HamPLÓ

Elhatároztam, hogy idén nem videózom a fordítókorongos parádét, de néhány oda tartó, illetve onnan távozó mozdonyt csak megörökítettem. Érdekes érzés, amikor másfél méterrel az ember előtt elmegy egy akkora fémtömeg, mint a Papagáj becenevű gőzös:

Míg 2023 májusában-júniusában még csak véletlenszerűen szálltam vízre a Balatonon, júliusban már kitűztem magam elé a célt, miszerint az összes utasszállítást végző hajóval utazni akarok legalább egyszer. Ez igényelt némi tervezést, hiszen mindig úgy kellett az itinert elkészítenem, hogy minél több ki nem próbált hajó és/vagy útvonal legyen benne. Persze élveztem a dolgot, de sok limonádé lefolyt a torkomon, mire a célkitűzés közelébe értem :) Az oldal a három régi katamaránnal indul, melyek erősen megosztják az embereket esztétikailag, pedig érdekes masinák, aztán hagyományosabb járművek jönnek, köztük két igazi régiség:

Balatoni nyár 2023: második fejezet, második oldal
Katamaránok, egy volt kutatóhajó, és a Helka

Nem, nem odafelé félúton, hanem teljesen ott: a vasútállomásról, pontosabban megállóhelyről szeretnék írni egy kicsit. Ez az első vasútállomás vasúti megállóhely az életemben, amire emlékszem, mert ide hozott ki nagyi hároméves koromban vonatokat nézegetni. Ma is csodálatos helynek látom, és szerintem nem csak a kedves emlékek miatt:

Igazából nem az épület maradt meg, hanem az állomás (hadd hívjam így, ne kelljen már ezzel a megállóhelyezéssel bohóckodnom) két végén a sorompó. Mindig izgatottan vártam, hogy a "tátogó" fehér fény átváltson "kacsingató" pirosba. Magukat a szerelvényeket nem is figyeltem, csak hogy jött a piros villogás, lement a sorompó, jött a vonat, és ez húúúú, de izgalmas volt egy háromévesnek! Utána meg kimentünk a kikötőbe, ahol nagyi megivott egy sört, én pedig egy málnaszörpöt, de ugyanolyan korsóban, mint amiből ő ivott, mert az nagyon tetszett. Sokkal többre nem is emlékszem ebből a nyaralásból - már hogy a katamaránon utazáson kívül, amiről már írtam egyszer. Szerintem ezek életem legkorábbi megmaradt emlékei, ennél korábbról csak konkrét időponthoz nem igazán köthető villanások vannak.

Arra se emlékszem, hogy mik dübörögtek a vonatok elején. Valószínűleg Nohabok és Szergejek (esetleg Púpos), de igazából csak a korszak lehetőségei alapján tippelgetek, mert csak egy évvel később Balatonszemesen magyarázta el apu, hogy melyiket hogy hívják. Olyat Traxxot, mint ez itt a képen, biztosan nem láttam :)

De nem is a peron a lényeg, hanem hogy az azt határoló korlát mögött egy ilyen csodálatos liget található. Amikor a napon 40 fok van, ennyi árnyéknak már a látványa is lehűti kicsit az embert!

Egy hatos "Bzmot" szerelvény, a cseh váltóáramú Pantográf indulása a főpályaudvarról, egy gőzmozdonyos különvonat tolat befelé a vasúti múzeumba, és mégegyszer a hatos "Bézé":

A tavalyi év nem csak a Balatonról szólt, mert a Dunán is hajóztam/fotóztam néha :) Sikerült még az utolsó pillanatban utazni a szárnyassal, amivel anno a Queen a fővárosba érkezett, utaztam ál-gőzös lapátkerekessel, amit két hónappal korábban még Balatonfüreden fotóztam, és láttam kompokat, sétahajókat, vízibuszokat. Pozsonyban elkaptam a Twin City Liner katamarán indulását (majd egyszer azzal is kell menni egyet), Szegeden pedig a város egy számomra eddig ismeretlen arcát ismertem meg az egyik utolsónak legyártott váci vízibuszról. Még mindig nem teljesen értem, hogy aki szereti a naaaagy, mély hangon dübörgő buszokat és mozdonyokat, az miért nem szereti a naaaagy, mély hangon dübörgő hajókat :O dehát ízlések és pofonok - ezek a hajók akkor is jópofák:

Dunai hajózás 2023-ban - meg egy kis tiszai is
Az év nagy részében a Balatonon hajóztam, de azért két nagy folyónkon is vízre szálltam

Egyszer nézegettünk itt képeket a Városliget azon időszakából, amit nem láthattam, most viszont olyan fotók következnek, melyek témájáról nagyon is vannak emlékeim:

A Petőfi Csarnokot 1985-ben nyitották meg a Várbazár összedőlés-közeli állapota miatt bezárt Ifjúsági Park pótlásaként. Az épület azelőtt a vásárváros egyik kiállítócsarnoka volt, majd bútorraktár; szerintem zseniális ötlet volt így újrahasznosítani. Nekem tetszett a létesítmény dizájnja is: elég jellegzetes díszítőelemeket akasztottak a funkciójából adódóan alapvetően unalmas épületre!

A csarnok közepe és alja a rendezvényközponthoz tartozott, az emeleten pedig a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállítása működött. Tizenhét éves koromig az utóbbiban jártam többet, utána kiütéssel a koncertterem győzött. 

Ezt a fotót a repülőmúzeum feljáróhídjáról készítette a fényképész - tizen-huszonévesen nem keveset ácsorogtam ott lent a beengedésre várva. Csak a kilencvenes években jelentősen kevesebb volt a rendőr.

Gyerekkoromban természetes volt, hogy a Gellért térről hajóval mentünk a Margit-szigetre, és bár elvileg később is volt valami BKV hajózás, a városon belüli vízi közlekedés csak akkor került ismét érdeklődésem homlokterébe, amikor a BKK 2012-ben megindította menetrend szerinti járatait - plusz 2017-ben rövid ideig metróállomás-pótló hajó is volt. Sajnos 2020-ban ezek a járatok leálltak, ezután évekre kimaradt az életemből a budapesti hajózás.

Mivel a tömegközlekedés jellegű hajózás Budapesten ezer okból problémás (nem csak a hajók kora miatt, hanem mert nem egy szabályozott csatornáról vagy tóról van szó, hanem egy változó vízszintű, nagy sodrású folyamról, mely mellesleg nemzetközi hajózási útvonal, ezért tele van egyéb járművekkel, melyeket nem lehet csak úgy átugrani), a fővárosi közlekedési vállalat most valami mással próbálkozik: napközben egy speciális napijeggyel igénybe vehető (a bérletek tehát nem jók rá) hop-on-hop-off körjárattal, mely négy helyen megáll, este pedig egyórás, megállás nélküli városnézővel. A járaton alapvetően a Hungária nevű, nemrég remotorizált és felújított BKV 100-as jár, mely gyerekkoromban a szerintem sokkal aranyosabb Kuka néven futott. Nem lehetne visszanevezni? Természetesen nem a Hungáriával van bajom, hanem hogy szerintem ezekhez a bumfordi kis hajókhoz jobban illenek a mesebeli törpék nevei. Ráadásul a cég nosztalgiahajóját máig Hófehérkének hívják! Persze az is igaz, hogy már nem a BKV-é mind a hét hajó, magáncégeknek pedig nyilván nehéz lenne megmondani, hogy nevezzék át a hajóikat így meg úgy...

A hajó belső terét felújították: az üléshuzatról sejthető, hogy a tömegközlekedési vállalat járművéről van szó. A gyerekeknek kitett játék kormánykerék szerintem nagy ötlet, kisgyerekként imádtam volna :)

Ez a bejegyzés nem reklám (én is jeggyel utaztam), úgyhogy nem akarom túltódítani a dolgot, de szerintem a járatok indulási helye zseniális, lásd a mellékelt ábrát.

Már írtam arról, hogy mennyire szeretem a folyamatosan változó színek és fények közepette nézegetni a várost, de a hajók figyelése is praktikusabb a vízről. Ez itt például egy 1921 körül eredetileg csavargőzösnek épített masina, az egyik a négy "dunai 400-asból".

A kétezres években egy időre rászoktam a vasúti jegyek, konkrétan a kéregjegynek nevezett kartonlapocskák gyűjtésére. Persze nem csak emiatt vonatoztam, de a Bzmot zajától felriadó nyulak és őzek, a naplementék, vagy a távolban lecsapó villámok látványát nem lehet a fiókba eltenni, a jegyeket viszont igen.

Előző rész

A képek megmutatása előtt gyorsan leírnám, hogy kérem, senki ne keressen meg cserélgetési céllal, hogy neki van ilyenje, én meg adjam oda ezt meg azt cserébe: már felhagytam az aktív gyűjtéssel, és időm sincs ilyesmivel foglalkozni. Ezek a kartonlapocskák már nem tárgyak, hanem emlékek számomra, melyektől nem akarok megválni :)

Rákoshegyen meglepetés volt számomra, hogy Pesten belül még vannak nevesített kéregjegyek. Azért írom így, mert a kétezres évek második felében megjelent egy újabb fajta, amire már nem volt rányomtatva a kiadó állomás neve. Ennek nagy előnye volt a vasút számára, hogy nem kellett minden állomásra külön nyomtatni, hanem ugyanazok a kartonlapok mehettek mindenhova, de gyűjtőként innentől kezdve érdektelenné vált a téma. Akkoriban még voltak más kéregjegy-kiadó állomások is a fővárosban, például Rákosrendező és talán Istvántelek, de ezek nem voltak egész nap nyitva; jókor kellett odamenni. Jópofa, hogy a sok rákoshegyi jegy mind másfajta, mert távolságtól függően is különbözni tudtak a feliratok, például volt "teljesárú menetjegy" és "menetjegy teljesárú" is. És menjünk tovább: Balassagyarmatra azért jutottam el, mert egy ismerőssel megnéztük a nem sokkal később bezárt Diósjenő - Romhány vonalat, aztán a hosszabb útvonalon jöttünk haza. Lepsény és Adony az állapotából ítélve lehet, hogy a földön talált jegy - az ilyen véletlen találásokat hívtuk "peronpénztárnak". Tar, Kisterenye és Nagybátony mind a salgótarjáni vonalon vannak, ezeken az állomásokon egy M40-es mozdony által húzott különmenetet fotózva jártam. Tar kapcsán meg kell említenem a legdögösebb lovagi nevet, amit valaha hallottam: egykor a település közelében állt Pokoljáró Tar Lőrinc vára. Naggggyon metál név! Nyékládháza és Vámosgyörk a miskolci vonalon vannak, előbbin kedvezményes első osztályú kéreg is volt, ami mindig kellemes meglepetésnek számított.

Nagylókot és Sárosdot a biztonság kedvéért meg kellett néznem a térképen, hogy hol vannak, mert nem rémlett, hogy jártam volna ott. Ugyanakkor Rácalmásra emlékszem, és ugyanazon a vonalon van, akárcsak Szabadegyháza, szóval gyanús, hogy ugyanaz a túra lehetett, valószínűleg autóval. Vagy csak kaptam őket valakitől, ezt sose lehet kizárni. Százhalombattán emlékszem, hogy jártam a pénztárban, mert késett a vonat, amivel haza akartam menni, emiatt jóval több időt töltöttem ott, mint amennyit terveztem. Az alsó sor viszont szinte biztos, hogy valaki mástól jött, mert bár Sümegen, Pannonhalmán és Zalaszentivánon is jártam, pénztározás nem rémlik. Devecseren meg biztosan nem szálltam le. A szentiváni gyeseves és a sümegi gyorsvonati jegy nagyon tetszik, még az is lehet, hogy a vateráról vettem őket különlegességként.

2023 szeptemberében egy nagyon kellemes borozgatós estét töltöttünk Balatonfüred és Tihany közt a Jókai nosztalgiahajó fedélzetén. Akkor még zöld volt, és egy magántársaság üzemeltette. A cég azóta megvált a hajótól, de az öreg jármű szerencsére nem veszett el: a Balatoni Hajózási Zrt vette meg. Ők saját képükre formálva visszafestették fehérre, majd ugyanarra kezdték használni: Füredről sétahajóznak vele.

A hajó 1913 és 1979 közt a Balatonon dolgozott, az évtizedek alatt feketére festett hajótestű, majdnem függőleges orrvonalú, nagyrészt fedetlen fedélzetű gőzösből fehérre festett, tulipán orrú motoros sétahajóvá változva. 1979-ben selejtezték, majd a Körösre került, ahonnan gyakorlatilag roncsként került a Tiszára. A kilencvenes évek végén ott kezdték felújítani; formájában ekkor kezdett a Balaton két fehér csillagára, a Kelénre és a Helkára hasonlítani a vitorlásszerűen előrenyúló orral.

Ebben a színben mintha az említett két másik hajó testvére lenne; laikus a távolból szerintem meg se tudná különböztetni tőlük. De persze nem megkülönböztetni kell, hanem utazni vele!

2012/13-ban már rég itt voltak a piros festésű Flirtök, de még mindig elég sok V43 + vezérlőkocsis ingavonat járta a 40a és 30a vonalakat. Néhányat meg is örökítettem közülük várható eltűnésükre készülve. A videón szerintem látszik, hogy ezek a vonatok mennyivel kevésbé voltak dinamikusak, mint a svájci motorvonatok: a minőségi ugrás nem csak az alacsonyabb padló és a légkondi formájában jelentkezett, hanem hogy az új szerelvények jobban gyorsultak és lassultak, ezáltal csökkenthető volt a menetidő.