HamPLÓ

Ha az ember vonattal megy Bécsből nyugat felé, körülbelül ugyanazt tapasztalhatja, mint amit a mi hegyeshalmi vonalunkon: egyik völgy oldaláról a másikra kanyarodik a pálya, egyik település után a másikon halad át. St. Pölten után ugyan az elmúlt húsz évben egyre egyenesebb pályákkal és egyre több alagúttal találkozhatott az utazó, a Bécsi-erdő kacskaringói azonban megmaradtak:

Legalábbis december kilencedikéig, akkor ugyanis üzembe helyezték a hegységen hanyag eleganciával alulról átvágó alagutat, és a hozzá kapcsolódó nagysebességű szakaszt, ami a Duna melletti, laposabb vidéken halad. Megpróbálom térképen érzékeltetni, miről is van szó - a régi szakasz sárgával, az új zölddel van jelölve, a két kék pötty közt húzódik a Wienerwaldtunnel:

Alte und neue Westbahn nagyobb térképen való megjelenítése

A megoldás rokonszenves - ha lenne pénzünk, nekünk is ugyanezt kellene csinálni pepitában: délről áthaladni a Gerecse vagy a Vértes alatt, és valahonnan Kocstól toronyiránt haladni Győr felé. De mi maximum álmodozhatunk erről, míg az osztrákok nem csak kapásból negyed órát javítottak a menetidőkön, de esélyes, hogy a mi, (papíron) részben 160 km/h-s hegyeshalmi vonalunkkal ellentétben itt nem lesznek egy-két év múlva lassújelek, hanem a kiemelt szakaszokon tényleg marad a 200-250 km/h...

Bár november vége a budapesti villamosüzem 125. születésnapjáról szólt, a BKV a másik ünnepeltről, a HÉV-ről se feledkezett meg: a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság Közvágóhíd-Soroksár vonala - illetve annak hosszabbítása, a dunaharaszti - is ugyanabban az évben indult. Nagy ünneplés sajnos nem volt (pedig a 75. és a 100. évfordulón még gőzvontatású nosztalgia is közlekedett), de néhány kedves járművet azért üzembe állítottak a közlekedésbarátok kedvéért. Kettőről - a Tigrisről és az Uborkáról - már mutattam videót, úgyhogy most jöjjön a másik kettő!

A "Boros Béni" néven emlegetett vonat az Arad-Csanádi Egyesített (vagy Egyesült) Vasutak egykori elnökéről kapta nevét. Ez a társaság annak idején élen járt a motorkocsis üzem bevezetésében, tehát gőzmozdonyos vonatok helyett gőz-, majd benzinmotoros járműveket használt. A képen látható szerelvény - mely eredetileg valahogy így nézett ki - motorkocsija benzin-villamos hajtású volt, tehát a belsőégésű motor egy generátort hajtott, és az az által termelt elektromos energia mozgatta a hajtómotorokat. 

A járműveket a BHÉV már a MÁV-tól vásárolta, a rövid életű Csepel - Csillagtelep - Hárosi iskola vonalra. Itt kaptak új kocsiszekrényt is (egy kocsi kivételével, ami Makón), és végül több HÉV vonalon is feltűntek. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján selejtezték őket, egy kivételével. A hozzá tartozó mellékkocsi is rendelkezik vezetőfülkével, és együtt szerintem meglehetősen elegánsan néznek ki, ami pedig nem volt túlságosan jellemző a korszakra.

Melléktermékek jönnek, már úgy értve, hogy amikor valami miatt kiköltöztem a sínek mellé, általában mást is videóztam, mint a tulajdonképpeni témát. A 125 éves vonulgatások és menetek mellett például ez is összejött:

Az Uborkára és Tigrisre várakozás közben pedig néha a mindennapi felszteroidozott zöld villamosokat is megörökítettem:

A budapesti villamosközlekedés megindulásának 125. évfordulóját vasárnap ünnepelte meg a BKV (hogy minél többen el tudjanak menni), de azért november 28-án, a tulajdonképpeni szülinapon se maradtunk fotózni-videózni-rajtautaznivaló nélkül: az Amszterdamból hazahozott, és idén végre elkészült 2624-es kocsi ingázott a 2-esen.

Az ilyen képeken látszik, milyen magas építésű is ez a kocsi, pedig az oldallemezelés lehúzásával ezt még álcázták is valamennyire. A magas építés és a viszonylag kicsi tengelytáv miatt jellegzetes imbolygó mozgása volt, váltón, nem tökéletes sínillesztésen pedig jópofán bólintott.

A vasárnappal ellentétben most néha még a nap is előbújt a felhők mögül, így a citromsárga festés még látványosabban világított. Külön felhívnám a figyelmet arra, hogy az ablakban lógó tábla is elég régi volt, még papírból készült.

Bár kicsit gáz, hogy minden oszlop másfele dől, hogy a korlát kőalapja is púpos, hogy a sínek girba-gurbák, azért ez egy nagyon hangulatos fotóhelyszín!

Videóztam is, mert ez a járgány mind mozgásilag, mint hangilag hálás téma. Morog, csattog, szuszog, billeg - igazi "szakadt pesti tuja" feeling, amire az ember még emlékezhet régről :)

Valószínűsíthető, hogy - Berlinhez hasonlóan - Bern nem a medvékről (Bär, Bären) kapta a nevét, mégis érthető, hogy a helyiek szeretik úgy hinni: a legenda szerint az alapító Berchtold herceg megfogadta, hogy arról az állatról nevezi el leendő települését, amit először lő a környéken - és ez a kétséges dicsőség egy medvének jutott. Ez persze nem túl vidám sztori, úgyhogy a nép kitalált egy másikat is: a lakók addig biztonságban vannak, amíg a városban lakó medvék jól érzik magukat. 1513-tól egy ideig a belvárosban épített veremben éltek a brummogók, majd néhányszori költözés után 1857-ben kerültek az Aare völgyének túloldalára, mai helyükre:

2009-ben a vermet kibővítették: a medvék a völgy oldalában kialakított kifutóban élnek, de 2004-ben még a gödör aljából szuggerálták a turistákat némi kajáért :)

A medvefuttató bővítése az állatvédők kérésére történt, hiszen a kikövezett verem valóban nem volt túlzottan méltó a nagytestű állatokhoz. Ennek ellenére ők maguk nem tűntek különösebben depressziósnak - bár persze volt köztük visszafogottabban viselkedő...

... de vidám bohóc is - őt meg kellett zabálni! És ez nem debil gügyögés, hanem kölcsönös érzelem: valószínűleg ő is szívesen megkóstolt volna bennünket ;)

Aki pedig azt hiszi, hogy a medvefotózás teljesen inkompatibilis a villamosfotózással, az téved: a berni medveverem mellett rögtön egy régi remiz áll. Tujákat ugyan már nem látni benne, de jót enni-inni azért lehet benne ;)

A gyülekezésen, felvonuláson és pendlizésen túl 2012. november 25-én a Széll Kálmán tér is kiállítóhellyé változott. E helyről sok mindent elmondhatunk - a "sokban" nincs benne, hogy szép lenne, vagy akár csak kényelmesen használható -, de ilyesmire használható vágány bőven van:

A statikus kiállításon nem (csak) a nosztalgiák jutottak szerephez, hanem a modernebb, vagy éppen ritkábban látható járművek is. Plusz fel lehetett rájuk szállni; a vezetőt kérdezgetni, hogy mi mit csinál, hangosbemondani, csengőt csapdosni...

A BKV Unimogjával (jobbra) például viszonylag ritkán lehet találkozni, hótoló lappal felszerelve pedig asszem még én se láttam.

Kis villamoshatározó: ez itt egy KCSV7, azaz Korszerűsített Csuklós Villamos. A villamosok osztályának csuklós rendjének Ganz családjának egyik alfaja, mely a sima Ipari Csuklósból fejlődött ki. Vagy valami ilyesmi - a taxonómusoktól ezúton is elnézést kérek :) Mindenesetre belőle csak harminc darab van ...

... míg az eredeti típusból 121+1 (a +1 a tanulókocsi). A képen látható 1313-as ráadásul az első sorozat (GCSM-1) tagja, 1968-ban gyártották.

Az ICS és a KCSV7 közti láncszem pedig ez a kocsi, a 1303-as. Őt egy nagyobb baleset után parkolóvágányra tolták, amíg a rendszerváltás után a Ganz-Hunslet (a Ganz-MÁVAG utódja) és a Ganz-Ansaldo (a Ganz Villamossági Művek örököse) elő nem szedte, és fel nem újította. Máig nem tudom, hogy a baleset miatt, vagy mert telepakolták a tetejét kütyükkel, de viccesen görbe alakja volt, messziről fel lehetett ismerni. 2009-ben selejtezték, de nem vágták szét: a MAVITE vásárolta meg, hogy talpra állítsák. Azóta az egyik végén az átépítés utáni állapotra utaló festést visel.

Szakadjunk el egy kicsit a villamosoktól, és ugorjunk vissza augusztusra, amikoris Berlinben éppen... villamosokat fotóztam. Na jó, akkor ne szakadjunk el olyan nagyon :) Mindenesetre egyik nap alaposan megjártam, mert bár előtte teljesen jó fotóidő volt, a herzbergei parknál megjelent az a felhő, ami az Irigy Hónaljmirigy együttes kreatív korszakának egyik elfeledett alteregójának (ezen a néven léptek fel saját maguk előtt az E-Klubban) nevét ihlette: a Mennydörgő Vattacukor:

Szépnek persze szép volt, de sejtettem, mi következik: mire Köpenickbe értem, már leoltották a lámpát, legalábbis ami a fényképezést illeti - a városháza mögötti utcában emiatt a felhőréteg miatt alig tudtam mozgó villamost fotózni:

A köpenicki S-Bahn állomáson pedig már csak a perontető alól tudtam kifotózni, mert nem akartam, hogy elázzon a fényképezőgép...

A fotósok főleg az ünnepi villamosparádét várták (a mazochisták a gyülekezőt is), de az is jól érezhette magát november 25-én, aki csak utazni akart az öreg tujákon, délután egykor ugyanis beindult a pendlizés a Széll Kálmán tér és a Blaha Lujza tér közt, öt nosztalgia járművel, a menetrend szerinti forgalomban közlekedő csatolt csuklósokkal, plusz a néha átvonuló hármas UV-val.

A maiakhoz képest meglehetősen apró járgányok teltházasan jártak, úgyhogy a feljutáshoz kellett némi elszántság. A normál forgalmat azáltal is igyekeztek távol tartani, hogy a kocsik a nagykörúti próbavasút emlékére a két végállomás közt csak a Nyugatinál, az Oktogonon és a Király utcánál álltak meg.

A nagykörúti Európa egyik legklasszikusabb villamosvonala, de normálisan fotózni csak néhány helyen lehet. A Margit híd nem tartozik ezek közé :) az viszont talán így is látható, hogy a százéves 1074-es áramszedője nem modern darab - annak ellenére, hogy a ma emberének csak a líra áramszedő tűnik autentikusnak, bizony régen is volt ilyen.

A nap sztárja hivatalos és nem hivatalos szinten is az idén elkészült 2624-es nosztalgia kocsi volt; világos festése mellett a hangja is erős figyelemkeltő hatással bírt. Egyébként, hogy - szerencsére - még nem mindenki tompult el a jó dolgok iránt, az abból is látszott, ahogy az emberek a mellettük elhaladó tujákra reagáltak: az első megdöbbenés után gyakorlatilag mindenki azonnal mosolyogni kezdett :)

A dél-budai gyülekező után elindult a villamosfelvonulás a Bocskai úttól a Széll Kálmán tér felé. Hogy érdekesebb legyen a dolog, a 125 éves budapesti villamosközlekedést ünneplő tuják a menetrend szerinti Combinók közt robogtak végig a 4-es útvonalán, minden megállóban megállva, az ott várakozók örömére-döbbenetére:

A sort az Amszterdamból hazahozott 2624-es vezette; a citromsárga járgány feltűnő jelenség volt, messze nem csak a villamosbarátok fordultak meg utána.

Öreg verdák, ha találkoznak: Zsiguli balra, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság "S" típusú kocsija jobbra. Utóbbi a színe miatt az egyik legnehezebben fotózható nosztalgia villamos, pláne ilyen szürkeségben. Egyébként ennek a festésnek az emlékére került a klasszikus budapesti flottaszínbe (mely ma már kezd eltűnni) az ablak alatti barna csík.

Szerencsére az 1910-es évektől a BKVT gondolt a jövő fotósaira is :) és világosabb festéssel látta el járműveit, például ezt a "V" sorozatú kocsit, az 1074-est. A háttérben a nagy konkurencia, a Budapesti Villamos Városi Vasút egy 1913-as gyártású "L" kocsija látszik - a cég sárgája máig dominál a városi kötöttpályán.