Áprilisban bemutattam Karl Holzinger néhány színes felvételét a Váci útról, most viszont fekete-fehérben fogunk visszautazni az időben!
A külső Váci út szerintem kevésbé volt városias, mint a belső - leszámítva a Megyeri és a Fóti út közti részt, ahol a Vízműveknek és az Egyesült Izzónak köszönhetően mintha egy másik helyre kerültünk volna pár száz méter erejéig. Az út szélén futó síneken balra egy egyirányú Bengáli közeledik felénk, jobbra pedig egy középbejáratú pótkocsi hátsóját látjuk. A tojáslámpás Skoda által kicsit takart busz típusát sajnos nem ismerem fel, a megfejtést kommentben várom :)
1980-ban járunk, a 12-es és 14-es villamosok vágányainak felújítása miatt tűnt fel ez a HÉV-mozdony a Béke utcában. A faburkolatú L III-as típus nem volt különösebben szép, de nem csak a HÉV 1000 voltja, hanem a villamosvasút 550/600-a alatt is működött, úgyhogy néha lehetett a városban is látni.
Kicsit arrébb állt a párja, a 21-es pályaszámú zöld erőművész. Ez a gép ma is megvan, a szentendrei múzeumban lehet találkozni vele.
A 43-as villamos eredetileg HÉV-nek épült, csak 1963-ban sárgult be. A vicinális jelleg emlékét - többek közt - néhány állomásépületecske őrizte a végsőkig, például a budafoki József Attila utcánál. Hangulatos ez a fotó, bár a kopott vakolat és a hullámos sínek egyértelműen a leépülés jelei. Ez a kép '81 augusztusi, '83-ban meg is szüntették a vonalat, pontosabban felfüggesztették a közlekedést rajta. Pedig milyen jól jönne, ha legalább a Camponáig meglenne!
Ez megy most