HamPLÓ

"Temetni jöttem.. nem dícsérni" - ugyan nem Caesart, mint Antonius Shakespeare-nél, de valamiért mégis ez az idézet jutott eszembe. Nem szeretném, ha fikázásnak vagy a döglött oroszlán rugdosásának tűnne, amit írok, de a budapesti Vidám Park sajnos már nem nagyon felelt meg az elvárásoknak, és mintha ezt meg se próbálták volna álcázni :(

Múltkor beszámoltam a budapesti Vidám Park utolsó napjáról, levezetésként hullámvasutaztunk egy sort, most pedig kimorognám magamból, hogy (többek közt) mi miatt találtam lehangolónak a látogatást.

Az óriáskerékről nézelődve ugyanaz az érzésem lett, mint gyerekkoromban: hogy ez igazából a legkevésbé sem park, inkább gyártelep, ahol az üres területeken nem IFA-k és Zsukok parkolnak, hanem körhinták, a csarnokokban pedig nem Salgo-Dexion polcok és targoncák porosodnak, hanem dodzsemek és barlangvasút. Parkszerű képe a néhány össze-vissza álló fa ellenére nem volt az egésznek - nyugodtan ki lehetett volna írni rá, hogy a "Központi Vurstliipari Vállalat 1. sz. telephelye".

Gyerekkoromban ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a Vidám Parkban van űrrakéta, hullámvasút és viharvasút - meg mindenféle "házak", amik mellett el kell menni, hogy az ember az egyiktől a másikig eljusson. Most még többnek tűnt a halott falfelület: a képen az 1912-ben épült Barlangvasút és a Gyerekdodzsem közti utcácska, ahol a modernebb "hánytatógépek", illetve a Hullámvasút és az Óriáskerék felé lehetett átmenni.

A Kanyargó mellett állunk: a látvány alapján (ha leszámítjuk a balról belógó forgókaput), ki mondaná meg, hogy egy vidámpark közepén járunk?

Vajon van valami története ennek az épülettoldaléknak, és a fűre nyíló kopott ajtónak, vagy csak az, aminek kinéz: egy szerszámoskamra?

Nemrég megint Magyarországra látogató angol vasútbarátokkal tartottam: ezúttal Dunaújváros, Paks és Börgönd környéke volt az attrakció, a vonóerőt pedig ismét az angol feketeség szolgáltatta. Legalábbis részben, mert a dunaújvárosi vasműben ez az öreg jószág húzott bennünket körbe:

Egy Ganz-MÁVAG gyártmányú dízel-hidraulikus tolatómozdonyról van szó, melynek tesói a MÁV-nál M31-es sorozatként szolgáltak, "Zetor" becenévvel. Első ránézésre viszonylag könnyen össze lehet keverni a dízel-villamos hajtású M44-essel, de ez egy egyszerűbb jószág, a három kerékpár hajtása pedig elég jellegzetesen, csatlórúddal történik - vizuálisan körülbelül mint a gőzösöknél.

Le csak egy helyen szállhattunk a vasműben, inkább csak a vonatból nézelődtünk. Nehéz lett volna fotózni, úgyhogy inkább szabad szemmel figyeltem az üzemet, nem a fényképezőgép keresőjén át :) de egy ilyen üstkocsit azért lekaptam. Durva darab - kicsit arrébb aktív használatban levőket is láttunk, éppen izzó salakot öntöttek ki az egyikből. Vagy ha esetleg nem az lett volna, akkor legalábbis valami vörösen izzó, erősen viszkózusnak tűnő anyagot.

Valamiért kisebbnek képzeltem ezt az üzemet, de nézzétek, még a büféépület is mekkora ;) A tréfát félretéve, állítólag kilencven kilométernyi vágány és négyszáz váltó tartozik a belső vasútüzemhez, és ezt simán el is hiszem, mert csak a mienkéhez hasonló mozdonyból láttam vagy egy tucatot.

A szó szerint is értelmezhető körutazás után a Zetor visszavitt bennünket Dunaújváros szocreál stílusú (ez tényleg az) állomására. Eddig fel se tűnt, hogy milyen szép hangja van a típus motorjának, a fentebbi videóban megpróbáltam sokszor megörökíteni.

Most nem Budapestről lesz szó, mert Budapest panorámáján már hosszú ideje csak rontani tudnak (bár hálistennek felhőkarcolók mostanában épp nem szerepelnek a menün) - ellenben Bécsnek nincs olyan látképe, ami ne bírna el bármikor pár toronyépületet. Építik is őket rendesen, amit le lehet mérni a práteri óriáskerék felső pontjáról készült képeken. Én '96-ban jártam fent, jó vacak időben, akkor kattintottam ezt a képet, ami nemrég akadt újra a kezembe:

Nem sokkal később valami mást keresgélve bukkantam erre a fotóra, ami körülbelül ugyanott készült, mégse teljesen ugyanazt ábrázolja - mert már 2007-ben járunk:

A legfurább az egészben az, hogy az UNO City-t kitakaró tornyok a valóságban többen vannak, mint azt az ember a fenti kép alapján gondolná. Vajon újabb tizenvalahány év után még több felhőkarcolót lehet majd innen látni? Esetleg addigra már Kaisermühlen lesz az új Manhattan? 

Köszönöm szépen a két hete bezárt Vidám Park attrakcióival kapcsolatos videófelajánlásokat, de az, hogy az abba a bejegyzésbe beágyazott filmecskén nem bukkan fel valami, még nem jelenti azt, hogy nem filmeztem le :)

Az 1920-as években épült hullámvasutat például annak ellenére nem tudtam kihagyni, hogy az az egyik olyan attrakció, ami meg fog maradni. Zseniális építmény, bár persze nem olyan vérfagyasztó, mint a modernek. Viszont nem is olyan fájdalmas utazni rajta, mint az egyetlen másik fa hullámvasúton, amivel utaztam: a mienknél kicsit újabb (1935-ös) blackpooli Grand Nationalen. Ugyan az ottani vidámparkban több másik fa hullámvasút is működik, mi csak ezzel mentünk - meg a Big One-nal, ami hát... szóval egy másik dimenzió (és teljesen jogos a neve). A Grand Nationaltől viszont megfájdult a hátam, valahogy nagyon kemény volt a futása az ívek alján. A miénken soha nem történt ilyen velem...

Persze ennek a szerkezetnek is vannak furcsaságai, például az, hogy az első hullám után, rögtön a legmagasabb részen egy túlemelés nélküli kanyar következik (a videón 1:28 körültől). Régen mindig azon gondolkodtam, amikor itt tartottunk, hogy vajon ha elbambulna a fékező (mert ugye minden vonathoz fékező tartozik), akkor elszállnánk? Vagy csak kellemetlenebb lenne a kanyar? Mindenesetre egy csoda az egész! Régebben minden nap elmentem mellette 1-es villamossal, és néztem, ahogy apránként cserélgetik benne a fa elemeket: folyamatosan megújul, mégis a régi marad - mint egy élő szervezet!

Egyébként akartam volna még egy kört menni vele, de a sorban állva egyszercsak azt vettem észre, hogy a beszállító srácok elkezdenek az építmény belsejében nézegetni valamit, miközben sehogy sem jött a következő vonat. Egy véletlenül elkapott (nekünk senki nem mondott semmit - ahogy az Magyarországon fennakadások esetén szokás) "megállt felfelé menet" megjegyzés után inkább elmentem mást csinálni, bár azt láttam kicsit később, hogy újraindultak. Nem álltam be a sorba: majd megyek vele megint a kibővített Állatkertben :)

(folyt.köv.)

Tegnap szép napom volt, sok jó levegővel, kék éggel, zöld mezőkkel és inverz katicabogarakkal. És vonatra várás közben még plazmagömblementét is láttunk:

Igazából persze nem gömb volt, hanem krumpli - Ícé szerint túl gyorsan ment le, és benyomódott az alja, amikor visszapattant a horizontról:

A budapesti Vidám Park 2013. szeptember 30-án végleg bezárta kapuit, én pedig több mint egy hetet gondolkoztam azon, hogyan írjak róla, illetve hogy írjak-e egyátalán. Az interneten nézelődve ugyanis szinte csak kétfajta véleményt lehetett olvasni: 1. "végre bezárt, ideje volt, hisz egy rakás ... volt, soha nem éreztem magam ott jól", illetve 2: "hogy lehetett hagyni, hogy egy darabka fővárosi történelem elvesszen, Budapest már sose lesz a régi nélküle". Én meg persze szokásosan valahol félúton vagyok a kettő közt, ami jellemzően oda szokott vezetni, hogy a két oldal kommentekben egymásnak esik, és csak egy dologban ért egyet: hogy menjek a fenébe, amiért nem azt gondolom, amit ők :)

Alapvetően az én érzéseim is vegyesek: egyrészt amióta először láttam "nyugati" vidámparkot, nem bírtam nem elhanyagoltnak és gagyinak látni a városligeti központi vurstlit, másrészt viszont sok kellemes gyerekkori emlékem kötődik ide - többek közt nagymamámmal, aki már nincs közöttünk, és ismerősökkel, akiket már ezer éve nem láttam. Harmadrészt pedig infantilis hülyegyerek vagyok, akit ma is pont úgy elszórakoztatnak a legegyszerűbb játékok, mint harminc évvel ezelőtt - például a fentebbi képen látható, közel kilencven éves Kanyargó, aminél egyszerűbb és szórakoztatóbb dolgot most se láttam a Parkban :) Ezzel együtt, az Állatkert annyival többet fejlődött gyerekkorom óta, hogy nehéz lenne nem sokkal perspektivikusabb létesítményként gondolni rá. Valószínűleg tényleg jobb lesz, ha az állatok kapják meg a Vidám Park területét - mert erről van szó, nem szálloda vagy golfpálya kerül a vursli helyére!

Ennyi fotós/kamerás embert repülőnapokon szoktam látni; kevés vidámparki üzemnap lett úgy megörökítve, mint ez a mostani - tulajdonképpen elég lett volna, ha csak felülök mindenre, és másra hagyom a dokumentálást. Mégse bírtam magammal, és én is videózgattam, hiszen csak a saját felvétel a jó felvétel :)

Hétfőről volt szó, így csak munka után tudtam kimenni - a fények már elég rosszak voltak, ráadásul borús, barátságtalan idő volt, talán részben ennek is köszönhető, hogy nyoma se volt a hétvégi tumultusnak. Ezzel együtt a Mesecsónaknál és a Lézerdodzsemnél komoly sor volt, ezekbe meg se próbáltam beállni. Egyébként a kisebb attrakciók nagy részét helyes, csinos fiatal lányok felügyelték/kezelték, ez vajon kiskoromban is így volt, csak akkoriban nem ezt figyeltem?

Gyerekkoromban két vidámpark volt a Lizsében: egy gyerekeknek szóló a Cirkusz mellett, és a "nagy", amit most bezártak. Szüleim sokáig csak a kisebbe vittek bennünket, a nagyot csak a kerítésen át láttuk; de miután elég nagynak ítéltek, a "felnőttparkban" még mindig nem ülhettünk fel mindenre - például a nagy óriáskerék (a kisvidámparkban is volt egy, ez ahhoz képest volt nagy) tabu volt. Én meg nem erőltettem, mert alkalmi tériszonyom azonnal előjött a vicik-vacaknak tűnő szerkezet láttán. Igazából nem sokat segít az élvezeti értéken, hogy menet közben leginkább a vidámparkot magát, illetve vasúti területeket és fák hátsó oldalát lehetett látni - bár napsütésben a város és a Budai-hegység panorámája valószínűleg elfeledteti ezt az emberrel.

Régen írtam már Berlinről; idén nem jutottam el a német fővárosba, így nem kell új képekre számítani, viszont itt van egy gyakorlatilag kimeríthetetlen téma, ami nem kicsit foglalkoztat: a Berlini Fal. Egyszer már írtam arról, hogy hogyan alakult át egy nagyvárosi tér - a Potsdamer Platz - előbb egyenruhások által felügyelt határátkelőhellyé, majd szögesdróttal, tornyokkal és csőre töltött fegyverekkel őrzött halálsávvá - most a Flickr felhasználóinak segítségével megnézünk pár másik helyszínt.

Előzmények: Berlin szektorokra osztása, illetve a Fal felépítése

1959 szeptemberében még csak ennyi volt a határ: egy tábla, miszerint 10 méter múlva vége a "demokratikus szektornak". Ugyanez a fotós három évvel később már csak a túloldalról, a francia szektor felől merte megörökíteni ezt a helyet, a Chaussestrasse és a Liesenstrasse kereszteződését:

Ennél az átkelőhelynél még 1989 áprilisában is figyelmeztetőlövést adtak le két fiatalra, akik úgy hallották, hogy visszavonták a tűzparancsot, ezért a sorompón átugorva akartak nyugatra futni. A hír egyébként igaz volt, de csak a határőrségre - az átkelőhelyek viszont a Stasihoz tartoztak, és nekik nem hirdették ki az eljárások változását. Ezen a környéken egyébként a mai napig meg lehet találni a Fal nyomait, egy darab hátországi kerítés és a határőrök felvonulási útvonalának képében. A határ konkrét helyét kockakő jelzi az aszfaltban, a járda köveit pedig nyulak sziluettje díszíti. Utóbbiak arra emlékeztetnek, hogy a halálsáv egyetlen megtűrt faja a tapsifüleseké volt - rájuk nem lőttek, csak az emberekre...

1960-ban vagyunk: jobbra Kelet-Berlin, balra pedig a Reichstag épülete Nyugat-Berlinben; a kettő közt pedig villamosvágány kanyarog, gyakorlatilag majdnem pont a szektorhatáron. Ez egyébként akkor már csak deltaforduló volt, a villamos 1953 januárja óta nem ment tovább dél felé, a Brandenburgi kapu irányába:

"Vicces" egyébként, hogy a kaput megkerülő sínek a Fal lebontásáig ott maradtak a határsávban. Igaz, legalább a felsővezetéket leszedték felőlük - vélhetően akadályozták a Fal elemeit a helyükre emelő daruk mozgását :-/ 1960-ban egyébként még a Checkpoint Charlie is kedélyesen laza hely volt:

Lassan elfogy a svéd nagydízeles alapanyagom, és mással is kell foglalkoznom itt a blogban :) de még van egy videóm, amit meg szeretnék osztani veletek - plusz egy kis magyarázat.

A 2013 július-augusztusában balatoni vonatokat húzó Nohab, a 2761 017 nem teljesen egyezik meg eredeti állapotával, azaz azzal, ahogy annak idején M61 017-ként ugyanitt (is) közlekedett. A menetrend szerinti forgalomból kivonásakor, '99 novemberében ugyanis a pályafenntartáshoz került, ahol 2000-től iparvasúti pályaszámmal, A61-017-esként közlekedett.

2002-ben főjavításon esett át, ahol gőzfejlesztő kazánját (a magyar Nohabok alapvetően gőzfűtéses kocsikkal jártak) fűtőgenerátorra cserélték, a hajtás áttételezését pedig megváltoztatták. Előbbi azt jelenti, hogy a mozdony el tudja árammal látni a mögé kapcsolt mérőkocsit (vagy villanyfűtéses kocsikat), utóbbi pedig azt, hogy bár kicsit lomhábban gyorsul, végsebessége 105-ről 120 km/h-ra nőtt. Állítólag 140-nel is tudna menni (ahogy vélhetően régen is tudtak 105 fölé menni), de fékezettségi okokból ennyire vizsgáztatták le. A gép oldalára felkerült kék csík megkülönbözteti a többi M61-estől: a villanyfűtésre utal. A 2003 decemberétől 2761 017-9 pályaszámra hallgató mozdony manapság a MÁV Pálya és Mérnöki Létesítmények Igazgatóság (MÁV PMLI) Technológiai Központjának mérőkocsimozdonya, ebben a minőségében látható a bejegyzés első képén, ez a természetes közege. De azért persze jól nézett ki személykocsikkal is a nyáron:

"A Goldtimer Alapítvány október 12-én, szombaton ismét lehetőséget kínál repülési múltunk egy részének jobb megismerésére egy Li-2 típusú repülőgéppel. 10:30-tól lehet 15 (Budai-hegység felett) vagy 30 perces (Visegrádig és vissza) repüléseken részt venni. Alapítványi támogató jegy ára 8.000, illetve 16.000.-Ft. Szabad helyek csak korlátozottan állnak rendelkezésre, ezért kérnénk, hogy részvételi szándékotokat mielőbb jelezzétek felénk. Regisztráció: 372-0316 számon munkaidőben, vagy az ujsag@aeromagazin.hu e-mail címen."

"Helyszín: Budaörsi repülőtér

Részletek: info@goldtimer.hu címen, vagy http://www.goldtimer.hu/repules.html

A helyszín megközelíthető 87/87A, illetve 187-es autóbuszokkal is."

Mivel nem vagyok szervezője/résztvevője a rendezvénynek, inkább ideírom, hogy forrás: Zsaludek Endre, Virág Richárd

A MiG-21-es volt gyerek- és ifjúkorom legtöbbet látott vadászgépe: mindig ott volt a repülőnapokon (Budaörs, Kecskemét, Taszár, Kecskemét megint, Szentkirályszabadja, Hradec Králové, Pozsony, Hradec Králové megint, Kecskemét megint, Kecskemét ismét, Kecskemét sokadszorra, Szliács), az emlékparkokban (manapság pl. Zánkán - de régen gyakorlatilag minden nagyobb városban volt egy), a repülőmúzeumokban (Kecel, Szolnok, Schleissheim, Kbely, Duxford, Sinsheim), és a Hadtörténeti azóta átalakított udvarán. Mégse ültem egyben sem: a múzeumban kiállítottak ugyanis általában le voltak zárva, a katonai repülőnapokon pedig túl sokat kellett volna sorban állni ahhoz, hogy felkapaszkodhassak egybe.

Meglepő módon 13 évvel a típus Magyar Légierőből kivonása után, "házi repteremen", Budaörsön sikerült abszolválnom a beülést, a szeptember végi Legendák a levegőben elnevezésű rendezvényen. Rögtön két 21-es is ott állt a nagyhangár előtt: a képen hozzánk közelebb az 51-es, távolabb pedig a 6145-ös oldalszámú MiG-21bisz-t látjuk. A Fightertown Europe felirat emlékeim szerint azokból az időkből maradt itt, amikor a Légi Huszárok nevű csapat  légiharcos csapatépítő tréningeket tartott a repülőtéren. Az se ma volt!

A mini repülőnap nevével ellentétben ez a legenda nem volt levegőben, de voltaképp a fű sem idegen a típus számára, hiszen nem szilárd burkolatú reptérről is lehetett üzemeltetni. Mi több: a Magyar Légierő is rendszeresen gyakorolta az üzemeltetésnek ezt a fajtáját - de persze ezek a masinák földi úton érkeztek ide. Az 51-es egyébként '79-es gyártású - ha jól tévedek, az egyik utolsó hozzánk került 21-es lehet.

13 évnyi állás nyilván nem múlik el észrevétlenül egy gép felett, bár így is figyelemreméltóan hiánytalannak tűnt a fülke berendezése. Bár képeken és plexin keresztül már sokszor láttam ilyen kabint, beleülve még döbbenetesebb volt ez a rengeteg kapcsoló és visszajelző lámpa! A műszereket még csak-csak tudtam értelmezni, de a cirill betűs feliratok kifogtak rajtam. Pedig elücsörögtem egy darabig benne (értelemszerűen nem csak ezt az egy képet készítettem, de ezen látszik a legtöbb kütyü egyszerre).

Az 51-es volt a "beülős-tapogatós gép", a másikon viszont olyan komoly munka folyt, hogy gyanúm szerint üzemképes-közeli állapotban lehet. A hajtóműről persze nem merek nyilatkozni, a fegyverrendszereket meg nyilván rég kiszerelték, de szerintem áram is volt rajta, és a hidraulikarendszer is fel lehetett töltve... Nem tudom, miről maradtam le, lehet, hogy valami bemutatózás volt vele? A nagyhangárban ráadásul még további négy 21-es is állt, szóval lehet, hogy titokban szerveződik a XI. kerületi (a budaörsi reptér ugyanis igazából ott van) légi véderő :) Aki többet tud róluk, ne tartsa magában az információt; én pedig a gép fenekében levő bazi nagy hajszárító képével zárnám ezt a bejegyzést, "gázsugár-fokozó lamellák, vagy mik" jeligére.