HamPLÓ

A napokban megint tévelyegtem egyet a youtube-on mindenféle nagy gépezetek hangjai után kutakodva. Az ilyesmivel napokig el tudok lenni, most meg is osztanék néhányat a kedvenceim közül.

A Class 50 már ránézésre is egy tipikus angol dízelmozdony, márpedig azok szeretnek füstölni. És valóban: a hetvenes évek Queen-koncertjeire emlékeztet az, ami a kipufogókból előtör! (A videó elég hosszú, úgyhogy aki siet, 7:33-tól hallgathatja meg a tizenhathengerest nagyobb fordulatszámon.)

Az iménti mozdony motorja se volt kicsi, de a komolyabb hajókéhoz képest eltörpül. Ez itt fent például egy 291 méter hosszú ömlesztettáru-szállító géptere. Egy ekkora jármű nem slusszkulcs elfordítására indul, úgyhogy a videón láthatunk mindenféle hűtő- és légrendszereket, dízelgenerátorokat, kormánylapát-mozgatást is. Ha jól értem, a tulajdonképpeni fő motor csak valamikor 3:54 körül röffen be, csak ezt nem hallani ki a zajból. Mindegy, a dízelaggregát indítási hangja is szép!

Alapjában véve olyan, mint a Sopron motoros, csak kicsit nagyobb, nem? Itt is külön tudomány, hogy mi mindent kell csinálni, mielőtt elindulnak a Láng motorok.

És most nézzünk valami még hangosabbat: a fentebbi videón a Luftwaffe egyik Phantomját röffentik be, patronos indítással. Ha jól értem, ez a szerkezet valami olyasmi, mint egy tüzérségi lövedék, ami töltet helyett (a terminológiám majdnem biztos, hogy nem korrekt, haditechnikusok javíthatnak!) forró gázt "lő ki", amit a hajtómű megforgatásához használnak (az itt látható esetben tudtommal nem közvetlenül a hajtóműlapátokat forgatják át vele, hanem az indítómotort, ami mandínerből a hajtóművet forgatja meg). Ez a verzió a látszat ellenére egész tiszta; a korai sugárhajtásúak indítópatronjai bezzeg piszok módon kormoltak!

Amíg megjön a kedvem a blogíráshoz, nézegessünk öreg autókat, ezúttal a budaörsi repülőtérről, ahol 2018 tavaszán ismét megrendezték a szokásos nosztalgia találkozót.

Az AMC Pacer elég fura szerzet: kisautónak tűnik, de ugyanolyan széles, mint a korszak többi középkategóriás amerikai kocsija. Ráadásul elég viccesen is néz ki a kis békaszemeivel meg a gömbölyű hátsójával. Én a Wayne világában láttam először ilyet: a főszereplő és csipet-csapata egy ilyenben headbangelt a Bohemian rhapsody-ra.

Mintha most több amerikai autó lett volna, mint amennyi lenni szokott - ami nem baj, mert amúgy szökőévente találkozom ilyenekkel. Ennek megfelelően nem nagyon ismerem fel őket magamtól: ezt például kis guglizás után Chevrolet Chevelle Malibu... valaminek gondolom. Majd valamelyik rezidens autómán kommentelőm kijavít, ha tévedek :)

Update: "Nem jársz messze, ez egy Chevy El Camino. Negyedik generáció, annak is a végéről, a szögletes lámpák miatt 1977-esnek tippelem." - köszönet Sam.Joe-nak!

Na, ezt viszont felismerem, ez egy tuningolt Kispolszki! Esetleg uborkakonzerv, csak nem visel kalapot. Pirosban és feketében szebb, de így se csúnya.

Most pedig jöjjenek a csillagosok, akik mindig szép számban képviseltetik magukat. Ezt a piros szépséget például biztosan láttam két éve.

Régen volt már pályaudvar itt a blogban, nem? És Szlovákia is, úgyhogy a kettőt most szépen összekötöm, és a kassai vasútállomásról fogok néhány képet mutatni :)

Fura egyvelege ez a pályaudvar a szocmodernnek és a rendszerváltás utánnak. A peronok, illetve a városból majdnem mindenhonnan látható toronyépület egyértelműen a hetvenes éveket képviselik, ...

Von Unbekannt - http://postcards.hungaricana.hu/hu/search/results/?query=SZO=%28Kassa,%20d%C3%B3m%29, CC0, Link

... mert a vasút megnyitásakor épültből később Pfaff Ferenc tervei alapján átépített régi indóháznak (lásd fentebb) sajnos nyoma sem maradt. Kassára egyébként először a Tiszavidéki Vasút érkezett meg 1860-ban, ezt az 1870-es években a Kassa-Oderbergi Vasút eperjesi, illetve oderbergi vonalai követték, illetve néhány további Tiszacsernyő és Torna felé. Az évek során eléggé elhasználódott állomásépületet a hetvenes években cserélték le a ma is láthatóra.

Von Ladislav Luppa - Eigenes Werk, CC BY-SA 4.0, Link

Pontosabban ma már nem teljesen azt látjuk, mint amit 1973-ban, 2016-ban ugyanis modernizálták az eléggé coccjalista hangulatot árasztó főépületet. Építészetileg ugyan nem volt rettentő látványos a változás, ugyanakkor szeretném, ha legalább valamelyik budapesti fejpályaudvaron megközelítőleg olyan minőségű szendvics- és süteménykínálatból lehetne választani, vagy hogy olyan tiszta nyilvános vécé állna az utazni indulók rendelkezésére, mint itt. Talán csak ülőhelyből nincs elég a csarnokban, de amúgy tiszta Németország itt várni a vonatra!

A woltersdorfi kirándulás eső miatt rövidre lett fogva, és annyira zuhogott, hogy hirtelen nem nagyon tudtuk, hova menjünk, mit csináljunk, ami jár bőrig ázással. Jobb híján egy időre lehorgonyoztunk a nemrég befejezett Ostkreuzon:

David Gilmour és Brian May neve miatt kattintottam erre a videóra, mely a szerintem elég borzasztóan sikerült össznépi "Smoke on the Water" feldolgozás készítésének kulisszái mögé enged betekinteni. A második másodpercnél aztán megdöbbenve észleltem, hogy a narrátor/riporter hangja ismerős:

Hisz ez a "kettes számú Sky Channel hang", aki műholdas csatornákkal megtámogatott középső gyerekkoromban a nyugati világ egyik audio(vizuális) megnyilvánulása volt! Ő lenne az, aki itt azt mondja, hogy "da bájanik vomen". Gyorsan rákerestem: Tommy Vance-nek hívták, és egy kimondottan hard rock- és metálkedvelő rádiós DJ volt. És most nem csak a mainstream, rádióbarát műfajra kell gondolni, mert itt például a Slayert interjúvolja, de a SOAD is feltűnik:

Milyen jó, hogy szembejött ez a dokumentumfilm, legalább megtudtam, ki beszélt hozzánk a nagy színes dobozból annak idején :)

PS: Mostanában azért nem voltak bejegyzések, mert influenszer lettem. Ja nem is, csak influenzás. De már elmúlt.

PS/2: Aki kíváncsi a teljes Smoke on the Water dokumentumfilmre, itt találja.

PS3: Az egyes számú "Sky Channel hang" természetesen ő volt számunkra:

Tudom, biztos nem ő volt a csatorna első bemondója, de amikor mi '87 végén megismertük a "Szkájt", az övé volt a legemlékezetesebb hang.

De gyorsan telik az idő, ez ma volt tíz éve... A vonal amúgy még mindig nincs készen, most éppen 2027-re várják az átadást.

Köln: amikor a levéltár eltűnt a föld felszínéről

A sok szép régi autó után jöjjön egy kis tömköz, megint Linzből: videó a villamoshálózattal összekötött Pöstlingbergbahnról. Sajnos ritkán járt ahhoz, hogy igazán sok helyen elkapjuk kívülről, úgyhogy a vonal egy részét bentről láthatjuk:

Láttunk már Ferrarikat és vegyesfelvágottat, most nézegessünk Merciket, mert belőlük is volt néhány kedvenc újrafelhasznált villamosremizemben!

Bár messze nem ez volt a legkülönlegesebb közülük, erre csodálkoztam rá legjobban, hiszen ez Csikós Zsolt Pontonja, ha jól tévedek. Illetve már nem az övé, mert ugye eladta. (Sajnos a képek kicsit sötétek lettek, még nem éreztem eléggé az új gépet.)

Azt hiszem, ezt a modellt (W108?) még nem nevezik állólámpásnak, pedig tulajdonképpen már az ő lámpái is állnak :) Ezeken a régi autókon mindig megcsodálom, hogy milyen kis vékony oszlopokon hordozzák a tetőt, csak minimális holtereket okozva. Mondjuk gyanítom, nem is bírnák úgy a fejreállást, mint egy mai kocsi.

Az ötvenes-hatvanas évek 190 SL-jének (a wikipedia szerint W121 B II - javítsatok ki, ha mellélőttem) formatervében most se tudtam hibát találni. Mondjuk nem csoda, hiszen ő volt az előkép:

Szerintem ez a sirályszárnyas csoda (300SL/W198) a valaha volt legszebb sportkocsi, úgyhogy csendben és udvariasan örültem neki a műhely ajtajából (a remizben vannak kiállító- és tárolóterek, illetve szervizek, ahol mindig dolgoznak egy-két régiségen).

A W186 a gazdagok és fontos emberek limuzinja volt az ötvenes években, szinte csak a belőle kikászálódó Adenauer hiányzik ahhoz, hogy a Wirtschaftswunder kezdeti szakaszában érezzem magam. A németek egyébként úgy is hívják ezt a modellt, hogy "Adenauer-Mercedes".

Mostanában valamiért egész estés filmeket szoktam álmodni (nem lepne meg, ha a gyógyszer mellékhatása lenne), a mára virradó se volt különb. Úgy kezdődött, hogy a tényleges munkahelyemen a tényleges kollégáimmal nagyban dolgozom, amikor kiderül, hogy ki kell menni külső helyszínre. De nem baj, nem kell repülni, mert van egy portál erre a célra, az majd odajuttat bennünket. Át is megyünk rajta, kis nézelődés után kiderül, hogy Calgaryban vagyunk. Megcsináljuk, amit meg kell, mennénk vissza, de nem tudunk, mert elromlott a portál. És az a gond, hogy mivel hivatalosan nem léptünk be Kanadába, nem mehetünk repülővel haza, meg kell várnunk, míg megcsinálják! Ezután másfél évig távmunkában onnan dolgoztunk egy a város felett lebegő űrhajón (!), a családtagok pedig repülővel utánunk jöttek, hogy ne legyünk egyedül. Aztán megjavították a portált, a csapat nagy része átment rajta, de én nem, mert leállt az azt árammal ellátó aggregát. Itt ébredtem fel.

Túl sok Csillagkaput néztem volna mostanában? :)

A héten nem nagyon foglalkoztam a bloggal. A hét közepén azért, mert elkezdtem megsüketülni a jobb fülemre, ma pedig azért, mert visszajött a hallásom, és ennek örömére C64-eseztem egész nap.

Hirtelen nem is tudom, hogy melyik a kiábrándítóbb: hogy orvosok olyasmiket keresnek bennem drága gépekkel (CT), mint egy esetleges stroke nyomai, és olyan gyógyszert írtak fel, amiről eddig csak a Dr. House-ban hallottam (prednisolon), vagy hogy teljesen használhatatlan vagyok a lövöldözős játékokban. Az International Karate 2-ben trénerrel még elvoltam, és a Wizard of Wor is megyegetett, de a kedvenc Giana Sistersemmel már gondjaim voltak, pedig azt régen álmomban is elvittem egy darabig. Reflexek, joystickkoordináció kettes alá. Igaz, legalább hallottam a zenéjét.

Ez lenne az öregedés? :)