HamPLÓ

A woltersdorfi kirándulás eső miatt rövidre lett fogva, és annyira zuhogott, hogy hirtelen nem nagyon tudtuk, hova menjünk, mit csináljunk, ami jár bőrig ázással. Jobb híján egy időre lehorgonyoztunk a nemrég befejezett Ostkreuzon:

David Gilmour és Brian May neve miatt kattintottam erre a videóra, mely a szerintem elég borzasztóan sikerült össznépi "Smoke on the Water" feldolgozás készítésének kulisszái mögé enged betekinteni. A második másodpercnél aztán megdöbbenve észleltem, hogy a narrátor/riporter hangja ismerős:

Hisz ez a "kettes számú Sky Channel hang", aki műholdas csatornákkal megtámogatott középső gyerekkoromban a nyugati világ egyik audio(vizuális) megnyilvánulása volt! Ő lenne az, aki itt azt mondja, hogy "da bájanik vomen". Gyorsan rákerestem: Tommy Vance-nek hívták, és egy kimondottan hard rock- és metálkedvelő rádiós DJ volt. És most nem csak a mainstream, rádióbarát műfajra kell gondolni, mert itt például a Slayert interjúvolja, de a SOAD is feltűnik:

Milyen jó, hogy szembejött ez a dokumentumfilm, legalább megtudtam, ki beszélt hozzánk a nagy színes dobozból annak idején :)

PS: Mostanában azért nem voltak bejegyzések, mert influenszer lettem. Ja nem is, csak influenzás. De már elmúlt.

PS/2: Aki kíváncsi a teljes Smoke on the Water dokumentumfilmre, itt találja.

PS3: Az egyes számú "Sky Channel hang" természetesen ő volt számunkra:

Tudom, biztos nem ő volt a csatorna első bemondója, de amikor mi '87 végén megismertük a "Szkájt", az övé volt a legemlékezetesebb hang.

De gyorsan telik az idő, ez ma volt tíz éve... A vonal amúgy még mindig nincs készen, most éppen 2027-re várják az átadást.

Köln: amikor a levéltár eltűnt a föld felszínéről

A sok szép régi autó után jöjjön egy kis tömköz, megint Linzből: videó a villamoshálózattal összekötött Pöstlingbergbahnról. Sajnos ritkán járt ahhoz, hogy igazán sok helyen elkapjuk kívülről, úgyhogy a vonal egy részét bentről láthatjuk:

Láttunk már Ferrarikat és vegyesfelvágottat, most nézegessünk Merciket, mert belőlük is volt néhány kedvenc újrafelhasznált villamosremizemben!

Bár messze nem ez volt a legkülönlegesebb közülük, erre csodálkoztam rá legjobban, hiszen ez Csikós Zsolt Pontonja, ha jól tévedek. Illetve már nem az övé, mert ugye eladta. (Sajnos a képek kicsit sötétek lettek, még nem éreztem eléggé az új gépet.)

Azt hiszem, ezt a modellt (W108?) még nem nevezik állólámpásnak, pedig tulajdonképpen már az ő lámpái is állnak :) Ezeken a régi autókon mindig megcsodálom, hogy milyen kis vékony oszlopokon hordozzák a tetőt, csak minimális holtereket okozva. Mondjuk gyanítom, nem is bírnák úgy a fejreállást, mint egy mai kocsi.

Az ötvenes-hatvanas évek 190 SL-jének (a wikipedia szerint W121 B II - javítsatok ki, ha mellélőttem) formatervében most se tudtam hibát találni. Mondjuk nem csoda, hiszen ő volt az előkép:

Szerintem ez a sirályszárnyas csoda (300SL/W198) a valaha volt legszebb sportkocsi, úgyhogy csendben és udvariasan örültem neki a műhely ajtajából (a remizben vannak kiállító- és tárolóterek, illetve szervizek, ahol mindig dolgoznak egy-két régiségen).

A W186 a gazdagok és fontos emberek limuzinja volt az ötvenes években, szinte csak a belőle kikászálódó Adenauer hiányzik ahhoz, hogy a Wirtschaftswunder kezdeti szakaszában érezzem magam. A németek egyébként úgy is hívják ezt a modellt, hogy "Adenauer-Mercedes".

Mostanában valamiért egész estés filmeket szoktam álmodni (nem lepne meg, ha a gyógyszer mellékhatása lenne), a mára virradó se volt különb. Úgy kezdődött, hogy a tényleges munkahelyemen a tényleges kollégáimmal nagyban dolgozom, amikor kiderül, hogy ki kell menni külső helyszínre. De nem baj, nem kell repülni, mert van egy portál erre a célra, az majd odajuttat bennünket. Át is megyünk rajta, kis nézelődés után kiderül, hogy Calgaryban vagyunk. Megcsináljuk, amit meg kell, mennénk vissza, de nem tudunk, mert elromlott a portál. És az a gond, hogy mivel hivatalosan nem léptünk be Kanadába, nem mehetünk repülővel haza, meg kell várnunk, míg megcsinálják! Ezután másfél évig távmunkában onnan dolgoztunk egy a város felett lebegő űrhajón (!), a családtagok pedig repülővel utánunk jöttek, hogy ne legyünk egyedül. Aztán megjavították a portált, a csapat nagy része átment rajta, de én nem, mert leállt az azt árammal ellátó aggregát. Itt ébredtem fel.

Túl sok Csillagkaput néztem volna mostanában? :)

A héten nem nagyon foglalkoztam a bloggal. A hét közepén azért, mert elkezdtem megsüketülni a jobb fülemre, ma pedig azért, mert visszajött a hallásom, és ennek örömére C64-eseztem egész nap.

Hirtelen nem is tudom, hogy melyik a kiábrándítóbb: hogy orvosok olyasmiket keresnek bennem drága gépekkel (CT), mint egy esetleges stroke nyomai, és olyan gyógyszert írtak fel, amiről eddig csak a Dr. House-ban hallottam (prednisolon), vagy hogy teljesen használhatatlan vagyok a lövöldözős játékokban. Az International Karate 2-ben trénerrel még elvoltam, és a Wizard of Wor is megyegetett, de a kedvenc Giana Sistersemmel már gondjaim voltak, pedig azt régen álmomban is elvittem egy darabig. Reflexek, joystickkoordináció kettes alá. Igaz, legalább hallottam a zenéjét.

Ez lenne az öregedés? :)

Mivel az időjárás megint teljesen eltévesztette, hogy milyen hónap van, néhány korábbi képpel szeretném megidézni a telet:

Rendszeresen csak Budán és Közép-Pesten járva már-már elfelejtem, hogy ex-hannoveri villamosok is közlekednek a fővárosban, pedig ha jól számolom, ma már több van belőlük, mint az évek óta selejtezés alatt álló Ganz csuklósokból.

A kétségtelenül szép látványt nyújtó, bár nem túl nagy mennyiségű hó bekavart a 37A-nak, mert ez a vonal tutira nem jár olyan gyakran, mint ahogy a Baross kocsiszín hátsó fertálya mögött húzódó Magdolna utcában láttam :) Az ilyesmire affiniseknek egyébként érdemes búcsút venniük ettől a megállótól, mert a Fiumei út/Salgótarjáni utca kereszteződésének közeljövőben folytatódó átépítése után a 37-esek már nem erre fognak jönni, hanem mint a 28-asok, aztán az egykori 29Y ívén bekanyarodva a Salgótarjániba. Amennyire tudom, a kocsiszín mögötti vágányok azért meg fognak maradni, a "garázsmenetek" számára, ...

Megint a wikipedián bolyongtam, ott akadtam bele egy érdekes fotóba. Egy MX rakéta (emlékszünk még ezekre? gyerekkorunkban ezek voltak a fő fenyegetések ránk nézve, már hogy a híradóban beszélő bácsik szerint) nyolc, egymástól függetlenül célra vezethető robbanófejének becsapódását fényképezték hosszú záridővel egyetlen képre:

Készítette: David James Paquin (attributed) Az eredeti feltöltő Solipsist a(z) angol Wikipédia-ról volt - http://www.smdc.army.mil/SMDCPhoto_Gallery/Missiles/Missiles.html Áthozta Saperaud az en.wikipedia projektből a Commonsba., Közkincs, Hivatkozás

Aki nem szeret a linkekre kattingatni, azok számára dióhéjban: a hetvenes évek óta (minden oldalon) az interkontinentális vagy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták egy része nem csak egyetlen robbanófejet hordoz, hanem egész készletet belőlük, melyeket a megfelelő pillanatban egyenként kioldva egyszerre több célpontot is tudnak támadni. Tehát minden csík végére oda lehet képzelni egy-egy gombafelhőt:

Nemrég - szokásosan valami mást keresve, aztán elveszve a hiperlinkek rengetegében - beleakadtam ebbe az 1912-es fotóba:

Von Franz Huber († 1930) - Linz Archiv, Bild-PD-alt, Link

Ez a kétvágányos, földszintes felvételi épületecskével rendelkező, kisvárosias környezetben fekvő pályaudvar a linzi HÉV, a Linzer Lokalbahn végállomása volt. Természetesen akkor csak átmeneti megoldásnak szánták ezt a bérelt telken sebtiben felhúzott létesítményt, ...

... ami azért vicces, mert 2004-ben még mindig használatban volt. Ahogy látható, a háttér ekkorra már városiasabb léptéket öltött, úgyhogy nem csoda, hogy ekkor már gőzerővel dolgoztak a félreeső kis állomás leváltásán.

Persze úgy szüntették meg, hogy valami jobbat adtak helyette: 2005 novembere óta a "LiLo" szerelvényei bejárnak a főpályaudvarra. A fentebbi Google Earth felvételen látszik, hogy a sínek helyét (sárgával jelölve) azóta beépítették.