Megmutattam már a Gróf Széchenyi lapátkerekes nosztalgiahajót kívülről, meséltem egy naplementés/kék órás útról vele, és most megnézhetjük a szívét is. Mind a kettőt (lehet, hogy time lord?).
A hajó régimódi kinézete és lapátkerekei ellenére nem gőzös, hanem dízel-elektromos hajtású, mint a dízelmozdonyok egy része (a dögösebbek;). Két 460 lóerős Sulzer turbódízel hajt két Brown-Boveri generátort, és az ezek által termelt áram hajtja a két villanymotort, melyek a lapátkerekek tengelyét mozgatják áttételen át, átlagosan 40 fordulat/perccel. Ezen a fotón igazából csak a két dízelt lehet látni, jobbra a tüzelőanyag tartályával, balra félig takarásban pedig az egyik villanymotort. A kép a hajó egyik folyosójáról készült, a motorteret két oldalról is meg lehet nézni szép nagy ablakokon át.
A motorok nyolchengeresek, aktuális teljesítményüket a szelepek nyitásának-csukásának sebessége alapján elég jól lehetett követni: alapjáraton alig kotyogtak, menet közben gyorsan mozogtak. Persze egy ilyen motor nem pörög úgy, mint egy autóé: normál üzemben 500 fordulat/perc környékén dolgozik. A hengerek tetején a zöld (vagy rézszínű? éljen a színtévesztés!) valamik hőmérők. A szelephimbák természetesen nem azért maradtak fedetlenül, mert jól néz ki, ahogy billegnek, hanem mert ezeket rendszeresen kenni kell, járás közben is. Indulás előtt láttam is a gépészt, ahogy olajat öntött az érzésre félmillió apró nyílásba. Ennek ellenére a motortér nem foltos, nem koszos - laikusként azt gondolom, hogy nem csak foglalkoznak az öreg svájci masinákkal, hanem szeretik is őket.
Ez megy most