HamPLÓ

Sokáig a festői Traunsee partján fekvő Gmundenben működött a világ valószínűleg legkisebb, mindössze 2,3 kilométeres villamosüzeme, ez azonban 2018. szeptember 1-én megváltozott. Ekkor indult el ugyanis a városi villamos és a Gmunden-Vorchdorf helyiérdekű vasút összekötésével létrejött Trauenseetram, mely 17 kilométeres hosszával már egy kategóriával komolyabb vonalnak számít. Ráadásul az addig használt régivágású járműveket is alacsonypadlósokra cserélték - előtte azonban szépen elbúcsúztatták a régi villamosokat:

Gmunden a változás előtti órákban
Búcsú a hagyományos villamosoktól

Ha tegnap "harci zene" volt, akkor ma is indítsunk azzal! Bevallom férfiasan, a filmet soha nem láttam végig (magam se értem, hogy létezik ez), de a soundtrack így is meg-meg szokott fordulni a fejhallgatómban, mert szerintem ott van a valaha készült legjobb filmzenék közt. Sőt, nem csak filmzenék közt, ha engem kérdeztek:

Ez a gyors darab kávé helyett is jó, rendesen felpörgeti az embert! Persze a híresebb lassú verzió se semmi - mindig is fenségesnek éreztem a fő témát, és nem értettem, hogyan csinálhatták belőle azt a gagyi technót a kilencvenes években...

Vannak zenei témák, amikről mindig elfelejtem, hogy mik - már hogy ki írta, ki játssza, mi a címe. A múltkor egy egész bejegyzést írtam erről, de abban nem szerepelt ez a darab:

A dal érdekessége, hogy elvileg meglehetősen borongós témáról szól, ehhez képest teljesen vidám hatású. És ha néha belakadok a youtube-on, napokig nem megy ki a fejemből a szintiriff :)

Nem tudom, hányan beszélnek itt németül... már hogy nem a blog olvasása közben, hanem úgy általában az olvasók közül. Divat nem szeretni a németet, pedig a névelőket és pár nyelvtani kivételt leszámítva nem túl nehéz nyelv. Ráadásul a névelőket a németek is sokszor eltévesztik, szóval nem kell annyira félni tőlük :) Mindenesetre én szeretem, és bár az angollal ellentétben ezt a nyelvet nem a tévéből tanultam meg, a SAT.1 és az RTL Plus gyerekkorom fontos részét képezte. Később aztán jött a Pro7, ami a kilencvenes évek második felében minőségi ugrást hajtott végre a teuton tévés humor terén. Korábban is voltak humoros műsorok a német adókon, például az RTL Samstag Nacht, amit tesómmal gúnyosan csak "Samstag Nacht Lebendignek" hívtunk, vagy a Die Wochenshow, de az akkoriban elindult TV total, a Switch!, illetve '97-ben útjára indított Bullyparade valahogy eredetibbnek tűnt a korábbi próbálkozásoknál. Különösen utóbbi maradt meg bennem.

Nem mondom, hogy előkép nélküli volt ez a műsor, és azt se, hogy legtöbbször nem az idétlenség irányából közelítette meg a humort, de volt a három főszereplőben valami egyedi. Az állandó figuráik elég gyorsan legendává váltak a német popkultúrában, például...

... a meglehetősen vaskos bajor dialektusban mindennapi dolgokról beszélgető Winnetou és Old Shatterhand, ...

... akikből később valamiért "Abahachi" és "Ranger" lett. Talán Karl May örökösei szóltak, hogy ezt így nem kéne? :)

Akit a bajor tájszólás nem riasztott el, annak további gyakorlási lehetőséget adtak Bully borzasztó szóviccei a tapéta előtt :)

Aki pedig még mindig nem adta fel, a fentebbi jelenetek ("Die Kastagnetten") segítségével felmérhette némettudását - aki minden szóváltást elsőre megértett, az gyakorlás nélkül elmehetett felsőfokú nyelvvizsgára! A csúcs persze az utolsó jelenet, ahol a pergő nyelvű figurák mellé hirtelen odacsapódik a Wochenshow-s Bastian Pastewka khm... elég tompa prolija.

Kicsit belefáradtam a heti 2-3 új bejegyzés megálmodásába, és majdnem azt mondtam magamban, hogy addig nem lesz új bejegyzés, amíg az atombombás nem kap 100 lájkot. Aztán rájöttem, hogy akkor soha többé nem lesz bejegyzés, azt meg nem akarom :)

Majdnem két éve írtam egy kísérleti atomrobbantásról, amit annak idején az amerikai tévé közvetített. Fogalmam sincs, hogy akkor miért nem ágyaztam be a helyszín, azaz a nevadai Yucca Flat műholdas nézetét, ami egyszerre lenyűgöző és ijesztő:

Az a sok kis kerek valami ugyanis nagyrészt pontosan az, amire az ember gondol: atombombák (kicsit pontosabban: nukleáris fegyverek) nyoma. Bár 1962 után már csak föld alatti robbantásokat végeztek itt, az "Apple II House" felirat például pont egy felszíni kísérlethez épített házra mutat: az "Apple 2" kódnevű robbantásnál ugyanis - többek közt - különböző épületek állékonyságát, túlélőképességét vizsgálták. A hangot utólag adták az alábbi filmhez, és van benne legalább egy snitt, amiben nem vagyok biztos, hogy nem máskor-máshol készült, de így is érdekes (Indiana Jones not included):

Még leírni is rossz: a más környékbeli területeket is magába foglaló Nevada Test Site-on 928 kísérlet során több mint 1000 nukleáris robbantás (több számot is olvastam már) történt 1951 és 92 közt. Volt töltet, amit dobtak, volt, amit rakétával lőttek ki a megfigyelők fölé, másokat toronyban detonáltattak, és volt egy, amit ágyúval lőttek ki. Nem vicc, a nukláris tüzérség egy időben jó ötletnek tűnt (mindkét oldalon):

A magas-tátrai kitérő után most visszatérünk kicsit a felső-sziléziai hálózatra, mert be szeretnék mutatni egy újabb klasszikus lengyel villamost. Az első ilyen az N kocsi volt, a második a 13N típus, a harmadik pedig ő, a 105N, szintén a chorzówi Konstal Művektől:

Konstal 105N a zawodziei remiz bejáratánál: nem ismerősek azok az indexlámpák?

A félig Tatra, félig PCC alapú 13N jó alap volt a lengyel villamosüzemek korszerűsítéséhez, de nem oldott meg mindent, így a Konstalnál nekiálltak továbbfejleszteni, ...

Konstal 102N

... 1967-re létrehozva 102N jelzésű csuklóst, ami szerény nyomott véleményem szerint ott van a valaha gyártott három legcsúnyább villamostípus közt. Ezt ők is így érezhették, mert ...

102Na

... az 1970-től gyártott 102Na típus megkapta a "Virsli" becenevű 13N orr- és farrészét, sokkal harmonikusabb összképet eredményezve. Nem voltak ezek rossz villamosok, hiszen kettesével járva elég nagy kapacitást képviseltek, de nem mindenhol volt pont erre szükség. Négytengelyes villamosokkal rugalmasabban lehet szolgáltatni: ahol kicsi a forgalom, oda szólóban is elég, ha több az utas, kettesével járhatnak, és ahol még ez is kevés, oda hármasával küldhetik őket. Végül a 105N jelzésű terv volt az, ami 1973-ban konkrétan testet öltött:

A villamosberendezést gyakorlatilag egy az egyben átvették a 13N-ből, viszont a nehéz szerkezetű, gömbölyített formákkal operáló kocsiszekrény helyett egy könnyebb, és a korszellemnek megfelelően szögletesebb járművet építettek köréje. Nem spóroltak az üvegfelületekkel: a képeken talán nem látszik, de élőben óriásinak tűnnek az ablakok, emiatt a típus hamar megkapta az "Akvárium" becenevet.

A nyáron végre sikerült utaznom a Tátrai Villamosvasút (Tatranská elektrická železnica) csuklós motorvonatával, amivel ma már csak nosztalgiajáraton lehet találkozni. Gondoltam, hogy Katowicéből hazafelé jövet újra el lehetne kapni; egy szlovák oldal azt írta, hogy pont járni fog. Aztán kiderült, hogy a csuklós aznap a kocsiszínben fog maradni, helyette vele kell beérnünk:

Ahogy az sejthető, a hírtől nem szomorodtunk el nagyon :) Ugyan 2003-ban már utaztam a nosztalgia szerelvénnyel, az ilyesmit nehéz megunni, no meg 16 és fél év után belefér egy újrázás. Pláne, hogy azóta át is festették a motorkocsit! A fenti kép Ótátrafüreden (Starý Smokovec) készült, a vasút elágazó állomásán. A nosztalgiával jutottunk fel ide Poprádról, a szerelvény aztán Ótátrafüred és Tátralomnic (Tatranská Lomnica) közt ingázott, csak a nap végén ment vissza Poprádra.

A 22-es számú motorkocsi egyfajta "parádés lova" a vasútnak, még neve is van: ő az "Üstökös" (Kométa). A járművet 1912-ben gyártotta a Ganz, a villamosberendezést pedig a Magyar Siemens-Schuckert Művek szállította. Jelenleg a csehszlovák TEVD (Tatranská elektrická vicinálna dráha) cégjelzését viseli, de ahogy az lenni szokott, a csapágytokokat ritkán öntik újra, így azok még a THÉV feliratot, azaz a "Tátrafüredi Helyiérdekű Villamos Vasutak" rövidítését viselik.

A motorkocsiba nem sokan férnek fel, így egy zárt és egy nyitott (!) pótot is mögé kötöttek - utóbbinak már a látványától fázni kezdtem. A 12-es a megnyitáskori állomány része volt: 1908-ban gyártották, szintén a Ganznál. Ami nekem szemet szúrt, az az, hogy a csapágytokjain még a TVV felirat szerepelt, ami a vasút korábbi cégjelzése volt.

A már-már nagyvasúti utazási élményt nyújtó, sötétebb festésű zárt kocsi természetesen ugyancsak Ganz gyártmány,  1911-ből. Ha valakit érdekelne, az "ő" csapágytokjain a teljes rövidítés (THÉVV) szerepelt. Nem kell megijedni, engem is kicsit megijeszt, hogy ilyesmit észrevettem :)

A felső-sziléziai nosztalgiavillamoson látott elektronikus jegykezelő készülék kapcsán kérdeztétek, hogy hogyan is működik az, úgyhogy most erről írok egy kicsit - szigorúan felhasználói oldalról, mert nem ismerem a rendszerek technikai hátterét.

Nincs könnyű dolga a jegygyűjtőknek az utóbbi évtizedekben. Először a kéregjegyek helyét vették át a mindenféle helyben nyomtatott fecnik, majd beköszöntött a hőpapírra nyomott jegyek korszaka - ezeket egyszerűen nem érdemes gyűjteni, mert néhány éven belül elhalványulnak, egy gyakorlatilag üres cetlit eredményezve:

Néhány éve aztán eljött az elektronikus jegyek ideje, amik csak virtuálisan léteznek, így nem lehet lefűzni őket, időnként elővéve, megfogdosva őket, elvágva az ujjunkat velük :) Ezek a jegyrendszerek persze ma már nem számítanak újdonságnak: a MÁV vonataira is lehet mobilon jegyet venni, sőt, egy ideje a BKK-ra is (bizonyos fajtákat). Ezek azonban külön app feltevését igénylik, a bankkártyát regisztrálni kell hozzá, ha pedig lemerül a mobilunk, nem tudunk mit felmutatni az ellenőrnek. Vasúti utazásnál elmegy mindez, de ha valaki csak felugrik egy villamosra pár megálló erejéig, akkor macerás végigcsinálni.

Bár tudom, hogy az emberek féltik az adataikat, pláne a pénzüket (nem is ok nélkül), de nem lenne könnyebb, ha direktben az érintős bankkártyánkkal fizethetnénk? Nos, NZA-val a pofánk leszakadt, amikor Wrocławban nem találtunk jegyautomatát vagy trafikot a szálloda környékén, viszont a villamoson ott figyelt a fentebb látható masina. Ahogy a felirat mutatja, alul a tutajunkat érvényesíthettük volna :) de bennünket a felső rész érdekelt, ahol bankkártyával vehettünk magunknak napijegyet. Kiválasztottuk, kártya pitty-pitty, de nem nyomtatott nekünk jegyet, csak kiírta, hogy jók vagyunk.

És itt kijött, hogy a megszokás mekkora úr: kimondottan zavarónak éreztük, hogy nem volt semmink, amit felmutatthattunk volna az ellenőrnek, maximum a bank SMS-ét, hogy le lett vonva a pénz. Félreértés ne essék, nem a pittyentős fizetés volt a zavar oka, mert Szegeden is van érintőkártyás jegyvételi lehetőség a villamosokon és buszokon, illetve Pesten is így veszem a bérletet már régóta az automatából, hanem az volt a furcsa, hogy a pénzemért cserébe nem kaptam semmi bizonyítékot a vásárlásról. Kőkorszaki szerzetnek éreztem magam :)

Persze a vásárlásnak volt nyoma, csak nem nálunk: ha jött volna ellenőr, lepittyentette volna a kártyánkat, a gép pedig jelezte volna neki, hogy igen, ekkor és ekkor vettünk egy ilyen és ilyen jegyet. Legalábbis elvileg, mert csak egy elővárosi vonaton találkoztunk kalauzzal, neki viszont elég volt az SMS-t megmutatni, nem pittyentett semmit (talán nem volt készüléke hozzá?). Mindenesetre működött a rendszer.

A múltkori cseh/szlovák cégtörténetes oldal lakásszerte nagy sikert aratott, úgyhogy most itt a folytatás Lengyelországgal. Kiderül belőle, hogy a lengyel ipar a hárombetűs rövidítések mámorában élt: volt FSO, FSM, FSC, az egyik PZL gyár pedig korábban WSK volt, ami az LWS-ből lett. Ja, megint nem csak villamosokat és vonatokat építő cégeket sorolok fel, hanem autó- és repülőgépgyárakat is:

Cégtörténetek: Lengyelország
Csak az alap adatok: mikor mi, esetleg hol, Autosantól Nysáig

UI: A cseh/szlovák oldalt is bővítettem pár céggel, ha már ott voltam. Most gyűjtöm az erőt ahhoz, hogy nekiugorjak a német ipartörténetnek. Ha megcsinálnám, elolvasná valaki?