HamPLÓ

Augusztus utolsó napján alapvetően nem Škodákat fotózni mentem Brnóba, hanem a helyi városi tömegközlekedés megindulásának 150. évfordulóját ünnepelni, az egész évben tartó programsorozatot ugyanis egy parádéval zárták le. A felvonulást egy lóvasúti szerelvény nyitotta, amit egy kompakt méretű gőztramway mozdony követett. Utóbbihoz hasonlókat itthon a HÉV-ek használtak, illetve a köztemetői gőzvasút - jó volt egy ilyet végre üzemben látni! Utána hagyományosabb masinák jöttek, melyeken érezhető volt a Monarchia hatása, némelyik konkrétan elment volna bécsi villamosnak - a tavaly látott lambériázott oldalú kocsi is köztük volt. A régiségek sorát természetesen a csehszlovák ipar remekművei, a Tatrák zárták: a gondterhelt homlokú T2-es, a világ legelterjedtebb villamoskocsija, a T3-as, és persze a bordás oldalú csuklós K2 sem hiányozhatott. A parádénak ezzel még természetesen nem volt vége, de az utána jövő síndöcögényeket a mindennapi forgalomban is lehet még látni, a trolik pedig külön bejegyzést fognak kapni :)

Biztos van, aki nem érti, mi történt ezzel a bloggal. Régen Budapest hétköznapi csodáit lehetett itt látni, J.S. Bachról vagy az élet nagy dolgairól olvasni, most meg állandóan csak mindenféle fura csehszlovák vonatok mennek... Nos, aki így érez, annak nem a mai a szerencsenapja, mert megint egy fura csehszlovák vonat következik: a "Pantográf" vagy "Tornádó" becenevű 460-as sorozat :)

A Vagónka Tatra Studénka remek terméke a cégcsoport névadójával, a Magas-Tátrával a háttérben

A csehszlovák formatervezőkre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem próbáltak folyton újítani. Így volt ez a hatvanas évek második felében is, amikor a gömbölyű formákkal operáló, részben alacsonyított padlós "Békapofa" után egy újabb villamos motorvonatot kellett megálmodniuk. Az ott alkalmazott alacsonyított padló gyengévé tette a járműszerkezetet, ezért visszatértek a megszokott magaspadlóhoz, a gömbölyű orr helyett pedig mintha csak dafke is szögletet szögletre akartak volna halmozni:

Íves vonalat nem tudott húzni a mérnök, vagy előtte csak tolóhajókat tervezett? :)

Az eredmény kétségtelenül jellegzetes lett! Egyébként a kezdeti tervek rendkívül ambiciózusak voltak, többek közt szó volt arról, hogy a leendő motorvonat a csehszlovák vasutakon alkalmazott mindkét áramnemmel üzemelni fog: 3 kV egyen- és 25 kV váltakozó feszültséggel is. Mindez úgy működött volna, hogy a vonatok egy-egy kocsija váltóáramú táplálás esetén egyenirányította és letranszformálta volna az áramot az alapvetően egyenáramú motorkocsiknak. Mindebből semmi sem lett: kiderült, hogy a hatvanas évek elejének optimista álmai ellenére nem fog belátható időn belül szépen sorban "beváltóáramosodni" a hálózat egyenáramú része, így inkább külön váltó- és egyenáramú típust terveztek. 

ČD 560-as retró festéssel és graffitivel. A fotót készítette: Matej Grochal - Own work, CC BY-SA 4.0, Link

Az SM 488.0 (később 560-as) sorozatú váltóáramú változat készült el előbb, 1970-71-ben 2*17 darabot építettek belőle (egy vonat két motor- és három betétkocsiból állt). Ma már csak a cseh vasút üzemelteti a típust, a szlovákok néhány éve kivonták őket a forgalomból.

ČSD 460-as harsány színekben. A fotót készítette: Karel Furiš, CC BY-SA 3.0, Link

Az egyenáramú változatot, azaz az EM 488.0 (később 460-as) sorozatot 1974 és 78 közt gyártották. Első ránézésre talán csak az tűnik fel, hogy három helyett két betétkocsi van benne, de a valóságban számos különbség van a váltóáramúhoz képest: a vezérlés kontaktoros-ellenállásos, a forgóvázak tengelyei pedig egyéni hajtást kaptak (az 560-as vezérlése tirisztoros, a forgóvázakban pedig egy motor két tengelyt hajt).

Pihi van, meg Studénka motorvonat, meg CityElefant, meg Rychlé Eso és Vectron hosszú vonatokkal. Az 1:44-nél feltűnő elektromos tilitolit "Vasalónak" becézik, és valamiért az jutott róla eszembe, hogy ugyanaz formatervezhette, mint aki az indokolatlanul legyalult fenekű Škoda Rapidot. Értem, mit akartak kihozni belőle, de valahogy nem áll össze. És még egy Búvár is elbújt a videón, ki találja meg? :)

A változatosság gyönyörködtet, úgyhogy sín- és közúti döcögés helyett zenéljünk megint egy kicsit: merítkezzünk meg a youtube-on százával fellelhető demók és korai verziók tengerében!

A Queen The Show Must Go Onja szintetizátorok nélkül is elég megrázó darab. Úgy sejtem, hogy Freddie éneke már a végleges változat itt, a hangszeres rész viszont még nincs teljesen kész. Érdekes, hogy azért itt-ott meg van a gitár duplázva-triplázva-sokszorozva, és néhány vokál is rendesen rögzítve van (főleg a szám végéhez közel), másutt viszont mintha csak egy próbatermi felvételt hallanánk. Ha nem lenne annyira jellegzetes Brian May gitárjának hangzása a csendesebb részeknél, valószínűleg arra tippelnék, hogy valaki otthon összerakott egy kamu demót az eredeti számból és saját pöntyögésből... sőt, igazából most se vagyok biztos abban, hogy nem ez történt. Mindenesetre akinek nagyon hiányzik a szinti, annak itt van csak az, mert az interneten minden IS fent van :)

A KISS Detroit Rock City-je a jelek szerint kezdetben jelentősen több gitárszólót tartalmazott, mint a végleges változat, ezen felül pedig a szöveghez is rendesen hozzányúltak. Érdekes, hogy valahogy mintha nem is KISS lenne... Van, akinek ez a verzió jobban bejön?

És maradjunk még a kifestett rockereknél: a God of Thundernek ez a változata is mintha feldolgozás lenne. Szerintem nem baj, hogy a lemezen lelassították a dalt, és Paul Stanley helyett Gene Simmons énekelte fel.

A Škodás bejegyzés rengeteg kommentet szült, és szívesen folytatnám a beszélgetést abba az irányba, de perpillanat nincsen több Škodás képem (na jó, trolis van, érdekel valakit?), úgyhogy kénytelenek leszünk kicsit flancosabb vízekre evezni, ha szabad ezzel a képzavarral élnem...

Korábban általában márkák szerint válogattam össze a képeket, például Mercedeseztünk és Ferrariztunk, most viszont teljesen random módon fogok képmutogatni. Ez itt például egy Ford Model A Sport Coupe - ha valaki esetleg meg akarná venni, az ára 34 és fél ezer euro, ott a cetli rajta.

Az iménti Forddal csak filmekben találkoztam, ilyen Opel Rekordot viszont élőben is lehetett még néha látni gyerekkoromban. Nem tudom, ki hogy van vele, én szeretem, ha egy autónak van "arca", és ennek van: kidülledő szemmel vicsorog az emberre a hűtőrácsával :) Amúgy tiszta Amerika a díszcsíkkal és a fehér tetővel, nem?

A Rekord kortársa, pontosabban az Opel drágább modellje körülbelül ugyanabból a korból a Kapitän. A vicsorgás itt is megvan, csak fogszabályzóval - tudom, hogy elvileg ez volt az előkelőbb a kettő közül, a másik mégis jobban tetszik.

Citroën DS tetővel és anélkül. Szerintem kabrióban még nem is láttam ezt a klasszikust eddig. Egyszer majd, ha nagy leszek, utasként is kipróbálnék egy ilyen jószágot! A másik hasonló "gyerekkorom óta bámulom, de még soha nem láttam belülről" kocsi a Tatra 603. Meg a Nagypolszki. Meg a felsővezetékszerelő Liaz. Na jó, igazából van pár ilyen, és akkor a mozdonyokról még nem is esett szó :)

2019 az évek óta tervezett, de eddig meg nem valósított vasútmániás kiruccanások éve volt: végre sikerült "bányászlámpás" motorkocsival utaznom, végre sikerült elkapnom egy hullámos oldalú Tatra villamost, és végre sikerült elcsípnem gyerekkorom egyik kedvenc járművét a Tátrai Villamosvasúton.

Évek óta hiába próbáltam időben megtudni, mikor közlekedik az egyetlen működőképesen megmaradt példány: mindig csak utólag láttam képeken, hogy "előző hétvégén". Idén aztán jó előre kinéztem magamnak a Poprádi Veterán Vasúti Klub oldalán, hogy nyáron minden második vasárnap jár - páratlan vasárnapokon a még régebbi Ganz szerelvény közlekedett, de azzal már utaztam 2003-ban. A gondom az volt, hogy nem találtam útitársat, egyedül meg elég unalmas ennyit utazni két órányi elektricskázásért. Végül Mariannomat sikerült rábeszélni a nyár utolsó vasárnapján, "ránk fér egy kis hegyilevegő" jeligére :)

Augusztus 25-én tehát végre ott álltam a tátrai elektricska poprádi nagyállomás fölé keresztben odaépített végállomásán, és nemsokára fel is bukkant a rendszerváltás előtti festést viselő hegyivillamos a távolban! Pont olyan kedvesen bambuló "arca" volt, mint ahogy emlékeztem rá, és pontosan úgy belelkesültem tőle, mint 8-9 évesen...

A 420.95 (eredetileg EMU 89) sorozatú motorvonatot - mit is írtam a minap a megjegyezhetetlen típusjelzésekről? - csak "Hármasiker", azaz Trojča néven emlegetik a helyi vasútbarátok, akik szemmel láthatóan szépen gondját viselik. Új korában se lehetett szebb! Annyira imádnivalóan csehszlovák a belseje ezekkel a műanyag ülésekkel, nem? Még hamutartók is vannak benne, ami egy mai járműnél elképzelhetetlen lenne. Nem mintha normálisnak tartanám azt, aki ilyen jó levegőn bagózni akar, de akkor is, tökéletes volt az időutazásos élmény.

Autor: Felix O – The high Tatra electric railway. Štrbské Pleso, March 1993, CC BY-SA 2.0, Odkaz

A síelők és túrázók által való használtra tervezett motorvonatokat a mi Tatra villamosainkat is gyártó Tatra Smíchov építette a hatvanas évek második felében az 1970-ben megrendezett sí világbajnokság forgalmát elszállítandó. Akkoriban az egész Magas-Tátrát felpolírozták infrastruktúrailag: új szállodák épültek, megújult az elektricska és a tarajkai sikló, illetve újjáépítették a csorbai fogaskerekűt is. Az új elektricskának tágas utasteret terveztek, és az emelkedőkre való tekintettel mind a négy forgóváz hajtva volt. Alapvetően persze a T3-as és K2-es villamosokból indultak ki, ahogy az ránézésre fel is ismerhető.

A "régiképes" válogatásaim elsősorban Budapestről szoktak szólni, de nem túlzásba vitt lokálpatriotizmusból kifolyólag, hanem mert a külföldi fotósok legtöbbször a fővárost keresték fel. Persze néha felbukkannak képek például Szegedről, de az ilyesmi kivételnek számít. Most egy ilyen kivétel következik, Ernst Plefkától ugyanis kaptam néhány szép 1977-es miskolci felvételt.

A borsodi megyeszékhelyre tett kirándulásaim túlnyomó többsége a Tiszai pályaudvar előtt, a Kandó Kálmán téren kezdődik, úgyhogy innen indul virtuális sétánk is. A ma is létező végállomáson egy motor+pót+pót összeállítást látunk. Akinek a motorkocsi ismerős, az jó nyomon jár, ez bizony tényleg úgy néz ki, mint egy acélvázas ezres! Igazából viszont nem az, papíron ugyanis a Miskolc-Diósgyőri Helyiérdekű Vasút (MDV) 52-es pályaszámú ötablakos favázas motorkocsijaként született 1910-ben, és 1960-ban "acélvázasították". Az idézőjel annak szól, hogy ez a gyakorlatban egy új jármű építését jelentette, amit átkönyveltek a régi kocsi helyére. Ekkor kapta a 47-es számot is, amit 1977 júniusi selejtezéséig viselt.

A mögéje kapcsolt két pótkocsi viszont tényleg meglehetősen koros volt a kép készítésekor: a Budapesti Villamos Városi Vasút 1910-ben szerezte be a típust, még szimpla ajtókkal. A Beszkárt 1941-ben kettősfeljárósította őket, majd az ötvenes évek végén a Fővárosi Villamosvasúttól kerültek Miskolcra. Selejtezésük '77-ben zárult le, tehát Ernst még épp időben örökítette meg őket. Érdekesség, hogy ha minden igaz, a felénk legközelebbi, 209-es pályaszámú kocsi ma is megvan, egy hétvégi telken (Miskolcon elég sok selejtezett villamost vettek meg fészernek, hétvégi háznak).

Persze nem csak használtan beszerzett villamosok jártak ekkor Miskolcon, a balra látható Bengálit például újonnan vették állományba 1967 elején. A jobbra álló M4-es "fedett motoros teherkocsi" viszont ismét jövevény: eredetileg 1904-ben vásárolta a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság, és 1960-ban került ide. A napjainkban is használt Mukik elődje ma is megvan, felújításra vár Pesten.

A kinézetre a 47-essel teljesen megegyező 45-ös papírforma szerint eredetileg a "BÚR-vasút", azaz a nem kimondottan rövid nevű Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasút 33-as pályaszámú favázasa volt, amit a Fővárosi Villamosvasút '52-ben adott el Miskolcnak. 1960-ban acélvázasították, ami itt is egy új kocsi építését jelentette, emiatt nézett ki ugyanúgy, mint a teljesen más eredetű 47-es. Így közlekedett egészen 1977 júniusáig, amikor munkakocsit csináltak belőle. Végül 1998-ban selejtezték. És ha nem néztem be, akkor a felvétel a Thököly Imre utcánál készült.

Itt már a vasgyári hurok felfelé tartó ágában vagyunk, ami nagyjából ma is ugyanígy néz ki. Nincs már ellenben 3-as járat, ami a 2-es "ellenpárja" volt: Diósgyőrből (azaz kelet helyett nyugatról) jött a Vasgyárig, és fordult vissza a hurokban. Egyébként ezen túl volt az Acélvárosnak időnként egy 0-ás körjárata, egy 4-ese, aminek csak kevés nyoma maradt, és nagyon régen még egy vonala, Hejőcsabára.

Még mindig a 2018-as képeimet dolgozom fel, és gondoltam, a múltkori cseh képmutogatás után esetleg valakit érdekelhetnek a különböző régi és/vagy fura vasak is, amiket a kassai fűtőházban láttam. Miközben a szöveget írtam az oldalhoz, konstatáltam, hogy a cseh és szlovák vasutasok ugyanúgy imádtak mindennek nevet adni, mint a hazaiak. Mondjuk szükség is lehetett erre, mert ki bírja megjegyezni azt, hogy "752-es sorozat", vagy "S499.1", amikor csak a hazai ipar száz körüli számú típust gyártott...

Nyílt nap a kassai fűtőházban
Mozdonyok, motorvonatok és az ő fura beceneveik...

És akkor megint autózunk egy kicsit. Legutóbb elcsúsztunk a drágább jószágok felé, úgyhogy most nézzünk néhány csehszlovák remeket a rendszerváltás előttről!

Múlt hónap végén villamosokat nézni mentem Brnóba, de a síndöcögények felvonulásának körítéseként állt néhány öreg gumikerekű is a helyszínen, köztük ez a Škoda 110R. Emlékszem, hogy megbámultuk anno, ha láttunk egy ilyet, máig imádom! Igaz, az 52 lóerős motorjával biztosan nem volt egy kimondott Porsche-gyilkos, de nagyon csinos volt.

Nem tudom, hogy a kilencvenes években mit szívtak Mladá Boleslavban (vagy Wolfsburgban), hogy azt a szögletes semmiséget Feliciának keresztelték, hiszen ezt a nevet annak idején egy sokkal szebb és érdekesebb járgány viselte, már tudniillik ez itt fent. Szerintem gyönyörű!

Kortársa, az Octavia kicsit fáradtabb kinézetű volt, bár az alapvető vonalai megegyeztek a Feliciáéval.  Azért érdekelne, hogy mennyire volt jó autó, hisz a külső nem minden. Nagybátyámnak egy időben Octaviája volt, ha jól emlékszem, de őt már nem tudom megkérdezni.

Na itt dobtam egy hátast, mert ilyet még nem láttam: egy rikító piros Velorex! Elsőre nem is tudatosult bennem, mitől tűnt annyira furcsának, ...

... aztán megszámoltam a kerekeit :) Igen, ez egy négykerekű Velorex JK Sport, ami Julius Kubinsky formatervező után kapta a nevét. Hogy ez tényleg a mérnök által épített két jármű egyike-e, vagy replika, azt sajnos nem sikerült kiderítenem.

Azt már mutattam, hogy milyen volt a Szergej vontatta csíkos gyorsvonati kocsi ablakában lógva élvezni az északi parti kanyargást, most következzék az a mozdony, ami miatt hajnali négykor ott kuksoltam egy vonaton a Déli pályaudvaron, hogy átszállással már nyolc utánra ott legyek Tapolcán.

A 114-es Púpost eddig még csak képen láttam, úgyhogy végre meg akartam nézni élőben is! A színe szerintem világosabb, mint a gyerekkoromban itt-ott még látható nem-piros M40-eseké; úgy fogalmaznék, hogy az emlékeimben spenót színűek voltak ezek a jópofa mozdonyok, ez meg inkább sóska - igaz, ki tudja, mennyire találó a hasonlat, hiszen piros-zöld színtévesztő vagyok :) Azt, hogy szín más, azt persze más is megerősítette, de a hozzáértőek szerint az évek során változott az árnyalat, úgyhogy lehet, hogy ez a szín is hiteles. A kockás "partedlit" külön imádom, klassz volt, amikor még minden sorozatnak külön festésmintát találtak ki, nem egyenszínű volt a teljes flotta!