett gyalogolnom a tatai nagyállomásra, ahol felszállhattam rá, már nem emlékszem. A jobb alsó sarokban a kerékpárjegy ún. reformjegy - köznapiasabban "kutyanyelv" - formátumú: ezt a hosszú papírcsíkot mindig annyi kilométernél vágták el, amennyit használni szerettünk volna.

Ebben a kötegben láthatunk pár olyan jegyet, ami a kettővel feljebb említett "munka után felülök a vonatra és elmegyek Szobig, megállva mindenütt, ahol van kéregjegyes pénztár" túra során vásárlódott. Különösen érdekes a szobi, mert az menettérti: akkoriban már nem sok helyen volt olyan. A battonyai jegyet szerintem valaki más adta nekem, és a tápiószeleiek is gyanúsak, mert egyik állomáson se jártam. Egyházasrádóc és Ják-Balogunyom viszont saját beszerzés: ide Bécsből érkeztem, Sopronban az ÖBB-s motorvonatról egy ÖBB-s Hercules + CityShuttle szerelvényre felszállva, közben - már elég laza - útlevél- vagy vámellenőrzésen (?) is átesve a két peron közt az aluljáróban. Ez utóbbi különösen érdekes volt; el nem tudom képzelni, milyen lehetett az az állomás akkor, amikor még állt a Vasfüggöny Ausztria és Magyarország közt! A Sopronból Szombathelyre, illetve azon túl Szentgotthárdra vezető vonal ekkor még nem volt villamosítva, úgyhogy mindenfelé ezerrel dübörögtek a dízelek. Az aktuálisan következő vonatra várakozások közben Púposos és Szergejes tehervonatot is láttam - ez volt az egyik legérdekesebb vasutas kirándulásom itthon. Ezen túl ma már érdekességnek számít, hogy a vonalat a MÁV még nem adta át a Gyesevnek, úgyhogy a jegyeken ott volt a felirat, miszerint közvetlen MÁV-Gyesev forgalomban használhatók. A kilométerszámok alapján az arrafelé jártasabbak talán azt is meg tudják mondani, hogy melyik viszonylatra (=melyik úticélhoz) kellettek ilyen jegyek, mert az alacsony sorszámokból ítélve nem sokan utaztak ezeken a távolságokon. Sajnos azért a 00001-es számokat már elvitte valaki - aki 99,999999%, hogy jegygyűjtő volt :) A jobb alsó sarokban a nap utolsó érdekessége látható: a kőszegi vonalon ekkoriban kalauz nélkül jártak a Bézék; a BKV buszokéval azonos kivitelű jegyeket a szokásos lyukasztóval kellett érvényesíteni. A többi jegy szintén saját eresztés: Ceglédbércel-Cserőre egy kedves barátom vitt el autóval csak emiatt (útközben láttunk drezdai Tatrát is!), és a sátoraljaújhelyi vonalon is magam utazgattam fel-alá. Körösladányban nem vagyok biztos, mert bár utaztam azon a vonalon, nem tudom, hogyan lett volna időm ott leszállni és jegyet venni. Persze lehet, hogy épp a szembejövő vonatra kellett várni, tényleg régen volt...