HamPLÓ

A csehszlovák és lengyelországi cégtörténetes oldal után a németnek is nekiálltam. Az alap jegyzetek megvoltak, gondoltam, nem tart sokáig weboldalra rendezni őket. Aztán jött az, hogy "de bele kellene venni azt a céget is, amelyik megvette ezt vagy azt a gyárat" - és jegyzetelhettem megint egy csomót. Aztán jegyzetelhettem ki azt is, amelyik megvette azt, amelyik megvette amazt. Egy ponton eljutottam oda, hogy talán a repülőgép- és autógyárakat is ki kellene jegyzetelni, hiszen ha a vasúti érdekeltség miatt szerepel a Daimler-Benz, akkor legyen már ott a BMW is, nem? Vagy ha a szintén komoly vasúti járműépítési hagyománnyal rendelkező Messerschmitt-Bölkow-Blohm feltűnik, akkor fel kellene sorolni a DASA-t meg a Junkerst is, nem? Végül még mielőtt beleőrültem volna, húztam egy vonalat, és leginkább a villamosokat, vonatokat gyártó cégeket vittem fel a listámba. Természetesen most is igyekeztem képekkel és linkekkel megszórni a szöveget, hogy ne legyen túl száraz.

Ami miatt érdekesek ezek a rövid történetek, az az, hogy milyen kevés van még meg a régi cégekből! Nincs már meg a stuttgarti GT4-esek gyártója, beleolvadt másba a DÜWAG és a Linke-Hofmann-Busch, profilt váltott a gothai villamosgyár, és eltűntek az olyan vállalatóriások, mint az AEG vagy a Henschel. Eközben megismerhetünk olyan sztorikat is, mint amikor egy hídgyár kísérletképpen épített egy villamost, ami körülbelül harminc évvel előzte meg a többi gyár kínálatát, és találkozhatunk montánipari konglomerátumokkal, melyek úgy adták-vették a nagynevű járműgyárakat, mintha a nagybani piacon lettek volna...

Cégtörténetek: Németország
ADtranztól ZF-ig, DÜWAG-tól DUEWAG-ig

Azon gondolkoztam, hogy vajon más is ugyanazt csinálja a négy fal közt a társadalmi távolságtartás és önzárlat idején, amit korábban, vagy vannak, akik új szokásokat vettek fel, új hobbit kerestek maguknak, szóval mással foglalják el magukat, mint egyébként? Én ezen sorok írásáig (ami kb. egy héttel a bejegyzés megjelenése előtt van - merthogy így működik a blog, nem az előző este találom ki, hogy mi lesz másnap) még a gitározásra se bírtam rábeszélni magam, vagy hogy levegyem a MIDI keyboardot a szekrény tetejéről, és zenélgessek. Más is így van ezzel? Az nem számít, ha valaki új sorozatokat kezdett nézni a netflixen :) Azért nehéz ez a dolog, mert a szabadidő csak kicsivel lett több, mint egyébként, a lehetőségek viszont jelentősen beszűkültek...

Ha Prágában vagyok, akkor reggelente rendszerint a főpályaudvaron lehet megtalálni. Bár kimondottan szeretek sokáig aludni, itt még nyári hétvégéken is akkora forgalom van, hogy adja magát, hogy a kultúrprogram előtt trainspottingoljon egyet az ember!

A legérdekesebb októberi fogás ez az új festésű Búvár volt, ami egy elromlott "Bzmotot" vontatott el. Nem terhelte túl a gépet a feladat, az biztos! Ez a kinézet szerintem kifejezetten jól áll a mozdonynak, ellentétben más színtervekkel. Merthogy ez a minta ugyan a České Dráhy "Najbrt" nevű egyenfestése, de abból rögtön a második, mert előtte volt egy első egyenfestés, majd annak egy 1.2-es változata is...

A cseh vasútra - és bizonyos fokig a szlovákra is, bár én úgy látom, hogy ők kicsit komolyabban veszik a corporate identity-t - a mindenkori aktuális egyenfestések ellenére jellemző a festésminták tobzódása. Ez itt például valamiért a hatvanas-hetvenes éveket idézi azzal a villám-mintával az oldalán, pedig ez a típus 1979-80-ban épült.

Ez a masina - ha nem tévedek - a kilencvenes évek festését viseli, bár a csíkos gatyát idéző köténylemez szerintem öregíti kicsit.

Ezt a képet már mutattam korábban, de őt is ugyanekkor láttam, csak pár vágánnyal arrébb. Alapjában véve hasonló a festésminta, mint amit az előbb láttunk, csak a zöld felsőrész helyett kék felsőrésze van. De nem azért, mert más típusokról van szó: ezek a gépek mind ugyanahhoz a sorozathoz tartoznak! Egy cseh weboldal szerint legalább 15 különböző festésben találkozhatunk 754-es sorozatú Búvárokkal a személyszállításnál, úgyhogy nem sokat unatkozhat az a vasútbarát, aki mindegyikről akar egy-egy fotót a gyűjteményébe. És akkor még ott van a ČD Cargo, plusz a többi altípus is!

Természetesen videóztam is, bár a 754-es annak ellenére nem egy nagyon hangos gép, hogy még mindig az eredeti V12-es dízel egy módosított változata dolgozik benne.

Bónusz kör: Nektek melyik festés tetszik jobban?

Én még nagyon az elején járok a különböző festések elcsípésének, de a WikiMedián egész sok aktuális kép van. Ezek közül mutatok néhányat, aztán lehet szavazni, kinek melyik jön be:

Dieter Kubisch budapesti villamosos képei néhány éve landoltak a mailboxomban, őszinte meglepetésemre és örömömre. Dieter a hetvenes és nyolcvanas években több alkalommal is járt a fővárosban, és szerencsénkre néha megörökítette, amit az utcán látott.

Itt például egy 1940-es gyártású Stukát kapott el... hol is? Én tudom, hát ti? :) Felhívnám a figyelmet a macskaköves út szélén álló Škoda 706 RT kukásautóra is. Tudtátok, hogy a "szemetes" értelemben használt "kuka" szó az ötvenes években honosodott meg, és a nálunk akkoriban megjelent modern szemétszállító gépezet gyártójának nevéből - Keller und Knappich Augsburg - származik?

Ezt a képet is feladom rejtvénynek, mert a rajta látható környék ma már NAGYON nem úgy néz ki, mint 1974-ben.

Ez a kép (köszönet Székács Andrásnak a színek helyrerakásáért!) egy olyan vonalat ábrázol, melynek hiánya ma szerintem eléggé érződik a budai fonódó villamoshálózaton: az akkori Korvin Ottó - ma Pacsirtamező - utcában járunk, a Tímár utcánál. A gumikerekű felhozatal is tipikus: pótkocsis teherautó, Robur, ZiL és Zsiguli taxi.

A Batthyány térre megérkező 1316-os pályaszámú Ganz csuklós ebből az irányból nagyjából úgy néz ki, mint ahogy 2016-os selejtezéséig kinézett, ...

... a másik irányból viszont elég megdöbbentő képet mutat. Egyrészt ezen a végén még a régi szélvédő-megoldást láthatjuk, de az ajtókon is mások az üvegtáblák kivágásai. Elég meglepő, hogy ennyire eltérjen egy kocsi két vége, nem lepődnék meg, ha egy baleset utáni gyors helyreállítás nyomairól lenne szó. Bónusznak pedig még két áramszedő van a tetején. A lehúzható "vonatablakok" ferdén megszorulásán csak mosolyogni lehet - rejtély, hogy ezek lecserélésével miért vártak a kétezres évekig!

Mostanában jó sokat vonatoztunk-villamosoztunk, úgyhogy ideje egy kis zenehallgatásnak. Persze a szokásos módon most is csavarunk egyet a dolgokon!

A poptörténelem egyik legismertebb intróját halljuk... aztán valahogy teljesen másképp folytatódik az egész. Jim Steinman egy bizonyos Marvin Lee Aday nevű figura házi zeneszerzőjeként vált világhírűvé - a hosszú nevű srác pedig Meat Loafként. Az énekdallam alapján valószínűleg ez a szám is egy Meat Loaf lemezen kötött volna ki, ha el nem ment volna az énekes hangja, amikor stúdióba kellett volna vonulnia - így viszont a szerző saját szólólemezére került. Nem lett nagy siker, de a zene nem vész el, csak átalakul: az intró két évvel később egy Bonnie Tylernek szánt sláger elején bukkant fel.

Ugyancsak Jim Steinman írta az A Small Circle of Friends című film zenéjét, benne ezzel a témával. Nem ismerős valahonnan ez is? :)

És ha már újrafelhasználás: az "1999" című dalt 1982-ben vette fel Prince, aztán négy évvel később a verze elejének dallamából írt egy sokkal jobb számot a Banglesnek.

Akinek nincs kedve néznivalót keresni magának ezen a szobafogságos szombaton, az nézegessen leszállásokat Kai Takon, Hongkong régi repülőterén:

Sajnos ez a repülős élmény élmény már örökre ki fog maradni nekem, mivel a repteret 1998-ban bezárták, de a videón talán látszik, hogy nem volt egyszerű itt landolni 13-as pályairány (ilyen van Ferihegyen is) mellett. Először is egyre lassulva rá kellett ereszkedni a városra, aztán amikor már majdnem nekiment a gép egy hegynek, hirtelen dobni kellett egy jobbost, és kontrolláltan becsapódni a pályára, aminek a vége a tengerbe lógott. Valahogy így:

Egyébként egy átlagos utasszállítóval még csak-csak el tudom képzelni a folyamatot, de a nem kifejezetten lassú repülésre tervezett Concorde-dal tényleg izgalmas lehetett megcsinálni:

Hogy ne mindig csak magyar városi vasutakat lássunk, most egy kicsit átugrunk "a Bécsi út másik végére", ahogy gyerekkorunkban mondtuk. A virtuális villamosozást Karl Holzinger képei teszik lehetővé.

Bécs és Budapest villamosvasút-üzemtörténetileg hasonló utat járt be: míg például Prága az ötvenes évek elejétől üzembe helyezett Tatráknak köszönhetően 1974-ben kivonta az utolsó kéttengelyes villamost, az osztrák és magyar fővárosban tovább megmaradtak a régimódi "tuják". Bár mindkét helyen megjelentek forgóvázas, sőt, csuklós típusok, a háború előtti villamosok a hetvenes évek végéig uralták a bécsi utcaképet, az újabb gyártású modellek pedig még tovább.

A floridsdorfi vasútállomásnál ma is járnak villamosok, de ilyenek maximum nosztalgiaparádé idején! Balszélen például egy G₄-est látunk: ezt a típust a második világháború alatti kapacitáshiány enyhítése végett századeleji kocsik alapjaira építették új, de továbbra is favázas kocsiszekrényekkel. Ez a megoldás természetesen csak átmeneti lehetett, így a járműveket 1967-ig selejtezték. Mivel a fotó ezen év áprilisában készült, ennek a kocsinak ekkor már csak hónapjai voltak hátra! Középen egy K kocsit látunk, ami egy igazi régivágású favázas 1913-ból. Az 1910-es, 20-as évekre a jelek szerint megfejtették a megbízható konstrukciók építésének titkát, ugyanis ez a konkrét jármű egészen '71-ig üzemben maradt, átélve az első világháborút, a Monarchia szétesését, az Anschlusst, a második világáborút, Bécs szektorokra osztását, majd Ausztria szuverénné válását és felemelkedését. Legvégül pedig a jobb oldali jármű egy olyan csoda, amilyen itthon nem volt: az F típust a hatvanas évek első felében építették; az elülső kocsirész kéttengelyes, amihez csuklóval egy forgóvázas utánfutót csatoltak. Ezek a nem éppen korszerű szerzetek egészen 1996-ig közlekedtek!

Ezen a fotón egy újabb K kocsi közeledik felénk, melynek érdekessége, hogy egy olyan c₃-as pótkocsit vontat, mint amilyen később  - használtan - Miskolcon is közlekedett. A bécsi villamosok típusjelzésében egyébként a nagybetű motor-, a kisbetű pedig pótkocsit jelent.

Balról egy újabb K kocsi jön (érdemes megfigyelni, hogy másutt van a viszonylatjelző tetőtáblája, mint az előzőnek), jobbról viszont egy igazi érdekesség, ami ugyan nem kéttengelyes, de megérdemli, hogy írjak róla. A Z típust a New York-i Third Avenue Railway System építette a saját főműhelyében az 1930-as évek végén; Bécsbe 1949-ben kerültek a Marshall-terv keretében. Ezek a kocsik kicsit se illettek az itteni hálózatra: túl szélesek volt, nem volt sínfékjük, és a rúdáramszedő helyett felrakott pantográf áramszedők gyakran "kisiklottak" a felsővezeték alól. 1969-ben ki is vonták a típust a forgalomból.

Már 1975-ben járunk, és egy igazi bécsi klasszikus közeledik felénk: egy M + m₃ + m₃ szerelvény az Ottakringer Strasséban. Az M típusú motorkocsik hatása szerintem a budapesti villamosokon is tetten érhető, a csehek pedig konkrétan lemásolták ezt a jól sikerült formát. Egyébként édesapám mesélte régebben, hogy amikor először járt Bécsben, meglepődött, mennyi "keleti" autót látott helyi rendszámmal - itt is láthatunk hátul egy Skoda 100-ast.

A home office-os szobafogság* okozta fásultság ellen most helyben utazunk egy kicsit egy októberi videóval. Remélem, senkit nem zavar egy kis gőzmozdonyozás :)

A gép, amit látunk, az, amelyiket véletlenül csíptünk el a csehszlovák vasút Luzná u Rakovníka állomás mellett található múzeuma felé menet: egy "Nemesasszony", hivatalos nevén egy ČSD 475-ös sorozatú gőzmozdony. Megérkezés után beállt szenet és vizet vételezni a múzeumba, ...

A címben szereplő felszólítás a Budapesti Helyiérdekű Vasutak Rt. szlogenje volt a harmincas években. A nagy gazdasági világválság után megcsappantak a cég bevételei, ekkor találták ki, hogy felfuttatják a turisztikai célú személyforgalmat. Mivel most a valóságban nem ajánlott kirándulni, Noah Caplin 1973-as felvételei segítségével virtuálisan fogunk utazni.

Turisztikai szempontból valószínűleg a szentendrei vonal a legerősebb ma is, de persze lehet, hogy azért gondolom ezt, mert mi a családdal mindig csak kirándulni jártunk errefelé. '73-ban már elkezdtek itt megjelenni az NDK gyártmányú M.X ("em tíz") motorvonatok, de végállomás még egy barátságos kis vidéki állomás képét mutatta. Az egyik fényszóróra tett vörös zártárcsa valamiért nagyon megmaradt az emlékeimben, és az is, hogy akkoriban még kézzel kellett az ajtókat nyitni, csak a zárás volt automatikus.

Ez a kép lehet, hogy csak a HÉV-mániások szívét fogja megdobogtatni, de hátha nem :) Mára az ajtók melletti paravánfal egy részét lefűrészelték, az üléseket pedig szövet borítja a piros műbőr helyett. Talán érdekes részlet még, hogy ezek az M.X szerelvények már csak a ráckevei vonalon járnak, a többin a kicsit újabb, de ránézésre elég hasonló M.X/A ("em tíz a") típussal találkozhatunk.

Amikor régi képekkel dolgozom, mindig aggódni szoktam a színek miatt, mert egyrészt a különböző filmek sem egyformán őrizték meg ezeket, másrészt az idő is erodálja a minőségüket: a tekercsek megbarnulnak, kifakulnak. A saját "analóg" fényképeim közül a Fuji filmre készülteken például szebbek a kékek, a Kodakosak viszont inkább zöldbe hajlanak. Mindez különösen frusztráló számomra, mivel a színtévesztésem miatt sose tudhatom biztosra, mennyire színhű egy-egy fotó. Elsősorban a zölddel szoktak gondjaim lenni (és kicsit kevésbé a rózsaszínnel és a lilával), konkrétan a HÉV-ek festését hol ilyennek látom, hol olyannak. A fentebbi kép kapcsán viszont úgy vélem, hogy ez nem biztos, hogy a színtévesztésem miatt van, hiszen a rajta látható két szerelvény tényleg két (négy) különböző árnyalatban tündöklik. Vajon direkt lett más a zöld, vagy csak aznap éppen ilyenre sikerült kikeverni a festéket?

Noah a végállomás melletti kerítés fölött is átfotózott, megörökítve a régi kocsiszínt, ami ma a Városi Tömegközlekedési Múzeum otthona. Itt pár mozdonyt és teherkocsit láthatunk a személyszállító járművek mellett. Akárcsak manapság :)

A szentendrei helyiérdekű akkoriban felszálló ágban volt; ott már modern motorkocsik közlekedtek, és elkezdték a vonal korszerűsítését: már létezett a föld alatti szakasz a Batthyány térnél, az évtized végéig eltűnt a filatorigáti kanyar, és elkezdték újjáépíteni, néhol pedig áthelyezni az állomásokat és megállókat. Gödöllő felé ez tulajdonképpen máig sem történt meg, például még mindig ugyanúgy "rossz oldalon" avagy "angolosan" közlekednek, mint száz éve. 1973-ben ráadásul még jártak ott öreg kéttengelyesekből összeállított vonatok, mint például ez a motor+pót+pót+motor+pót+pót+motor szerelvény. Kicsit sajnálom, hogy ez az időszak teljesen kimaradt nekem, amikor a HÉV még igazából csak egy beszteroidozott villamos volt. Ezen a képen M.II-es motor-, illetve P.III-as pótkocsikat láthatunk az Örs vezér terén - a háttérben még épülnek a panelházak, és még nem áll a Sugár Üzletközpont.

Ha a körülmények miatt a valóságban nem lehet, akkor vonatozzunk most virtuálisan egy kicsit, és ismerkedjünk meg egy-két újabb vasúti jármű becenévvel a "Bardotka" és a "Búvár" után!

A Csehszlovák Államvasutak M 262-es sorozatú motorkocsijai 1949 és 1960 közt épültek: az első 52 példány a brnói Královopolskánál, a maradék Studénkában. A típus érdekessége, hogy a dízelmotor egy dinamót hajt meg, melynek árama az egyik forgóvázban található vonatómotorokat táplálja; a nálunk használt motorkocsikban ezzel ellentétben legtöbbször dízel-mechanikus vagy dízel-hidraulikus erőátvitelt használtak. A V12-es motor jellegzetes hangja miatt az NDK-ba is átjáró sorozat a németeknél a "Varrógép" becenevet kapta - otthon Csotrogánynak és Kredencnek is hívták.

A jármű belső tere a gyártás időszakának esztétikáját tükrözi: elég puritán, de még a fa, illetve fa jellegű felületek dominálnak benne a később elterjedt műanyag és alumínium helyett. A világítás természetesen izzólámpás, az ablak pedig tekerős.