HamPLÓ

Amikor '95-96 környékén viszonylag sokat voltam Münchenben, el se gondolkodtam azon, hogy hogy van az, hogy a külvárosban vonatra szállunk, egy Zugló vasútállomáshoz hasonló középeronról, aztán a belváros alatti megállókból már úgy jövünk fel, mintha metróval érkeztünk volna. Nem tűnt különlegesnek az egész - logikusnak és kényelmesnek viszont nagyon is. Ez ott '72 óta működik, ehhez képest mi (tessék odaképzelni az idézőjeleket, mert nekem semmi közöm hozzájuk) az új évezredben is sima, semmivel össze nem kötött metrót építettünk a város alá Budapesten (találó módon egyébként két vasútállomás közé), fel se szabadott hivatalosan merülnie, hogy mi lenne, ha a vasúti hálózatba integrálnánk. Nem azért, hogy Nyékládházáról közvetlenül el lehessen jutni a Kálvin térre, hanem hogy az elővárosokból ingázó forgalmat közelebb vigyük céljához - ahogy a müncheni S-Bahn teszi. Ott se csak egy viszonylat megy benne: pont az a lényege, hogy a különböző irányból érkező vonalak közösen mennek pár megállót, át lehet szállni egyikről a másikra, aztán a város túloldalán adott esetben megint más irányba mennek tovább...

A hálózatról más már leírta, mit érdemes tudni, én csak annyit tennék hozzá, hogy valami felújításféleség első lépését, a bontást kaphattam el pár hónapja; a fentebbi videón látható szétszedett burkolat, a kilátszó csövek és vezetékek legjobb emlékeim szerint nem részei az üzemszerű állapotnak :)

Az 1-es villamos Fehérvári útra bekötése miatt hónapokra kettévágott 41-es villamos - a hasonló sorsra jutott 47-es mellett - egy időre "beTatrásodott": a szigetüzemként funkcionáló Budafok kocsiszín a bontástól délre csak T5C5-ket adott ki a vonaltöredékekre.

Persze a 41-estől nem idegen a csehszlovák típus: a hetvenes évek végén itt próbálgatták őket először, mert az egykori törökbálinti HÉV maradványán nem állt fenn a veszély, hogy az addigi budapesti villamosoknál húsz centivel szélesebb jószágok elakadnak valamiben.

1984. szeptember elsejétől aztán le is váltották az utolsó ezreseket - '88-tól azonban ismét eltűntek, hogy helyüket UV-k vegyék át. A fura visszafele lépésről azóta van, aki azt meséli, hogy az áramellátás miatt történt, tudniillik a cseh masinák induláskor túlterhelték a nem túl acélos rendszert, megint mások szerint viszont csak átszervezték a város kocsiállományát, és máshol volt rájuk szükség (az akkoriban csak a kocsiszín melletti deltavágány és Kamaraerdő közt közlekedő viszonylaton alig pár kocsi pörgött - ezek átmentek a 36-osra).

Berlin neve ugyan valószínűleg nem a német Bär (medve), hanem a szláv brlo/berlo (mocsár, láp) szóból származik, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy a német főváros jelképe a nyelvét nyújtogató mackó. És tegyük hozzá, jól is van ez így, hiszen sokkal egyszerűbb egy medve képét zászlóra applikálni, mint egy mocsárét :)

A hasonlóan félrevezető nevű Bern kapcsán már meséltem a svájci város jólétét, biztonságát szimbolizáló mackókról, akik a belváros szélén egy vendéglőként funkcionáló egykori villamosremiz mellett laknak. Nos, a német fővárosnak is van hasonló attrakciója!

Ma már szinte csak a terület neve emlékeztet a középkori Berlin testvérvárosára, Cöllnre, ahol egy kis park közepén él Schnute, az utolsó berlini mackó - tavaly óta sajnos már egyedül. A medvelány 1981-ben itt született, tehát neki tényleg ez az otthona, nem máshonnan hozták ide. Látszik rajta, hogy nem fiatal - ottjártamkor komótosan rótta köreit lakhelyén, ugra-bugra és játszadozás nélkül. Szerencséjére a park - központi fekvése ellenére - félreeső helyen van, nincs nagy forgalom vagy állandó zaj, ami zavarhatná, és a turisták is ritkán jutnak el ide.

Nem kell megijedni, nem saját készítésű Amiga moduljaim következnek, csak egy kis visszaemlékezés arra, hogy milyen volt, amikor a neoprimitív zenei képességekkel (vagy inkább képtelenséggel) megáldott PC párhuzamos portjára (megnéztem a masinám hátoldalát, és rájöttem, hogy ilyet már nem is raknak manapság rájuk) dugott CoVoxra dugott (igen, ez egy ilyen kisvasút jellegű megoldás volt) táskarádióból hirtelen valódi (számítógépes) zenék szólaltak meg.

Ahogy korábban már írtam, addig nem kicsit irigyeltünk mindenkit, akinek volt hangkártyája, mert a PC beépített csipogója csak ilyen zenei "élményt" bírt nyújtani:

... ami erős visszaesés volt a Commodore 64-hez képest (is - akkor még nem tudtam, hogy Amigán még jobban szól):

Még jó, hogy a keylock kulcsra volt kötve a gép belső hangszórója, így bármikor el tudtam némítani - a normál PC-sek ilyenkor nyithatták ki a dobozt, hogy letépjék a csatlakozót az alaplapról, mert nem lehetett ép ésszel kibírni azt a borzasztó csipogást :)

Aztán amikor Jenci barátom '92-ben puszta jófejségből összeforrasztott nekem egy CoVox-ot, és megdobott egy sor .MOD kiterjesztésű fájllal, meg egy MODPLAY.COM nevű lejátszóval (.COM! .COM!! ma már azt se tudják, hogy ilyen is volt), hirtelen ilyenek szólaltak meg a kisszobában:

Karsten Obarski - aki amúgy az első tracker zeneszerkesztő kifejlesztője volt! - Sleepwalker című opuszának eleje még kicsit a C64 hangképzésére emlékeztetett, de annyival tisztább, dinamikusabb volt, hogy akár CD-ről is szólhatott volna - már úgy értve, hogy bőven túllépett a 8-bites chiptune műfaján.

Mivel ilyenkor a jelek (meg az oldalletöltési statisztika szerint) senki se olvassa a blogot (amit tulajdonképpen jól is tesztek, hisz ősz, izé tavasz van... esetleg nyár, tessék kikapcsolódni menni), megint SNL-ezünk!

Az első sketch akár a Keleti pályaudvarról... vagy tulajdonképpen bármelyik másikról is szólhatna. Sose fogom megérteni, hogy külföldön miért értem számomra idegen nyelveken is a bemondást, míg itthon csak pislogok. Ja, az állomási személyzet egyik tagja Harvey Keitel - nem épp tipikus szerep ez számára :)

Mesék, amiket másként ismertünk, első rész: a Szörnyeteg másképp gondolja, hogy ki a Szépség, és ki a Szörnyeteg. Tényleg, Gerard Butlernek meglepően jó hangja van, nem? Ehhez képest meg azzal a rekedt ordítással lett híres, hogy THIS. IS. SPARTAAAA...

Mesék, amiket másképp ismertünk, második rész: Mary Poppins egy... na mindegy; mindenesetre Anne Hathaway meglepően jól játssza :)

A jó poénok hamar unalmassá válnak, a rosszakat viszont nem tudom megunni, úgyhogy... ;)

Megszokhattuk, hogy Ab van Donselaar képein legtöbbször olyan villamosokat látunk, melyek már rég eltűntek az utcákról - most viszont egy olyan típus lesz a főszereplő, amit én legalábbis képtelen vagyok réginek látni, hisz még mindig a főváros tömegközlekedésének egyik meghatározó járműve a maga háromszázakárhány példányával: a CKD Tatra T5C5.

A harmincas évek amerikai csúcstechnológiájának ötvenes évekbeli csehszlovák licenszének a hetvenes években kimondottan a magyar igényekre átszabott verziója '78-ban született, az első két protó egy évvel később érkezett Budapestre, a sorozat pedig '80 óta áll az utazóközönség szolgálatában. Ez még épp a hármas metróhoz köthető vonalbezárások és átszervezések előtti időszak, így a még ma is közlekedő kocsik néhány olyan helyen is felbukkantak, ahol már csak az idősebb lakók emlékeznek, hogy egykor villamos járt.

Nem tudom, mekkora lehetett a Visegrádi utcából a Katona József utcába kanyarodó ív sugara, de elég rendesen kifordulni látszanak az akkor (papíron) még a Nyugati (Marx) térre járó 12-es villamos forgóvázai! A Kádár utcai hurok már a múlté, és ez az állapot se sokáig állt már fenn, hiszen nemsokára a Lehel (Élmunkás) térig járt a hármas metró. A 4083-as pályaszámú Tatra még ma is megvan, ez a vágány viszont már 23 éve nincs.

És ha már Lehel tér: a metróépítés miatt a Váci út szélére kirakott vágányokra se emlékeztet semmi - pedig nem lenne nagy hülyeség, ha a 14-es ma is elmenne legalább a Nagykörútig.

A másik irányba nézve még kaotikusabb volt a látvány, bár innen tulajdonképpen csak a munkaterület tűnt el azóta, egyéb téren nem történtek hatalmas változások. A villamosfotósoknak mindenesetre biztos érdekes volt, hogy ugyanott hol ultramodern kockavillamos jött, hol pedig valami őskövület ;)

Még a káposztásmegyeri lakótelep első ütemének elkészülte előtt vagyunk, a 14-es az újpesti piac melletti utcában végződik, ahol azelőtt a 8-as villamos végállomása volt.

Tegnap volt egy megjegyzésem, miszerint Nürnbergben ugyanazok a villamosok ugyanolyan nyomtávon picit hangosabban közlekednek, mint Münchenben, most megpróbálom ezt audiovizuálisan alátámasztani:

Persze ezeket a hangokat még így is bőven elcserélném egy szétesés előtti állapotban csörgő-morgó Ganzra vagy meglaposodva száguldó KCSV-re a 2-esen, amin szinte érzed, ahogy szétveri maga alatt a Viaduktot... de azért talán hallható, mire gondolok :)

Tudom, mostanában gyakran volt szó itt a blogban a müncheni villamosokról, de szerény nyomott véleményem szerint megérdemlik a figyelmet. És nem csak azért, mert Európa talán legjobb közösségi közlekedési rendszerének részét képzik, hanem mert egy egykor halottnak mondott közlekedési eszközről van szó.

A hetvenes-nyolcvanas években ugyanis még egészen konkrétan a müncheni villamos megszüntetése volt a terv, körülbelül '93 környékére az utolsó vonal is megszűnt volna. Az ok a példaértékű belvárosi S-Bahn alagúton (no meg az ahhoz tartozó hálózaton) túl a metró, illetve az olcsó és rugalmasan szervezhető buszközlekedés volt. Persze ebben a nagy felszámolós lelkesedésben valószínűleg benne volt az is, hogy a '72-es olimpiára kiépített rendszerről (melynek a közutak is részei) úgy gondolták, hogy ha a különleges terhelést elbírta, akkor a hétköznapi forgalmat lazán el fogja vinni. A vonalbezárásokkal párhuzamosan ennek megfelelően nem jelent meg új járműgeneráció: a hatvanas évek végén beszerzett P-kocsik és a '94-ben bevezetett R2.2-esek közt csak prototípusok, próbakocsik bukkantak fel a bajor fővárosban. Ennél még a budapesti villamosüzem is komolyabban fejlődött akkoriban!

Az alacsonypadlósok megjelenése a megváltozott várostervezési széljárásnak volt köszönhető: a nyolcvanas évek végén átalakult a városi életről alkotott kép, a '93-tól egészen 2014-ig szolgáló főpolgármester, Christian Ude pedig - a pártfrakciókkal sokszor szembemenve - a felszíni kötöttpályás közlekedési eszközök fejlesztését szorgalmazta. Ennek köszönhetően nem csak megmaradtak a még meglevő vonalak, de felhagyottakat is újraindítottak, illetve teljesen újakat építettek. Ezek mellett pedig folyamatosan korszerűsítették az infrastuktúrát és a járműparkot - plusz karban is tartották, hiszen egy felújítás, egy-egy új kocsi nem tart örökké, vigyázni kell rájuk.

A szobi kisvasúton töltött fél nap szereplői közül már bemutattam Bömbit, a csehszlovák dízel-villamos pöfögényt, és az NDK eredetű L-60-ast, nem is beszélve az ex-budapesti villamos pótkocsiról. A sorozat utolsó részében az utóbbit vontató jószágról, Piroskáról lesz szó:

Az MD-40-es gépek őse a második világháború előtt az Orenstein&Koppel budapesti üzemében gyártott MD-2-es volt (az érdekesség kedvéért: az L-60-ast építő kelet-német cég is eredetileg az O&K része volt), ezt a Pálfalvai Bányagépgyártó és Javító Vállalat fejlesztette tovább az új jelzéssel.

A hajtásról természetesen Csepel motor gondoskodik, az erőátvitel lánccal történik. Nem egy különösebben összetett szerkezet, de ez nem is volt elvárás, hiszen gyárak és bányák részére készült.