HamPLÓ

Nem szeretem azt a szót, hogy "menő", mert a magyar internetes médiában jóideje minden, ami megtetszik az újságírónak, rögtön "hihetetlenül" és "elképesztően" menő lesz, de amit a kölni Rheinauhafennel csináltak, abban valóban van valami, amit akár menőnek is nevezhetünk:

A folyóparti ipari területek "civillé" átlényegítésében Budapest tulajdonképpen előrébb jár, mint Köln, hiszen a belvárosi vízművek helyén már 111 éve az Országház áll, és malomépületet is csak mutatóba látni, pedig régen elég sok volt belőlük, ezért annak idején meglepett, hogy a büszke Severinsbrücke alatt olyan komor kikötőkomplexum áll, mint nálunk a Közraktárak. 2014 nyarán aztán véletlenül olvastam arról valahol, hogy lakó- és ipari park lett a területből, úgyhogy úgy döntöttem, augusztusban a Südbrücke felé menet megnézem magamnak, hogy' sikerült.

Nem is igazán értem, hogy működik az, hogy a rakpart mellett most is ugyanúgy ott áll néhány önjáró bárka, mint régen, de közben olyan korzózás zajlik mellettük, mint nálunk a belvárosban - de valamiért működik! A kikötői látképet megdobták némi újjal (dizájnos épületek a haladás rajongóinak), és régivel (felújított, estére kivilágított daruk, lakóházzá konvertált magtárak, alattuk a világ második leghosszabb mélygarázsával), és valahogy megtalálták a keresletet. Végül több időt töltöttem itt, mint terveztem, mert átragadt rám a helyiek ráérős jókedve; nem bírtam ki, hogy ne várjam meg a díszkivilágítás bekapcsolását az egyik pontonon ücsörögve...

„Köln - Rheinau Richtung Norden 1898, RBA“ von Anselm Schmitz († 1903) - Rheinisches Bildarchiv. Lizenziert unter Bild-PD-alt über Wikimedia Commons

Így nézett ki 1898-ban az első kép helyszíne. Ekkor még szinte bejáratós volt; bár régebben is volt itt kikötő, annak öblét a XIX. század végén feltöltötték, hogy megnöveljék a rakodásra használt száraz terület méretét - a mai móló értelemszerűen az akkori folyómeder helyén feküdt.

„Cologne Harbour c1921“ von Panora, Ltd., photographer - Dieses Bild ist unter der digitalen ID pan.6a22933 in der Abteilung für Drucke und Fotografien der US-amerikanischen Library of Congress abrufbar. Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

Az 510 méter hosszú rakodóparthoz 18 kilométernyi vasúti sín tartozott, 1909/10-ben pedig felépült a hét tetőcsúcsáról Siebengebirgének elnevezett magtár:

„Köln - Rheinau Siebengebirge mit Gleisanlagen (um 1910), RBA“ von unbekannt - Rheinisches Bildarchiv. Lizenziert unter Schutzdauer für das von dieser Datei gezeigte Werk ist vermutlich nach den Maßstäben des deutschen Urheberrechts abgelaufen. Es ist daher vermutlich gemeinfrei

A kikötő a hetvenes évekre nagyrészt elvesztette funkcióját (a rajnai hajózás ugyan továbbra is fontos maradt, de rendelkezésre álltak jobb kikötők is a környéken), emiatt törölték ilyen célú hasznosítását a távlati tervekből, és inkább átminősítették szabadidős helyszínné. A tényleges építkezések '98-ban kezdődtek, bár a félsziget északi csúcsán már '93-ban megnyílt az Imhoff csokoládémúzeuma - amit persze most se sikerült megnéznem :(

A volt üzemi és raktárépületekből, illetve az üres területekre többnyire iroda- és lakóházakat építettek, a "10-es vámraktárból" pedig Olimpiai Múzeumot csináltak. A neten látott képeken ugyan nem tetszettek, de élőben jópofának találtam az ún. Daruházakat is:

A Budaörsi út vonzáskörzetében (de azért szerencsére nem teljesen mellette) nőttem fel, és szüleim a tanúk arra, hogy gyerekkorom egyik legkedvencebb programja a daruk, markolók, bulldózerek, betonkeverők és légkalapácsok nézegetése volt. Volt belőlük dögivel arrafelé akkoriban!

Már csak a régi emlékek miatt se bírtam kihagyni a helyiek által még mindig Osztyapenkónak hívott (persze mi másnak hívnák: a "Sasadi út" jó név a buszmegállónak, de nem definiálja magát a csomópontot) közlekedés-topológiai képződménynél levő gyalogos felüljáró pár méterrel arrébb mozgatását!

A híd az új csomópont kialakításának volt útban, de mivel annak elkészültéig is át kell kelniük a gyalogosoknak a kétszer négy sávon, nem megszüntették, csak új helyre tették - egyetlen éjszaka folyamán, két igen combosnak kinéző autódaru segítségével.

Elnézést kérek az esetleges pongyola megfogalmazásokért, tévedésekért, de full laikus vagyok!

Március hetedike délutánján már állt a felüljáró két új pillérje, a tetejükre vezető lépcsőkarokkal együtt. A híd teljes áthelyezése lassú lett volna, ezért ezekből újat építettek, és csak a hídtestet emelték át rájuk. Persze spóroltak, ahol tudtak: korlátokból nem gyártottak újat, hanem az este folyamán levágták a meglevőket a régi lépcsőkről, és áttették az újakra. Ahogy az látható, a régi és új közti távolság nem óriási.

Az éjszakai daruzásnézésre egy ismerősömet se bírtam rábeszélni, így először azt gondoltam, inkább kihagyom - aztán fél éjfélkor mégis inkább felültem az éjszakai buszra :)

A múltkori, személyes emlékekről szóló bejegyzéshez némileg kapcsolódik, hogy az egyik első helyi utca, aminek megtanultam a nevét, a Severinstrasse volt. Ez ugyan még a belvároshoz tartozik, de már nem a turisztikailag értett óvároshoz: úgy tűnt, hogy amíg utóbbiban főleg a vendégek járnak-kelnek, ez az utca - pontosabban az egész környező negyed - a helyieké. És így kicsit a miénk is, például a kedvenc kínai éttermünk (ahol több év kihagyás után is emlékeztek ránk) is itt volt. Kellemes kis utca, bár a második világháború óta sajnos csak mutatóba akadnak régi vagy réginek látszó épületek benne - viszont a végén (igazából elején) egy középkori városkapu áll, azt mutatva, hogy itt nem tegnap óta van város.

A Severin-negyed a Szent Szeverin templomról kapta nevét, mely egyike a város tizenkét román stílusú bazilikájának. Ahogy a többi hasonló építmény esetében, ez se az első templom azon a helyen, és a mai épület története is több száz évre tekint vissza. Szent Szeverin egyébként kölni püspök volt a IV. században, akiről meglepően keveset sikerült megtudnom - mindenesetre nem azonos egy másik Szent Szeverinnel.

A második világháború után - mint egész Nyugat-Európában - a kölni várostervezést is a motorizált közúti forgalomnak rendelték alá. Ez többek közt azt jelentette, hogy az észak-déli kötöttpályás tengely megszűnt: a szűk utcákból már korábban eltűntek a villamosok, a rakparton futó köln-bonni gyorsvasút helyére pedig park került. A mi fogalmaink szerint egyfajta villamos-metró-HÉV keveréknek mondható Stadtbahn azóta jókora kerülővel, a Ringen, és alagutakon át éri el dél felől a főpályaudvart, ami nem bizonyult elégséges megoldásnak.

1910-ben még villamos járt a Severinstrasséban, mely meglehetősen más képet mutatott, mint manapság

A helyzet javítására találták ki a kilencvenes években, hogy a belváros alatt vezetik át a városi vasutat. Míg a legtöbb kölni Stadtbahn-alagút a kéreg alatt fut, ezúttal fúrt alagutakról volt szó, melyek építése viszonylag kevéssé érinti a felszínt - viszont bizonyos kiszolgáló létesítményeket ezesetben is a felszínről kell megépíteni. A Severinstrasse Waidmarkt nevű kiszélesedése ma nem annyira tér-szerű, mint régen volt - lásd a fentebbi képet -, de arra alkalmasnak tűnt, hogy a felszínről mélyítve (nagyjából úgy, mint a budapesti négyes metró állomásait) egy nagyobb föld alatti teret építsenek ki alatta, hogy vágánykapcsolat épülhessen a két vonali alagút közt. Ennek az lett volna a funkciója, hogy vissza lehessen fordítani a szerelvényeket, végállomásként használva a közeli Severinstrasse nevű állomást (ahol átszállási lehetőség van a kelet-nyugati irányú Stadtbahn felszíni vonalára). Ha már állandóan a budapesti négyes metrót emlegetem: ott a Szent Gellért térnél épült hasonló vágánykapcsolat, bányászati módszerekkel.

Így nézett ki a Waidmarkt 2014 augusztusában: érezhető, hogy valami hiányzik - nyugat-német belvárosokban nem szoktak ilyen üres telkek tátongani! És valóban - így nézett ki a terecske 2005-ben, az építkezés kezdete után:

„Köln Waidmarkt Vorbereitung Baustelle Nord-Süd-Stadtbahn, Eusebius Wirdeier“ von Eusebius Wirdeier, DGPh, Köln, www.eusebius-wirdeier.de - Eusebius Wirdeier   Beschreibung deutscher Fotograf und Bildhauer Geburtsdatum 1950 Geburtsort Dormagen Wirkungsstätte Köln Normdaten GND: 119069822 Wikipedia-Personensuche. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

A 2014-es kép jobb széléről tehát hiányzik egy furcsa, lőrés jellegű lyukakkal tagolt homlokzatú épület, plusz két lakóház (ezen felül, ha teljesen ugyanonnan készítettem volna a fotómat, látható lenne, hogy az itt középen a távolban látható egykori rendőrkapitányság sem áll, de ez történetünk szempontjából persze irreleváns).

„Schieferturm-koeln01“ von A.Savin. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

A földalatti építése 2004 januárjában kezdődött, és 2004 szeptemberében máris botrányba torkollott: a Severinstrasse mélyállomás építésekor megcsúszott a talaj, és föld alatti üreg keletkezett, ami miatt a Keresztelő Szent János templom tornya elvált a főhajótól, és 77 centit megdőlt. A helyiek azonnal el is nevezték "kölni ferdetoronynak". Bár a mérnökök kiszámolták, hogy így is állva maradna, 2005 októberében végül visszaegyenesítették.

A komolyságot ezennel megszakítjuk, másfél perc előre megfontolt szándékkal elkövetett cukiság kedvéért! Még február elején mentünk ki az állatkertbe, ahol az évszaknak megfelelően halkabban zajlott az élet a szokásosnál - kivéve a kecskék környékét, ők ugyanis elég felháborodottan kérték számon rajtam, hogy miért mentem oda, ha nem viszek nekik ebédet :) Az a kisláma-szerűség, aki szintén odajött, puszta érdeklődésből, viszont nagyon husi volt, ő lett a videó indexképe is:

Érdekes, hogy bár még nincs átépítve, a tavaly előtt bezárt Vidám Park területének egy részén kifutók és kisebb reptetők vannak, amiket meg is lehet nézni, ha valaki átsétál oda. Furcsa volt madarakat látni a Kanyargó teteje alatt, ás lámákat/alpakákat arrafelé, ahol tán az óriáskerék forgott korábban - kíváncsi vagyok, mikor alakítják át a meglehetősen lelakott területet, és hogy mikor lehet majd két cukiságnézés közben hullámvasutazni egyet :)

330 évvel ezelőtt született Johann Sebastian Bach, így a szombat a MüPában ért, ahol 24 órán keresztül játszottak a mester műveiből. Sajnos egy átdolgozott hét után esélye se volt, hogy sokkal többet bírjak, de az első két előadást azért végighallgattam. A rendezvénysorozat során az orgonán volt a hangsúly, én most kicsit másfelől indítanék:

Gyerekkoromban sose értettem, mit jelent az, hogy "opus ennyi meg ennyi" meg "BWV" (Bach-Werke-Verzeichnis), most is csak azért tudom leírni, hogy BWV 140, mert a neten utána lehet keresni, hogy ez az "Ébredjetek! Egy hang hív" katalógusszáma*. Ha a "Ki nyer ma?"-ban nem is mennék sokra ezzel a hamis tudással, azt biztosan tudom, hogy imádom a művet :)

*Megjegyzés: nyugodtan tessék kijavítani, ha egy szakkifejezést rosszul használok, vagy valamiben tévedek, rosszul értelmezek, hisz laikus vagyok!

Ha van olyan, hogy "Best of klasszikus zene", akkor a BWV 1067 hetedik tételének biztos benne kell lennie (szerintem a képzeletbeli lista körülbelül felét Bach töltené meg, de persze elfogult vagyok). A számáról persze biztosan kevesen ismerik, meg úgy se, hogy "h-moll zenekari szvit", de hallani már biztos mindenki hallotta a fentebbi részletet (más stílusú előadók is előszeretettel dolgozzák fel). Akit érdekel, itt a teljes mű:

És most jöjjön egy kantáta 1729-ből:

Különösen a bevezető tételt szeretem benne, valamiért olyan, mintha kicsit az "Air" (legyünk komolyak: BWV 1068, Zenekari Szvit III. D dúrban, oboára, trombitára, üstdobokra, vonósokra és continuóra második tétele) megelőlegezése is benne lenne. Az "Air"-t nagyjából mindenki ismeri, de a teljes darabot kevesebben:

A nevezett "sláger" 10:25-nél kezdődik, de szerintem érdemes végighallgatni az egészet! Érdekes ez a hangszerelés, kicsit más, mint a szokásos, vagy legalábbis az, amit én megszoktam. Nem tudom, ki hogy van vele, de imádom, hogy ugyanazt a darabot ezerféleképpen elő lehet adni, más tempóban, más hangszerelésben, és mindegyik másképp zseniális!

Ha minden igaz, tizenpár órán belül megnyílik az 1-es villamos budai szakasza, ennek örömére álljon itt egy korábbi videó arról, amikor még februárban több síndöcögénnyel (ipari csörömpölő, hármas modernizált Tatra, Combino és egy kéttengelyes) a leendő végállomás jelző/biztosító berendezéseit tesztelték:

Tili-toli fel-alá, állj meg, kicsit előrébb, kicsit hátrébb, látszik, nem látszik, vált, nem vált? Érdekes volt, de persze a legszebb résztvevő a 2624-es nosztalgiajószág volt :)

Annyi kölni témájú bejegyzés után talán belefér néhány olyan kép is, ami esetleg csak saját magam számára érdekes - úgyis túl sokat használtam mostanában olyan szavakat, hogy faszádizmus meg groma - ideje egy kis kikapcsolódásnak :)

1989 egy nyári napján a képen látható ház harmadik emeletén láttam meg a napvilágot... az előző esti naplemente után, merthogy ugye már 14 éves voltam*. Fárasztó volt az út, ráadásul Bécstől kezdve minden egyes centije új élmény volt. Amint megérkeztünk, ittam két pohár vizet a csapból, majd rám lett szólva, hogy az itt nem elég tiszta, tessék inkább ásványvizet inni. A család többi tagja azt ivott - majd napokon keresztül különféle bélbántalmakban szenvedett, miközben én teljesen jól voltam. A vezetékes víz valószínűleg immunizált - ez az egyik legelső emlékem Kölnről ;) Azért szerencsére ennél sokkal jobb emlékem is maradt erről a házról, ahol viszonylag sok időt töltöttem, édesanyám ugyanis másfél-két évig itt lakott.

* Aki viszont tényleg ebben az utcában született, az Jacques Offenbach, a franciaként elhíresült komponista, többek közt a "Hoffmann meséi" (részlet) és "a" Kán-kán szerzője - utóbbi egyébként az "Orfeusz az alvilágban" című vígopera része. Ezt csak azért írtam le, mert én se tudtam :)

Gyerekként majdnem minden érdekes volt, amit láttam (például, hogy a zebrák sokszor nem zebrák voltak, hanem az átkelőhelyet két oldalról közrefogó csíkok, vagy hogy útelválasztó felfestések helyett sok helyütt fém valamik voltak az aszfaltba leverve), de a legfurább az az épület volt, amit a konyhából lehetett látni. Körbe is jártuk, hogy mi lehet, de nem igazán jutott eszünkbe, hogy víztorony, hisz egyátalán nem volt olyan kinézete. Pedig az volt: 1868 és 72 közt építették, a tulajdonképpeni tárolómedence 25 és 25 méter közt helyezkedett el. '89-ben még csak dolgoztak szállodává alakításán, egy évvel később át is adták - a hotel maga öt-, a tetőétterme pedig két (Michelin-)csillagos volt.

A torony körbejárásakor fedeztük fel, hogy az azt körbevevő zöldterület tele van nyulakkal - később aztán láttuk, hogy minden nagyobb zöld folton ott figyelnek! Kicsit rejtélyesnek is találtuk, hogy mivel táplálkoznak, de a jelek szerint megoldották. Állítólag ma is ugyanez a helyzet, bár nekem 2014 nyarán két nap alatt egy tapsifülessel se sikerült összefutnom...

Írta valaki, hogy legyen közlekedéses bejegyzés, mert a törzsközönségnek arra van igénye, és ki vagyok én, hogy ne hallgassam meg az ilyen kéréseket? :) A múltkor mutattam képeket arról az igencsak forgalmas decemberi estéről, ahol szerepelt egy összvissz két kocsival induló Taurus - most álljon itt a másik véglet néhány vágánnyal arrébbról:

Aznap reggel már láttuk a MÁV Nosztalgia 18 kocsis különvonatát Bécs felé tartani, most itt volt ugyanő visszafele indulva. Jó messze ki kellett gyalogolni a peronok legvégére, ha a mozdonyt is látni akartuk!

Szép óvatosan indította a vonatot a vezér: személyvonatokkal általában 5-6 másodperc alatt végig szokták szolmizálni a skálát, de most komótosan lépegetett felfelé az elektronika. Kár, hogy nem csúszott a sín, akkor lett volna csak zenebona :)

Nem siránkozásból (dehogynem:), de mostanában kicsit leült a blog. Nyár környékén volt egy időszak, amikor rákaptam a minél több bejegyzés irására, és úgy éreztem, a visszhang, amit szeretek, is megvolt: beszélgettünk, véleményt cseréltünk, nem csak én meséltem, hanem a kommentelők is. Aztán a téli szünetben megint rákapcsoltam, és úgy is maradtam; csak gyártottam az írásokat az éppen eszembe jutó témákban; viszont valahogy ritkán tudtam olyat írni, aminek visszhangja volt. Ez biztos az én hibám, valószínűleg túlságosan igyekeztem elkerülni a provokatív, megosztó tartalmakat - na meg az én témáim sose érdekeltek annyi embert, mint az aktuális cicirázós/képlopós/politikusfikázós oldalak. Mindenesetre az elmúlt hetekben még lendületből ment a blog, előre megírt bejegyzésekkel, de én már mást csináltam esténként - ha nem angol vagy német szkeccseket nézegettem, akkor általában zenével kapcsolatos dolgokat. Ennek most vége, mert elfogytak a konzervbejegyzések, újakat írni meg nincs kedvem, mert néha tényleg olyan, mintha egy üres szobának adnám elő magam. Gyorsan leírom, hogy nem az hiányzik, hogy sokan leírják, hogy "k...vajó a blog" (de, az is;), hanem hogy beszélgetni tudjunk; ha ez nincs, akkor kötelező menet az egész blogírósdi, azt meg nem szeretem. Nem kell megijedni, nincs dráma, nincs sértődés, nem ugrottam a Dunába a vélt sikertelenség miatt, egyszerűen csak mással foglalom el magam. Már csak terápiás szempontból is :) Azért ne szedjetek ki a kedvencekből, nem hagyom abba, csak lehet, hogy ritkábban írok majd!

Eredetileg csak ennyit akartam írni, aztán eszembe jutott, hogy addig, amíg megint lesz kedvem valamit írni, be is rakhatom azt, amit tegnap este nézegettem blogírás helyett - egy félórás filmecskét a Gibson (gével mondjuk, nem dzsével!) Nashville-i gitárgyáráról:

Fura volt végignézni, mert mindig azt hallottam ifjúkoromban, hogy "a nagy márkák az USA-n kívül csak tömegtermelést folytatnak, de az amerikai az még igazi, kézzel készült minőségi termék" - ehhez képest itt egy tömegtermelésre berendezett üzemet látunk, ami tonnaszámra ontja magából a szárazfát. Másrészt viszont a 22. perctől kezdve látható hangszerek még így, videón is gyönyörűen néznek ki, és totál elhiszem róluk, hogy jók :) Sejtem, hogy a "custom" modellek nem így születnek, de érdekes, hogy az elején csak egy rakat fát látunk, mintha az OBI-ban járnánk, aztán felkockázzák, összeragasztják, vagdossák, fúrják őket, és pár nap múlva nem madáretető és fakanál lesz belőlük, hanem olyan hangszerek, hogy látatlanban elfogadnám akármelyiket. Kicsit prózai, hogy ez is csak egy (minőségi) iparcikk, de a fene egye meg, nagyon szép iparcikk :)