A csömöri HÉV egy elég félreeső vonal, létezéséről a főváros lakóinak többsége vélhetően nem is tud. Pedig már lassan 120 éves: az 1888-ban megnyitott Keleti pályaudvar - Cinkota helyiérdekű vasutat 1900-ban hosszabbították meg Kerepesig; a Cinkota utáni domb megmászása a gőzmozdonyokat túlterhelte volna, ezért a sínpár jó nagy kurflit leírva Csömörön át kapaszkodott fel az új végállomásig.
Motor- és pótkocsikból álló távkapcsolású szerelvény a gödöllői vonalon Forrás: villamosok.hu/bhev
1911-ben aztán villamosították a HÉV-et, Mogyoródon át egészen Gödöllőig hosszabbítva. Az ekkor vásárolt villamos vontatású járműveknek már nem kellett kerülniük, fel tudtak kapaszkodni a Cinkota és Kerepes közti emelkedőn - ez a jelenleg is használt útvonal az alábbi térképen kékkel van jelölve:
Némileg szokatlan módon azonban a régi útvonal is megmaradt. Csömörig szárnyvonali jelleggel közlekedtek rajta vonatok, sőt, egy ideig az éjszakai járatok is erre jöttek-mentek Gödöllőre, aztán utóbbi megszűnt, és a Csömörtől kifelé eső szakaszon (fentebb pirossal jelölve) leszedték a felsővezetéket. Ezután ott már csak dízelmozdonyos üzemi menetek, illetve újabban nosztalgia járatok bukkanhattak fel - egészen mostanáig!
Idén februártól a hatvani vasútvonal felújítása miatt sűrűbben jár a gödöllői HÉV, ezért a normál esetben Csömörre közlekedő zöld szerelvényekre is szükség van a csúcsidőszakokban. Hogy a csömöri szárnyvonal eközben se maradjon kötöttpályás szolgáltatás nélkül, a MÁV három Desiro dízel motorvonatot vezényelt oda. Ezek közül kettő Cinkota és Csömör közt ingázik a csúcsban, a harmadik tartalékként várakozik a kocsiszínben. A fentebbi képen az egyik aktív jármű éppen Árpádföldhöz közeledik - ahogy látható, a gödöllői "fővonallal" ellentétben itt csak egy vágány van.
Ez megy most