HamPLÓ

Mint már említettem, október elején kimondottan vonatozni és villamosozni mentem Prágába. Jó előre kinéztem magamnak egy öreg dízelmozdony által vontatott kirándulóvonatot, amivel Rakovník állomásáig lehetett utazni. Kicsit ugyan kiakasztott, hogy a menet csak odáig tart, hiszen én a cseh állami vasúttársaság, a ČD múzeumába szerettem volna eljutni, az onnan alig tizenhárom perc (!) vonatozásra levő Lužná u Rakovníkába, de belenyugodtam, hogy egy órával később megy egy áramvonalasított almásláda oda, majd megvárjuk azt. Némi internetezés után kiderült, hogy két héttel korábban volt valami vasutasnap-szerűség Prága környékén, amikor a képek alapján szétkülönvonatozták magukat a cseh vasútbarátok, úgyhogy nem is nézegettem tovább, hogy nincs-e valami gőzös aznap, hiszen azt gondoltam, azokról lemaradtunk. Aztán egyszer csak felbukkant egy régi ismerős: egy "Nemesasszony"!

Egészen pontosan az történt, hogy a dízeles kirándulóvonat elindult a prágai főpályaudvarról, és ahogy befutottunk első megállóhelyünkre, Smíchovba, a szomszéd peronnál ott állt egy jó hosszú nosztalgiavonat, élén a képen látható gőzmozdonnyal. Nagyon belelkesültem, mert abból, hogy ugyanarra állt az orra, mint amerre mi mentünk, azt a következtetést vontam le, hogy ugyanarra is fog menni. A kocsinkban utazó magyar vasútbarátok (mert mindig mindenütt vannak magyarok) egyike megnyugtatott, hogy jól tippelek, ő részben azért a vonatért jött, nem csak úgy proli módra dízelezni, mint mi (na jó, ezt csak én tettem hozzá:). Hohó, mégis fogok gőzöst látni!

Így aztán Berounban, ahol a vonatunknak irányt kellett váltania, a mozdony körbejárása (=a vonat egyik végéről a másikra átállás) közben kamerával a kézben vártam a gőzöst. Szépen elpöfögött mellettünk, aztán visszaszálltam a dízeles vonatra, és felpöfögtünk Rakovníkba.

Ott leszállva lett csak világos... pontosabban sötét, mert eléggé beborult. De világos is lett, mégpedig az, hogy a gőzösös vonat hamarabb felér a múzeumhoz, mintha megvárnánk a menetrend szerint vonatot, ráadásul fel is lehet rá szállni, nem csak végállomástól végállomásig lehet vele utazni. Hejj, ha ezt már Berounban tudtam volna! Mondjuk nem kérdeztem meg...

Mivel innen csak egy újabb irányváltással tudott a vonat továbbmenni, a gőzmozdony itt is körüljárt. A folyamatot levideóztam, majd felpattantam az egyik öreg személykocsiba. Igazi fapados jószág volt, és nem csak névileg, mint a Ryanair Boeingja, ami Prágáig hozott :)

Azon gondolkoztam a minap, hogy miért van az, hogy gyerekkorom Sky Channeles reklámjai máig kellemes emlékek, a német műholdas tévék hasonló klipjei kapcsán viszont semmi nosztalgiát nem érzek. Pedig annak idején hatalmas dolog volt a Knight Rider az RTL Plus-on ("Er kommt! Knight Rider! Ein Auto... ein Computer... ein Mann!"), illetve állandó nézői voltunk a Glücksradnak a Sat.1-on, mégsincs az az "akkor még a rossz is jobb volt" érzésem velük kapcsolatban.

Pedig a jelmondatok ugyanúgy bevésődtek az agyamba, például a fentebbi darabban elhangzó "Alles, was ein Bier braucht", ...

... vagy az, hogy "Knorr, essen mit Lust und Liebe". Ráadásul ezeket a szövegeket értettük is, ellentétben a korai Sky Channeles időkkel, amikor fogalmunk sem volt, mit jelent az, hogy "Cleaner it can't be" (jutalompontért megfejthetitek kommentben, hogy minek volt ez a mottója). A "Knorr-család" egyébként éveken át ment a német csatornákon, a youtube-on rákeresve gyakorlatilag addig csinálták ezeket a filmecskéket, amíg fel nem nőttek a bennük látható gyerekek.

Ami nagyon megragadt bennem, az az, hogy a német reklámokban valamiért állandóan énekeltek! És asszem ezzel meg is fejtettem, mi a bajom velük: hogy túlságosan olyanok, mint a rendszerváltás utáni magyar rekámok. Pontosabban teljesen ugyanolyanok, csak másképp ejtik ki bennük az "r" betűket :) Persze azért náluk is voltak aranyos próbálkozások:

Ha elhagyjuk a mai pozsonyi főpályaudvar épületét, és a városba vezető út mentén lesétálunk úgy 300 métert, egy viszonylag dísztelen, ám gyanús kinézetű épület elé jutunk:

A gyanú tárgya, hogy ez itt valami vasúti dolog, és bizony jogosan gondolunk erre: 1848-tól ez volt a Bécs - Marchegg - Pozsony vonal végállomása! Nem sokáig használták, mert 1851-től már átmenő forgalom zajlott a mai pályaudvar területén át, miután megnyílt a vaspálya Pest felé, Párkányon és Vácon át. A fejállomás épületei viszont megmaradtak, és 1999-ben itt, pontosabban az egykori raktárakban nyílt meg a Szlovák Műszaki Múzeum, a ZSSK és civilek együttműködésével a Pozsonyi Közlekedési Múzeum. Hogy bejussunk, meg kell kerülnünk az indóházat, felkapaszkodni a töltés másik oldalára, és már meg is érkeztünk!

Egy csendes, bensőséges hangulatú múzeumról van szó, ahol a magamfajta vasútbolond persze hamar az udvar felé veszi az irányt, ...

... hiszen ott állnak bármely közlekedési múzeum legfőbb látványosságai, a mozdonyok :) Hogy épp mit láthatunk, az a neten található képek alapján időről-időre változik: hol jön valami, hol elvisznek valamit. A fentebbi képen a Škoda első saját fejlesztésű gőzmozdonyának, a ČSD 534.0 sorozatának egy példányát láthatjuk. Ez a konkrét mozdony 1947-ben épült, de a típust még a húszas évek elején tervezték.

Valamivel hátrébb egy jóval kisebb gőzöst is láthatunk az osztrák cs. kir. Államvasutak 97-es sorozatából, 1902-ből, természetesen már csehszlovák színekben.  Az ott mögötte pedig egy Laminátka.

Aranyos kis masina, épp múltkor mutattam egy másik ilyet a pozsonyi vasúttörténeti múzeumból. Ahogy látható, a fényviszonyok nem voltak az igaziak, de ezzel együtt kellett élnem.

A régi felvételi épület hátsó fertálya: az említett 2-3 év alatt innen indultak a vonatok Bécsbe. Kicsit furcsa, hogy megmaradt az indóház, de hozzá kell tenni, hogy nem ez a legrégebbi még meglevő pályaudvari épület Pozsonyban, az ugyanis az egykori szentgyörgyi (később nagyszombati) lóvasúté: bár funkcióját rég elvesztette, még ma is áll!

Elég fura dolog történt: Prágában töltöttem egy hétvégét, és ahogy hazaértem, már mennék is vissza. Ez azért furcsa, mert messze nem ez volt az első ottani látogatásom, és soha nem éreztem így. És nem a villamosok miatt mennék vissza, mert sose azok miatt mentem oda, hanem várost látni, romantikázni, illetve egy alkalommal repülőmúzeumozni. 1987 óta mindig ugyanúgy reagáltam a száztornyú városra: szép, klassz utcákkal, tele történelemmel, de furcsán beszélnek az emberek, turisztikailag túl van hype-olva, a villamosaik meg csúnyák :) Most meg bár kivételesen kimondottan vonatozni és villamosozni mentem, valahogy elkapott a város hangulata, az emberekkel, a boltokkal, sörözőkkel - és még a metróállomások dizájnja se tűnt annyira barátságtalannak. Akár azt is el tudnám képzelni, hogy ott éljek egy ideig, pedig nagyon kevés olyan hely van a Földön, amire ezt jó szívvel rá tudom mondani. Persze nem mondom, hogy kimondottan akarnék ott élni, csak nem zárnám ki, ha ott kellene :) Fura. A másik fura dolog meg ez, a Károly hídon:

Először azt hittem, esik, automatikusan fel is húztam a kapucnit, aztán konstaltáltam, hogy a kezemen nem érzek csapadékot, és az úttest is száraz. Közelebb húzódtam a korláthoz és a mögötte kavargó valamihez, ami ekkorra már inkább havazásnak tűnt. Elég ufó látvány volt! Jobb híján nem tudok mást elképzelni, mint hogy valami rovarok repültek rá a hidat megvilágító reflektorok fényére, de mifélék? A sima szúnyog/muslinca/molylepke nem így néz ki, nem húz "csíkot". Valami szitakötőszerűség lenne, esetleg kérész, ami a hosszú potroha miatt tűnik úgy, mintha csóvája lenne? Nem a kamera alacsony frame rate-je miatt tűnnek csíknak, élőben is így nézett ki...

2017-ben előre nem tervezetten estem be egy kassai fűtőházi nyílt napra, illetve a ruttkai vasutas gyermeknapra, ahol annyira megtetszettek az addig furcsának tartott (cseh)szlovák vonatok, hogy 2018-ben is akartam magamnak valami ilyesmit szervezni. Kassára végül el is jutottam, de valahogy nem volt ugyanolyan hangulata, mint egy évvel korábban, Ruttkáról pedig azt se tudtam, megrendezik-e abban az évben, úgyhogy inkább a Szlovák Köztársaság Vasúti Múzeumának (Železničné múzeum Slovenskej republiky) hasonló eseményét néztem ki magamnak. Jól tettem, mert nagyon élveztem a programot, na meg a döbbenetesen olcsó különmeneteket!

Rendez 2018: parádé a Szlovák Vasúti Múzeumban I-II
A közép-európai gőzmozdonyok 'Ki Kicsodája', dízelek, emeletes vonat, meg még ez+az

A tavaly novemberi BKV-s felvonuláson már nézegettem ezt a buszt, melynek felbukkanása meglepetésként ért, de akkor még nem lehetett utazni vele. Aztán múlt péntek este azt a hírt kaptam, hogy másnap ő lesz az egyik jármű az N109-es nosztalgiajáraton, és már tudtam, hogy megint nem fogom kialudni magam :)

Az Ikarus 60-ast 1952 és 59 közt gyártották Mátyásföldön - ez a példány konkrétan 1955-ös. Régivágású "trambusz", azaz a Steyr-licensz Csepel motor a vezetőfülkében bömböl, a kocsiszekrényt pedig egy teherautószerű alváz hordozza. A típus formaterve az akkori időknek megfelelően puritán, ami mára kedvesen régimódivá nemesedett.

Én már csak képen és makettben láttam kék-ezüst festésű 60-ast, és bevallom, sose gondoltam volna, hogy valaha is utazni fogok ilyennel. Az utóbbi húsz évben szerencsére sok ilyen "tévedést" éltem meg: repülhettem Li-2-essel, újra utazhattam Füzesi-kasztnis villamossal Budapesten, zötykölődhettem Ikarus 620-assal... szóval azt hiszem, nincs okom panaszkodni :)

Az utastér elég spártai, de ami engem a legjobban meglepett, az az, hogy az ablakokat az utoljára az UV-kon látott módon, kurblival lehet fel- és letekerni. És persze itt is ott van a vezetőfülke hátfalánál az a párnázott pad, amire valószínűleg minden gyerek fel akart térdelni, hogy a vezetőt figyelje:

Augusztus utolsó napján alapvetően nem Škodákat fotózni mentem Brnóba, hanem a helyi városi tömegközlekedés megindulásának 150. évfordulóját ünnepelni, az egész évben tartó programsorozatot ugyanis egy parádéval zárták le. A felvonulást egy lóvasúti szerelvény nyitotta, amit egy kompakt méretű gőztramway mozdony követett. Utóbbihoz hasonlókat itthon a HÉV-ek használtak, illetve a köztemetői gőzvasút - jó volt egy ilyet végre üzemben látni! Utána hagyományosabb masinák jöttek, melyeken érezhető volt a Monarchia hatása, némelyik konkrétan elment volna bécsi villamosnak - a tavaly látott lambériázott oldalú kocsi is köztük volt. A régiségek sorát természetesen a csehszlovák ipar remekművei, a Tatrák zárták: a gondterhelt homlokú T2-es, a világ legelterjedtebb villamoskocsija, a T3-as, és persze a bordás oldalú csuklós K2 sem hiányozhatott. A parádénak ezzel még természetesen nem volt vége, de az utána jövő síndöcögényeket a mindennapi forgalomban is lehet még látni, a trolik pedig külön bejegyzést fognak kapni :)

Biztos van, aki nem érti, mi történt ezzel a bloggal. Régen Budapest hétköznapi csodáit lehetett itt látni, J.S. Bachról vagy az élet nagy dolgairól olvasni, most meg állandóan csak mindenféle fura csehszlovák vonatok mennek... Nos, aki így érez, annak nem a mai a szerencsenapja, mert megint egy fura csehszlovák vonat következik: a "Pantográf" vagy "Tornádó" becenevű 460-as sorozat :)

A Vagónka Tatra Studénka remek terméke a cégcsoport névadójával, a Magas-Tátrával a háttérben

A csehszlovák formatervezőkre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem próbáltak folyton újítani. Így volt ez a hatvanas évek második felében is, amikor a gömbölyű formákkal operáló, részben alacsonyított padlós "Békapofa" után egy újabb villamos motorvonatot kellett megálmodniuk. Az ott alkalmazott alacsonyított padló gyengévé tette a járműszerkezetet, ezért visszatértek a megszokott magaspadlóhoz, a gömbölyű orr helyett pedig mintha csak dafke is szögletet szögletre akartak volna halmozni:

Íves vonalat nem tudott húzni a mérnök, vagy előtte csak tolóhajókat tervezett? :)

Az eredmény kétségtelenül jellegzetes lett! Egyébként a kezdeti tervek rendkívül ambiciózusak voltak, többek közt szó volt arról, hogy a leendő motorvonat a csehszlovák vasutakon alkalmazott mindkét áramnemmel üzemelni fog: 3 kV egyen- és 25 kV váltakozó feszültséggel is. Mindez úgy működött volna, hogy a vonatok egy-egy kocsija váltóáramú táplálás esetén egyenirányította és letranszformálta volna az áramot az alapvetően egyenáramú motorkocsiknak. Mindebből semmi sem lett: kiderült, hogy a hatvanas évek elejének optimista álmai ellenére nem fog belátható időn belül szépen sorban "beváltóáramosodni" a hálózat egyenáramú része, így inkább külön váltó- és egyenáramú típust terveztek. 

ČD 560-as retró festéssel és graffitivel. A fotót készítette: Matej Grochal - Own work, CC BY-SA 4.0, Link

Az SM 488.0 (később 560-as) sorozatú váltóáramú változat készült el előbb, 1970-71-ben 2*17 darabot építettek belőle (egy vonat két motor- és három betétkocsiból állt). Ma már csak a cseh vasút üzemelteti a típust, a szlovákok néhány éve kivonták őket a forgalomból.

ČSD 460-as harsány színekben. A fotót készítette: Karel Furiš, CC BY-SA 3.0, Link

Az egyenáramú változatot, azaz az EM 488.0 (később 460-as) sorozatot 1974 és 78 közt gyártották. Első ránézésre talán csak az tűnik fel, hogy három helyett két betétkocsi van benne, de a valóságban számos különbség van a váltóáramúhoz képest: a vezérlés kontaktoros-ellenállásos, a forgóvázak tengelyei pedig egyéni hajtást kaptak (az 560-as vezérlése tirisztoros, a forgóvázakban pedig egy motor két tengelyt hajt).

Pihi van, meg Studénka motorvonat, meg CityElefant, meg Rychlé Eso és Vectron hosszú vonatokkal. Az 1:44-nél feltűnő elektromos tilitolit "Vasalónak" becézik, és valamiért az jutott róla eszembe, hogy ugyanaz formatervezhette, mint aki az indokolatlanul legyalult fenekű Škoda Rapidot. Értem, mit akartak kihozni belőle, de valahogy nem áll össze. És még egy Búvár is elbújt a videón, ki találja meg? :)

A változatosság gyönyörködtet, úgyhogy sín- és közúti döcögés helyett zenéljünk megint egy kicsit: merítkezzünk meg a youtube-on százával fellelhető demók és korai verziók tengerében!

A Queen The Show Must Go Onja szintetizátorok nélkül is elég megrázó darab. Úgy sejtem, hogy Freddie éneke már a végleges változat itt, a hangszeres rész viszont még nincs teljesen kész. Érdekes, hogy azért itt-ott meg van a gitár duplázva-triplázva-sokszorozva, és néhány vokál is rendesen rögzítve van (főleg a szám végéhez közel), másutt viszont mintha csak egy próbatermi felvételt hallanánk. Ha nem lenne annyira jellegzetes Brian May gitárjának hangzása a csendesebb részeknél, valószínűleg arra tippelnék, hogy valaki otthon összerakott egy kamu demót az eredeti számból és saját pöntyögésből... sőt, igazából most se vagyok biztos abban, hogy nem ez történt. Mindenesetre akinek nagyon hiányzik a szinti, annak itt van csak az, mert az interneten minden IS fent van :)

A KISS Detroit Rock City-je a jelek szerint kezdetben jelentősen több gitárszólót tartalmazott, mint a végleges változat, ezen felül pedig a szöveghez is rendesen hozzányúltak. Érdekes, hogy valahogy mintha nem is KISS lenne... Van, akinek ez a verzió jobban bejön?

És maradjunk még a kifestett rockereknél: a God of Thundernek ez a változata is mintha feldolgozás lenne. Szerintem nem baj, hogy a lemezen lelassították a dalt, és Paul Stanley helyett Gene Simmons énekelte fel.