Annak idején nagy örömömre szolgált, amikor láttam, hogy az 1-es új végállomásán mindkét vágányt bekötötték a Fehérvári útba. Ugyanez a 4-esnél (Újbuda-központ) is jól jött volna, de ott előbb egy bódéval, majd a 2002-es átépítésnél az aluljáróval "elépítették" ennek a lehetőségét - meg annak, hogy a vonalat mondjuk a Kosztolányiig meghosszabbíthassák. Bár az átlagos utazó nem látta sok kárát a második vágánykapcsolat hiányának, egy Pestről Budafok kocsiszínbe menő szállítás, tanuló- vagy különmenet így nézett ki emiatt: az egyetlen vágányon az Október 23. utcáról kanyarodás a Fehérvárira, de ott ugye rögtön meg kell fordulni, mert a rendes menetiránnyal szemben áll a jármű. Irányváltás, irány a Körtér és Újbuda-központ közti, a villamosmániások által csak "SZTK rendezőpályaudvarnak" hívott objektumhoz. Ott be a középső vágányra, irányváltás, és már lehet is indulni Budafokra - mindez persze a forgalmat is feltartotta.

Ehhez képest a Fehérvári/Etele/Hengermalom kereszteződésben összkomfortosan lehet fel-alá menni, és ezt szeptember utolsó hétvégéjén forgalomban is kihasználták, amikor az előbb említett "SZTK rendezőt" bővítették. Mivel azon a hétvégén nem csak magát a rendezőt, hanem a tőle délre eső szakaszt is piszkálták, a 18-as, 41-es és 47-es eredeti útvonalán buszok jártak, sőt, a 17-es villamospótlót is meghosszabbították délre, egyfajta elő-Fonódót létrehozva. Mindeközben a déli végállomásaik felől induló villamosok a Hengermalom útra kanyarodva 1-esként folytatták útjukat:




Ez megy most