HamPLÓ

Rég írtam már Szegedről, és még régebben szerepeltek régi szegedi képek a blogban, hát most pontosan ez fog következni. Természetesen nem Indiáról lesz szó, hanem a gömbölyű orrú csuklós villamosokról, melyek valószínűsíthetően benga méreteik (ne a mai csuklósokra gondoljunk összehasonlításképpen, hanem a régi kéttengelyesekre!) miatt kapták a "Benga", majd az ebből kialakult "Bengáli" becenevet. Tudom, a típus rajongói szerint a bengáli tigris adta az ihletet, de aki ezt elhiszi, az még sose látta a nevezett nagymacskát ;)

3-as villamos a Dugonics téren, amit az IQ-fighter körökben népszerű tévhittel ellentétben nem Dugonics Tituszról neveztek el, mert ilyen nevű embert nem ismerünk, ellentétben Dugonics Andrással. A képen látható 653-as pályaszámú kocsi fura szerzet volt: mindkét végén volt vezetőfülkéje, de csak az egyik oldalán voltak ajtók. 2000-ben aztán összetörte egy kamion, ami pályafutása végét jelentette. Egyébként a 3-as ekkor még nem itt végződött, hanem a Somogyi utcában elment egészen az 1-es villamos vonaláig.

Ez a Bengáli viszont még mindig megvan, sőt: ő a Szegedi Közlekedési Társaság legújabb nosztalgia villamosa! A képeket nézegetve tűnt fel, hogy a villamosok nem voltak akkoriban túlságosan feltáblázva, itt még a viszonylatjelzést se nagyon látom...

A Kiskundorozsmára járó 7-es villamos 1977-ben megszűnt, de a 3-as egy ideig még elment az Előregyártó telepig (micsoda név!), csak '84-ben rövidítették vissza a Postás Sporttelepig (ami régen a szintén ütős "Rabtemető kitérő" névre hallgatott). Azóta persze még visszább vágták - ez egy ilyen vonal.

A múltkor nem csak Nohabot láttunk a Balaton körül, sőt, az 1, azaz egy darab svéd mozdony kisebbségnek számított a sok Csörgő és Desiro közt, hisz végre nem csak óránként-másfél óránként van vonat az északi parton, hanem kínálati a menetrend!

Ha lesz időm, lesz képes oldal, most csak ezt a remot Csörgőt mutatnám a GySEV-es Schlieren-kocsikból álló sebesvonattal. Van viszont videóm - az is a képen látható vonattal kezdődik, csak utána folytatódik is:

0:03- A fentebbi képen látható "remot" Csörgő kapaszkodik Balatonakarattya felé. Egész "valódimozdonyos" hangja volt...
0:30- Tripla Desiro érkezik Csopakra, a mini vasúti emlékparkja miatt is emlékezetes megállóhelyre.
0:49- Csörgős vonat érkezik Örvényesre - véletlenül pont jó helyre állítottam a kamerát is, meg a zoomot is: nem lógott ki a képből (én közben tíz-tizenöt méterrel arrébb fotóztam).
1:17- Csörgős vonat robog át Csopakon - még a nap is kisütött tőle!
1:37- Nohab körüljár Tapolcán, közben tili-tolizik egy kicsit... illetve szép hangja is van. Meg szépen néz ki :)
2:24- Kedvenc helyem a Fűzfői-öböl mentén, totálisan elverődött menetrend mellett, már naplemente közben. De tényleg: valami 40 percet vártunk a menetrend szerinti néhány helyett, aztán pár perc különbséggel jött egy vonat erről, kettő arról. Business as usual :-/
Mégegyszer köszönet KZsocinak a fotóhelyszínek és a menetrend tökéletes összerendezéséért, teljesen kimaxoltuk a fotólehetőségeket, pedig egyszer még lovaskocsi is lassította a haladásunkat a 71-esen.

Bónusz fotónak gyerekkorom egyik kedvenc vasúti részlete: tengelyvég-generátor. Már hogy nem tengelyvégeket generál, hanem a vasúti kerékpár tengelyének végéről hajt áttétellel és kardánnal egy generátort, hogy legyen delej a kocsiban... imádtam nézni, ahogy ott pörögnek a kocsik alján!

A sok szárazföldi jármű után szakítsunk egy kis időt a víziekre is - pláne, hogy kivételesen tengeri (pontosabban tengerpart menti) fotóim is vannak.

Ilyet nem nagyon látni a Dunán; ez a konténerszállító csak beugrott La Speziába: reggel befele jönni láttam, délután már távozóban. Háromszáz méteres a kicsike, bár az igazából nem is olyan sok, csak ötször hosszabb, mint mondjuk a Táncsics :) Vajon hányszor férne rá a csepeli szabadkikötő teljes tárolókapacitása?

Egy jóval kisebb jószág; érdekesen nézett ki a konténerdaruk előterében!

Ez pedig itt egy köztes méret. Ránézésre majdnem biztosan ki merném jelenteni, hogy nem egy havanna-lakótelepi kisnyugdíjasé :)

Ez nem is kirándulóhajó, hanem inkább partraszállító: vele ugrottunk át Monterossóból Riomaggioréba. Marha jó volt hanyatt dőlni a tágas előfedélzeten, és a felhőket nézni, de amikor már harmadszorra esett rám egy idősebb utas a hullámzás miatt, akkor inkább összehúztam magam :)

Az előbbi hajó egy rokona - egy sokkal csúnyább rokona, ha engem kérdeztek. Jókora hullámokat vetett a tenger, nem is nagyon volt utasok rajta. Klassz hátul a szikla is, nem?

És végül egy kép Porto Veneréből, a szikla tetejéről. Tudom, hogy sokak szerint csak a vitorlázás számít igazi hajózásnak, de azért ez se lehet rossz :)

Vasutas hetet tartok: a balatonarácsi "időutazó" 424-es és a Nohab-üldözés után Berlin következik. A Potsdamer Bahnhofról már írtam korábban, akárcsak a föld alá épített jelenlegi pályaudvarról; most a múlt maradványait és a jövőt fogjuk keresgélni, némi Google Maps támogatással, hogy az is értse, miről van szó, aki még nem járt a helyszínen.

"Elveszett" sínek: a pályaudvar és a csúcsfordító

Berlin szívében, a Potsdamer Platz-nál a mai napig feltűnően üres az egykori Potsdamer Bahnhof (Potsdami pályaudvar) főépületének helye, de attól délre is hatalmas üres területeket találunk. A fenti képen látható gyep kellemes meglepetés volt számomra 2012-ben, hiszen másfél évvel korábban még így nézett ki a hely:

Ez a feltűnően üres terület egykor a Potsdamer Bahnhof rendező- és tárolórésze volt - körülbelül úgy képzeljük el, mint a budapesti Nyugati pályaudvar Ferdinánd híd és Róbert Károly körút közé eső részét. A pályaudvar a második világháborúban szűnt meg: a bombázások okozta károk miatt forgalmát még '45 februárjában leállították.

Igen ám, de a Potsdamer Bahnhof nem csak a négyvágányos távolsági pályaudvart jelentette, hanem a tőle nyugatra eső, kétvágányos Wannseebahnhofot, ahonnan Potsdam felé indultak elővárosi vonatok (ma az S1-es S-Bahn vonal látja el ezt a funkciót), és a keletre eső, négyvágányos Ring/Vorortbahnhofot is, ahonnan Lichterfelde Ost és Zossen felé indultak elővárosi szerelvények, illetve ahová a várost körbejáró Ringről is betértek vonatok. Ezek az épületek a "nagy" pályaudvarhoz képest kicsit hátrébb voltak, körülbelül a mai Bernburger Strasse magasságában - ha azt mondom, hogy olyan volt, mint a Keleti pályaudvar 1-2. és 10-13. vágánya, akkor talán könnyebben elképzelheti mindenki. A "szárnypályaudvarok" a nagy pályaudvarral együtt szűntek meg, de a Vorortbahnhofot a város alatti, észak-déli irányú S-Bahn alagút berobbantása után újra üzembe kellett helyezni, így '46-ig ismét volt forgalom a keleti szárnyban. 

De vissza az üres területhez: Nyugat-Berlin 1949-től fejlődésnek indult, de a keleti szektorok határához közel fekvő területek kimaradtak a folyamatból, a vasúti területek pedig átértékelődtek, hiszen sokkal kevesebben vonatoztak, mint azelőtt, így egyszerűen nem volt szükség annyi pályaudvarra, mint korábban. Ráadásul a vasutat Nagy-Berlin egész területén a keleti államvasút, a Deutsche Reichsbahn (DR) üzemeltette, a saját (politikai) szempontjai szerint, ami nem kedvezett a nyugatiaknak. A közeli Anhalter Bahnhof 1952-ig megtartotta távolsági pályaudvar szerepét, aztán bezárták, ezáltal még nagyobb halott területet hátrahagyva Nyugat-Berlin közepén (ez a halott terület egyébként mostani témánknál is látványosabban megmaradt). Innentől kezdve ez a terület egészen a kilencvenes évek közepéig a senki földje volt, egy több négyzetkilométeres kalandpark.

A balra/fent látható térképre berajzoltam a Potsdamer (balra) és az Anhalter (jobbra) forgalmi és üzemi területét, illetve az oda vezető vonalakat; tessék nyugodtan belezoomolni, gyakorlatilag ma is pontosan látszik, hol voltak régen a sínek! Amire felhívnám a figyelmet, az a vastag piros vonal, ami a mai Südkreuz (akkor Papestrasse) és Schöneberg (akkor Ebersstrasse) állomások közt ágazott ki a belvárost körbejáró S-Bahn gyűrű (Ring) déli részéről, onnét a Potsdamer Ringbahnhofig haladva. Ezt a szakaszt Südringspitzkehre-nek, azaz a Déli Gyűrű Csúcsfordítójának nevezték (magyarul hülyébben hangzik, mint németül), a feladata az volt, hogy a belváros körüli gyűrűn haladó vonatok érinthessék a város közepén levő Potsdamer Bahnhofot. Bejöttek, majd - ahogy azt egy csúcsfordítóban illik - visszafordultak, és folytatták az útjukat a Ringen. 1881 és 1929 közt ez a fordulás alkalmas volt a gőzmozdonyok leváltására is - bejött a kiürülőben levő mozdony, tovább viszont már egy frissen kiszerelt másik vitte a vonatot. A déli Ring és a belváros közvetlen S-Bahn kapcsolatának '44-ben lett vége, bombatalálatok miatt. Egy évvel később a síneket is felszedték, a kétvágányos delta helyén ma park van.

Hogy mit látunk a fentebbi képen? A Ring/Vorortbahnhofhoz vezető vágányok viaduktjának maradványait a Gleisdreieck metróállomásnál. Döbbenet, hogy az egykori pályaudvar egy része ma is megvan, és tulajdonképpen még az is elképzelhető, hogy egyszer majd újra használni fogják. Ez lesz ugyanis következő témánk:

A múltkor megkaptam, hogy hogy merek csúnyát írni (ti. hogy csicsás) a firenzei dóm homlokzatára, hát most jöjjön valami, amire semmi rosszat nem fogok mondani, mert már gyerekkorom óta látni akartam élőben: a Ponte Vecchio.

Mondtam már, hogy imádom a hidakat? Hát most mondom :) Régen valószínűleg nem számított ritkaságnak, ha egy hídon házak vannak (ilyen volt például a régi London Bridge is), de nekem hallatlanul izgalmasnak tűnt az ötlet...

A minap teljesen gyanútlanul várakoztam Örvényes közelében egy búzatábla szélén, hogy lefotózzam a Balaton túloldalán a Kőröshegyi viaduktot, amikor váratlanul egy szokatlanul csúnya mozdony rongyolt bele a képbe. Persze igazából nem ez történt, mert pontosan erre a vonatra várakoztam, hogy a fénysorompónál elkapjam, csak előtte csináltam egy panorámaképet is a tájról:

Nem akármilyen produkciót látunk a képen: a típus magyarországi munkába állásának ötvenedik évfordulója alkalmából augusztus 25-ig minden szombaton és vasárnapon egy-egy Nohab által vontatott vonatpár közlekedik Budapest és Tapolca közt!

A sorozatot a MÁV még 2000-ben kivonta a forgalomból, a szétvágástól megmenekült gépek némelyike nosztalgia forgalomban, mások alkalmi kitolóként, anyagoló-, néha tehervonatok élén dolgoznak, így a vontatójármű a pályafenntartás által annak idején alaposan felújított - és kicsit modernizált (gyorsabb lett, plusz villanyfűtést kapott) - M61,017, azaz A17,019, pontosabban 2761 017-9 lett.

Itt éppen a régi budatétényi megállóhelyen robog át a szerelvény, melynek első kocsija étkező-, a második pedig bicikliszállító kocsi. A ablakban lógó emberek vélhetően a mozdony hangját akarják elkapni, legalábbis nagyon gyanús, hogy a vonat elején sok van belőlük, hátrébb pedig kevés :) És itt el kell mondani, hogy a magukra adó vasútbarátok szerint a Nohabot utálni kell, mert a Nohab az túl népszerű, a Nohabot a nem-vasútbarátok közül is sokan ismerik és fotózzák, "kutyafejűnek" meg "turcsiorrúnak" becézik, tehát pfujj. Erre mondjuk én magasról teszek...

... sőt, a nagy elérzékenyülés közepette még új felfedezést is sikerült tennem: az M61-esnek nem csak szemből van "arca", hanem oldalról is. Ugye nem csak én látom a tágra nyílt szemeket, az orrot és a csodálkozva kitátott szájat? :)

Azt persze értem, hogy ízlésről nem érdemes vitatkozni, de az én gyerekkoromban speciel ez volt a legaranyosabb és egyben legdögösebb mozdony a magyar vasúton, világos, hogy megszerettem, akárcsak mások. Mit szerettünk volna, a teljesen tégla alakú Szilit? Az M63-ast, ami ugyan tiszteletet parancsoló látvány volt, de közben úgy nézett ki, mint aminek éppen le akar esni az eleje? Ráadásul a Nohabot a vasutasok is csak dicsérték, noch dazu ez a típus járt a Balaton felé: ő volt a várva várt nyaralások egyik résztvevője is, rengeteg kellemes élményünk fűződik hozzájuk!

De végül is mindegy, ki mit mond, én imádom ezt a mozdonyt, és örülök, hogy ismét van lehetőség menetrend szerinti forgalomban látni. Már csak azért is, mert teljesen lemaradtam a 2000-ig tartó üzemről fotózásilag; azt hittem, sose fogom Tapolcán körbejárni látni, most mégis van rá lehetőségem. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy létrejöhessen ez az élő nosztalgia üzem; és persze KZsoci barátomnak a vonatfotózós-videózós túra megszervezéséért!

A héten már volt egy kis kultúra, talán belefér egy kis komolytalankodás is:

Emlékeztek még Geoffrey Tribe eme képére, amiről nem voltatok hajlandóak elhinni, hogy Balatonarácson készült? Na jó, az általános többes szám talán túlzás - fogalmazzunk úgy, hogy Sir Gombóc és Karl Friedrich Edelstahl der Kartoffel von Gemüse ágált nagyon (de tényleg nagyon) a megállapítás ellen.

A valóság ehhez képest az, hogy a hétvégén KZsoci barátommal Nohab-fényképezés kapcsán arra járva kattintottam párat a vélelmezett helyre...

... ami olyan jól sikerült, hogy a kivágott, majd 700x525-ra átméretezett képre egy az egyben rá tudtam tenni a Geoff által fotózott 424-est:

San Gimignanóból eddig mutattam három felhős és két buszos képet, úgyhogy itt az ideje azt is megmutatni, hogy igazából miről híres a város:

A tornyairól. Nem templomok ékéről van szó, nem is modern irodaházakról, hanem középkori lakótornyokról. Nálunk ilyesmit inkább csak várakban látni, de régen városokon belül is ilyeneket emeltek a gazdagabb családok: a benne lakók a városfaltól függetlenül meg tudták védeni magukat a külső támadásoktól - vagy éppen a szomszédtól. Az alsó szinteknek nem volt ablaka, a bejárat könnyen eltorlaszolható/megsemmisíthető volt; a lakók nagyobb gond esetén a felső szintekre menekültek és felhúzták a létrát, onnan adott esetben forró vizet vagy szurkot locsolva a hivatlan vendégekre.

Régen minden nagyobb városban voltak ilyenek, de a legtöbbet lebontották, vagy ledőltek háborúk, földrengések során, itt viszont az egykori hetvenvalahány toronyból tizennégy még mindig megvan. Többnyire le vannak zárva a felső szintjeik, de 7-800 évesen is büszkén állnak, hihetetlen "skyline"-t alkotva:

Sajnos nekem nem sikerült ilyen távlati képet csinálnom az időjárás miatt (nem kicsit esett), úgyhogy a Wikimedia Commons-ból linkelem be, de a látványt sajnos ez is csak körülbelül adja vissza. A tornyok nem egyforma kivitelűek, nem is egyforma magasak; nyilván volt egyfajta versengés a gazdag családok közt, ki tud magasabbat építeni, míg szabályt nem hoztak arról, hogy egyik se lehet nagyobb a városháza 54 méteres (!) tornyánál:

Szerencsére, mire a parkolótól beértünk a belső fal kapujához, az eső elállt, így igazán élvezni tudtuk a történelmi hangulatot...

... és a képekbe is kevesebb esernyő lógott be :) Ezek a tornyok egész hihetetlenek voltak, mintha egy eltűnt civilizáció emlékei lettek volna!

A Győr - Komárom - Fehérvár - Siófok fürdős vonat normál esetben Púpossal jár (lásd itt és itt), de a kijelölt jármű pénteken lerobbant, ezért szombaton egy fehérvári Szergejnek kellett beugrania. Szép jószág ez a hattengelyes, bár négy személykocsival nem nagyon kellett szétfeszülnie :)