HamPLÓ

Legutóbb valahol ott hagytuk abba, hogy a Nohab a Garam mentén felküzdötte magát a Körömöci-hegységbe, mi pedig bottal ütöttük a nyomát. Ruttkán láttuk legközelebb, a fűtőház területén, egy rakás még öregebb vas társaságában:

Míg a múltkori kassai parádén "csak" két gőzös képviselte a vasúti vontatás leglátványosabb műfaját, itt rögtön öt gépet is láthattunk: a helyi érdekeltségű 433.023, 475.196, 486.007 és 556.036 pályaszámúakat, illetve a 310.23-at Strasshofból.

A fordítókorong túloldalán a dízelek sorakoztak: két Bardotka, egy Szergej, illetve egy "Csörgő-hangú" 466-os. Sajnos némán-hidegen ácsorogtak ott, pedig egy kis dízelrotyogást kibírtam volna! Ahogy látható, akárcsak Kassán, itt se vitték túlzásba az elkerítést, ráadásul fel is lehetett mászni a gépekre (egy részük ráadásul még nyitva is volt;).

A 770/771-es, "Dongó" becenevű sorozatból - a széles nyomtávú ЧМЭ3-ast is beleszámolva - több mint 8000 készült, úgyhogy valószínűleg ez a világ egyik legnagyobb példányszámban épült mozdonya - és végre egyet közelről is meg tudtam nézni! A kétnapos rendezvény gyereknap néven futott, én ennek megfelelően visszamentem gyerekbe: majdnem mindenre fel kellett másznom.

Ez most nem egy újabb tudománytalan-ismeretterjesztő bejegyzés felvezetése, hanem tényleg csak egy kérdés. Múlt héten úgy esett, hogy rögtön háromszor is jártam Szlovákiában (még konkrétabban kilenc nap alatt négyszer - tessék felkészülni újabb vonatos bejegyzésekre:), és rácsodálkoztam, hogy még mindig milyen sokfelé (de azért nem mindenütt) fenn vannak azok a mókás hangszórók a sárga póznákon, az őket összekötő légvezetékekkel:

Ezek a távrecsegők már '82-ben is ósdinak tűntek; szüleim mesélték, hogy egy időben Magyarországon is természetesek voltak az ilyen falurádiók, de én nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna működni azt a néhányat, amelyik akkor még a helyén volt. Ehhez képest múlt héten nem csak modernnek tűnő kültéri hangszórókat láttunk a régiek mellett, de egy helyütt műsort is adtak: először Karel Gott hangjára figyeltünk fel (utána fél órán keresztül a "Huncut karnyevál" szövege járt az eszemben), majd valaki beszélt is, tehát nem riasztás volt vagy próba, hanem műsor.

A Sárospatak feletti Megyer-hegyi tengerszemről tíz-tizenöt éve még csak nem is hallottam, egy ideje viszont közismert turisztikai látványosság. Tudom, a nem-ismerés elsősorban engem minősít, ezzel együtt úgy érzem, hogy a hazai idegenforgalom elég jól fejlődik ahhoz képest, hogy soha nem volt ilyen könnyű külföldre kirándulnunk, mint manapság.

A hegy tetején elhelyezkedő tengerszem igazából nem tengerszem, és nem is természetes képződmény, hanem egy malomkő-bánya esővízzel feltöltődött gödre. A mélyedés szögletesen szabályos falai a XV. századtől a XX. század elejéig folyó termelésnek köszönhetők.

Ez sem természetes szurdok, hanem a víz leengedésére kivájt járat. Érdekes belegondolni, hogy egy ilyen csonkítás ellen ma valószínűleg tiltakoznának a környezetvédők, viszont így, hogy már itt van, elképedve rajongunk érte.

Egy további fonák gondolat is felötlött bennem: ha kevesebb lenne a fa és bokor a szurdok falán és alján, még látványosabb lenne az egész. Viszont így természetes - már amennyire természetes lehet egy helyenként 50-60 méter magas falú bányagödör :) A másik lehetőség, hogy télen jön ide az ember.

Búcsúztassuk a nyarat zenével, pontosabban feldolgozásokkal, úgyis rég volt már ilyen! Kezdésnek ugorjunk vissza 1962-be:

Biztos mindenkinek ismerős; a nyolcvanas évek második felében George Harrison ezzel a dallal tért vissza a reflektorfénybe. Szüleimnek szerintem meg is volt a lemez, de soha nem néztem meg, hogy melyik számot ki írta, hisz úgy gondoltam, ha valaki nincs rászorulva arra, hogy mások számait énekelje, az ő (ez az ügy nem számít). Érdekes, hogy a számnak két klipje is van: az egyikben Harrison valami szobában zenélget egy Telecasterrel, miközben körülötte minden életre kel, a szóló közben pedig (a kaszkadőre) ugrik egy hátraszaltót. A másik videót viszonylag ritkán lehetett látni, úgyhogy inkább azt rakom be:

És váltsunk stílust, irány a hetvenes évek vége! Az alábbi főcím egy főleg a tengerentúlon legendás film sikerét meglovagolni igyekvő, rövid úton ejtett tévésorozathoz tartozott:

Hát, nem egy 5. szimfónia, de valami ismerős benne! Nem a teljes szám, csak bizonyos részei - de persze az is lehet, hogy én hallottam túl sokat ebben a formában:

Majd' egy hét szünet után mi mással is folytathatnám, mint vonatokkal... sőt: szlovák vonatokkal! Konkrétan a Pozsony-Szőlőhegy (Bratislava-Vinohrady) és Pozsony főpályaudvar (Bratislava Hlavná stanica) közti rámpát fogjuk látni. Pozsony vasúti hálózatáról azt kell tudni, hogy a főpályaudvar a belváros fölötti hegyoldalon van, a kelet, észak- és délkelet felől jövő vasútvonalaknak viszont majdnem a Duna szintjéről kell felmászniuk oda.

Szőlőhegynél (tényleg szőlők vannak fölötte) a Zsolna/Trencsén/Nagyszombat és a Szob/Párkány/Érsekújvár/Galánta felőli vasútvonalak futnak össze, így innentől négy vágány halad tovább nyugat felé, elég látványossá téve a vonatfigyelést. Maga az állomásépület nem túl érdekes, de az, hogy egy Y-elágazás közepén állunk, jópofa érzés. Érdemes kicsit feljebb menni a bevágás menti úton is, és a vegetációból figyelni a vonatokat. Dízelre nem érdemes várni, de a váltóáramú felhozatal elég fullos, a cseh Messerschmittektől a Laminátkán át a nyolcvanas évek kockamozdonyáig és a CityElefántokig:

A videót telenyomtam feliratokkal, úgyhogy sok mindent nem tudok pluszban leírni, de felhívnám a figyelmet a 13 kocsis vonatokra - itthon már nem nagyon látni ilyet, maximum különvonatként.

A múltkori osztrák, illetve az azelőtti szlovákiai kirándulás után evezzünk hazai vizekre, konkrétan a magyar tengerhez. Ugyan amióta kitört a nyár, nem jártam ott, de tavasszal és nyár elején azért kicsit meglestem az északi partot - naná, hogy vonatok miatt.

De persze nem csak a Szergejre és a Nohabra nyomtam a gombot, hanem mindenre, ami jött. Például erre a környezetbarát közösségi közlekedési berendezésre :)

Az egyszermajdhaleszráidőmkor bemutatandó júniusi nohabos túra fura "mellékfogása" volt ez a fura vonat: egy ex-ÖBB-s, jelenleg gyeseves ikermotorkocsi, mögé kötött Bz szerelvénnyel. Ha jól emlékszem (borzasztó gyorsan felejtek, pláne ha eleve meg se jegyzek valamit), vágányzár volt Keszthely környékén, ezért a szombathelyi járat ezzel a motorkocsival érkezett Tapolcára - és ha már egyszer itt volt, ment pár kört Vonyarcvashegyig.

A tavalyi, alkalom szülte betérés után idén Wachau Aggsteintől északkeletre eső felét is megnéztük, vonattal. Pontosabban igazából csak két várost látogattunk meg, a völgy nagy részét a vonat ablakából láttuk.

Az első megálló Dürnstein volt. A sziklák és a világosra vakolt épületek remekül néztek ki, de a harmincvalahány fokban nehezen lehetett meglenni közöttük - viszont legalább megértettük, miért nevezték a városnak nevet adó egykori várat "száraz sziklának" :)

Az utcáknak kicsit mediterrán hangulata volt - ráadásul az egyik itteni cukrászdában ittam életem legjobb jegeskávéját. Ez nem kis dolog, mert Olaszországon kívül ritkán találkozom olyan kávéval, ami igazán ízlik...

A város leginkább az apátság kék-fehér tornyú plébániatemplomáról híres, de bevallom, én többre értékelem a képen látható, sgraffitóval feldobott egyszerűséget, mint az Ausztriára eléggé jellemző "marcipánépítészetet". Le lehet bunkózni, de ez van :)

Ez a zord tömb a XIII. század végén alapított klarissza kolostor templomának épült, majd a rend távozása után magtárrá alakították. Nem egy szokásos "karrier"!

A sok cseh és szlovák bejegyzés után most ismét osztrák földre lépünk. A Ferdinánd császár Északi Vasutat az 1830-as években kezdték építeni Bécs és az északi iparterületek: a vítkovicei vasmű, a bochniai sóbányák, illetve úgy általában Morvaország és Dél-Szilézia összekötésére. Útközben betértek Brünnbe (Brno), Olmütz-be (Olomouc), érintették Mährisch-Ostraut (Ostrava), Oderberget (Bohumín), Sziléziában pedig más vasutak pályájáinak igénybevételével Krakkót is elérték. A neveket azért írtam németül is, hogy érzékeltessem, a vonal akkoriban végig osztrák területen futott, bár a krakkói kapcsolat 1856-ig az említett idegen vasutak pályáin, azaz Poroszországon át volt csak meg. A nyereséges magánvasutat 1906-ban államosították, az első világháború után pedig már Severní dráha Ferdinandova néven emlegették.

Von Pechristener Austria location map.svg: Lencer - Eigenes Werk Map was created using: Open Street Map Austria location map.svg for location map, CC BY-SA 2.0, Link

Az ezután hivatalosan csak Bernhardstalig tartó Nordbahn szerepe jelentősen csökkent, a második világháború után pedig még kevesebb szükség volt rá, hiszen a Vasfüggönyön csak kevés vonat haladt át. A visszaesés annyira látványos volt, hogy a harcok során megsérült bécsi Nordbahnhofot, azaz az addig a távolsági forgalom szempontjából fontos Északi pályaudvart helyre se állították - helyette húzták fel '59-ben a helyi és régiós forgalom számára az addigi Praterstern megállónál  a Wien-Nord, majd Wien Nord Praterstern néven ismert pályaudvart.

A rendszerváltás után ismét nőtt a forgalom; manapság elsősorban nemzetközi járatokat, Prágáig járó Railjeteket és Břeclavba tartó emeleteseket látni a tehervonatok mellett. Ez az EC a fenti képen például Lengyelországba tartott - az utolsó kocsi a festése alapján korábban valószínűleg a Berlin-Varsó Expresszen közlekedett.

2014 óta a cseh vasút is járat Railjeteket, nekem pedig még egy darab fotóm se volt a kék szerelvényekről, úgyhogy nagyon vártam, hogy jöjjön egy. Jött is, csak sajnos osztrák mozdonnyal, ami nem igazán nézett ki jól. Aztán jött a másik irányból is... egy ugyanilyen :-/

Most önfeledt, kritika nélküli nosztalgiázás következik, különösebb mondanivaló nélkül, egy korábbi hasonló bejegyzést utánozva. Már meséltem arról, '87 végén mekkora dolog volt, hogy a lakótelepi kábeltévén megjelent a Sky Channel, és hogy gyakorlatilag nulla angoltudásomból azt bámulva lett valami használható (na jó, a C64 is segített). A rajzfilmek és vígjátékok valós időben megértése azonban nem volt olyan egyszerű, mint a reklámok dekódolása, márpedig reklámból rengeteg volt; sok szót innen tanultunk meg tesómmal. Ma már rendkívül idegesítőnek találom a műsorok közbeni reklámblokkokat, az akkoriak iránt viszont nosztalgiát érzek - aki rendszeresen olvassa ezt a blogot, biztos nem lepődik meg ezen, csak azon gondolkodik el, hogy mit csinálhattam, mielőtt felfedeztem a nosztalgiázást...

Ez itt alap: magyar idő szerint talán este hétkor kezdődött hétköznapokon a sitcom-blokk, melynek tipikus képviselője volt az I dream of Jeannie az ifjú Jockey Ewinggal, és a Three's Company - ezek ajánlójával kezdődik a videó. Utána viszont indulnak a reklámok, melyekkel kapcsolatban talán az a legfurcsább, hogy milyen hosszúak/lassúak a maiakhoz képest. Itt szeretném megemlíteni, hogy a Vasfüggöny mögül milyen hihetetlenül szuper dolognak tűnt az a Handycam, amit elsőnek mutogatnak, és hogy 12 évesen mennyire tetszett a göndör hajú csaj a rákövetkező spotból ;) 3:11-nél pedig egy olyan önpromó keződik, melyből még ma is el tudom mondani a telefonszámot... biztos nem láttam hatmilliószor! Érdekesnek találom még, hogy a kezdő "NEXT..." háttere esti (sötét alapon csillagok), a záró "SKY... Europe's number 1"-szignálé viszont napközbeni (felhős kék ég) - én úgy emlékeztem, ezek mindig a napszaknak megfelelőek voltak. És nem, nem vagyok autista, hogy ilyeneket megjegyeztem :)

A szövegértés egyébként nem mindig volt tökéletes, a fentebbi blokkból például csak most értettem meg, mit mond Oscar Goldman a Bionic Woman ajánlójában: "Do you realize how much money we could make if I patented you as a household tool?".

De nem csak angolul lehetett tanulni, hanem hollandul is - a 3:46-tól kezdődő PSA eléggé belém vésődött, bár csak azért értettük, mert alá volt feliratozva angolul. A Sky ekkor majdnem annyira holland volt, mint angol, holland szöveget ennek ellenére csak reklámokban lehetett hallani. A 15 perces válogatás végén egyébként az egyik leghangulatosabb reklám is szerepel, amit valaha láttam: egy kávéé. Persze hatásvadász és klisés, de hát melyik reklám nem az?